Szerkesztőségi kedvencek - 2017 - Második rész
Kollégáink ajánlják!
  Elérkeztek hát a Fémforgács-szerkesztőség második részének összegzései és listái az elmúlt év megjelenései kapcsán. Jó böngészést mindenkinek!
 

Nagaarum

  Bár az év első felében lemondtam a szerkesztőségről, most már csak "volt szerkesztő" a rangom, Weide megkért, hogy nyilatkozzak, mivel még akkor... Hát minden évben úgy érzem, hogy kiábrándulok a metalból, de év végére mindig megnyugszom, hogy nem csak itt hígul a minőség, hanem máshol is. 2016-ban nagyon ráhúzódtam a popos dolgokra, idén az ambientre és a "furcsa zenékre" kattogtam sokat. A számomra húsz kedvenc 2017-es előadóból hét magyar a listán (vagy van érdekeltség), négy tőlünk keletebbre székel. Három holland, egy dél amerikai, a többi nyugati vagy északi csoportosulás. Továbbra is az atmoszféra, a zenei feszültségkeltés-feloldás és az álló harmóniák hatnak rám. Alapvetően a basszusgitár - szintetizátorpadok szövetségét érzem meg, illetve ha a gitárt is így használják, a riffek, prímek sokadlagosak számomra. Ezt a lista is tükrözi.
  Boldog új évet mindenkinek, és sok jó funeral doomot, black, doom és post metalt 2018-ra is!
 

1. Dodecahedron - Kwintessens
2. Small Things on Sundays - Fare Forward
3. Argus Megere - VEII
4. Pagan Megalith - Viharjárás
5. Skullthrone - Demo III
6. Nordlumo - Embraced by Eternal Night
7. Selbst - Selbst
8. Ulsect - Ulsect
9. Sheep in Wolves' Clothing - s/t
10. Satyricon - Deep Calleth Upon Deep
11. Leprous - Malina
12. ROSK - Miasma
13. Soen - Lykaia
14. Müon - Kapu
15. Primus - The Desaturating Seven
16. Grrrmba - Grrrmba
17. Nadir - The Sixth Extinction
18. Notchnoi Prospect - Polyurythane
19. Kørper - Inanitas
20. Hamvak - Hamvak


Pewoon

  2017 kifejezetten pozitív év volt számomra zene terén. Tömérdek sok számomra kitűnő lemez jelent meg, melyek közül kifejezetten nehéz lenne csak 20 albumot kiemelni, bőven lehetne még tovább sorolni. A tavalyi évhez képest azonban kevésbé volt változatos a 2017-es év számomra műfajok terén. Idén nem mondhatom azt, hogy minden műfajban fel tudnék mutatni legalább 10 albumot, melyet szívesen ajánlanék bárkinek is.



1. Spectral Voice - Eroded Corridors Of Unbeing
2. Kadavar - Rough Times
3. Horisont - About Time
4. Beastmaker - Inside the Skull
5. Incinerator - Stench of Distress
6. Ascended Dead - Abhorrent Manifestation
7. Phrenelith - Desolate Endscape
8. Monolord - Rust
9. Necrowretch - Satanic Slavery
10. Risin Sabotage - Planet Dies
11. Dopelord - Children Of The Haze
12. Spectral Haze - Turning Electric
13. Ratlord - Ratlord
14. Triumvir Foul - Spiritual Bloodshed
15. Skelethal - Of the Depths...
16. Stälker - Shadow of the Sword
17. Venenum - Trance of Death
18. Taphos - EP MMXVII
19. Dead Head - Swine Plague
20. Azarath - In Extremis


Weide

  A fémzene terén eszméletlenül sűrű éven vagyunk túl. Mikor elkezdtem összeállítani a saját listámat, vakartam is a fejem rendesen, ugyanis egyszerűen képtelen voltam már az első hely kiosztására is. Tényleg rengeteg különféle lemezt hallgattam idén, van, amit ilyen, van, amit olyan okból szerettem meg. Van, ami csak néhányszor pörgött le, de meghatározónak érzem, van, ami számtalanszor járt a lejátszóban, mégsem éreztem úgy, hogy feltétlen helye lenne a listán. Ezért végül úgy döntöttem, hogy rendhagyó módon nem egy „sima” TOP 20-as listát csinálok, hanem az általam leginkább kedvelt és legtöbbet hallgatott különböző metal alzsánerek számomra meghatározó 2017-es albumaiból emelem ki a TOP 3-at. Persze nem fogja minden stílus képviseltetni magát, hiszen pl. heavy metalt szinte abszolút nem hallgattam, ahogy power- és folk metalból is max 1-2 lemezt, így ott még a hármas lista sem jött volna össze. Nem beszélve arról, hogy 1-2 lemez kapcsán inkább a „bár kimaradt volna” érzés fogott el, nemhogy bármilyen év végi listára kerüljenek. Néhány lemez műfaji besorolása lehet, hogy fejcsóválásra készteti az embert, de igyekeztem -számomra- logikus módon rendszerezni a kedvenc lemezeimet az elmúlt évből. Jó böngészést hozzá!
 
  
 
BLACK METAL (a hagyományosabb fajta)
PillorianObsidian Arc
MerrimackOmegaphilia
WodeServants of the Countercosmos

DEATH METAL (a hagyományosabb fajta)
BeheadedBeast Incarnate
Morbid AngelKingdoms Disdained
EntrailsWorld Inferno

BLACK/DEATH METAL (a gonosz, kaotikus fajta)
AltarageEndinghent
ShaarimothTemple of the Adversarial Fire
Blut Aus NordDeus Salutis Meæ

SYMPHONIC BLACK/DEATH METAL
SepticfleshCodex Omega
ZornheymWhere Hatred Dwells and Darkness Reigns
Nokturnal MortumVerity

POST-BLACK METAL
Ghost BathStarmourner
The Great Old OnesEOD: A Tale of Dark Legacy
Der Weg einer FreiheitFinsterre

TECHNICAL DEATH METAL (a dallamosabb, progresszívebb fajta)
ArchspireRelentless Mutation
The Black Dahlia MurderNightbringers
Inanimate ExistenceUnderneath a Melting Sky



TECHNICAL DEATH METAL (a brutálisabb fajta)

OriginUnparalleled Universe
Hideous DivinityAdveniens
Hour of PenanceCast the First Stone

DEATHCORE
Aversions CrownXenocide
Rings of SaturnUltu Ulla
Signs of the Swarm - The Disfigurement of Existence

EXPERIMENTAL/AVANT-GARDE METAL (bekategorizálhatatlan fajta)
UlsectUlsect
EmptinessNot for Music
Five the HierophantOver Phlegethon

DOOM METAL
BelowUpon a Pale Horse
AvatariumHurricanes and Halos
ProcessionDoom Decimation

FUNERAL DOOM METAL
MesmurS
SlowV - Oceans
Bell WitchMirror Reaper

PROGRESSIVE METAL

Loch VostokStrife
The Thirteenth SunStardust
LeprousMalina

CROSSOVER (több műfajt összeolvasztó)
VampireWith Primeval Force
The InterbeingAmong the Amorphous
TombsThe Grand Annihilation

GRINDCORE
BenightedNecrobreed
BufihimatI
Leng Tch'e – Razorgrind

NON-METAL
UlverThe Assassination of Julius Caesar
Diablo Swing OrchestraPacifisticuffs
Necro DeathmortOverland




Werewolfrulez
 
  Nem biztos, hogy én vagyok az a személy, aki a legautentikusabban tudja megítélni a 2017-es év metal termését. Mostanság én csupán elég szűk szeletét hallgatom a fémzenének; a figyelmem elsősorban a különféle halálmetal korongokra irányul, ezek közül is inkább a technikásabb és/vagy brutálisabb darabokra.
  Összeségébem azt mondhatom, hogy a 2017-es év nem tartalmazott az én kifacsarodott ízlésem számára túl sok valóban kiemelkedő darabot. Az új Archspire lemez első helyezése mondjuk egy pillanatig sem volt kétséges, minden más szereplő azonban inkább csak "jóra hallgatott" darab. A 2-9. helyezett lemezek védelmében azért azt le kell szögeznem, hogy sok idei korong még odáig sem jutott, hogy kétszer meghallgassam, nem hogy jóra... tehát a készítőik csak tudnak valamit (kivétel a 3. helyezett Relentless Existence-korong, mert ezen "amatőr" melodeath album iránti perverz vonzalmamat semmivel nem tudom megindokolni).
  Íme hát egy fura fickó fura idei listája - hátha találtok róla magatoknak olyat, ami esetleg elnyeri a tetszéseteket:
 


1. Archspire - Relentless Mutation
2. Post Natal Abortion - Decapitate The Newborn
3. Relentless Existence - The Ultimate Supremacy (Instrumental)
4. Rings Of Saturn - Ultu Ulla
5. Cytotoxin - Gammageddon
6. Dyscarnate - With All Their Might
7. Sutrah - Dunes
8. Converge The Dusk In Us
9. Abhorrent Decimation - The Pardoner
10. Succumb To Demise - Constructed Of Abstract Matter
+1: Highrider - Roll For Initiative
Szerkesztosegi_kedvencek_2017_Masodik_resz
Írta:
Weide
2018. január 14., vasárnap, 16:25
Facebook:
Koncertek
Shinedown
június 18.,
Barba Negra Track
Cloud Factories European Summer 2018
június 21.,
Dürer Kert
Stone Sour
június 25.,
Barba Negra Track
Summer Totenritual Crusade 2018
június 27.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
Alice In Chains
július 1., 19:00,
Budapest Park
Ten Years After - 50th Anniversary
július 1.,
A38 Hajó
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.034 seconds to render