The Devin Townsend Project, Between the Buried and Me és Leprous koncert
2017. Február 13. Barba Negra, Budapest.
 
A legritkábban fordul elő, hogy három általam nagyon kedvelt zenekar egy napon, egymás után lépjen színpadra. Mindhárom fellépésre roppant kíváncsi voltam, és nemhogy nem csalódtam, de egy minden szempontból tökéletes koncertélményben volt részem, és gondolom (illetve remélem), hogy a Barba Negrában szép számmal megjelent közönség is hasonlóképpen vélekedik. Vannak olyan napok, amikor semmi nem jön össze, és olyanok is, amikor bámulatosan flottul mennek a dolgok. Az itt leírtak az utóbbi esetre adnak példát.

Írhatnék még a bolygók kedvező állásáról is, de elég a szövegelésből.


A Leprous hajszálpontosan 8 órakor nyomta meg annak az érzésnek az indítógombját, amelyet csak a gyönyör és eufória szavakkal tudnék árnyaltan megfogalmazni. A Foe című dal kezdetével azonnal kivert a víz, és ezt a legkisebb túlzás nélkül állíthatom. Már tavaly is földbe gyökerezett a lábam, amikor Einar Solberg egy dal erejéig kieresztette isteni csodával határos orgánumát az Ihsahn koncerten Nagyszebenben. A Leproust azonban ezen a(z ünnep)napon volt szerencsém először látni, és így is csak fájdalmasan rövid ideig, 35 percig. Ezt a bő félórát mégsem adtam volna oda tíz másik koncertért sem. A hangzás is teljesen hibátlan volt, gyönyörűen és kristálytisztán lehetett hallani minden riffet, hangot, és ami a legfontosabb a norvég zenekarban: az éneket. A hátam mögött ketten fanyalogtak, de fogalmam sincs, mi okuk volt rá (bár vannak, akik mindig mindent kritizálnak teljesen alaptalanul). A süket is hallhatta, hogy Einar Solberg a stúdióalbummal megegyező minőségben énekelte ki sorra a csodálatos és igazi bravúrt igénylő énektémákat.

Káprázatos volt a The Price, a Third Law, a The Flood és a fejből kitörölhetetlen Rewind dalokat élőben hallani. A fiatal csapat üde, energikus és kompakt megjelenéséből áradt a határozottság és a meggyőző profizmus. Csak istenadta tehetségek képesek ilyen fiatalon félelmetes precizitással és lehengerlő lendülettel előadni dalaikat. Azokat a dalokat, amelyek már egy ideje nagy hatással vannak az egész szintérre. Baard Kolstad dobost feltétlenül ki kell emelnem. Ez a húszas évei elején járó ütős (aki a Borknagarban is remekel) maga volt a megtestesült energia. A komplex, csavaros dobtémáit nézni is nagy élmény volt, hát még hallani. Továbbá, mindenki személyesen győződhetett meg arról, hogy Einar Solberg maga mögé utasítja a komplett progresszív metal mezőny összes énekesét érzelmek kifejezése terén. Nincs mese, ez bizony így van! Vele koronáztatik meg a Leprous és repíttetik a megkérdőjelezhetetlen kiválóságok zenitjébe.

A Slave-vel ért véget a programjuk, amelynek mélysége feltette a pontot az i-re. Az említett dalban black metalos vokáltémákat is hallhattunk, majd ezt követően le is vonultak a színpadról, izzó káprázatot és boldogságot hagyva a nézőtéren. 

Nagyon rövid átszerelés után már folytatta is a Between the Buried and Me, akiket szintén először láttam ezen az estén, azonban a Leprous akkora hatást gyakorolt rám, hogy már le is ment a Fossil Genera - A Feed from Cloud Mountain dal, mire sikerült rájuk hangolódnom. Véleményem szerint nekik kellett volna kezdeniük, de nincs jogom eldönteni, kié legyen a nagyobb szerep. A BTBAM hangzásával sem volt gond, kivéve talán azt, hogy az immár hosszú hajú Tommy Rogers nem eresztette ki bátran és erőteljesen a hangját, amikor tisztán énekelt.

A Coma Ecliptic lemezről három dalt is játszottak. Úgy vettem észre, hogy a zenéjükkel minden egyes alkalommal meg kell küzdenem, amíg maradéktalanul élvezni tudom. Talán az enyhe metalcore-os elemek (épp annyi, amennyi még nem túl sok) teszik, vagy a komplexitás foka annyira magas, nem tudom, de hónapok, sőt évek múltán tisztulnak le igazán a lemezeik. A Coma Ecliptic sokkal jobban tetszik most, mint megjelenésekor, és élőben egyértelműen meggyőztek arról, hogy nem akárkikkel van dolgunk. A legnagyobb kedvencem azonban a The Parallax II lemez. Arról a hibátlan műről két szerzeményt is hallhattunk (Lay Your Ghosts to Rest és a Bloom) sokunk nagy örömére, de a különösen kedvelt Extremophile Elite ezúttal elmaradt, sajnos.
 

Nagyszerű volt látni, ahogy a kezeik közül a szemünk láttára elevenednek meg ezek a komplex progresszív metal dalok, minden jazzes elemmel, nüánsznyi részlettel együtt. Azt azért mégis csak hozzáteszem, hogy éppen a Leprous és a The Devin Townsend Project között érvényesültek a legkevésbé, de ez semmi rosszat nem jelent rájuk nézve. Ők mindent megtettek, a közönség pedig elismeréssel jutalmazta őket.

Az előző Barba Negrás The Devin Townsend Project koncert nem volt felhőtlen hangzás terén, de ha akkor hangot adtam az elégedetlenségemnek, akkor most mindenképpen dicsérettel tartozom. Ezúttal éppen olyan fantasztikusan szólt minden, mint pár éve a hajón. Ha ezentúl mindig így lesz, soha többé nem lesz morgolódás, amikor a nagyobb befogadhatóság kedvéért ismét áthelyezik majd a koncerteket.

Legalább száz oka van, amiért Devin Townsendet érdemes élőben is megnézni, és ennek nagy része Devin személyiségéhez köthető. Erről már az első alkalommal (a hajón) megbizonyosodtam, és minden újabb találkozás csak megerősít ebben.

Devy esetében az az abszolút minimum, hogy zseniális zenész; ő egy valóságos előadóművész, showman és stand-up komikus, akinek ezer arca és hangja van, és aki a lehető legközvetlenebbül beszél, mit beszél, komplett párbeszédeket folytat le a közönséggel és sokszor saját magával is. Devy gátlástalanul őszinte, mentes minden színpadi közhelytől, az esetleges klisékhez pedig szatirikusan közelít. Devy szórakoztat, azonban ő az EGYETLEN (!) aki úgy csinál viccet magából, hogy közben komolyan lehet venni. Egyszerre tud mély, bensőséges és ugyanakkor idiotikus lenni. Nagyon fontos elmondani, hogy mindezt azért tudja megtenni, mert a viselkedése NEM felvett imidzs! Ez Devin Townsend! Aki nem hiszi, annak elmondanám, hogy amíg Einar Solberggel beszélgettem a koncert előtt két órával, Devin a háttérben „crab walk” stílusban közlekedett, úgy, hogy senki rá se hederített. Nem is kell ezt magyarázni, egyszerűen érzi az ember, amikor valaki önmagát adja. Márpedig Devy a koncert első másodpercétől az utolsóig önmagát adta, és az ebből származó energia szinte feltöltötte elektromossággal a közönséget.

Minden poénja, Lady Gagáról alkotott véleménye, Jim Carreys mozdulatai, mellbimbó-dörzsölgetése, vagy a közönségből kiemelt plüss Ziltoidnak adott puszija mellől nem hiányzott a legbelülről fakadó érzelmek kifejezése sem, de a Strapping Young Ladből ismert kőkemény metal fenegyerek énjét sem hagyta az öltözőben. Ráadásul tökéletesen énekel élőben is, bármilyen hangon is teszi azt. Jobb formában volt, mint valaha. A boldogsággal és pozitív hajtóerővel színig töltött dalok, mint amilyen a Rejoice, a Stormbending vagy a Failure, a lehető leghitelesebben szóltak, akárcsak a Supercrush! és a March of the Poozers-féle slágerek, vagy a Kingdomhoz hasonló gyilkosan kemény szerzemények. Utóbbiban a három gitáros egymás mellé állt, és a 80-as évek heavy metal bandáit idéző szinkronmozdulattal pásztázta hangszereikkel a közönséget, hogy a koncert leggyilkosabb riffje gépfegyvertűzként hasson.

A Planet of Apes tételhez érve Devy bemutatta az óriási, fekete Framus Ziltoid V custom gitárját, amelynél metalabbat képzelni sem lehet. Félelmetes, gyönyörű hangszer, ráadásul okádta magából a füstöt. Ilyet még élőben nem láttam, de ahogy elnéztem, ezzel nem voltam egyedül. Az Ih-ah! dalhoz az akusztikus gitár is előkerült, a hangulat pedig eksztatikus volt. Íme, itt a videó, ez magáért beszél:



A másfél órás programot a zseniális Higher koronázta meg, a Transcendence lemez talán legösszetettebb tétele. Tökéletes lezárása ennek az egészen kivételes estének. Örülök, hogy a kanadai zseni mindig valami mást húz elő a hatalmas cilinderből, a Suicide-nak (The Devin Townsend Band, Accelerated Evolution lemez) és a Night című nótának (Devin Townsend, Ocean Machine lemez) nagyon megörültem, de a Where We Belong (Epicloud lemez) is jó választás volt. Ezt így érdemes csinálni!

Külön meg kell említenem Devin Townsend meghatóan szép gesztusát, amivel még inkább kiemelkedik mint EMBER minden más (általam eddig látott) előadó közül. A koncert befejeztével négykézlábra ereszkedve fogott kezet az első két-három sorban állók mindegyikével (ahogy máskor is tette). Nem személytelen villámpacsizás ez, hanem őszinte, baráti kézfogás, belenéz az ember szemébe, és mindenkihez szól két jó szót. Tapintható az a szeretet és odaadás, ami ebből a különleges fickóból árad. Ilyen egy igazi frontember!
 

Korai még februárban az év koncertjéről beszélni, de kíváncsi vagyok, ki tudja ezzel az estével felvenni a versenyt idén. A szervezőknek pedig hatalmas köszönet jár, felejthetetlen élmény volt!
The_Devin_Townsend_Project_Between_the_Buried_and_Me_es_Leprous_koncert
Írta:
farrrkas
2017. február 15., szerda, 23:51
Facebook:
Mindenholottlevo 2017. február 21., kedd, 18:18
Mindenholottlevo
Csatlakozott:
2013. március 24.
Hozzászólások: 329
Leprousnál én is fájlaltam, h. csak alig fél óra jutott nekik. Néhol olyan érzésem volt, h. kb. ilyen lenne a Muse, ha metalt játszana. :-] Remélem, láthatjuk őket majd önállóan is! A BTBAM-nek elég nehéz dolga volt utánuk, de sikerrel vették az akadályokat, még ha az ő muzsikájuk nehezebben is befogadható, mint a norvég csapaté v. akár Deviné. HevyDev meg hát: egyszerre őrült és zseni...s mindeközben nagyon emberi! Ütöttek a poénjai is; egy egész stand-upot is meg tudna csinálni sztem lazán. =D
BlackZone 2017. február 16., csütörtök, 08:39
BlackZone
Csatlakozott:
2013. november 23.
Hozzászólások: 147
Leprous: miért csak 35 perc? Valóban helyett kellett volna cserélniük a BTBAM-vel és legalább 50 percet játszani. Számomra ők voltak a legjobbak/élvezhetőbbek az este folyamán.
BTBAM: Nekem Tommy enerváltnak hatott. Láttam a Colors DVD-t és ott meggyőzőbb volt. Igaz én zeneileg is azt a korszakot tartom a legnagyobbra. Az óta eltávolodtunk egymástól.
Devin: Kezdem a rosszal: nem vittem füldugót és még középen/hátul állva is fájt a fülem, olyan hangos volt. Fizikai fájdalmam volt e miatt. Túltolták szerintem.
Az előadás viszont ZSE-NI-Á-LIS! Az öreg iszonyú emberi energiákkal bír. Lényegében egy szeretetgombóc. Karizma kimaxolás. Aki nem látta, nem élte át, az úgysem érti.
Zeneileg pedig mindig is egy skizofrén, autista őrült volt és marad is. Anneke kisasszony nekem hiányzott.
9000Sanyi 2017. február 16., csütörtök, 07:54
9000Sanyi
Csatlakozott:
2005. március 17.
Hozzászólások: 1689
Én főképp Devin miatt mentem és nem csalódtam. Annak ellenére, hogy nem mondhatnám, hogy kipihent voltam, nem éreztem kényszert, hogy az időt figyeljem, annyira lekötött és feltöltött a koncert.
Nekem az A38-as buli családiasabb hangulata miatt egy hajszálnyival megelőzi ezt, de azt megerősítem, hogy HevyDevy HIHETETLEN fazon, showman, előadó, zenész...
Ahogy a legkeményebb metalból szempillantás alatt a leglágyabb popba vált úgy, hogy az nemhogy nem gáz, hanem zseniális, azt nem sokan (talán nem túlzás, hogy senki sem) tudják utána csinálni.
Talán csak egy Annekével közös buli tudna jobban elvarázsolni.
--
9000Sanyi
emp 2017. február 16., csütörtök, 07:31
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2493
Zseniális volt az egész este, és bár imádtam a Leproust, elhallgattam a BTBAM-et, de Devin mindent és mindenkit lemosott. De nem is jó szó ez, hiszen nem túltennie kellett az előzenekaron, hanem egyszerűen ahogy írtad a beszámolóban is, valami egészen különleges aurája és energiái vannak a srácnak. Gyakorlatilag az első perctől az utolsóig egy katarzis volt a koncertjük és nem azért amit játszottak, hanem határozottan Devin jelenlététől és személyiségétől lett az!
--
Tiszta hülye, aki nem normális!
Koncertek
Total War Fest 5.
július 28., 17:00,
Rába Szabadidő Centrum
20. Fezen Fesztivál
augusztus 2.,
MÁV Pálya
DBE 2017 - No Fear of Infinity
augusztus 3., 18:30,
Grădina Termală
Wrekmeister Harmonies, Ueum
augusztus 4.,
Robot
Purcy Dance Party 2017
augusztus 7.,
Dürer Kert - Room 041
22. Brutal Assault
augusztus 9., 14:00,
Josefov Erőd
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.025 seconds to render