Adrenaline Mob, Dreyelands
2012. 06. 15. – PeCsa Music Club
Az Adrenaline Mob említésekor ugyan valószínűleg majdnem mindenki az ex-Dream Theater dobos Mike Portnoy nevével jönne, netán Russel Allen-t nevezné meg. Holott a banda zenei atyja a gitáros Mike Orlando (Sonic Stomp), s Portnoy már csak később került képbe. De azt hiszem ez kevésbé lényeges információ, mert mit sem érne, ha a zene nem lenne jó. De az, még mennyire!

A márciusban megjelent Omertá album is a koncertlátogatás felé billentette a mérleg nyelvét. Előzetesen annyit biztosra vettem, hogy Portnoy a középpontban lesz. Legalábbis a DT koncertek alapján szerintem nincs olyan rajongó, aki ne erre számított volna.De erről később.
A PeCsa tulajdonosváltása óta először voltam ott. Mivel a koncertet a PeCsa Music Clubba szervezték, odaúton próbáltuk kitalálni melyik része lehet ez. Nos, az én tippem nyert, azaz a terem (Music Hall) lefüggönyzésével alakították ki. Kb. a terem egyharmada volt tehát a "tánctér". Elsőre keveselltem a teret, de utólag azt kell mondjam, pont méret volt.


Úgy tűnik a Dreyelands a Fates Warning buli után újabb szereplési lehetőséget kapott. Nem éreztem teljesen odaillőnek őket, de a nagyjából félórás programjuk szórakoztatónak ígérkezett, főként azért, mert a koncert napján derült ki (számomra legalábbis), hogy a frontember Nikola lemondani kényszerült a fellépést, s BZ-t (ex-Stonehenge, Wendigo, After Crying) állították csatasorba. S meglepetés, de nekem legalábbis úgy tűnt, hogy helyére kerültek a dolgok. Nem mintha bármi baj lenne a szerb sráccal, de Bátky Zolival valahogy erőteljesebbnek, gördülékenyebbnek éreztem az előadást. A mozgás terén legalábbis biztosan, mert ugyan a szöveghez segítség kellett, ennek ellenére BZ mozgott a többiek helyett is. A nagyjából fél órás műsorba nagy megfejtéseket nem kellett várni, bár amennyi időt "átszerelésre", majd várakozásra fordítottunk, belefért volna még egy előzenekar is.

Na mindegy, amikor a Russel Allen-Mike Orlando-Mike Portnoy-John Moyer négyes a színpadra sétált és elkezdték a Psychosane-t lehetett érezni, hogy itt nagy gond nem lesz. Viszont azt azért nem gondoltam volna, hogy ekkora buli kerekedik. Nem hiszem, hogy egyedül lennék azzal a véleménnyel, hogy ez a négy figura, akiket előzőleg sem a helyeztem a nyeretlen kétéves kategóriába nagyot alakított ezen az estén.
A banda a rendes programban elnyomta a teljes lemezt, igaz nem az albummal megegyező sorrendben, de ezzel talán jót is tettek a hangulatnak.
Az az igazság, hogy nem is nagyon tudnék kiemelni dalokat, mert ezt érzem a lemeze hallgatásakor is, hogy ez egy egységes anyag, ami ráadásul mintha direkt nekem, az én szám íze szerint íródott volna. Azaz dallamos, megjegyezhető, fülbemászó refrénekkel, témákkal. Nem alárendelve a technikának a dalokat, hanem épp fordítva. A koncert előtt még latolgattuk is, hogy mennyi lesz a műsoridő, s akkor felötlött bennem, hogy talán kapunk dalokat a tagok eredeti csapataitól vagy lesz egy dobszóló is. No, mindkettőben tévedtem.

A rendes programban is csak az albumon is szereplő Duran Duran nóta (Come Undone) szólalt meg, aminél ugyan kicsit hiányzott a megszokott női ének, de egye kutya, így is rendben volt.
Mindenesetre az este a kölcsönhatásról szólt. Az számomra némileg fura, hogy milyen alázattal, ugyanakkor szívvel-lélekkel teli előadást láttunk, mert őszintén szólva a zenekart projektként tartottam számon, a turnénak meg előzetesen hakniszagát "éreztem". Előítélet, tudom! Ezúton elnézést is kérek a csapattól. Mert amit és ahogy ezen az estén a színpadon műveltek az tanítani való.


Igazából Portnoy-t éreztem ebből a szempontból kényes pontnak, hisz nem egy, nem két DT koncerten voltam szemtanúja a szereplési vágyának. Persze itt is kivette a részét a mókából, de alapvetően visszafogott volt, magához mérten meg pláne.



Russel Allen ezidáig nem tudott meggyőzni (pontosabban elvarázsolni) sem a Symphony-X-ben, sem a Jorn Lande-s albumokon. Jó énekesnek tartottam, de ennyi. Élőben nem is volt szerencsénk eleddig, azonban amit itt (és persze az Omertán) mutatott, azzal minimmum egy esélyt vívott ki magának nálam. Kiváló frontember, aki megjelenésével is leköti a figyelmet, de nem éri be ennyivel. De az egész csapatra igaz, hogy a jó dalok mellett az előadásra is nagy hangsúlyt fektettek.

 

Portnoy-t leszámítva - bár ő sem ült egy helyben azért - végig mozgásban volt a csapat, sokan példát vehetnének róluk. John Moyer a Disturbed-ből importált basszer is hol itt, hol ott tűnt fel. Az ötletgazda Orlando-nak pedig úgy sikerült megtalálnia az arany középutat a szólózást tekintve, hogy mindenki elégedett lehetett. Nem vagyok a felesleges virgázás híve, de szerencsére dalokban található, némileg megvariált, itt-ott hosszabbra nyújtott szólókon kívül nem esett abba a hibába, hogy azzal esetleg leültesse a bulit.


A koncertnek a fentiek fényében hamar vége lett. A kb. egy óra elteltével levonultak, de nm sok biztatás kellett, hogy visszajöjjenek. A ráadást a „mindenható” Black Sabbath-nak szentelték. A Mob Rules (nomen est omen) és zárásként a War Pigs hangzott el.


Azt hiszem, nem lesz kétségük a folytatást illetően, s ha legközelebb jönnek, ott a helyem, s ajánlom másnak is. Szerintem akkor egy nagyobb befogadóképességű helyet is meg fognak tudni tölteni.
A LiveSound-ot pedig köszönet illeti!
Adrenaline_Mob_Dreyelands
Írta:
9000Sanyi
2012. június 20., szerda, 10:57
Facebook:
9000Sanyi 2012. június 20., szerda, 23:57
9000Sanyi
Csatlakozott:
2005. március 17.
Hozzászólások: 1734
Válasz bahon üzenetére:

Az idő viszonylagossága jutott eszembe a beszámolódról.
Amikor mondjuk az Amon Amarth játszik nyolcvan-kilencven percet az csalódás, hiszen sokszor ennyit is tudnának, akkor is kimaradna egy-két kedvenc. Nálad viszont nem érzem, hogy ezt átélted volna, hiszen megvolt minden dal, amiért elmentél.

Egy lemezzel nem lehet csodát tenni ilyen téren, de valóban nem volt hiányérzetem.
--
9000Sanyi
bahon 2012. június 20., szerda, 21:28
bahon
Csatlakozott:
2007. március 29.
Hozzászólások: 2838
Az idő viszonylagossága jutott eszembe a beszámolódról.
Amikor mondjuk az Amon Amarth játszik nyolcvan-kilencven percet az csalódás, hiszen sokszor ennyit is tudnának, akkor is kimaradna egy-két kedvenc. Nálad viszont nem érzem, hogy ezt átélted volna, hiszen megvolt minden dal, amiért elmentél.
Koncertek
Cloud Factories European Summer 2018
június 21.,
Dürer Kert
Stone Sour
június 25.,
Barba Negra Track
Summer Totenritual Crusade 2018
június 27.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
Alice In Chains
július 1., 19:00,
Budapest Park
Ten Years After - 50th Anniversary
július 1.,
A38 Hajó
Billy Idol - Live! 2018 Tour
július 2.,
Budapest Park
Exodus, Savage Messiah
július 4.,
Dürer Kert
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.072 seconds to render