Rockmaraton, nyolcadik nap
Július 15., Dunaújváros
Nem tudom, hogy létezik-e még egy annyi ideig tartó metal esemény, mint az idei Rockmaraton. A szervezők valóban a névhez méltó, maratoni hosszúságú fesztivált hoztak tető alá. Bár a koncertek kilenc napja alatt számos kedvemre való zenekar fellépett, úgy alakult, hogy csak a nyolcadik napon tudtam részt venni, azt viszont nem szívesen hagytam volna ki, hiszen két nagy kedvencem, az Amon Amarth és a Megadeth is aznap volt programra tűzve.
Megérkezést követően rögtön felfigyeltem egy érdekes, vagy legalábbis számomra szokatlan dologra, az egész zsenge életkorú metal ifjoncoktól az ősz hajú rock veteránokig minden korosztály képviseltette magát a fesztiválon. Ezt régebben vagy máshol nem tapasztaltam, bár igaz, hogy hat éve voltam utoljára fesztiválon. Újabban a klub bulikat részesítem előnyben. Úgy látszik, hogy változnak az idők. Óhatatlanul James Hetfield szavai jutottak eszembe, aki a Metallica koncertjein mindig egy nagy családhoz hasonlítja a rajongókat. Valahogy ilyen hangulata volt ennek is számomra, még akkor is, ha mindig összeakad az ember egy-két „távoli rokonnal”, akiket a háta közepére sem kíván.
Mint említettem, a pénteki nap programjából elsősorban az Amon Amarth és a Megadeth koncertjére voltam kíváncsi.


A többieket vagy nem ismertem, vagy nem voltam jó véleménnyel a zenekarról, bár pozitív meglepetés így is ért. Sajnos elég későn sikerült megérkezni és becuccolni, ezért az Apey and the Pea koncertjét már nem csíptük el, így egyből a nagyszínpadhoz vonultunk, hogy belenézzünk a Varg produkciójába. Igazság szerint egyáltalán nem ismerem a zenekar munkásságát, a nemrégiben megjelent Piroskás számot pedig kifejezetten nevetségesnek tartottam, így sok jóra nem számítottam. Gyökeresen a most látott koncerttől sem változott meg a véleményem, amolyan bemelegítő zenekarnak elmentek, bár úgy tűnt, hogy a fesztiválozók jó része teljesen más véleménnyel van, és egész pofás bulit csapott a színpad előtt.


A Varg koncertje után nem sokkal kezdődött a Rádió Rock színpadon a Battle Beast. Ezek az újkori heavy metal bandák soha nem tudtak megérinteni, sőt a legtöbbször kifejezetten idegesítőnek, üresnek hatnak számomra. Úgy gondoltam, hogy megnézek egy-két számot, utána inkább átmegyek a nagyszínpadhoz, hogy jó helyet kapjak a vikinghajón. Ehhez képest rendesen ott ragadtam. Bár a zene továbbra sem tetszett, nem is maradt meg belőle semmi (kivéve a nyakba akasztós szintetizátort, amit mindig viccesnek találok), viszont el kell ismernem, hogy Noora Louhimo énekesnő karcos, hamisítatlan rock/metal hangja és energikus előadásmódja elvitte a bulit. Ezt az is bizonyítja, hogy egész szép számmal voltak kíváncsiak a finnek koncertjére. Ők voltak a meglepetés csapat a számomra (vagy inkább az énekesnő). Az utolsó dalokról azonban inkább lemondtam, mivel kevés idő volt hátra az Amon Amarth koncertjéig, így rohantam át a nagyszínpadhoz.


Mint kiderült jó volt sietni, mert egész komoly tömeg volt kíváncsi a vikingek koncertjére, így viszont sikerült egész jó helyre kerülni. A színpad látványelemei már megadták az alaphangulatot, kétoldalt egy-egy óriási, sárkányt ábrázoló hajóorr, a padlózaton rúnákkal díszített táblák, a háttérben pedig a Jomsviking borítója. Ekkorra nagyrészt már be is sötétedett, és a felhők is egyre fenyegetőbben gyülekeztek, aminek külön örültem, mert világosban, napsütésben valahogy nem az igazi egy metal koncert.


Harmadik alkalommal volt szerencsém az Amon Amarth legénységét látni, és eddig soha nem csalódtam bennük. Mindig lendületes, autentikus koncerteket adtak, a közönség felé pedig rendkívüli alázattal viseltettek. Bíztam benne, hogy most sem lesz ez másképp.
Johan Hegg-ék rögtön az egyik legnagyobb sláger, a The Pursuit of Vikings dallamaiba kezdtek bele, amire természetesen össznépi ováció volt a reakció, és ez a felfokozott hangulat a koncert végéig megmaradt. Sorban érkeztek a jobbnál jobb dalok, az As Loke Falls, a Death In Fire, a Deceiver of the Gods, a Destroyer of the Universe, az új lemezről a First Kill, hogy csak néhányat említsek.Közben az is kiderült, hogy a sárkányfejek nem egyszerűen csak a színpadon vannak, hanem időnként füstöt okádnak magukból, sőt a zenekar tagjai fel is mászhattak a tetejükre. A koncert során Johan ezt többször meg is tette, és az emelvényről igazi vezér módjára tartott dalokba foglalt beszédet harcosainak, azonban az is igazán impozáns, ízig-vérig metal jelenet volt, amikor a két gitáros kapaszkodott fel, és onnan játszották ikergitár témáikat.


Már a koncert kezdete óta lógott az eső lába, de ha jól emlékszem, akkor a Death In Fire környékén kezdett jobban rázendíteni az égi áldás, más helyzetekkel ellentétben azonban ezt hangulatfokozóként éltem meg. Azonnal úgy érezte az ember, hogy ő a háttérként szolgáló Jomsviking borító esőben álló alakja, máskor pedig a viking hajóval viharba keveredett harcosnak képzelhettük magunkat, ahogy az esőcseppek az arcunkba csaptak. A közönség együtt élt a zenekarral, reagált a zenészek gesztusaira, énekelte a szöveget, dúdolta a gitárdallamokat, óriási hangulat alakult ki, amely talán a Raise Your Horns felcsendülésekor csúcsosodott ki. Hátrafelé nem néztem, de előttem nem volt kar, amely ne lett volna a magasban.


Levezetésnek a Guardians of Asgaard és a Twilight of the Thunder God hangzott el. Világítottak a rúnás táblák, a közönség nem szűnő lendülettel énekelte, dúdolta végig a dalokat. Érzésem szerint pedig tette volna ezt még elég hosszasan, ha a svédek koncertideje nem jár le. A végén még Johan Hegg szokásához híven alaposan megsüvegelte a közönséget, és egészségére kiürítette az ivókürtjében maradt nedűt.


Bár a Rádió Rock színpadon az Airbourne koncertje következett, én a Hammer sátor felé tartottam, ahol már az Angerseed játszott. Az ausztrálok színpadja előtt elhaladva megállapíthattam, hogy rájuk is rengetegen voltak kíváncsiak, állítólag jó is volt a buli, nekem azonban death metalra fájt a fogam. Az Angerseed már rendesen benne lehetett a műsorban, mert csak néhány dalt sikerült elkapni, de a fellépés, mint minden eddigi alkalommal, amikor láttam őket, meggyőző volt. A debreceni srácokat energikus, kompromisszummentes hozzáállása, és nem utolsó sorban minőségi és minőségileg előadott zenéje mindenképp kiemeli őket a magyar halálmetal zenekarok mezőnyéből. A koncert törzsét természetesen az idén megjelent The Proclamation lemez dalai képezték.
Ezt követően következett volna az est (és valószínűleg a fesztivál) fénypontja a Megadeth fellépésével, erre azonban sajnálatos módon nem került sor. Amikor Dave Mustaine egyedül, gitár nélkül jött fel a színpadra, már sejteni lehetett, hogy valami nincs rendben. Közölte, hogy Ellefson balesetet szenvedett, a koncert pedig elmaradt. Nem kell mondanom, hogy óriási csalódottság lett úrrá a tömegen, közben komoly eső is kerekedett, így sokan csomagjaikkal együtt még aznap este elhagyták a fesztivál helyszínét.
A szervezők már a színpadon elmagyarázták a helyzetet és elnézést kértek az emberektől, szombaton pedig érkezett a bejelentés, hogy aki pénteki napijeggyel látogatott ki a fesztiválra, annak meg kell adnia a karszalagja számát és egyéb adatokat itt, a szervezők pedig a későbbiekben mindenkit tájékoztatásban részesítenek a továbbiakról.
A Megadeth rajongók biztosan rettenetesen csalódottak voltak, azok számára viszont, akik a keményebb műfajokra is nyitottak, valamelyest gyógyírt jelenthetett, hogy az Amon Amarth hatalmas hangulatú koncertet adott.

A fényképek a Rockmaraton Facebook oldaláról származnak.

Rockmaraton_nyolcadik_nap
Írta:
Lew
2016. július 18., hétfő, 15:36
Facebook:
Amon Amarth - Jomsviking (2016)
Kritika, Lew @ 2016. július 8., péntek, 10:23
Angerseed - The Proclamation (2016)
Kritika, Armand @ 2016. június 3., péntek, 13:18
Death by Metal Vol. 2. Fesztivál - 2016.01.24.
Koncertbeszámoló, emp @ 2016. január 29., péntek, 12:49
Beszélgetés Peter D. Maniak-kel, az Angerseed frontemberével
Interjú, ZolixiusRex @ 2015. március 15., vasárnap, 18:32
DeathCrew Metal és Filmfesztivál - Nyírbátor MHSZ 2014. 08. 15-16.
Koncertbeszámoló, zeba @ 2014. augusztus 21., csütörtök, 21:04
Koncertek
Maximum Evocation Tour 2017
október 26., 20:00,
Barba Negra
Igorrr, Broken Note
október 26.,
Dürer Kert
Anathema - The Optionist Europe 2017
október 27.,
Dürer Kert
20 Years Of Plays Metallica By Four Cello
október 27.,
Művelődési Központ (MOM)
The Wrong Tour to Fuck With Europe 2017
október 27.,
Supersonic - Blue Hell
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.013 seconds to render