KarcFest 1.
zenés baráti találkozó
A KarcFest-et első alkalommal rendezték meg, ami afféle hiánypótlásként (is) funkcionál, s reméljük a sikerének híre a megfelelő helyekre eljutva utat nyit ismét a „Karcagi Undergroundnak”.
Szóval a hosszú hétvége miatt is adta magát az időpont, amit az ötletgazdák (Ráci Decadence/Remorse és Szaki kontrollzé) kiválasztottak. A rendezvény helyszíne pedig az az Ifiház volt, melyet a nehéz gazdasági helyzetre hivatkozva kellett bezárni, s amely lépéssel anno sok zenekar kényszerült új próbaterembe, illetve amivel a professzionális fellépési lehetőségek is beszűkültek. Emellett volt még egy szomorú apropója is az eseménynek, ami miatt mintegy jótékonysági gálaestként is elkönyveltük az eseményt, s ami miatt még nagyobb tiszteletet érdemelnek a szervezők és a fellépő bandák is. Szám szerint tizenhárman.

A fesztiválon a rockzene széles repertoárja vonult fel, a szimfonikus powertől a stoneres metalon át a dallamos deathig, de említhetjük a heavy metalt, a hard rockot vagy az alternatívabb irányzatot is.
A fellépők viszonylag nagy számának köszönhetően, illetve mivel - a West Balkános tragédia óta szigorúan vett szabályok miatt az eredetileg két terembe tervezett buli lehetősége kútba esett, s ezzel - csapatok átszerelésre fordítható ideje minimálisra csökkent, nem volt egyszerű a program csúszás nélküli lebonyolítása, de mondhatom példaértékűen állt valamennyi zenekar ehhez a kérdéshez is.


Ahogy a közönség is minden elismerést megérdemel. Persze a nyitó csapatok sorsa sosem könnyű - családi okok miatt a Landale vonósairól le is maradtam, bocs! -, de már a másodikként fellépő, magát (talán nem csak) erre az estére aktivizáló Vissza is szűk negyedház előtt játszott. Ahhoz képest, hogy mindössze egy próbára volt lehetőségük (vagy egyet sikerült összehozni, ahogy tetszik) ritka jó formában játszották el rövid programjukat, melybe olyan dalok kerültek többek között, mint a Tudat alatt, az Őrültség. Azt hiszem még egy koncert van tervben, de nem lepődnék meg, ha netán mégis a folytatás mellett döntenének.


A következő fellépő mondhatni a „családban maradt”, ugyanis a sógorom formációja, a Laca és a Rókafé lépett színpadra. Igazság szerint a dalokat már egy kivételével mind ismertem, de élőben – egy nyári fellépésüket leszámítva, amikor közben gyerekfelügyeletet is elláttam – ez volt az első igazi találkozásunk.
Az öttagú banda – azt hiszem ennél jobb címke jelenleg nincs – rockot játszik, ami egyszer alterosabb, máskor keményebb vizekre evez. De mindenképp változatos. Nekem a Fekete, valamint a Fegyver csöve c. nóták jöttek be leginkább (ez utóbbinál továbbra is azt mondom, kicsit visszafogottabb tempóval nagyobbat ütne), de az ifjúkorunkat idéző Megyek a Bárba is jól esett.


Az est negyedik fellépője a Decadence volt. Az öttagú csapat nem sokat teketóriázott, rögtön a friss EP-jük dalaival kezdett. Igazából annyira új még az anyag, hogy egyes nótáknak csak a munkacímeit hallhattuk, sőt, igazából havonta mutatnak meg egy-egy új számot a tervek szerint. Így elsőre nem sok maradt meg a dalokból, de annyit bizton állíthatok, hogy simán illeszkednek a Deca életműbe. Zárásként még kaptunk egy feldolgozást, azonban most nem a Bonnie Tyler-féle Hero-t, hanem a Fashdance c. film betétdalaként örökzölddé vált Maniac dekadenszesített változatát. Illetve zárásként a Bitter Rain albumuk címadóját, némileg átírt szöveggel.


Az est alcíme „jótékonysági koncert és baráti találkozó” volt. Így én is ápoltam a kapcsolatokat a koncertek között, ennek aztán két olyan csapat is áldozatul esett, akiket előzetes tervek szerint nem akartam kihagyni. A kontrollzé előadására már csak azért is kíváncsi lettem volna, mert most mutatkoztak be a friss felállásukkal. Sajna, csak a két utolsó dalt sikerült elcsípnem, de az alapján maradtak bennem kérdőjelek. Marsi Illés (Maximus, Papa Blues Band, stb) személyében egy frontemberrel gyarapodtak, viszont már nincs billentyűsük. A két szám alapján egyelőre azt érzem, hogy jelenleg útkeresés folyik. Mindenképp látnom kell őket egy hosszabb önálló bulin, hogy korrekt véleményt formálhassak.


Utánuk a rendezvény veteránjaként a nemrég újjáalakult Senor lépett fel. A csapat számomra ismeretlen volt. Afféle, a régi magyar bandákat idéző hard rock csapatként maradtak meg bennem. Vendégként korábbi gitárosukat is színpadra invitálták, s együtt toltak egy instrumentális nótát. Ez viszont már komolyabb, villantósabb dal volt.


Nagyjából az rendezvény félidejében színpadra lépő Nervus nemrég jelentkezett lemezzel. Instrumentális, utazós zenét játszó trió élőben izgalmasabbnak tűnt számomra, mint lemezen. De igazából csak a Cselényi Csabi (Wall Of Sleep) közreműködésével felelevenített Rescue My Butterfly (ha nem tévedek, de javítsatok ki nyugodtan) nóta hozott lázba. Ezt a formációt csak hallomásból ismertem, de a doomos, stoneres ízű dal alapján egész jónak tűnik. Ennek hallatán számomra kedvesebb lenne a felállás, ha énekkel kiegészülve játszanának.


Nervusék után a tiszteletbeli karcaginak számító (igazság szerint a banda kétötöde valójában is az), tavaly óta ismét aktív Dying Wish adta elő rövidített programját, amit az idén megjelent Lopott idők c. dalukkal nyitottak.



Igazán jó hangulatban, látható élvezettel nyomták el a programjukat, volt mozgás is, annnak ellenére, hogy a színpadon a szokásosnál kisebb hely jutott a gyors átszereléshez szükséges két dobszerkó és egyéb kellékek miatt. Azért Purgó megtekerte néhányszor a haját és Ács Sanyi meg Balázs sem lecövekelve nyomta a végig a bulit. Számomra az este legjobbjai voltak, köszönhetően például a The valley-nak. (Off: készülnek a friss dalok is a DW műhelyben.)


 
A „kiadott” programtól eltérően a Sinful Passions lépett a deszkákra. A csapatról tudni kell, hogy afféle szimfonikus power metalt játszanak, s a klaszikus trió felállás korábban három, jelen esetben csak két hegedűs hölgy szereplésével egészül ki. Párszor már volt szerencsém hozzájuk, s bár nem vagyok a műfaj feltétlen híve, meg kell hagyni, gyenge bulit még nem láttam tőlük, dacára annak, hogy itt is változott már a felállás az évek során többször is. Nem volt ez másként most sem. Ami állandó, az Elek Jani gitáros, zenekarvezető. Számomra újdonságként hatott, hogy az instrumentális nóták mellé a kontrollzével már az est folyamán fellépett Marsi Illés szereplésével énekes nótát is hallhattunk, ami a felkonf alapján a városi rádióban is rendszeres vendég. Ezen kívül volt még egy Stratovarius feldolgozás, ami a koncertprogram állandó része.


A Vale Of Tears volt a másik csapat, ami úgymond áldozatul esett a kapcsolatok ápolásának. Így csak a koncert végére sikerült felérnem. Sajnálom is, mivel az alapján egy jó hangulatú buliról maradtam le, (bocs srácok!) de ígérem pótolom. Érdekességképp a végére egy Napalm Death feldolgozást hagytak, gyanítom a kultikus Scum albumról, mivel lehetett úgy öt másodperc az egész. Ezt Mulicz Feri az utakon ész nélkül, másokat veszélyeztetve, balesetet okozva száguldozóknak dedikált. Egy hatalmas középső ujj volt.


Vale of Tears
éket az az Elek Jani és Marsi Illés (az est legtöbbet fellépője cím győztese) nevével fémjelzett Maximus követte, akiket nem először láttam már (ebben a felállásban sem), s gyenge bulijukra nem emlékszem. Olyan a setlistájuk, amivel nem nagyon lehet hibázni. Illés pedig rutinos frontemberként vezényelte le a programjukat.

Az estét záró két csapatra már nem nagyon maradt energiám, a History műsorának elejébe még belenéztem ugyan, s nem reménytelen a dolog, ám nem is nyűgöztek le. Ezt mondjuk tudjuk be annak, hogy ekkorra már nagyjából öt óra zenehallgatás, illetve a fáradtság miatt nehéz volt objektívan szemlélni a fellépésüket. Nemrég ugyan láttam az egyik helyi tévéadón egy hosszabb részletet ez koncertjükből, de ott erősebbnek éreztem a csapatot. Tudjuk be mindkét részről a fáradtságnak, s majd legközelebb meglátjuk mire megyünk egymással.

A fesztivált a Retrock nevű formáció zárta, hasonló elképzelésekkel, mint a History, de őket már nem láttam.

Összességében a hiánypótló fesztivál jól sült el. Nem hiszem, hogy bárki is elégedetlen lehet, remélem a terveknek megfelelően hagyomány teremtődik.
A szervezőket, a fellépőket, a közreműködőket és a közönséget is köszönet illeti.
KarcFest_1
Írta:
9000Sanyi
2012. október 28., vasárnap, 00:29
Facebook:
Decadence - Téveszmélet (2017)
Kritika, 9000Sanyi @ 2018. május 7., hétfő, 15:03
Dying Wish - Tükörország (2016)
Kritika, 9000Sanyi @ 2016. december 7., szerda, 16:47
Dying Wish interjú
Interjú, 9000Sanyi @ 2016. október 4., kedd, 14:09
X. Nightbreed - Ecsegfalva, 2016. 07. 09.
Koncertbeszámoló, 9000Sanyi @ 2016. augusztus 10., szerda, 10:56
Nightbreed Budapest - 2016.02.13., Supersonic
Koncertbeszámoló, 9000Sanyi @ 2016. február 26., péntek, 07:33
XIV. Motorostalálkozó - Karcag, 2015.09.18-20.
Koncertbeszámoló, Lambach @ 2015. október 16., péntek, 13:39
Koncertek
Cloud Factories European Summer 2018
június 21.,
Dürer Kert
Stone Sour
június 25.,
Barba Negra Track
Summer Totenritual Crusade 2018
június 27.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
Alice In Chains
július 1., 19:00,
Budapest Park
Ten Years After - 50th Anniversary
július 1.,
A38 Hajó
Billy Idol - Live! 2018 Tour
július 2.,
Budapest Park
Exodus, Savage Messiah
július 4.,
Dürer Kert
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.055 seconds to render