Ulver
2010. február 20., A38
Sok-sok év álmodozás után művészmetal és egyéb sznob körökben is kultikussá vált Ulver tisztelte meg Budapestet először és elvileg utoljára 2010. február 20-án az A38-on. Gondolom senkinek sem kell bemutatni, túlzás nélkül korunk egyik legizgalmasabb és legemlékezetesebb zenekaráról van szó. Így nem is csoda, hogy a többség élete koncertjét várta az estétől.

Előzenekarként Csihar Attila egyszemélyes próbálkozása, a Void ov Voices szórakoztatta a közönséget. Csiharnak tiszteletre méltó a munkássága, van mit letennie az asztalra (Mayhem, Tormentor, Sunn O))) többek között) de ez a bohóckodás, amit ebben a formációban hallhattunk tőle egyszerűen értelmetlen. Mantrázása az első öt percben még vicces a külsőségekkel együtt (rémisztő maszk, mécsesek, az elengedhetetlen csuklya) de utána már felesleges, fárasztó parádézás volt.

Rövid átszerelés után finoman elkezdődtek az Eos dallamai. Senkinek sem okozott meglepetést, hogy itt most nem egy klasszikus értelemben vett metalbulinak lehetünk tanúi. Zenéjük a kezdetekhez képest rengeteget változott, a korai albumokat teljesen hanyagolva az A Quick Fix of Melancholy EP-től kezdve válogattak a repertoárba. Gondosan felépített koncertet hallhattunk, jól kitalált vetítéssel (amiből a szerencsésebbek talán láthattak is valamit) Én mégis hiányérzettel távoztam. Nem a kevés idő miatt, nem a jópár régi kedvenc hiánya miatt, hanem mert valamiért hiányzott az érzelem. Sokszor erőltetettnek éreztem. A metal és az elektronika közötti játék lemezen nagyon jól működik, de élőben nem igazán sikerült összeegyeztetni a két műfajt.

Setlist: Eos, Let the Children go, Little Blue Bird, Rock Massif, For the love Of God, In the red, Operator, Funebre, Silence, Blake, Hallways of Allways, Porn Peace (részlet) Like Music, Not Saved.

A számoknak egy része érdektelennek tűnt a színpadon, csak a vetítés adott némi pluszt, ami harmóniában volt a zene mondanivalójával. Néhol szép, visszafogott, máshol durva és véres. Amiért már mindenképp megérte a Hallways of Always, ami hatalmasat ütött, a hibátlan Little Blue Bird/Rock Massif. Nem kaptunk ráadást, csak egy kedves elbúcsúzást. Természetesen örültem volna, de elegánsabb volt így. A limitált, nem éppen olcsó jegyárak ellenére az Ulver rajongók többsége csak egy átlagos szombat esti kocsmázásnak tekintette az eseményt. Így azért nehéz ráhangolódni. Talán teljesen más körülmények között, a külvilág kizárásával csak a zenére koncentrálva valószinüleg maradandóbb élmény lett volna.

Ulver
Írta:
ragnes
2010. február 27., szombat, 16:29
Facebook:
Trym 2010. március 11., csütörtök, 18:35
Trym
Csatlakozott:
2009. február 22.
Hozzászólások: 22
2x láttam az Ulver-t és egyszer se játszották ezt a számot -.- persze a görögöknek-.-
http://www.youtube.com/watch?v=mjfhba31Yzc&feature=related
kalap 2010. március 5., péntek, 23:36
kalap
Csatlakozott:
2009. április 17.
Hozzászólások: 248
Válasz Lumpy üzenetére:

Hát igen, ez egy ördögi kör. Meg a másik az, hogy elvileg a cd vásárlással én ugye a zenekart kellene, hogy támogassam - na már most szerintem kisebb %-ot kap belőle, mint a kiadó, sőt, itthon szerintem egy 4000 Ft-os cdből mondjuk 500-at;hát én nagyon szívesen adok a zenekarnak 500 Ft-ot, még a kiadónak is, de van a pofátlan haszon, amit már nem fizetek meg! Persze itthon a metál cdk kb. 1500-ért vannak, és a kisebb kiadók is alig vannak önköltség fölött, de amíg sajna egy ilyen cd ára is több, mint a fizetésem 1%-a, nem tudok mit tenni. Illetve maga a cd formátum elavult, nem sokan cipelnek már magukkal egy albumért egy viszonylag nagy ketyerét. Sokkal praktikusabb az mp3, és ezt is meg lehet venni, de mivel letölteni is, hülye lenne, aki fizet érte. Szóval össze kéne hozni az árakat, a fizetést, a praktikumot meg a lehetőségeket. Én pl anno azért vettem kazikat, mert így jutottam vizuális és információs élményhez - de a net korában ez bőven helyettesítődött a virtualitással. Szóval szerintem ez egy örök kérdés és probléma marad. Vagyis tényleg, elvileg azért kérnek a zenekarok pénzt, hogy ugye megéljenek ők is - olyat kéne csinálni, hogy xy feltételrendszer után, aki "bebizonyítja" hogy tényleg zenész, ezzel foglalkozik éjjel nappal, annak az állam ilyen alapon adjon fizetést. A zenekar végre ingyen terjeszthetné a zenéjét a neten mondjuk, nekünk meg több pénzünk maradna koncertjegyre, pólóra stb, és ezek adójából visszajönne az államnak a zenekar fizetés. Ez csak most jutott eszembe, és lehet, hogy hülyeség, vagy csak ki kéne dolgozni? (cool)


Még csak az kéne! Megint államilag finanszírott (és kiszorított) zenekarok. Ami Skandináviában működik, az Mutyiországban sosem fog.
Lumpy 2010. március 5., péntek, 23:05
Lumpy
Csatlakozott:
2010. február 24.
Hozzászólások: 201
:-D
--
Gondolkodom, tehát tévedhetek!
emp 2010. március 5., péntek, 12:05
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2412
Szerintem hülyeség. Az összes nyóckeres brazil lejelentené magát főállású hegedűsnek... Akkor aztán lenne állami kifizetés! (w00t)
Lumpy 2010. március 5., péntek, 10:59
Lumpy
Csatlakozott:
2010. február 24.
Hozzászólások: 201
Hát igen, ez egy ördögi kör. Meg a másik az, hogy elvileg a cd vásárlással én ugye a zenekart kellene, hogy támogassam - na már most szerintem kisebb %-ot kap belőle, mint a kiadó, sőt, itthon szerintem egy 4000 Ft-os cdből mondjuk 500-at;hát én nagyon szívesen adok a zenekarnak 500 Ft-ot, még a kiadónak is, de van a pofátlan haszon, amit már nem fizetek meg! Persze itthon a metál cdk kb. 1500-ért vannak, és a kisebb kiadók is alig vannak önköltség fölött, de amíg sajna egy ilyen cd ára is több, mint a fizetésem 1%-a, nem tudok mit tenni. Illetve maga a cd formátum elavult, nem sokan cipelnek már magukkal egy albumért egy viszonylag nagy ketyerét. Sokkal praktikusabb az mp3, és ezt is meg lehet venni, de mivel letölteni is, hülye lenne, aki fizet érte. Szóval össze kéne hozni az árakat, a fizetést, a praktikumot meg a lehetőségeket. Én pl anno azért vettem kazikat, mert így jutottam vizuális és információs élményhez - de a net korában ez bőven helyettesítődött a virtualitással. Szóval szerintem ez egy örök kérdés és probléma marad. Vagyis tényleg, elvileg azért kérnek a zenekarok pénzt, hogy ugye megéljenek ők is - olyat kéne csinálni, hogy xy feltételrendszer után, aki "bebizonyítja" hogy tényleg zenész, ezzel foglalkozik éjjel nappal, annak az állam ilyen alapon adjon fizetést. A zenekar végre ingyen terjeszthetné a zenéjét a neten mondjuk, nekünk meg több pénzünk maradna koncertjegyre, pólóra stb, és ezek adójából visszajönne az államnak a zenekar fizetés. Ez csak most jutott eszembe, és lehet, hogy hülyeség, vagy csak ki kéne dolgozni? (cool)
--
Gondolkodom, tehát tévedhetek!
kalap 2010. március 5., péntek, 09:47
kalap
Csatlakozott:
2009. április 17.
Hozzászólások: 248
Válasz Confused üzenetére:



Elég gáz, ha az Ulverék így nyomták, bár az igazsághoz hozzátartozik, a "Nyugat vs. Magyarország" felvetéshez, hogy kint egy hazai csapat CD-jéből gond nélkül elmegy pár ezer darab, itthon egy hazai csapat elad max. 100 CD-t az extrém metal stílusban. Szóval itthon "divat" letölteni, CD-ket nem vesznek, de a szolgáltatás legyen nyugati színvonalú... szóval ez ilyen 2 oldalú dolog.


Így van. Külföldön még mindig vásárolnak CD-t, itthon már szinte egyáltalán nem. Ez nyilván összefüggésben van azzal is, hogy ugyanannyiba, ha nem kevesebbe kerülnek kint a hanghordozók a sokszoros fizetések mellett.
Confused 2010. március 4., csütörtök, 10:49
Confused
Csatlakozott:
2008. április 28.
Hozzászólások: 39
Válasz Lumpy üzenetére:

Én azt mondom, jó szándékú dorgálásból, hogy rohadjon meg mind a kettő! (knifed) Ezután mentek ugye Bécsbe, ahol 2 ismerősöm is ott volt, és egybehangzóan mondták, hogy sokkal-sokkal jobb volt! Csihar mantra-maratonja alapból hatásosabb volt, ezenfelül az ulverék még be is szálltak, nyomtak alá a zongorát, meg effekteket - na így már biztos nem volt unalmas az 5. perc után! (6) Ezenkívül az Ulver egy plusz hangszerest is állított a színpadra - valami érdekes, hegedű-szerű hangulatos valamit kezelt valaki, de alapból Garm is jobban énekelt, meg mindenki jobb volt. 8-| Úgy érzem, és ha így van, akkor szégyelljék magukat, hogy a balkánt még mindig lájtos erőbedobású gyakorló-felkészülő pályának tartják, holott az én jegyáram nagyobb áldozat a fizetésemből, mint nyugaton! (bag) Ezen felül az, hogy első és utolsó turné - ez meg a hazai szervező pénzéhes átverése volt, mert sehol máshol nem hirdették így a turnét, mert nem is igaz! Szóval a kintiek lenéznek (?), a hazaiak meg lehúznak, becsapnak! (gun) Éljen a zeneipar, és akkor az ember így legyen jobb közönség, mint a nyugati, aki olcsóbban jobbat és többet kap... m/


Elég gáz, ha az Ulverék így nyomták, bár az igazsághoz hozzátartozik, a "Nyugat vs. Magyarország" felvetéshez, hogy kint egy hazai csapat CD-jéből gond nélkül elmegy pár ezer darab, itthon egy hazai csapat elad max. 100 CD-t az extrém metal stílusban. Szóval itthon "divat" letölteni, CD-ket nem vesznek, de a szolgáltatás legyen nyugati színvonalú... szóval ez ilyen 2 oldalú dolog.
--
Confused
kalap 2010. március 3., szerda, 14:44
kalap
Csatlakozott:
2009. április 17.
Hozzászólások: 248
Válasz Lumpy üzenetére:

Én azt mondom, jó szándékú dorgálásból, hogy rohadjon meg mind a kettő! (knifed) Ezután mentek ugye Bécsbe, ahol 2 ismerősöm is ott volt, és egybehangzóan mondták, hogy sokkal-sokkal jobb volt! Csihar mantra-maratonja alapból hatásosabb volt, ezenfelül az ulverék még be is szálltak, nyomtak alá a zongorát, meg effekteket - na így már biztos nem volt unalmas az 5. perc után! (6) Ezenkívül az Ulver egy plusz hangszerest is állított a színpadra - valami érdekes, hegedű-szerű hangulatos valamit kezelt valaki, de alapból Garm is jobban énekelt, meg mindenki jobb volt. 8-| Úgy érzem, és ha így van, akkor szégyelljék magukat, hogy a balkánt még mindig lájtos erőbedobású gyakorló-felkészülő pályának tartják, holott az én jegyáram nagyobb áldozat a fizetésemből, mint nyugaton! (bag) Ezen felül az, hogy első és utolsó turné - ez meg a hazai szervező pénzéhes átverése volt, mert sehol máshol nem hirdették így a turnét, mert nem is igaz! Szóval a kintiek lenéznek (?), a hazaiak meg lehúznak, becsapnak! (gun) Éljen a zeneipar, és akkor az ember így legyen jobb közönség, mint a nyugati, aki olcsóbban jobbat és többet kap... m/


dráma!
Koncertek
The Necrobreed Alliance Tour 2017
április 24., 19:00,
Dürer Kert - Room 041
Coming Home Tour 2017 - Part II.
április 25.,
Barba Negra
Confessions Tour 2017
április 30.,
Kvlt
Head Job European Tour 2017
május 7.,
Dürer Kert
Lacuna Coil, Infected Rain
május 7.,
A38 Hajó
Darkened Nocturn Slaughtercult
május 13.,
Supersonic - Blue Hell
Bornholm, Nothgard
május 20.,
Dürer Kert
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.034 seconds to render