Keep Floyding
2017. július 20. Showbarlang
Mivel tombol a szünidő, a csemeték a nagyszülőknél, minden adott volt, hogy Életem Párjával közösen tudjunk koncertre menni. A választás a Showbarlangban zenélő közös kedvencünkre, a Pink Floyd örökségét magas szinten ápoló Keep Floyding aktuális bulijára esett. (Köszi Gergő a lehetőséget!)
Nem vagyok nagy tribute koncertre járó, de a Keep Floyding zenekart mindig szívesen nézem meg. Idén ez már a harmadik találkozásunk volt, de minden buli kicsit más és nem csak a helyszínek miatt.


A csapatról az A38-as bulijuk kapcsán leírtakat csak ismételni tudnám, így inkább azzal nem untatnék sekit. A lényeg, hogy a Pink Floyd repertoárt világszínvonalon tolmácsolják, és nem elhanyagolható, hogy koncertről koncertre változatos a programjuk.
Az általam idén látott három koncert programjában mindössze a rendszeresen a ráadásban sorra kerülő három dal szerepelt.

Nem elemezném a bulit, inkább néhány benyomást osztanék meg veletek.
A hangzás, a fények a szokásos magas színvonalat hozták és természetesen a zenekar eőadásába sem lehet belekötni. Most ugyan hiányzott Haáz Imre szaxofonos, de a többiek igazán kitettek magukért. Az A38-as koncerten éreztem némi izgalmat, ami érthető is, itt viszont egy lelazult, jókedvű banda játszott. Valahogy mintha több lett volna a mozgás (na, azért nem szántották fel a színpadot most sem!), több az összenevetés. Amúgy is profin és lazán hozzák a PF témákat, de most ezt hatványozottabban éreztem. Mintha a hőség sem zavarta volna a bandát.
Ki kell emelni a vokalista lányok teljesítményét, akik most - nekem legalábbis úgy tűnt - a szokásosnál nagyobb teret kaptak, amit ki is használtak. Külön megsüvegelendő Edina teljesítménye, aki annak ellenére is kitartott, hogy hamarosan anyai örömök elé néz.


A műsorba a legutóbbi David Gilmour szólólemez In Any Tongue c. dala is bekerült, kedvet is csinált, hogy meghallgassam a teljes lemezt. Talán a friss Roger Waters album valamelyik dala is sorra kerül valamikor…

Nem volt most a szokásos teltház, de a jelenlévők hangulatán ez nem látszott. A banda pedig többször is megköszönte, hogy a Marilyn Manson buli helyett őket választottuk.


A ráadásban a szokásos Wish You were Here - Comfortably Numb - Run like Hell triót kaptunk. Ez méltó lezárása volt a koncertnek, ami számomra most a több, általam kevésbé ismert dal ellenére is működött. Mit mondjak, ha szeretitek vagy valamit is jelent számotokra a Pink Floyd munkássásga, akkor a Keep Floyding-ot legalább egyszer nézzétek meg, megéri!
Keep_Floyding
Írta:
9000Sanyi
2017. augusztus 1., kedd, 12:34
Facebook:
Keep Floyding az A38-on - 2017. február 16.
Koncertbeszámoló, 9000Sanyi @ 2017. március 17., péntek, 10:18
Pink Floyd - A Saucerful of Secrets (1968)
Kritika, Nagaarum @ 2014. október 9., csütörtök, 17:49
Pink Floyd: Live At Pompeii
Kultúra, Nagaarum @ 2014. május 10., szombat, 18:36
Dark Millennium - Diana Read Peace (1993)
Kritika, boymester @ 2013. december 2., hétfő, 23:10
Roger Waters - The Wall - 2013.08.25. Budapest, Puskás Ferenc Stadion
Koncertbeszámoló, 9000Sanyi @ 2013. augusztus 28., szerda, 16:12
Koncertek
Inner Awakening Festival IX.
augusztus 18.,
Supersonic - Blue Hell
22. Hellness Hétvége
augusztus 18., 16:00,
Suvadás Liget
Jomsviking European Tour 2017
augusztus 23.,
Barba Negra Track
Rock On! Fest 2017
szeptember 2.,
Barba Negra Track
Rock Fesztivál Budapest 2017
szeptember 8., 14:00,
Kincsem Park
Salting Earth Euro Tour 2017
szeptember 13., 20:00,
A38 Hajó
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.009 seconds to render