Neoklasszik virtuóz melodikusság dán módra
Royal Hunt, Rocksystem, Vicky Sunday az A38-on.
A Royal Hunt 2014-es hajós koncertje nekem nagyon bejött, úgyhogy vártam már tőlük is egy újabb alkalmat a repetázásra. Nem is kellett rá éveket várni szerencsére. Viszont az, hogy a magyar közönség mennyire alul van művelve melodikus metal fronton, az itt sajnos megint csak megmutatkozott. Nyilván az is közrejátszhatott a szerényebb érdeklődésben, hogy egyrészt a jegy sem volt túl olcsó, másrészt másnap volt Avantasia a Barba Negrában és csomóan kötelező menőségből úgy gondolták, ott kell lenniük, így a meglehetősen szűkös keresetet inkább arra tartalékolták. OK, megnéztem volna én is az Avantasiát, főleg hogy olyan über névsorral jöttek, mint Michael Kiske (ex-Helloween, Unisonic), Amanda Somerville (Trillium), Eric Martin (Mr. Big), Ronnie Atkins (Pretty Maids), de mivel pont fedésben volt a crust legenda Doom koncertjével egyrészt, másrészt pofátlanul drágának éreztem a jegyárat rá, így inkább megtekintettem újra kb. százötvened-kétszázadmagammal a Royal Huntot.

Ezúttal nem hoztak magukkal a dánok support bandát, hanem két magyar előzenekart nézhettünk meg előttük. Valljuk be, ez szimpatikus húzás  a szervezők részéről, hisz ha már magyar földön vagyunk, kapjon egy-két hazai pályás együttes is lehetőséget, nem igaz? Hab volt a tortán ráadásul, hogy mindkét magyar bemelegítő zenekar cd-jét meg lehetett kapni a jegy mellé (szintén respektálandó húzás!). A Vicky Sunday-jel  régóta szimpatizálok; olyan muzsikát játszanak itthon, ami abszolút hiánycikknek számít nálunk. A glam/sleaze és rock 'n' roll elemekkel beoltott melodic rock/metaljuk itt is ütött. Amellett, hogy a 80-as évek rockjának szellemisége erősen ott van benne, mégis valahogy korszerű, mai. Viktorék is sokkal nagyobb közönséget érdemelnének, mivel van kakaó abban, amit játszanak. A korábban Sounday Inc.-ként működött csapat már néhány éve újra Vicky Sunday néven fut, de a zenei stílus nem nagyon változott. Bár a Royal Hunttal nem rokonítható annyira, az akkor még csak maroknyi publikum levette őket.

A Rocksystem kizárólag magyar nyelvű nótákkal próbálkozott. Egy viszonylag friss csapatról beszélhetünk esetükben, jóllehet a zenészek már tapasztalt, rutinos rókáknak tűntek. Ezért is voltak különösek számomra a zenéjük gyermekbetegségei. Nagyjából a Sing-Sing, Dance, Fix féle bulisabb magyar rockvonalat viszik, bár egyelőre még csak kulloghatnak utánuk. Bár a zenéjükben egy-két ordító áthallást leszámítva (ilyen volt pl. a Kinks féle All Day And All Of The Nightjából lenyúlt riff a Felnőtt mesében) volnának egész jó ötletek, a sablonoktól hemzsegő tipikus magyar rockszövegek valahogy elveszik a kedvem az egésztől. Arról nem beszélve, hogy lerágott csont már a motorozás is, a csajozás is, meg en bloc minden, amiről írnak. Értem én, hogy nem születhet mindenki Lukács Lacinak, Pusztai Zolinak, Lovasi Andrásnak, vagy Pálinkás Tamásnak, de akkor már írjanak inkább angol szöveget (azt úgyse sokan értik), vagy alkalmazzanak külső segítséget, egy olyan dalszerzőt, aki tudna az énekes krapek szájába pofás szövegeket adni. Pontosan az ilyen Rocksystem féle közhelyes szövegek miatt érzem mostanában azt, hogy mintha - s most meg lehet kövezni - a rap/hiphop stílusban több potenciál lenne szövegírás tekintetében. Ugyan nem hallgatok állandó jelleggel rappet, de az ottani rímfaragók valahogy mégis fantáziadúsabb, elmésebb gondolatokkal töltik meg a zenét, sokkal életrevalóbbnak tűnnek emiatt, mint egy rakat rockos, metalos vonalon mozgó brigád. Hogyha azt a fajta ötletességet és attitűdöt átvennék (vagy legalábbis tanulnának belőle) az itthoni rockzenészek, abból csuda nagy dolgok kerekedhetnének ki.

De hogy jót is mondjak a Rocksystemről, legjobban a Játékszer, Új dimenzió, Másnap és a Felnőtt mese tetszett, amennyiben az említett hiányosságokon túl tudtam magam tenni. Nagyjából a teljes bemutatkozó lemezüket eljátszották ott helyben. Talán nem mondok meglepőt azzal, hogy a Royal Hunt elé ők sem illettek igazán, ez a bluesos elemeket sem nélkülöző, "sörözős" zene inkább pubok mélyén, ill. motoros találkozókon találhatja meg a maga közönségét.

A Royal Hunt ismét roppant hatásosan, mondhatni színpadiasan indított a Martial Arts klasszikus zenei hatásokat felvonultató instru szösszenetével. A korai Dream Theaterrel is rokon River Of Painnel eveztünk tovább, majd a 2013-as lemez (A Life To Die For) egyik kulcsdalával, a One Minute Left To Slave-vel gyorsított a tempón André Andersen és zenekara. A hosszúhajú billentyűs mára az egyetlen alapítótag a Royal Huntban (micsoda futamokkal örvendeztetett meg minket megint! Ilyen lazán és felszabadultan nem sok keyboardos játszik), akik ezúttal kisegítő basszusgitárossal érkeztek. Per Schelander mondjuk nem volt számukra ismeretlen, hiszen korábban már tagja volt a társaságnak. Továbbá érdemes megemlíteni, hogy múlt évben egy doboscserén is átestek: a Narniából és Rob Rock mellől ismerős Andreas "Habo" Johansson felel már a ritmusokért.

Bár jelenleg tavaly megjelent Devil's Dozen c. albumukat turnéztatják (jóllehet kijött azóta idén egy élőalbumuk Cargo címmel), arról mindössze három számot kaptunk, a középtempósan döngető Heart On A Plattert, a balladisztikusabb Until The Dayt és a sebesebb May You Never Walk Alongot. Emellett nekem úgy tűnt, hogy ezen a koncerten inkább a kevésbé nyilvánvaló számok képeznek túlsúlyt a klasszikus darabokkal szemben. Az olyan nóták, mint a Lies, Flight, Half Past Loneliness inkább a fanatikus Royal Hunt rajongóknak csenghetnek ismerősen. Nagy sajnálatomra a Land Of The Broken Heartot kihagyták, pedig mekkora slágernóta (az ő mércéjükkel persze)! Pont eme szám címe díszeleg a Royal Hunt pólóm hátulján, amit koncert után alá is írattam az összes taggal.



D.C. Cooper vitathatatlanul egyike a legszerethetőbb frontembereknek ebben a zsánerben, a korábbi vargabetűk után úgy tűnik, végleges otthonra talált ismét a RH soraiban, ahová 2011-ben tért vissza. Poénokból nem is volt hiány a részéről. Kiállást és némiképp hangot tekintve hasonlít rá Timo Kotipelto a Stratovariusból, de Timo-ra azért nem jellemző, hogy lökné a vicceket a színpadon. Tisztán, hibátlanul véggénekelte a koncertet és a fellépést követően is ő bizonyult a legközvetlenebbnek és a legnagyobb dumásnak. Persze a többiek is csíphető arcok a maguk módján természetesen. Miután az isteni üzenet (Message To God) célba talált, a ráadásban a Life To Die For album kissé Van Halenes riffel indító címadójával kényeztettek minket.

Ez volt a második Royal Hunt koncertem és ha választani kell, akkor az elsőt mondanám mindenképp a jobbiknak. Az ideiből valahogy hiányoltam azt a fajta tűzet, azt a vibrálást, amit a 2014-es koncert árasztott. Többet is játszottak az előző budapesti koncerten. Rossznak persze így sem mondanám a 2016-os bulit, csak kevésbé varázsolt el. A neoklasszikus metal hívei azonban így sem csalódhattak nagyon, már amennyiben az említett Avantasia mellé még be tudtak ruházni erre a bulira is.


Neoklasszik_virtuoz_melodikussag_dan_modra
Írta:
Mindenholottlevo
2016. április 18., hétfő, 01:26
Facebook:
Mindenholottlevo 2016. április 24., vasárnap, 18:06
Mindenholottlevo
Csatlakozott:
2013. március 24.
Hozzászólások: 332
Válasz Dina Ivory üzenetére:

Megint csak irigykedek,merthogy te már 2 Royal Hunt koncerten is ott lehettél,én egyiken sem tudtam ott lenni :/ Sőt dedikálás (y) ...fotózkodtál is szokásodhoz híven? :-p

Land of broken hearts nóta nekem is nagy kedvencem tőlük <3 ,nem számít ,hogy Henrik Brockmann (korábbi énekesük) vagy D.C. Cooper énekli, az a dal úgy tökéletes ahogy van!!!




Örülök, hogy így látod, ez az egyik leginkább fülberagadó nótájuk. Igen, volt dedika, meg fotózkodás is koncert után. Legközelebbi RH bulira már remélhetőleg Te is jönni tudsz! Őket is legalább 1x látni kell élőben!
Dina Ivory 2016. április 24., vasárnap, 09:16
Dina Ivory
Csatlakozott:
2015. augusztus 6.
Hozzászólások: 1312
Megint csak irigykedek,merthogy te már 2 Royal Hunt koncerten is ott lehettél,én egyiken sem tudtam ott lenni :/ Sőt dedikálás (y) ...fotózkodtál is szokásodhoz híven? :-p

Land of broken hearts nóta nekem is nagy kedvencem tőlük <3 ,nem számít ,hogy Henrik Brockmann (korábbi énekesük) vagy D.C. Cooper énekli, az a dal úgy tökéletes ahogy van!!!


Koncertek
Cloud Factories European Summer 2018
június 21.,
Dürer Kert
Stone Sour
június 25.,
Barba Negra Track
Summer Totenritual Crusade 2018
június 27.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
Alice In Chains
július 1., 19:00,
Budapest Park
Ten Years After - 50th Anniversary
július 1.,
A38 Hajó
Billy Idol - Live! 2018 Tour
július 2.,
Budapest Park
Exodus, Savage Messiah
július 4.,
Dürer Kert
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.071 seconds to render