Royal flush volt a kezükben
Royal Hunt, Cloudscape koncert az A38-on
A nyitózenekar egyszerre megtisztelő és egyben hálátlan feladatát a Cloudscape kapta. Nem ismertem őket korábban. Csak a műsoruk vége felé értem oda, így teljes képet nem nagyon tudtam alkotni róluk, plusz amit hallottam, az annyira mély nyomot nem is hagyott bennem. Tkp. tipikusnak mondható dallamos prog. metalt hallottam. Ami önmagában még nem is volna rossz, ám a helsingborgi srácok nem igazán tudtak hozzátenni; az ő prezentálásukban csupán háttérzeneként funkcionál tökéletesen. Márpedig a jó progresszív metal legfőbb előnye, hogy képes lekötni, mi több, lebilincselni a hallgatót (lásd Dream Theater, Riverside, Ark, vagy említhetném akár Devin Townsend dolgait is). Kár, hogy ezt kell leírnom, de ez sajnos tizenkettő egy tucat. Bár már négy album áll a Cloudscape háta mögött - vagyis nem kezdőkkel állunk szemben - valahogy nem éreztem késztetést, hogy beszerezzem ezeket és feltétel nélkül rajongjak értük.


Nem úgy a Royal Hunt esetében! A dán zenekar egy megbízható csillagként ragyog évtizedek óta a dallamgazdag, progos és neoklasszikus ízektől sem mentes fémzene égboltján. A 80-as évek végén formálódott csapatra ugyanaz elmondható, ami földijeikre, a Pretty Maids-re is: érthetetlen, hogy minőségi muzsikájukkal miért nem örvendenek nagyobb ismertségnek! Ők ugyanis kortól, nemtől függetlenül mindenkihez szólnak, aki vevő az igényességre és metalosként nem elégszik meg a puszta zúzással. Nem dőlt nézőcsúcs a hajón (lévén ez azért mégis rétegzene), simán előre lehetett furakodni az első sorokba (nem úgy, mint másnap a Within Temptationön, ahol full telt ház volt - mondjuk az már egy másik szint), de azért nem maradtunk így sem szégyenben.


A műsor bővelkedett csúcspontokban. A takra pontosan történő kezdés (Double Conversation, One Minute Left To Live) kiválóan megadta az alaphangot. Be is ugrott a már említett Pretty Maids párhuzamként - nem csoda, hiszen mindkét csapat dán. Itt újból értelmet is nyert azon állítás, miszerint a dánok valami fantasztikus dallamérzékkel rendelkeznek! Nem tudni, mit szívhatnak, de valami kell, hogy legyen arrafelé a levegőben... Kicsit még a Stratovarius-szal is akad rokonság, annyi különbséggel, hogy a Royal Hunt dallamilag talán kevésbé tűnik európainak, mondhatni "amerikásabbak" a melódiáik (ami nyilván abból adódik, hogy D.C. Cooper a tengerentúlról származik), továbbá zenéjükben fellelhetők Purple-s, Whitesnake-es gyökerek is (nem lehet véletlen, hiszen a jelenlegi RH dobos, Allan Sorensen a Cornerstone-nak is tagja), valamint a progresszív irányzat felől érkezett brit AOR nagyságoktól (pl. Asia) sem tűnik távolinak a RH világa. Mindjárt az elején színpadon termettek vendégként a Cloudscape-ék egy kis háttértáncolás erejéig. A 2001-es The Mission lemez címadóját a '97-es Paradox album egyik húzódala, a Tearing Down The World követte vastag, erőteljes, már-már Queenes dallamaival.

A Royal Hunt csomó tagcserén átesett az évek során, de a 2011-es Show Me How To Live albumukra újból visszatért soraikba D.C. Cooper dallamfenomén, akihez a banda legsikeresebb korszaka köthető. A mostani felállásban egyedül a fáradhatatlan billentyűs, André Andersen az egyedüli alapítótag, a legkésőbb (2011-ben) csatlakozott tag pedig a gitáros, Jonas Larsen, akivel végre az utolsó mozaikkocka is helyére került. Mivel nem aprózták el az aktuális A Life To Die For lemez részleteit, felvételeit (egész komolyzenekart és egy kórust is csatasorba állítottak), így felmerülhetett a kérdés a szkeptikusabb rajongók részéről, hogy miként fogják mindezt élőben visszaadni. Nos jelentem, nekik sem kellett csalatkozniuk! Bár már zajlik egy ideje a Life To Die Fort népszerűsítő turné, Cooper mester hangján nem érződött cseppet sem, hogy agyonhasználta volna. Alapjáraton is egy szeretni való egyéniség ő, dallamérzéke több stílusbeli énekest meghalad; a szólóalbumát és az ausztrál Voyagerrel közös számát (Fire Of The Times) szintén nagyon bírom.



Az A38 hangzásába most sem lehetett belekötni: első minutumtól az utolsóig toppon volt a hangosítás; az egész koncert szólt, mint az ágyú! A csembalós indítású Hard Rain's Coming és Running Wild a Royal Hunt hard-rockosabb oldalát domborították ki. D.C. párszor le is kamerázta a közönséget. Valamennyi korszakukból válogattak egyébként, a legrégebbre a Clown In The Mirror albumig ástak le Andersenék; kellemes meglepetés volt hallani, hogy azért az egészen korai éráról sem feledkeztek el teljesen. A Half Past Loneliness-nél újfent libabőr keletkezett, D.C. király dallamaival és a zenészek precíz összjátékával. A Last Goodbye-ról még a Symphony X emelkedett pillanatai is eszembe jutottak, ez a szám ugyancsak azok közt volt számomra, melyek a legnagyobbat ütötték. André-nak láthatóan ezek a szimfonikus elemekben is bővelkedő nóták a leginkább kedvére valók; ezekben bizony kiélheti magát rendesen! A ráadás előtt egy üzenetet küldtek Istentől - ez volt a Message To God, egy tempósabb melodikus HM tétel, ezután vonultak le szusszanni kicsit, miközben a közönség szűnni nem akaró ovációval tapsolta vissza őket.

Mintegy 16 számot kaptunk, ráadásokkal együtt, szóval senki nem mondhatja, hogy nem kényeztettek el minket. Az encore-ban egy teljesen instrumentális improvizálgatás keretében még némi hangszerbemutatóra is sor került, ahol a gitáros Jonas és Mr. Andersen egyaránt brillíroztak. Nem volt rossz, a hangulat fokozására pont megfelelt, de én speciel szívesebben hallgattam volna inkább ehelyett plusz két rendes számot. Ezt leszámítva igazán parádés koncertet abszolváltak (méltó lezárása volt az egésznek az Epilogue, csordultig tele érzelemmel) , végig nagyon baráti hangulat uralkodott, D.C. többször is lepacsizott az első sorokban állókkal. Ahogy az ígérve volt, fél 12-kor (vagyis a koncert befejeztével fél óra múlva) ki is jött az egész banda, lehetett velük fotózkodni, aláíratni, a legtöbben Mr. Coopert környékezték meg, de ő nagyon türelmesen, készséggel állt mindenki rendelkezésére. Az egész banda tök közvetlen fazonokból áll amúgy. Mondom én, megbízható együttes ez a Royal Hunt. Bennük még nem kellett csalódnom, hozták, amit vártam - sőt még annál is többet! Biztos, hogy a legközelebbi alkalommal sem fogom őket elszalasztani, ha újra a közelemben járnak.

Respect a LiveSoundnak!
Royal_flush_volt_a_kezukben
Írta:
Mindenholottlevo
2014. március 16., vasárnap, 19:47
Facebook:
Royal Hunt - A Life To Die For (2013)
Kritika, bahon @ 2013. december 9., hétfő, 21:48
Royal Hunt - 2012. 05. 27. – PeCsa Music Club
Koncertbeszámoló, bahon @ 2012. május 30., szerda, 22:41
Cloudscape - Crimson Skies (2007)
Kritika, 9000Sanyi @ 2007. március 5., hétfő
Koncertek
SzegeDEATH fest. 5.
május 26.,
Gin Tonic Klub
The Lord of the Underworld Tour 2018
május 30.,
Dürer Kert
Metalfest Open Air 2018
június 1., 10:00,
Amfiteátr Lochotín
Rise Aganist, Poison Alley, Satelles
június 6.,
Budapest Park
Nova Rock Festival 2018
június 14.,
Pannonia Fields
Killswitch Engage
június 16.,
Akvárium Klub
Body Count, Powerflo
június 17.,
Budapest Park
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.034 seconds to render