Interstellar
Csillagok között

Ez most nem egy szokványos írás lesz. A zenei és a képi részletekre viszonylag kevésbé fogok kitérni, inkább az Univerzum működésével kapcsolatban szeretnék mesélni... Mesélni, mivel nem vagyok sem asztrofizikus, sem kozmológus, csupán azt tudom továbbadni, amit sikerült felszívnom a témából, remélve, hogy sokak számára érthetőbbé válik egy olyan mozifilm, aminek hosszú ideig a hatása alá kerültem. Vagy mondjuk úgy, hogy maradandó nyomot hagyott bennem, akárcsak annak idején a hosszú éjszakákba nyúló könyvolvasások...

Gondolom, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy hatalmas sci-fi rajongó vagyok. Ez még abból az időből fakad, amikor sehol nem volt a számítástechnika, a DVD, szóval nem annyi volt a dolog, hogy a Tescoban az akciós DVDk között turkálva, majd kincsekre lelve megalapoztuk a szombat esti szórakozást.
Mikor gyerek voltam, nem voltunk túl jól eleresztve pénzzel, még videolejátszónk sem volt úgyhogy nekem maradt az olvasás. Ez középiskolában is így volt, igazából az egyetemi éveim alatt kezdtem először ismerkedni a tudományos-fantasztikus filmekkel.
Egy nyáron nagyanyáméknál annyira unatkoztam például (ez olyan 16 éves koromban lehetett), hogy az SH atlasz csillagászat csillagatlaszait tanulmányozva éjszaka kifeküdtem egy pokrócra és kvázi megtanultam a csillagképeket a nyári égbolton, már ami az északi féltekéről látszik. Nem volt egyszerű, mert amikor a zseblámpával világítottam a lapokat, várni kellett pár percet, hogy a retinámba beégett fény eloszoljon, és előtűnjenek a csillagok az égbolton.
Ezzel párhuzamosan egy barátommal mániákusan elkezdtük megtanulni a fizikai-kémiai hátterét is az asztronómiai jelenségeknek, úgyhogy mire elkezdtem az egyetemet, már egészen képben voltam a témát illetően.
Mondjuk engem leginkább a kozmológiai részek izgattak, mert a matekom elég gyenge volt az asztrofizikához, így annak is inkább az elméletét pedzegettem valamennyire.
Közben párhuzamosan nyomattam a fantasztikus irodalmat is. Stanislaw Lem, Arthur C. Clarke, Isaac Asimov, Arthur Herzog, Nemere István, Alfred Bester és hasonló mesterek könyveit bújtam.
Az elmúlt mondjuk tíz-tizenöt évben meg sorra néztem szinte az összes jelentős sci-fi mozifilmet. Elképzelhető, hogy ilyen előzmények tudatában hogyan hatott rám Christopher Nolan filmje az Interstellar. A film maga nagyon jó, de amit Hans Zimmer hozzátett zenében, az maga a csoda. 
Az alapötletet a cikkhez tulajdonképpen ez adta. A grandiózusságot kiemeli a hatalmas dinamikai különbség a hangerőkben, a hangszerelés, a szintetizátorok, az analóg hangrögzítés, a nagyzenekar, és a templomi orgona olyan velős megszóllalást biztosít, ami a tér birodalmát, a méreteket kétségkívül egyedülállóan képes megidézni. Zavarba ejtő, hogy a tér hatalmasságát, az űr méreteit a hangokon keresztül nagyszerűen lehet érzékeltetni, pedig az űrben nincsenek is hangok, mivel annak a továbbításához közegre van szükség. Az intergalaktikus tér egy köbméterében általánosan egy atom van.


Miből is indul ki maga a film? Mit szeretne megmutatni?
A gravitációt.
Kip Thorne korunk egyik leghíresebb kozmológusa. Egyike azoknak, akik puszta szenvedélyből fogadásokat kötnek Stephen Hawkinggal tudományos kérdéseket illetően. Hawking is nagy fogadó hírében áll. Thorne Személyesen követte nyomon a film elkészültét, szóval volt aki ügyeljen arra, hogy őrületesen nagy tudománytalanságok ne jelenhessenek meg benne. Azt azonban szem előtt kell tartani, hogy fantasztikumról van szó, tehát jelen tudásunk szerint nem valószerű események is feltűnnek. De egy jó sci-fiben mindig kell egy csepp mágia, varázslat.
Ez a cikk lehet, hogy most egy kicsit el fog kanyarodni a Fémforgács profiljától, viszont én olyan szinten kerültem katarktikus hatás alá időnként a filmet nézve, hogy elhatároztam, a lehetőségeim szintjén megpróbálom segíteni annak a megértését.

 

Einstein óta tudjuk, hogy nem lehet különbséget tenni a gyorsuló vonatkoztatási rendszer és a gravitációs térbe helyezett test viselkedése között. Közérthetően, ha egy űrhajóban állunk, és nehézkedést érzünk a  lábunk alatt, azt okozhatja az is, hogy a jármű gyorsul, illetve az is, hogy egy bolygó felszínén nyugalomban áll. Ha nem látunk ki egy ablakon, nem tudjuk eldönteni, hogy melyikről van éppen szó. Ezen alapul a speciális relativitáselmélet.
A gyorsulást energiával érhetjük el, és nagyon fontos, hogy folyamatos energiabefektetéssel, míg a tömegpontok nehézkedéséért a gravitáció a felelős. A film központi témája maga a gravitáció.
Mit tud a négy alapvető kölcsönhatás ezen egyike, ami több, mint két órában boncolgatható? Mit lehet többet tárgyalni erről a mindennapi jelenségről ahhoz képest, hogy ha a fenekünkre esünk, az fáj?
Nagyon is sokat. 
A négy alapvető kölcsönhatás (erős, gyenge, elektromágneses, gravitációs) közül kettő, az elektromágneses és a gravitációs kölcsönhatás a végtelenbe hat. Érdekes kísérlet az, amikor egy darab mágnessel felemelünk egy vasdarabot. Ilyenkor mi történik? A kicsi mágnes, ami legyen fél kiló, győz a Föld gravitációja felett. Vagyis nagyobb erőt képes kifejteni, mint a Föld a 5,9736·10^24 kg tömegével.
Azt mondhatnánk, hogy a gravitáció ezek szerint szinte lényegtelen erő a természetben. Valóban, mindaddig, amíg az azt létrehozó test tömege el nem ér egy küszöbértéket.


Most egy kicsit nagyobb képzelőerő fog kelleni a téma nyomon követéséhez, de igyekszem érthetően szemléltetni.
A gravitáció tulajdonképpen nem más, mint a téridő görbülete. Egy képzeletbeli trambulinra golyókat pakolva, azok a golyók a tömegüknél fogva bemélyedéseket fognak létrehozni annak a felületén. Minél nagyobb a tömeg, a felület annál jobban meggörbül, a golyó mélyebbre süllyed a háló felületében. Próbáljuk meg elképzelni azt, hogy a világűrben lévő tömegpontok (bolygók, csillagok, ködök, galaxisok) mind-mind ugyanilyen benyomódást, vagyis görbületet ejtenek a három dimenziós terünkben. Természetesen ezt nem láthatjuk, mégis észrevehető a következménye. A gravitációs lencsék olyan nagy tömegű objektumok körül jönnek létre, melyeknek a tömege nagyon kicsi térrészben összpontosul, így képesek a mögöttük elhelyeztekő égitestek képét egyszerre több helyen megjeleníteni. Vagyis annak az égitestnek a képét, amit kitakarnak, a szemünkbe továbbítani azáltal, hogy a körülöttük lévő három dimenziós térben görbületet létrehozva a fényt látszólag kanyarodásra kényszeríteni. Valójában a fény soha nem fog kanyarodni, csakis az őt hordozó tér. Ezt nagyon fontos, hogy megértsük, mert ez alapján arra is rájövünk, hogy a bolygók sem körpályán mozognak, csupán körbefordulnak a tér görbületén, mivel zuhannak abba, de a tehetetlenségük egy tulajdonképpeni egyenes pályán hajtja őket tovább... Egy görbült három dimenziós térben csakis egyenes vonalú mozgások léteznek, egy másik objektum által kikényszerített excentrikus körpálya igazából nem létező dolog. Ha a Földön elindulunk  a Ráktérítő mentén keletnek, előbb-utóbb nyugatról érkezünk meg, pedig egyenesen haladtunk. Csak annyiról van szó, hogy a Föld felszíne felfogható egy véges, de határtalan, görbült kétdimenziós térként.

Az előbb mondtam azt a bizonyos küszöbértéket. A tömeg nagyon szelíd erőt fejt ki a környezetére a gravitációs kölcsönhatás segítségével, viszont létezik egy felső határ, amit ha átlép, a világ legpusztítóbb objektuma jön létre. Térjünk vissza a trambulinunkhoz.
Tegyünk a hálóra egy 1 kg-os súlyt. benyomja 10 centire. Tegyünk rá egy 10 kg-os súlyt. mélyebbre süllyed. Egy a közös. Az, hogy mindkét tárgy egy parabola formát nyom bele oldalnézetből a hálóba. Most tegyünk rá egy hatalmas súlyt, és vegyük észre, hogy a parabola két szára egyre inkább közelít a párhuzamoshoz, de azt soha nem fogja elérni.
Vagy mégis?
Igen. Létezik egy olyan tömeghatár a természetben, amit ha túllép egy égitest, akkor bekövetkezik az elképzelhetetlen. A parabola két szára párhozamossá válik, vagyis a görbületet létrehozó objektum egyszer csak a végtelen mélybe ér. Ez a tömeg a Nap tömegének az 1,44-szerese, más néven a Chandrasekhar határ. Ami ennél nagyobb tömegű, az belezuhan a szingularitásba, létrehoz maga körül egy eseményhorizontot, amin belül titok, ami történik.
Mókás, hogy az indiai tudóst Subrahmanyan Chandrasekhart a brit  Royal Astronomical Society a felvetésért, miszerint létezhetne ilyen küszöbtömeg első körben kinevette.

Sokminden elhangzott, de mik is ezek a titokzatos kifejezések? Tényleg megérthető az egész hétköznapi gondolatmenettel is.
A szingularitás egy olyan állapota az anyagnak, ami mérhetetlen, így tulajdonképpen csak elképzelések vannak arról, hogy mi is lehet ez.
A csillagok legfontosabb mérőszáma a tömegük...
Ki hinné... Már megint az a tömeg. Egy Nap méretű csillag viszonylag nyugodt véget ér, és sokáig tart az agóniája. Miután a hidrogén - héliumfúzió lecsengett, elindul a hélium fúziója is, amitől a mag hőmérséklete tovább nő. Ez felfújja a csillag külső rétegeit (ahol nyomás és hőmérséklet hiányában még mindig túlnyomó részt hidrogén van), és megszületik egy szép nagy vörös óriás. A szénig épülnek fel az elemek egy ilyen méretű égitestben, és mivel a magjában nincs elegendő hőmérséklet, és nyomás a további nukleáris folyamatokhoz, szépen lassan elkezd összehúzódni, és hülni. Ez extrém sokáig tarthat, a becslések szerint akár több trillió évig is (nagy tömeg és kicsi hőleadási felület). A mag összeomlása miatt a burok relatíve távolodni kezd a tömegközépponttól (pár ezer kilométer/sec sebességgel) és planetáris köd jön létre. A középpontban egy fehér törpe marad, amit degenerált gáz tölt ki. A sűrűsége észtvesztő, pár maréknyi sok millió tonna lehet. Mérete a Földével megegyező nagyságrendű.
Mi van a nehezebb csillagokkal?
A Napunktól 10-20-40-szer nagyobb csillagok élete annyiban különbözik, hogy a szén is elkezd bennük fuzionálni, mivel a nagy tömeg nagyobb nyomást fejt ki a magra. A vasig tart az elemek felépülése, majd amikor a mag nagy része már vasból áll, hirtelen furcsa dolog történik. Amint a vasnál nehezebb elemek elkezdenek a magban létrejönni, energetikai deficit keletkezik, mivel ez a dolog már nem energiatermelő, hanem energiaelnyelő. A nukleáris feszítőerő (ami a csillag külső rétegeit tartja a gáznyomással szemben, egy szempillantás alatt megszűnik, a külső rétegek pedig rázuhannak a forró magra. Kataklizmaszerű kitörésként robban fel a szupernova, túlragyogva akár annak a galaxisnak a fényét is, amiben a csillag van. 
Írott történelmünk során eddig három szupernóva robbanást láthattunk szabad szemmel is. Az 1054-es esemény a Bika csillagképben volt látható, és két hétig a telihold fényével világított (nappal is lehetett látni).

Az, hogy a magból mi marad, egyetlen egy dologtól függ. Attól, hogy a robbanás után mekkora tömegű marad (ugyebár a csillag nagy része megsemmisül ilyenkor).
Ha a mag tömege kisebb, mint 1,44 naptömeg, egy neutroncsillag vagy más néven pulzár marad vissza. Ezekben a kompakt objektumokban az anyag olyan szinten degenerálódott, hogy az elektronok nem bírják az általunk ismert anyagszerkezetet fenntartani a gravitációval szemben, hanem belezuhanva az atommagokba, a protonok ellentétes töltését kiütve, neutronok jönnek létre. Az ész nélkül pörgő (perdületmegmaradás) magot csak neutronok alkotják. Egy ilyen égitest egy köbcentimétere mintegy százmillió tonnát nyom. Átmérője jellemzően 20 km. Felszínéről a szökési sebesség a fénysebesség egy-két harmadát is elérheti. Légköre pár milliméter lehet maximálisan. Ha heves mágneses kitöréseket produkál, magnetárnak hívják.


Az Interstellar alkotói viszont azt szerették volna megjeleníteni a számunkra, amikor a szupernóva maradványa maga a szingularitás. A szupernóva maradványa ilyenkor több, mint 1,44 naptömegű. Már a neutronok sem bírják a súlyt tartani, az anyag önmagába szakad be, és hirtelen eltűnik... és itt jönnek a paradoxonok, és a három dimenziós gondolkodással felfoghatatlan jelenségek tárháza. Vagy mégis felfogható? Igen...
Ismét a tranbulinunkat vegyük csak elő...
Az idő lelassul a filmben, amikor a Gargantua közelébe érnek a kutatók. De miért? Elég egyszerű... Mert a fénysebesség át nem léphető. Ahhoz, hogy egy fekete lyuk közelében tartózkodjunk, és ne zuhanjunk bele, egyetlen egy dolog kell. Centripetális erő. Azt körmozgással lehet elérni... Minél közelebb vagyunk, annál nagyobb sebességű körmozgásra lesz szükségünk. Ha ezt nem tesszük meg, szépen lassan átzuhanunk azon a határon, ahonnan nincs visszaút. Ez az eseményhorizont. Az eseményhorizont mögül csak a fénynél gyorsabban haladva tudnánk szabadulni. Ez az a határ, amin belülről nem létezik információszerzés. Egy fekete gömböt láthatunk ehhez közeledve, amennyiben az égitest már felfalt maga mellől minden anyagot, így nincs akkréciós korong, aminek a sugárzása eltakarná a szemünk elől a lényeget.
Idő... Erről volt szó. Miért lassul?
Azért, mert a természet védi a fénysebesség limitet.
Amint azt elkezdjük megközelíteni, a természet szép lassan elkezdi az idő múlását lelassítani (fontos: csak a MI időnket.) Aki a fénysebességet megközelíti, az szépen elkezd átkerülni a jövőbe. Aki eléri azt, annak megáll az idő múlása. Gondoljunk csak bele... A fotonoknak nincs élettartamuk, illetve tulajdonképpen halhatatlanok.
És itt van a lényeg. Ha egy űrhajót néznénk, ami zuhan a fekete lyuk felé, azt látnánk, hogy hozzá közeledve egyre lassul a mozgása, míg az eseményhorizonthoz érve megáll. Kimerevedik a kép. Az űrhajóból nézve a kinti világot, ezzel ellentétes lenne a látvány. A fekete lyukhoz közeledve minden felgyorsulni látszódna a hátrahagyott világban.
Mi törénik, ha becsapódunk a fekete lyukba? Nos... Ez nem lehetséges. Mivel a fekete lyuk már nincs ott. Két okból. Emlékezzünk arra, hogy a parabola két szemben lévő szára csak akkor lehet párhuzamos, ha az azt létrehozó tömegpont már a végtelenbe ér.
A másik ok tulajdonképpen nem is másik. A két ok egymásból következik, illetve egymás magyarázata.
A fekete lyuk hozzánk képest a jövőben van, és örökre ott is marad. Mivel az ő ideje mindennél lassabban múlik. Soha nem érhetjük azt utol.

A film ezt a teljesen logikus jelenséget veszi alapul... A Gargantua egy olyan fekete lyuk a történetben, ami nyugodt, viszonylag nagy tömegű, így a gravitációs tere nem változik hirtelen. A körülötte lévő anyagot már felfalta, és néhány bolygót befogott, amik körülötte keringenek. Fekete lyuk körül bolygók??? Hogyan lehetséges ez?
Miért? Mi ebben a lehetetlen?
A Nap tömege 1 naptömeg. Mi kb. 150 millió km-re keringünk tőle. Ha egy kicsit kintebb toljuk a földpályát, akkor a Napot kicserélhetnénk egy fekete lyukra. Dinamikailag nem éreznénk meg a különbséget, legfeljebb koromfekete sötétségbe burkolózna minden, természetesen, ha már nincs anyag a kompakt objektum körül, ami a felé való zuhanás közben sugárzást kezd kibocsájtani.
Mekkora egy fekete lyuk?
Maga a fekete lyuk nem rendelkezik tényleges térfogattal. A fekete lyukon inkább az eseményhorizontjának az átmérőjét értjük. Vagyis azt a határt (ahogy fentebb írtam), ahonnan már a fény sem jut ki.
A hozzánk "közel" lévő Cygnus X-1 egy jól ismert fekete lyuk (A Földtől mintegy 6700 fényévre van, tehát a Tejútrendszerben). Tömege kb 15-szöröse a Napénak, az eseményhorizontja kb. 52 km átmérőjű.
A szupernehéz fekete lyukak több millió vagy milliárd naptömegűek is lehetnek. Ilyen a Tejútrendszer közepén lévő Sagittarius A kompakt objektum is. Távolsága 26000 fényév, tömege 4,2 milliószorosa a Napénak. Ennek már 6,75 milliárd kilométeresnek adódik az eseményhorizontja, vagyis beleférne majdnem az egész Naprendszer (ha azt a Neptunuszig értelmezzük).

Igazából az a rész, amikor a féreglyuk egyik kijárata a Szaturnusz mellett tűnik fel, értelmezhető forradalmiasan. A szkeptikusok mondjuk a "hülyeség" szót használnák inkább... Mi van, ha minden szingularitás a világban tulajdonképpen ugyanabban a pontba mutat? Ha a valósan görbült háromdimenziós terünk lemodellezhető egy gömbfelszín  képzeletbeli görbületén keresztül? Ahol a párhuzamos parabolakutak bárhol felszínre törhetnek? Ugye annyira nem is elképzelhetetlen, hogy minden kis fekete lyuk egy központi gigászi fekete lyuk része, az eseményhorizontok pedig csak állomáshelyek felszínre törései? 
Úgy érzem, hogy a gravitáció (és a többi három alapvető kölcsönhatás is) tartogat még meglepetéseket számunkra. 


A szereposztás tökéletes.
Matthew McConaughey, mint a felfedező pilóta, a racionális mérnöki gondolkodást mutatja be. Lánya Murph (Mackenzie Foy tíz évesen, Jessica Chastain felnőtten, Ellen Burstyn idősen) ezt a gondolkodásmódot hatványozottan éli, mégis inkább idealistának nevezhető, mert a tudományos megismerés mellett apjával szemben a hitét sem veszíti el. A tudós Brand doktor szerepében Michael Caine alakít. Lánya megformálására talán meglepő választás Anne Hathaway, de csak az első két percben. Megnyugtatóan hiteles a játéka, a cicababa jelenség elő sem jön. Szintén furcsa, hogy Matt Damon csak a film végefelé kap egy egyébként nagyon fontos szerepet. És külön kiemelném még az após karakterét, amit John Lithgow visz vászonra, és Cooper fiát alakító Casey Afflecket.

Az átélhetőség félelmetes, az emberi jellemek megformálása nem lett elspórolva, ahogy az sajnos sok tudományos-fantasztikus történetnél ordítóan előjön. Az érzelmi kitörések ennek ellenére nem túlzóak, minden egyensúlyban van, a hollywoodi szentimentalizmus helyett a valódi drámaiság jellemző a filmre.

Nemere István mondta:
"A természet még számtalan meglepetést, sőt kelepcét rejt, de legfőképpen az ismeretlen dolgok, jelenségek, hatások és képességek kozmikus méretű raktára, amelynek a jelek szerint még az ajtaját sem nyitottuk ki."



Interstellar
Írta:
Nagaarum
2015. augusztus 27., csütörtök, 08:20
Facebook:
Perszepeta 2015. augusztus 31., hétfő, 00:04
Perszepeta
Csatlakozott:
2010. szeptember 28.
Hozzászólások: 1251
Nagyon örülök, hogy moziban sikerült megnéznem, azóta még 2x láttam és mindig nyújt újat. Óriási hatással volt rám a film. Rengeteget utánaolvastam, de ilyen részletes "kitérőt" a témában, mint Nagáé, SEHOL. Kiváló írás!
farrrkas 2015. augusztus 29., szombat, 16:49
farrrkas
Csatlakozott:
2015. január 8.
Hozzászólások: 359
Válasz Nagaarum üzenetére:

Elkezdtem összeírni a kedvenc sci-fijeimet, de ez nem fog menni... Inkább abbahagyom... :-D
Eddig jutottam:
Szárnyas Fejvadász, 2001 Űrodisszeia, A dolog, Red Planet, Sunshine, Moon, Eredet, Vissza a jövőbe trilógia, Donnie Darko, Pillangó hatás, Solaris, Terminator 1-2-3, 12 majom, 9-es körzet, Az őslakó, Gattaca, Az örödik elem, A mélység titka, Equilibrium, A légy, Forráskód, Déja vu, X-Men filmek, Kapcsolat, K-Pax, Alien 1-2-3...
...meg a többi...


Nem is gondoltam, hogy ennyire egyezik az ízlésünk filmek terén... Ezeket én is majdnem mind felsoroltam volna. Nekem az X-Akták sorozat is hatalmas élmény volt, csakúgy, mint a Millenium első két évadja. Filmek közül pedig a Dark City-t is ide sorolnám.
Nagaarum 2015. augusztus 29., szombat, 14:50
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2198
Elkezdtem összeírni a kedvenc sci-fijeimet, de ez nem fog menni... Inkább abbahagyom... :-D
Eddig jutottam:
Szárnyas Fejvadász, 2001 Űrodisszeia, A dolog, Red Planet, Sunshine, Moon, Eredet, Vissza a jövőbe trilógia, Donnie Darko, Pillangó hatás, Solaris, Terminator 1-2-3, 12 majom, 9-es körzet, Az őslakó, Gattaca, Az örödik elem, A mélység titka, Equilibrium, A légy, Forráskód, Déja vu, X-Men filmek, Kapcsolat, K-Pax, Alien 1-2-3...
...meg a többi...
--
Nagaarum YouTube Csatorna
boymester 2015. augusztus 29., szombat, 12:39
boymester
Csatlakozott:
2011. január 24.
Hozzászólások: 3136
Ha már elfeledett sci-fi, akkor nálam a Mélység titka örök kedvenc:)
--
Youtube csatorna
emp 2015. augusztus 28., péntek, 22:51
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
Válasz Belial üzenetére:



Abszolút egyetértek, és a zene tényleg fantasztikus.
Egyébként én a "hardcorescififun" típus vagyok sőt azon belül is az oroszok a kedvenceim, rengeteg időmbe telt elfogadni hogy vannak akik a softtal is beérik,de el kell fogadni hogy tized ennyi sci-fi film nem készülne ha az én ízlésemnek megfelelőek lennének.

Ennél kevésbé grandiózus alkotás a Gravity de nekem az is kellemes csalódás volt, és hát a hangzásra ott sem lehetett panasza senkinek.



Nekem a Gravity nem tetszett, de pölö a mainstreamebbek közül a mai napig imádom a Gömböt és a Kapcsolatot is.
--
Tiszta hülye, aki nem normális!
Belial 2015. augusztus 28., péntek, 22:47
Belial
Csatlakozott:
2012. május 9.
Hozzászólások: 696
Válasz emp üzenetére:



Ezzel én speciel nem tudok feltétlenül egyet érteni. Két okból sem.

1. Minden művészi maximalizmus mellett is az emberek túlnyomó többsége igényli ezt a kicsit gejlebb érzelmi vonalat is, már ha blockbusterről beszélünk. Az az igazság, hogy ha a nagy hálivúdban, (vagy bárhol ahol valaki pénzt ad bele egy befektetésbe, amin keresni akar) ha az a kérdés felmerül, hogy X db hardcore sci-fi fanatikus minden igényét elégítsük ki, vagy 1000X db átlagember érzelmeire is gyakoroljunk hatást egy biztonságosan működő érzelmi szállal, akkor szerintem nincs az az elvetemült, elborult, fanatikus aki ne az utóbbira menne rá.

Másrészt, jó pár barátommal beszéltem, akik tők nyálasnak, gejlnek, túl hálivúdinak találta az érzelmi szálat. Na itt álljunk már meg egy pillanatra! A mi világunkban lehetséges, hogy ez így van. Azonban ha VALÓBAN nézed a filmet és egy csöppet is beleképzeled magad egy olyan helyzetbe, ahol gyakorlatilag az utolsó földi generáció próbálja megtenni a lehetetlent, akkor azonnal tudni fogod, hogy a "túltolt" érzelmek egyáltalán nem túlzások.

2. Egy lány, aki tisztában vele, hogy szinte lehetetlen küldetésre megy el az egyetlen személy akit szülőnek tekinthet, a legerősebb, legfontosabb támasz egy olyan helyzetben, ahol tudják, hogy ők lesznek az utolsók, az nem fog megbocsájtani, az nem fog felejteni ahogy napról napra közelebb kerülnek a totális kipusztuláshoz. Ez vica-verza igaz. Lehet macsóskodni, hogy úgy kéne viselkedniük, mint egy Terminátor, keményen a halál szemébe nézni, keményem megmondani a tutit, nem sírni, nem félni, nem rettegni, nem dühösnek, kiábrándultnak és feldúltnak lenni, nem elkeseredettnek lenni, nem utat engedni a halál torkában az érzelmeknek, de erről mindannyian tudjuk, hogy egy méretes nagy hazugság lenne...


Abszolút egyetértek, és a zene tényleg fantasztikus.
Egyébként én a "hardcorescififun" típus vagyok sőt azon belül is az oroszok a kedvenceim, rengeteg időmbe telt elfogadni hogy vannak akik a softtal is beérik,de el kell fogadni hogy tized ennyi sci-fi film nem készülne ha az én ízlésemnek megfelelőek lennének.

Ennél kevésbé grandiózus alkotás a Gravity de nekem az is kellemes csalódás volt, és hát a hangzásra ott sem lehetett panasza senkinek.
--
A hit erőt ad...az isteneknek.
Nagaarum 2015. augusztus 28., péntek, 22:19
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2198
Válasz emp üzenetére:



Ezzel én speciel nem tudok feltétlenül egyet érteni. Két okból sem.

1. Minden művészi maximalizmus mellett is az emberek túlnyomó többsége igényli ezt a kicsit gejlebb érzelmi vonalat is, már ha blockbusterről beszélünk. Az az igazság, hogy ha a nagy hálivúdban, (vagy bárhol ahol valaki pénzt ad bele egy befektetésbe, amin keresni akar) ha az a kérdés felmerül, hogy X db hardcore sci-fi fanatikus minden igényét elégítsük ki, vagy 1000X db átlagember érzelmeire is gyakoroljunk hatást egy biztonságosan működő érzelmi szállal, akkor szerintem nincs az az elvetemült, elborult, fanatikus aki ne az utóbbira menne rá.

Másrészt, jó pár barátommal beszéltem, akik tők nyálasnak, gejlnek, túl hálivúdinak találta az érzelmi szálat. Na itt álljunk már meg egy pillanatra! A mi világunkban lehetséges, hogy ez így van. Azonban ha VALÓBAN nézed a filmet és egy csöppet is beleképzeled magad egy olyan helyzetbe, ahol gyakorlatilag az utolsó földi generáció próbálja megtenni a lehetetlent, akkor azonnal tudni fogod, hogy a "túltolt" érzelmek egyáltalán nem túlzások.

2. Egy lány, aki tisztában vele, hogy szinte lehetetlen küldetésre megy el az egyetlen személy akit szülőnek tekinthet, a legerősebb, legfontosabb támasz egy olyan helyzetben, ahol tudják, hogy ők lesznek az utolsók, az nem fog megbocsájtani, az nem fog felejteni ahogy napról napra közelebb kerülnek a totális kipusztuláshoz. Ez vica-verza igaz. Lehet macsóskodni, hogy úgy kéne viselkedniük, mint egy Terminátor, keményen a halál szemébe nézni, keményem megmondani a tutit, nem sírni, nem félni, nem rettegni, nem dühösnek, kiábrándultnak és feldúltnak lenni, nem elkeseredettnek lenni, nem utat engedni a halál torkában az érzelmeknek, de erről mindannyian tudjuk, hogy egy méretes nagy hazugság lenne...

Így van.
--
Nagaarum YouTube Csatorna
emp 2015. augusztus 28., péntek, 21:59
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
Válasz Critical_Message üzenetére:

Eszméletlen jó lehetett volna ez a film ha azok a tipikus Hollywood-i elemek nincsenek benne jelen ekkora számban.


Ezzel én speciel nem tudok feltétlenül egyet érteni. Két okból sem.

1. Minden művészi maximalizmus mellett is az emberek túlnyomó többsége igényli ezt a kicsit gejlebb érzelmi vonalat is, már ha blockbusterről beszélünk. Az az igazság, hogy ha a nagy hálivúdban, (vagy bárhol ahol valaki pénzt ad bele egy befektetésbe, amin keresni akar) ha az a kérdés felmerül, hogy X db hardcore sci-fi fanatikus minden igényét elégítsük ki, vagy 1000X db átlagember érzelmeire is gyakoroljunk hatást egy biztonságosan működő érzelmi szállal, akkor szerintem nincs az az elvetemült, elborult, fanatikus aki ne az utóbbira menne rá.

Másrészt, jó pár barátommal beszéltem, akik tők nyálasnak, gejlnek, túl hálivúdinak találta az érzelmi szálat. Na itt álljunk már meg egy pillanatra! A mi világunkban lehetséges, hogy ez így van. Azonban ha VALÓBAN nézed a filmet és egy csöppet is beleképzeled magad egy olyan helyzetbe, ahol gyakorlatilag az utolsó földi generáció próbálja megtenni a lehetetlent, akkor azonnal tudni fogod, hogy a "túltolt" érzelmek egyáltalán nem túlzások.

2. Egy lány, aki tisztában vele, hogy szinte lehetetlen küldetésre megy el az egyetlen személy akit szülőnek tekinthet, a legerősebb, legfontosabb támasz egy olyan helyzetben, ahol tudják, hogy ők lesznek az utolsók, az nem fog megbocsájtani, az nem fog felejteni ahogy napról napra közelebb kerülnek a totális kipusztuláshoz. Ez vica-verza igaz. Lehet macsóskodni, hogy úgy kéne viselkedniük, mint egy Terminátor, keményen a halál szemébe nézni, keményem megmondani a tutit, nem sírni, nem félni, nem rettegni, nem dühösnek, kiábrándultnak és feldúltnak lenni, nem elkeseredettnek lenni, nem utat engedni a halál torkában az érzelmeknek, de erről mindannyian tudjuk, hogy egy méretes nagy hazugság lenne...
--
Tiszta hülye, aki nem normális!
Koncertek
Hurricanes And Halos Tour 2017
szeptember 30.,
Dürer Kert
No Grave But The Sea Tour 2017
október 1.,
Barba Negra
Post Society Tour Europe 2017
október 4.,
Dürer Kert - Room 041
Folk Metal Marathon 2017
október 7.,
Dürer Kert - Kisterem
ExtremeNoiseFest 2017
október 7.,
Szerencsi Rákóczi Vár
Der Weg einer Freiheit, Regarde Les Hommes Tomber
október 10.,
Dürer Kert - Kisterem
Blackened Symphonies Night
október 14.,
Városi Rock Klub
Paradise Lost, Pallbearer, Sinistro
október 15.,
Dürer Kert
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.031 seconds to render