Anathema
7.11.2014, Helsinki, Circus
Anathema
Írta:
andiprkl
2014. november 15., szombat, 13:43
Facebook:
Krigare 2012. augusztus 29., szerda, 12:55
Krigare
Csatlakozott:
2010. február 17.
Hozzászólások: 6751
Hivatalos ajánló:


Két év után, Weather Systems című lemezével tér vissza Budapestre az Anathema. Az új albummal a két évtizede alkotó brit együttes művészete új csúcsra tör, mely szinte már össze sem hasonlítható a kezdeti idők zenéjével – mégis őszinte, egyben bölcs és gyönyörködtető dalokkal örvendeztetnek meg minket. Október 9-én az A38 Hajón szerepelnek.

Bár az Anathema munkásságán végigtekintve már a legutóbbi albumok kapcsán sem lehetett nem észrevenni a kezdeti zord doom/death metaltól való távolodást, ez az új irányvonal mindenképpen a legfrissebb, Weather Systems albumon teljesedik ki. A baljós, borongós hangulatú korábbi kiadványokkal szemben az új lemez inkább kelt gyönyörködtető érzést, ami Lee Douglas énekesnő vokáljai, és a zenészek által mesteri szintre fejlesztett, harmonizáló dallamok formájában testesül meg, de egyes esetekben már a dalcímek is árulkodóak (Sunlight). Az egykor zord, hörgős énekkel kísért zenét készítő (és ennek jegyében nevet választó) együttes ma egyszerű és letisztult szépségű dalokkal próbál hasonlóan egyszerű, de elemi igazságokat érzékeltetni a létezés lényegével kapcsolatban, megjelenítve olyan ellentétes erőket, mint fény és árnyék, születés és halál, szeretet és félelem.

Az efféle műfaji átalakulás persze nem ritka egy olyan együttesnél, melyben a meghatározó tagok több mint 20 éve zenéltek először együtt, s közülük hárman (Danny, Vincent és Jamie Cavanagh) ráadásul testvérek is. Az Anathema esetében a zene ilyen nyílt és szép irányba történő elmozdulása azt jelzi, hogy az alkotók megtalálták helyüket a világban, s így saját lelki békéjüket – ebben az értelemben a zene átalakulása egy kicsit saját életük alakulását is bemutatja.

Ezt a tényt azok is ismerhetik, akik az évek során követték a Cavanagh fivérek megnyilvánulásait, interjúit. "Úgy érezzük, hogy az új lemezzel elértük kreativitásunk jelenlegi csúcsát.„ – mondta el két éve Norvégiába költözött Danny Cavanagh az áprilisban megjelent lemezzel kapcsolatban. – „Az új album nem házibuli zenét tartalmaz. A célja az, hogy megérintse az önmagát átadni hajlandó hallgatót, s ily módon felemelje, vagy adott esetekben saját rideg mélységeibe taszítsa a lelkét.” A hullámzó, magával ragadó hangulatot jól bemutatja az albumhoz készült első videóklip is:

Bár a dalok egyszerűségükben és letisztultságukban is árulkodnak alkotóik évtizedes mesteri tapasztalatairól, talán mégsem meglepő, hogy a harmincas éveik végén járó Cavanagh fivérek közel sem gondolják úgy, hogy elérték művészetük legmagasabb szintjét. Danny elmondása szerint ugyan büszkék és boldogok, hogy az előző, We’re Here Because We’re Here lemez legjobb pillanatait megtartva sikerült túlszárnyalniuk korábbi sikereiket, de hisznek abban, hogy később még magasabb szintre fejlesztik önkifejezésük művészetét.

Addig is azonban örömmel mutatják be az új lemezt egyik leghálásabb rajongótáboruknak, a hazai Anathema kedvelőknek, akik nem csak több klubos és fesztiválfellépés alkalmával, hanem az egyes tagok akusztikus és szólófellépései során is találkozhattak már a liverpooli fiúkkal, számtalan alkalommal az elmúlt évtizedben. Az Anathema két év után tér vissza Budapestre, ahol ezúttal a hangulatát és felszereltségét tekintve is tökéletes helyszínként szolgáló A38 Hajón szerepelnek október 9-én.

A zenekarról: Az Anathema a '90-es évek eleje óta jelen van a brit rock/metal színtéren: lázadó fiatalkorukban - a Paradise Losttal és a My Dying Bride-dal karöltve - karcos, feszélyező hangulatú doom metal csapatként kezdték, majd albumról albumra változva jutottak el valami egész másig: ma már inkább a Radioheadhez vagy a Portisheadhez hasonlítható rockzenét játszanak. Az együttes műfajokon átívelő életművét hallgatva talán csak egy dolog, a cél tűnik állandónak: előremutató, gondolatokat és érzéseket ébresztő, szenvedélyes és őszinte zenét csinálni, mely egyszerre kínál intellektuális kikapcsolódást és tömény érzelmi esszenciát. Akik szeretnek elmerülni aprólékos és finom zenei megoldásokban, de legfőképp hangulatokban, azok számára kihagyhatatlan lehetőséget kínál az Anathema koncertje.

a Negative Art Prod. bemutatja:
2012. október 9., kedd 20 óra
Budapest, A38 Hajó
Anathema koncert
+ support
Belépő: augusztus 31-ig 5500 Ft, utána 6000 Ft

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.negativeart.hu
http://anathema.ws
http://www.facebook.com/negativeartprod
http://www.facebook.com/events/435524696459819/
_KONCERTEK_
Grind Over Europe Tour II
április 24.,
Dürer Kert - Room 041
The Dead Daisies, The New Roses
április 27.,
Barba Negra Track
The Dead Daisies
április 28.,
Hard Rock Cafe Budapest
America's LEAST Wanted 25
április 29., 20:00,
Barba Negra Track
March of Blood and Iron 2018
május 4.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
Path To Glory European Tour 2018
május 8.,
Barba Negra Track
Vienna Metal Meeting 2018
május 12.,
Arena
Vinny Appice - Mob Rules Live
május 15., 20:00,
Backstage Pub
Le Tour De La Guillotine
május 19.,
Dürer Kert - Room 041
Bullet, Screamer, Jesus Chrüsler Supercar
május 21.,
Dürer Kert - Room 041
SzegeDEATH fest. 5.
május 26.,
Gin Tonic Klub
The Lord of the Underworld Tour 2018
május 30.,
Dürer Kert
Nova Rock Festival 2018
június 14.,
Pannonia Fields
Killswitch Engage
június 16.,
Akvárium Klub
Body Count, Powerflo
június 17.,
Budapest Park
Shinedown
június 18.,
Barba Negra Track
Stone Sour
június 25.,
Barba Negra Track
Summer Totenritual Crusade 2018
június 27.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
Alice In Chains
július 1., 19:00,
Budapest Park
Ten Years After - 50th Anniversary
július 1.,
A38 Hajó
Billy Idol - Live! 2018 Tour
július 2.,
Budapest Park
Exodus
július 4.,
Dürer Kert
Gothoom Open Air 2018
július 5., 10:00,
Revištské Podzámčie
Rockmaraton 2018
július 10.,
Szalki-sziget
Lich King, Seax, Ravage
július 18.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
What Happens Next Tour 2018
július 23.,
Barba Negra Track
Judas Priest
július 24.,
BudapestArena
FEZEN Fesztivál 2018
július 25.,
MÁV Pálya
Rockstadt Extreme Fest 2018
augusztus 2.,
Rockstadt Extreme Fest
23. Brutal Assault
augusztus 8.,
Josefov Erőd
Purci Dance Party Vol. II.
augusztus 12.,
Dürer Kert - Room 041
Dark Bombastic Evening 2018
augusztus 15., 16:00,
Gyulafehérvári vár
DeathCrew fesztivál 2018
augusztus 16.,
Fedeles Lovarda
augusztus 17.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
_TOVABBA_
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.111 seconds to render