Lojális, Royal is...
Royal Hunt, Symphonium a Dürer Kertben
Dániában biztos, hogy lehet valami a csapvízben, hiszen zeneileg ők egy igencsak erős nemzet és ezzel mindenképp felzárkóztak a többi skandináv országhoz. Hard-rockban, metalban pedig különösen ott vannak a szeren, hisz amellett, hogy eredetileg odavalósi a Metallica dobosa és fő szószólója, Lars Ulrich, olyan együtteseket termelt ki eme kis ország, mint a Mercyful Fate, Volbeat, Artillery, Raunchy, Pretty Maids, D-A-D, Gas Giant, Manticora, Mnemic, Illdisposed, Baby Woodrose, Saturnus, stb. Más irányzatokban is ki tudtak onnan törni előadók: elég csak az Aqua és Safri Duo nevű egynyári szenzációkra gondolni, vagy olyan elektronikus zenészekre, mint Trentemoller, ill. a Leaether Strip. A  rockabilly/psychobilly is nemcsak az amcsiknál borult ki, a dánok szintén fel tudtak mutatni két minőségi formációt: a Nekromantix-ot és HorrorPops-ot. A neoklasszikus, progos, dallamos metalban utazó Royal Hunt is egyike Dánia azon szülötteinek, akik sikeresek tudtak lenni és bár Magyarországon nem mondhatni, hogy túlságosan nagy rajongótáboruk alakult volna ki, azért ők szívesen visszalátogatnak hozzánk újabban minden második évben (csak tartsák meg ezt a jó szokásukat!). A helyszín mindenesetre változott, idén a Dürer nagytermébe szervezték a dánok fellépését, jóllehet a nagytermet nem igazán éreztem indokoltnak; bőven elfért volna a középső teremben is a bulika (de ez már csak az én kukacoskodásom). 

1989 óta létezik töretlenül a koppenhágai székhelyű Royal Hunt és lendületüket még a személycserék se tudták igazán megtörni. Többek közt olyan zenészeket fogyasztottak el, mint Mark Boals, vagy John West. Muzsikájukban a Malmsteen féle (de hál'istennek nem annyira magamutogató) neoklasszicizmus találkozik az amerikai AOR/west coast zenékre jellemző dallamérzékenységgel, mindezt nyakon öntik a korai Dream Theater legjobb erényeivel - nagyvonalakban ez a Royal Hunt receptje, amiből évtizedek óta főzőcskéznek. S ez az ösvény olyannyira bevált számukra, hogy erről letérni nem hajlandók egy tapodtat sem.

A nyitóbanda szerepét ezúttal a Symphonium kapta. Velük az első találkozásom az Első szimfónia című bemutatkozásuk idején történt, ami egy Hammerworld újság mellékleteként jött ki. Már a név alapján sejteni lehet, mire számíthatunk: szimfonikus metalra, naná! Énekfronton az egykori Philadelphia énekes Dobosi István felel a dallamokért. Egy ideig dolgoztak énekesnővel is, Iadar Melinda személyében, ám a nagyváradi szépség már jó ideje nincs velük. Kb. fél órát kaptak arra, hogy megmutassák, mire képesek, amikor a világot jelentik azok a deszkák. Szemlátomást örültek a lehetőségnek, hogy egy olyan együttes előtt játszhatnak, mint a RH, s a színpadi kiállásukon is gyúrtak a 2011-es Túl az álmokon DVD-jük megjelenése óta. Az ott látott lényegében statikus színpadkép élettelibb lett. Bár otthon nagyon ritkán veszek elő ilyesmi zenét, megvan a maga bája, és összességében ők jobban passzoltak a Royal Hunt elé, mint az egyik múltkori magyar előbanda, aminek már a nevére se emlékszem, olyan felejthető volt a produkciójuk. Haha! :D Aki szereti a Rhapsody-t, netán hiányolja a hazai palettáról a Cross Borns-t, annak érdemes próbát tennie a Symphoniummal.

A Royal Huntnak immár a harmadik koncertjéről írok beszámolót és bírom bennük, hogy mindig képesek okozni egy-két apró meglepetést. Most sem volt ez másképp, de erről majd kicsit később. A ránézésre Peter Steele (Type O Negative) és Nuno Bettencourt (Extreme) szerelemgyerekének tűnő André Andersen vezényletével tevékenykedő brigád éppen a Cast In Stone című aktuális lemezét utaztatja; az est folyamán elő is került róla a Fistful Of Misery, The Last Soul Alive és A Million Ways To Die (a Fistful a ráadások egyikeként hangzott el). Egyébiránt a múltkorihoz hasonlóan a program gerince best of műsor volt: Last Goodbye, Wasted Time, Half Past Loneliness, Message To God, Cold City Lights, A Life To Die For... csak néhány cím azokból, amik felcsendültek. Csak azt sajnálom, hogy a Land Of Broken Hearts címadóját sose játsszák! Nekem az egy örök etalon nóta tőlük, plusz egy normális világban abból a számból simán rádiós sláger lehetett volna. Azt egyébként sem fogom tudni sosem megfejteni (vannak ezzel még így páran), hogy a Royal Hunt a közel 30 éves pályája során miért nem tudott soha kitörni a földalatti státuszból (Japánban amúgy mindig népszerűek voltak, de ott eleve kajálják nagyon az efféle melodikus fémmuzsikákat az emberek).



A megnyerő énekes D.C. Cooperről csakis szuperlatívuszokban lehetne nyilatkozni, akkora forma ez az ember! Működött végig a kontaktolás a közönséggel, valamint a számok között most is mondott egy-két okosságot; az angolul tudóknak egyből át is jött a lényeg. Ha nem a zenészszakmát választotta volna a pali, akár stand-uposnak is szívbaj nélkül el lehetne őt képzelni. A rendkívül magas André Andersen is eléggé vonzza a tekinteteket,  billentyűsállványa nemkülönben megér egy misét. Ők ketten képezik a színpadon is a motorját a Royal Hunt olajozott gépezetének. Jonas Larsen a maga visszafogottságával elvolt Fender Stratocasterét pengetve. A zömök dobos, a 2015 óta stabilan ott játszó Andreas "Habo" Johansson teljesítményébe sem lehetett belekötni, basszeros poszton pedig végre Andreas Passmarkot üdvözölhettük (mivelhogy előzőleg Per Schelander pengette a négyhúrost, aki már a Pain of Salvationt is kisegítette élőben).

Érdemes pár szót ejteni a gegekről, show-elemekről is. Egy első sorban csápoló rajongótól D.C. kölcsönvette az okostelefonját és lekamerázott egyet, s mást - egyébként is nagyon szereti felvenni a közönséget, ahogyan lelkesednek a koncerten. Ez tölti fel őket plusz energiákkal. Amire pedig végképp senki nem számított volna, az pediglen csak eztán történt meg: André helyét, ill. hangszereit kis időre ideiglenesen a Symphonium billentyűse, Juhász Berci vette birtokba. Eközben Mr. Andersen a küzdőtéren nézte saját zenekarát, társai csak kisvártatva kapcsoltak, hogy nem is ő játszik éppen. Beszarás jó volt az egész, iszonyat jól sült el a trükk.

A Royal Hunt tagjai messze földön híresek közvetlenségükről, így aki türelmesen várt, még elkaphatta a merchpultnál a teljes legénységet.

Szerethetsz bármilyen színvonalas, komolyzenei elemeket is tartalmazó zenét, akár a Queent, Yngwie Malmsteent, a Symphony X-et, Deep Purple-t, a Royal Huntot is nagykanállal fogod zabálni, ha egyszer elkap az íze. Lehet ennél sokkal durvábban is játszani a metalt, ez nem is kérdés, viszont ilyen magas szinten űzni az egészet és ennyire emberközeli módon, ennyire alázatosan, mindenféle sznobizmustól mentesen tényleg csak kevesek tudják.

Köszi, Livesound!
Lojalis_Royal_is
Írta:
Mindenholottlevo
2018. május 25., péntek, 03:30
Facebook:
Toto XIV Tour - 2015. június 26. PeCsa szabadtér
Koncertbeszámoló, 9000Sanyi @ 2015. július 2., csütörtök, 08:56
Dragonforce, Hollow Haze, Eagleheart - 2012. december 05. - Budapest, PeCsa
Koncertbeszámoló, bahon @ 2012. december 7., péntek, 22:47
Adrenaline Mob, Dreyelands - 2012. 06. 15. – PeCsa Music Club
Koncertbeszámoló, 9000Sanyi @ 2012. június 20., szerda, 10:57
Queensryche, 2008. 07.01. PeCsa - Operation: Mindcrime I & II.
Galéria, 9000Sanyi @ 2008. július 19., szombat, 11:13
Koncertek
Cloud Factories European Summer 2018
június 21.,
Dürer Kert
Stone Sour
június 25.,
Barba Negra Track
Summer Totenritual Crusade 2018
június 27.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
Alice In Chains
július 1., 19:00,
Budapest Park
Ten Years After - 50th Anniversary
július 1.,
A38 Hajó
Billy Idol - Live! 2018 Tour
július 2.,
Budapest Park
Exodus, Savage Messiah
július 4.,
Dürer Kert
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.04 seconds to render