Mindenszenteki underground mötal Kánaán
Entombed A.D., Voivod, Lord Dying, Barren Womb, Magma Rise a Barba Negrában
Ugyan megelőztek már néhány portáltól a saját beszámolójukkal, ám egy kivételtől eltekintve a többség lekéste az előzenekarokat. Én semmiképp nem akartam ebbe a hibába esni (késtem már éppen eleget), már csak azárt sem, mert ugyan a többek által is nagyon várt Conan kiszállt menetközben a buliból, azért a helyükre nem nyeretlen kétéveseket raktak be, így mindenképp érdemes volt korán ellátogatni a Barba Negrába. Úgyhogy szerencsés módon elejétől fogva összegezni tudom Halloween és mindenszentek legfontosabb metal népünnepélyét.

Egyetlen magyar fellépőként a Magma Rise került be a közösbe, akik korábban már játszottak a Voivod előtt. Most ismételte magát a történelem, s bár hagyományos, közérthetőbb rockelemekkel is operáló doom zenéjük elüt az Entombedtól, valamint a Voivod sci-fi thrashjéhez sincs semmi köze (hol van ilyenkor egy Slogan, vagy Angertea?), azért én örültem nekik, ahogy mindig is. Ekkor még rémisztően kevesen voltunk, s bár a nézőszám zenekarról zenekarra emelkedett fokozatosan, azért nézőcsúcs így sem dőlt, sőt ünnepnaphoz képest sajnálatos módon aránylag kis létszámban voltunk jelen. Érthetetlen (s nemcsak számomra), hogy a honi fémközösség, amelyik ugyanezt a helyet agyig megtölti egy Moby Dick, vagy - hogy külföldi példát is mondjak - Parkway Drive koncertjére, az két ilyen, az extrém metalban mindenképpen kultikus hírnevű zenekart kihagy. "Mert nem ismerem, nem hallottam róla soha", jönnének ilyenkor a kifogások. OK, de akkor meg ne tessék sírbákolni, hogy ez se jön ide, meg amaz se...

Fájóan keveset játszott a Holdampf Gábor-Hegyi Kolos-Herczeg László-Bánfalvi Sándor felállású kvartett, emiatt maradtak ki olyan favoritok, mint a For Those..., Five és a Tombstone Eyes. Volt viszont legalább a The Man In The Maze, Trading Time és a Time Has Been Given, s a rendelkezésükre álló rövidke időt a tőlük megszokott rutinnal, ízesen muzsikálták végig.

Bevallom, a Barren Wombot kissé féltettem, hogy dark americanával kevert grunge-os noise-rockjuk kicsit stílusidegen lesz egy kő metalos csomagban. Erre a két finn fiatalember alaposan rám cáfolt! Nagyon zajosan és letaglózóan brutális erővel dörrentek meg. Mintha a Black Cobra átvett volna a noise/alternatív rock körökben gurunak számító Steve Albini világából nem keveset. A gitáros és a dobos egyaránt kivette a részét az apokaliptikus hangulatot sugárzó énektémákból. Hozzá pedig jól megkínozták a hangszereiket. Meg kellett állapítanom, hogy abszolút nem volt elhibázott húzás betenni őket a kalapba. Remélhetőleg visszatérnek külön is, mondjuk egy Gozsdu Manós fellépés erejéig.

A Lord Dyingot javarészt szapulták a beszámolók. Én speciel nagyon vártam őket is, mivel nekem bejöttek, amikor először láttam őket a Red Fang előtt, s nekem nem okoztak különösebben csalódást. A portlandi négyes még tavalyi évben hozta ki Poisoned Altars címmel aktuális albumát. Bár rájuk lehetne aggatni a "szegény ember High On Fire-je" titulust, ha nagyon incselkedni akarnánk, lévén lényegében azt a fajta őserejű sludge/doom muzsikát kenik, ami Matt Pike-éknak sajátja, ennyivel azért mégis butaság volna elintézni őket. A Haldokló Úr ugyanis talán még pőrébb, még lecsupaszítottabb formában tálalja az iszappakolós metalt, kissé modernebb a hangzás, valamint itt nincsenek olyasfajta keleties ízű gitárbetétek, amilyeneket a HOF beépít az elsőre barátságtalannak tűnő világába. Inkább a Black Tusk féle "dugjuk be az erősítőket, tekerjük fel csutkára és zúzzunk tiszta erőből" felfogás hívei.

A jóltáplált viking harcosra emlékeztető Erik Olson és tettestársai (kiváltképp a szakasztott fiatal Lemmy-klón, a Crowbart is megjárt Venom felsős Jeff Golden) jobbára faarccal, flegmán beállva dobálták az úthengerként lapító riffeket és a masszív alapokat. Bár a hangzás messze nem volt tökéletesnek mondható (ráadásul egy technikai baki miatt le kellett állniuk rövid időre a műsorral), az energia így is lejött az olyan tételeiknek köszönhetően, mint a Dreams Of Mercy, A Wound Ouside Of Time, vagy az új lemez címadója, és volt aki túlságosan is élvezte az energianyalábok áramlását. Egy csaj, aki már szerintem aligha lehetett szomjas, rendesen be volt indulva elöl, folyamatosan "ájlávjú" kiabálásokat küldött a frontembernek.


Miután letudta műsorát az összes előbanda, a kanadai ufómetalosok, vagyis a Voivod vette birtokba a pódiumot. Náluk szimpatikusabb underground banda, amelyikre tényleg azt lehet mondani, hogy jelenség, meg hogy iskolateremtő, bizony viszonylag kevéske maradt  (legalábbis a még mindig üzemelő zenekarok közt). Postindusztriális lázálmaikkal tucatnyi albumot megtöltöttek már és bár védjegyszerű hangzásuk kilométerekről felismerhető, mégsem tűnnek kiszámíthatónak; rendre tudnak valami újat nyújtani. Ráadásul az alapító gitáros, Piggy halála után is fel tudtak állni a padlóról és Daniel  Mongrain, művésznevén Chewy (aki a Gorguts, Cryptopsy, Martyr, Quo Vadis együttesekben is megfordult) személyében olyan méltó utódot találtak a gitáros posztra, akivel újra eggyé kovácsolódott a Voivod. Mint ahogy számos iskolateremtő és undeground szinten jelentős befolyással bíró csapatra (lásd Trouble, King's X) , úgy rájuk is igaz, hogy igazán sosem lett belőlük elsővonalas sztárbanda - hiába fordult meg náluk rövid időre Jason Newsted is. De jobb is ez így, mintha meg kellett volna alkudniuk és úgy kellene alkotniuk, hogy szakmai, rajongói oldalról egyaránt fojtogatja őket elvárás. Ellenben rengeteg együttes nevezi meg őket hatásaként és tényleg, a Voivod szubkultúráktól függetlenül mindenféle előadóra hatott a gitárzenén belül, legyen az thrash, death, stoner, industrial metal, black, alternatív, prog. rock, stb. Roppant szimpatikus módon tereltek közös nevezőre addig egymástól javarészt távol álló genréket, a punktól a progresszívig, s zenei látókörükbe ugyanúgy befért a Yes, King Crimson, mint a Sex Pistols, vagy a DischargeMichel Langevin, alias Away, a társulat motorja pedig grafikusnak sem utolsó, ő felel a banda vizuális megjelenítéséért. A koncert alatt végig az ő rajzait vetítették a háttérben, ufókról, rovarokról, és más csodalényekről.

Denis "Snake" Bélanger éneke olyan karakteres, hogy ezer közül fel lehet ismerni. Bár két jó lemezt Eric Foresttel is csinált a Voivod, azért tébolyult üvöltései merőben más dimenzióba helyezték a kanadaiak muzsikáját; ő most szemlátomást nagyon jó helyen van szólóbandájában, az E-Force-ban. A mostani szettel érezhetően az old school Voivodos tábornak igyekezett kedvében járni a négyes. Vagyis akinek a Killing Technology/Dimension Hatröss (meg a War And Pain, Rrröööaaarrr) fémjelezte éra jelenti a csúcsok csúcsát, azt rendesen elkényeztették. Hiányoztak azonban így is bőven gyöngyszemek, példának okáért a Ravenous Medicine, Ripping Headaches, sőt bevallom, én leginkább a későbbi progosabb anyagaikkal lettem igazán vérbeli fan. Azokat fájó módon elhanyagolták (a Nothingface-ről, amit anno kazin hallgattam rojtosra, egyetlen árva dal fért csupán be, a The Unknown Knows), az újabb termésből mindössze a Post Society single címadójának, továbbbá a kislemez második számának, a Fallnak szorítottak helyet Snake-ék. A s/t album, Katorz, Infini, Target Earth  mintha meg se történtek volna. Az általam igen kedvelt The Outer Limits-ről is csupán egy dalt emeltek be a repertoárba. Hát igen, 12 lemeznyi anyagból nem lehet egyszerű összerakni egy háromnegyed órás kivonatot. Nem volt ezúttal Pink Floydozás sem, pedig tőlük két számot is feldolgoztak Awayék: az Astronomy Domine-t és a The Nile Songot. Ellenben ketten is nagyon Motörhead hangulatban voltak, hisz Snake egy Lemmy pólóban, Rocky, a basszeros pedig standard Mocifej felsőben tolta végig a bulit.

Ahhoz képest, amilyen tekintéyes életművet tudhatnak már maguk mögött Awayék, az ő műsoruk sem volt túl hosszú, legalábbis hamar elröppent. Mire felócsúdtunk, már bele is csapott a húrokba az Entombed A.D.

A svéd death metal egyik alapcsapatának tekinthető Entombed kettészakadásából létrejött banda Lars Göran Petrov vezetésével szerintem az felállás, amelyik leginkább méltó a név használatára. Ők is abszolút régisulis programmal készültek. Jómagam leginkább a death 'n' rollos érát favorizálom, de tetszenek az egészen korai hagyományosabb death metal korongjaik, elismerem, hogy a Left Hand Path egy kib..ott alapvetés ebben az irányzatban. Sorjáztak is a klasszik monolitok a svéd Katona Főnök,  L.G. (aki jelenleg a Firespawnban is aktív) félreismerhetetlen bömbölésével. A 2014-es Düreres bulihoz képest annyi változás történt a line-upban, hogy Johan Jansson helyén egy másik arc pengetett, a brazil Krow bárdistája, Guilherme Miranda.  Továbbá kijött azóta egy újabb lemezük, Dead Dawn címmel, természetesen erről is elpotyogtattak egy-két nótát.

Kár, hogy a Morning Star album (meg en bloc a többi újabb keletű Entombed album) nem nagyon volt feszegetve, mindössze egy számot vettek róla elő, a Chief Rebel Angelt, ami nyomán egy magyar banda is elnevezte magát. Ám a jelenlévők ezt láthatóan nem annyira bánták, inkább a korai eresztésekre izgultak. Rajtam is úrrá lett a nosztalgialáz, amikor felcsendült pl. a Wolverine Blues, vagy a záró Night Of The Vampire. Egyik fiatalembernek a közönségből mondjuk felettébb kellemetlenül végződött az estéje, mivel lábtörést szenvedett a nagy duhajkodás közepette. Egyből hívták is a mentőket hozzá a koncert után.




Ösztönzene az Entombedé, amit nem kell, nem is szabad túlagyalni. Tudja ezt már jól L.G. is, mivel láthatóan sikerült a helyes mederbe kormányoznia a kacskaringós pályafutású csapat elsüllyedni látszott hajóját. Megoszlottak a vélemények, volt aki a 'tmbwed miatt ment, volt aki meg inkább a Voivod miatt. Elégedetlenül biztos, hogy egyik fél sem távozhatott. Nem állítható biztosan, hogy hamarosan csapatostul vonulnak majd az Asking Alexandria pólós tinik a fellépett zenekarok zászlaja alá, de azért érdemes nekik is elkezdeni az ismerkedést, mert ha energiára, agresszióra vágynak, azt megkapják itt is, ebben egyik bandánál sincs hiba. Mindegyik zenekar nagyon közvetlen volt, lehetett velük dumálgatni, lepacsizni, fotót, szignót, pengetőt kérni, nyoma sem volt semmi sztárkodásnak, arcoskodásnak. Aki ismer engem, tudja, hogy pont az ilyen családias hangulatú megmozdulásokat preferálom jobban. Várom is nagyon az Exodus/Obituary/Prong/King Parrot csomagot, ahol szintén vélhetően hasonló feeling lesz adott.
Mindenszenteki_underground_motal_Kanaan
Írta:
Mindenholottlevo
2016. november 8., kedd, 06:33
Facebook:
Az erő Erikkel van - E-Force, Fanatik Attack koncert a Trafikban
Koncertbeszámoló, Mindenholottlevo @ 2014. május 16., péntek, 20:29
E-Force - The Curse... (2014)
Kritika, Mindenholottlevo @ 2014. május 6., kedd, 19:32
Magma Rise interjú - az új lemez apropóján
Interjú, 9000Sanyi @ 2013. június 27., csütörtök, 07:09
Magma Rise - The man in the maze (2013)
Kritika, 9000Sanyi @ 2013. június 8., szombat, 23:16
Koncertek
Serious Black - Magic World Tour
szeptember 24.,
Dürer Kert - Kisterem
Hurricanes And Halos Tour 2017
szeptember 30.,
Dürer Kert
No Grave But The Sea Tour 2017
október 1.,
Barba Negra
Post Society Tour Europe 2017
október 4.,
Dürer Kert - Room 041
Folk Metal Marathon 2017
október 7.,
Dürer Kert - Kisterem
ExtremeNoiseFest 2017
október 7.,
Szerencsi Rákóczi Vár
Blackened Symphonies Night
október 14.,
Városi Rock Klub
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.012 seconds to render