Széles terpesz, heavy metal!
Accept koncert a PeCsában
Immár harmadik lemezét hozta ki a sorban Mark Tornillo énekessel a német heavy metal nagyágyúja, akik a speed és thrash metal fejlődésére is hatást gyakoroltak, de még olyan más stílusú előadók is előszeretettel nevezik meg, ha a hatásaikról kérdezgetik őket, mint a Trouble, Sebastian Bach, vagy a Paradise Lost. Mind a Blood Of The Nations, mind a Stalingrad, mind pedig a friss Blind Rage fényesen bizonyítja, hogy Udo után is van élet, hogy az Acceptet nem lehet leírni a színtérről.

Sajnos a kiírtnál hamarabb showtime volt (az ilyenért haragszom, a Spirit Caravan előtt fellépő Magma Rise-t is pont emiatt csúsztam le), úgyhogy az előzenekart, a Damnations Dayt teljes egészében buktam. Kár mert amúgy dallamokat sem nélkülöző, néhol progos ízeket is felvonultató power/thrash-jük papíron nem hangzott rosszul. Így csupán az Accept koncertjéről lesz szó, akik szintén nem szarakodtak sokat a kezdéssel, az átszerelés után a húrok közé is csaptak az új Blind Rage címre hallgató lemez felvezető, klipes nótájával, a Stampede-del.

Talán kevesen tudják, de az Accept már 1968 (!) óta létezik, igaz kezdetben még a Band X nevet viselte a Wolf Hoffmann, Udo Dirkschneider és Peter Baltes által alapított együttes. A Scorpions mellett tehát ők tekinthetők a legveteránabb germán rock/metal társaságnak, sőt mi több, intézménynek. Abban az időben, mikor alakultak, a keményebb rockvonal már kezdett felfelé törni és egyre nagyobb népszerűségre szert tenni a Kinks, Cream, Jimi Hendrix, Steppenwolf és Led Zeppelin jóvoltából. A Deep Purple is a kezdeti beates/pszichedelikus vonalat már ekkorra lecserélte egy jóval keményebb hangzású, veretes muzsikára és persze a 60-as évek álomnégyese, a Beatles is ebben az időszakban írta meg legkeményebb, HM közeli nótáit. Új szelek fújdogáltak tehát már azidőtájt; a beat kezdett kimenni a divatból, helyére bejött egy még tökösebb, még hangosabb zenei irányvonal, ami aztán az egész 70-es éveket meghatározta és a 80-as évekre még tovább tudott fejlődni, előbb a punk, majd az arra tkp. választ adó heavy metalnak elnevezett bandák révén.

Erre érzett rá tökéletesen az Accept is, akik az említett Scorpions mellett öregbítették az európai HM hírnevét, majd nyomukban olyan tehetséges, szintén német együttesek koslattak, mint a Running Wild vagy a Helloween. Hoffmannék '79-es bemutatkozó albuma ugyan még nem lett akkora siker, az I'm A Rebel viszont a banda klasszikusai közé katapultálódott, ugyanerre a sorsra jutott zsinórban négy lemezük: Restless And Wild, Balls To The Wall, Metal Heart, Russian Roulette. Ezek ismerése, meghallgatása nélkül igazi metal fanatikus nem halhat meg. :) Az első Udo nélkül készült korong (Eat The Heat) ellenben látványosan elhasalt, addigra az Accept már túlságosan a tengerentúli piac igényeinek kielégítésére ment rá, ám ami a Scorpinak bejött, az Balteséknek katasztrófális bukó volt. Az Eat The Heat sikertelensége olyannyira padlóra küldte a bandát, hogy fel is oszlottak egy kis időre.

Hogy a koncertről is essen elég szó, az új lemezes kezdés után két Stalingrad albumos nótával kínáltak meg minket zsinórban (a címadóval és a Hellfire-rel); úgy tűnik, elégedettek nagyon azzal a művükkel. Annak turnéján is jártak hazánkban, sőt a Blood Of The Nationsszel is útba ejtettek minket, ami a bemutatkozása volt jelen énekesüknek, Mark Tornillo-nak, aki előzőleg a meglehetősen kevesek által ismert TT Quickben tette le névjegyét. A külsőre a Purple-s Roger Glover és Matthias Jabs (Scorpions) szerelemgyerekének tűnő Tornillo-val szemlátomást és hallhatóan is jó vásárt csinált a banda, hangja éppúgy képes a Brian Johnson/Udo szintű rekesztésekre, mint a Rob Halfordos rikácsokra, netán Biff Byfordot (Saxon) megidéző dallamokra. Bármit le tud énekelni, amit Udo-val lemezre vett a zenekar, sőt még hangilag képzettebbnek is tűnik a mélynövésű HM dalnoknál.

Megint csak a Blind Rage-ről potyogtattak el egy dalt, ez volt a meglehetősen tipikus 200 Years. Majd jócskán visszaugrottunk az időben: következett a Balls To The Wallról a Vesztesek és nyertesek című eresztés, majd a London Leatherboys (ennek hallatán, továbbá a szinkronban előadott barázdabillegetős mozdulatok láttán egyik ismerősömnek konkrétan Kék Osztriga Bár flashe támadt. :D). Nagyon elégedettek lehetnek az új Vak düh című alkotással is a kopasz Hoffmann (akinek kinézete, kiállása nem egyszer eszembe juttatta Page Hamiltont, mivel még rendesen hatása alatt voltam az előző napi Helmet bulinak) és társai, ugyanis rendesen erőltettek róla számokat.

Kissé líraibb momentumok következtek a Shadow Soldiersszel, majd a Restless And Wild címadója tett helyre mindenkit. A közönség létszámára egyébként nem lehetett panasz, főleg elől telt meg dugig a PeCsa nagyterme. Az első sorokban már egy tűt nem lehetett leejteni, annyian összegyűltek. A zenészek pedig igazán alázatosan nyomták, különösen a szinkronban, terpeszben headbangelések voltak figyelemreméltóak (amelyet voltaképp a metalnak nem igazán nevezhető Status Quo-tól lesett el mindenki). A színpadkép is olyan volt, mintha a 80-as években lettünk volna, vagyis abszolút pompás, grandiózus azokkal a hangfalhegyekkel.

A törpe termetű, ráspolyos hangú Dirkschneiderrel először '92-ben borultak össze újból, a vele készült Objection Overruled újra régi fényében mutatta az Acceptet, de a Death Row és Predator albumok övezte érdektelenség megint csak kivégezte a zenekart, ráadásul a régi sérelmek is újra felszínre törtek Udo és a többiek között. Sajnos a 2004-es újbóli egymásra találás sem kovácsolta jobban össze őket, 1 év után belátták, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Végül annyira elmérgesedett a helyzet a metal törpe és Hoffmannék közt, hogy az Accept a rossznyelvek szerint egy fesztiválon konkrétan megtiltotta Udo-nak, hogy a közelükbe menjen! Azóta mind a két fél láthatólag tök jól elvan így egymás nélkül. Ezt az idei bp.-i koncert is fényesen alátámasztotta; innen tényleg csak az hiányolta Herr Dirkschneidert, aki kényszeres. :D




Elég gyorsan elrepült a két óra, amit ránk szántak. A végére tartogatták a legnagyobb slágereket: Princess Of The Dawn, Fast As A Shark (ezt a hozzáértők a speed metal úttörő dalának tartják; ciklonként tekerő tempója itt is a beindulós csúcspontok közé tartozott), Metal Heart, Teutonic Terror, majd a Balls To The Wall-lal végleg leköszöntek.

Sajnos közös fotózkodásra, aláírások begyűjtésére fikarcnyi esély nem volt; egyik haverom szidta is rendesen a PeCsát (szerinte megérett már a hely a bontásra), meg a szervezőket is. Valahol megértem, ha dühös és csalódott (én is az vagyok; nem szeretem ha egy metal koncertről úgy kell hazamennem, hogy CSAK láttam a bandát, de nincs velük közös fotó, nem spanoltam le velük, az számomra valahogy olyan személytelen), de úgy gondolom, nem csak egyedül rájuk kéne mutogatni, a zenekar is lehetett volna jobb fej, hogy kijön a rajongókhoz. OK, 50 felett járó emberektől nyilván nem várom el, hogy Alestorm szinten ott mulassanak hajnalig a táncparketten a rajongókkal, de azért annyit minimum megérdemeltünk volna, hogy legalább egy meet&greet legyen (ahogy pl. az In Flames koncert előtt szerveztek ilyet, meg nyáron a Europe-pal is volt esély a FEZEN-en találkozni, ezek ragyogó gesztusok voltak a fanok felé).

Ettől függetlenül maga a koncert így is nagyon-nagyon rendben volt, amit elvártam, azt csont nélkül hozták a veteránok. Remélem, hogy a következő stúdióalbumuk turnéján sem felejtenek ki minket a turnéállomásaik közül! Akkor már remélhetőleg a hőn áhított találkozó is meglesz velük.


Szeles_terpesz_heavy_metal
Írta:
Mindenholottlevo
2014. november 3., hétfő, 02:08
Facebook:
Accept - Blind Rage (2014)
Kritika, oldboy @ 2014. szeptember 20., szombat, 12:07
Koncertek
Maximum Evocation Tour 2017
október 26., 20:00,
Barba Negra
Igorrr, Broken Note
október 26.,
Dürer Kert
Anathema - The Optionist Europe 2017
október 27.,
Dürer Kert
20 Years Of Plays Metallica By Four Cello
október 27.,
Művelődési Központ (MOM)
The Wrong Tour to Fuck With Europe 2017
október 27.,
Supersonic - Blue Hell
Airbourne, Desecrator
október 29.,
Barba Negra
Back to the Roots Part II.
október 30.,
Barba Negra
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.011 seconds to render