Apokaliptikus kamarazene és ős-rock hengerelés egy este
Apocalyptica, Tracer a Barba Negrában
Régen adott már utoljára koncertet nálunk a finnek első számú metalista csellósnégyese, úgyhogy rajongóiknál nagy volt az öröm, amikor bejelentették új Shadowmaker c. korongjuk népszerűsítése végett Budapestet is a turnéállomások közt. Mivel a PeCsa nem üzemel már nagyon, így a Barba Negra mentette meg a koncertjüket - most már nagyon úgy fest, hogy a jövőben oda kerülnek a középnagy együttesek (vagyis azok, akik egy Arénát nem töltenének meg, pláne olyan jegyárak mellett) koncertjei.

Apokaliptikus napnak ígérkezett ez, SzekelyG nagyon rá is izgult, hamar kiosztódtak a feladatok, amíg én a magam módján élveztem-zúztam végig a bulit, addig ő megjárta a fotósárkot is és lőtt egy vagonnyi képet. :D Ezekből nem volt könnyű kicsipegetni a legjobbakat, de azért mindenesetre igyekeztünk. :)

Tracer

Turnépartnerüknek sem valami kutyaütő brigádot választottak a finnek. Az ausztrál Tracer kezdte meg a bemelegítést, miután nagy nehezen beeresztették a népet. Trió felállásban nyomják, fiatalosan, hihetően és energikusan és egyre inkább kezdi Európa is megtanulni a nevüket. Igazából nem találtak fel ők sem újat, de a meglévő alapanyagokkal kiválóan gazdálkodnak és amit játszanak, az igazán koncertzene, amire néhány ital mellett tök jól el lehet bugizni. Legközelebb talán a Black Stone Cherryhez áll a muzsikájuk, bár az ausztrálok kevésbé southernösen rokkolnak. Fémesen és acélkeményen szóltak, kellően bemozogták a deszkákat. Számomra tulajdonképpen el is lopták a showt aznap este az északi vonósnégyes elől, ami tényleg nagy szó! Legnagyobbat az Astronaut Juggernaut és a klipes Devil Ride c. nótáik ütötték. Annyira bejött nekik Budapest, hogy azt ígérték, februárban visszatérnek - úgy legyen!

Tracer

A Tracer újabb bizonyíték arra, hogy a kenguruk földje abszolút rock 'n' roll nemzet (ezt mondtam is az egyik tagnak) és csak úgy tobzódnak a jobbnál jobb együttesekben (amiről nyilván az AC/DC tehet, hisz ők nyitották meg a kapukat a többi auszi zenekar előtt).

Bevallom, az Apocalyptica engem igazán addig érdekelt nagyon, amíg instrumentális volt a zenéjük. Persze, OK, szeretek a vokális szerzeményeik közül is jó párat, ezt kár is volna tagadni, de véleményem szerint azzal, hogy a zenéjükbe egyre több éneket vittek bele, számomra valahogy eladták magukat, kommersz liftzenévé alacsonyodott le a munkásságuk. Ettől azonban még kíváncsi voltam, hogy koncerten hozzák-e a színvonalat. Több kérdőjel is felmerült, annak kapcsán pl. mindenképp, hogy az énekesnőkkel elkövetett számaikat mennyire tudják majd jól prezentálni élőben úgy, hogy nem hoznak magukkal hölgy dalnokot.

Apocalyptica

Vendégénekesként Franky Perez erősítette a négy csellistát, aki az új lemezen énekel is több számban. Az Apoék anno egyedi módon dolgoztak át a "szomorúzenészek" kedvenc hangszerére Metallica, Pantera, Faith No More és Sepultura nótákat. Ezáltal lassan nemcsak Európában kapták fel rájuk az emberek a fejüket, hanem az egész világ a lábaik előtt hevert. Sorra kapták a meghívásokat a legkülönfélébb fesztiválokra (több alkalommal léptek fel hazánkban is) és a feldolgozott együttesek tiszteletét is sikerült kivívniuk (a Sepu dolgozott is velük), ami valóban nagy fegyvertény.

Miután már szűknek érezték a feldolgozások szabta kereteket, saját kompozíciókat kezdtek el gyártani. Ezekben igazán újító módon röfögtették meg hangszereiket; tökre olyan érzésem lett, mintha torzított gitár szólna. Nem tudom pontosan, milyen torzítókat, vagy effeketeket használnak, de az biztos, hogy valamire akkor nagyon ráéreztek. A Cult album igen nagy kedvencem lett; kár hogy manapság már erről nem, vagy legfeljebb csak mutatóba vesznek elő dalt. Utána gellert kaptak: jött a dobosok bevonása (Dave Lombardo is püfölt nekik), majd különféle trendi énekesek bevonásával színesítették muzsikájukat Eicca Toppinenék és ezzel megindultak az elején említett kommercializálódás útján.

Rögtön az Árnyékcsináló címre hallgató új albumról a Reign Of Fearrel indítottak és a bizonyos vaddisznó hangzású csellóröfögés maximálisan átjött élőben is! A folytatás a Grace képében érkezett 2007-ből, a Words Collide albumról. Ha már itt tartunk, nekem nagyon hiányzott az S.O.S., ami szintén eme albumon van és örök nagy szerelmem, Cristina Scabbia, a Lacuna Coil pacsirtája énekelte fel a fiúknak - habár nem tudom, énekesnő hiányában hogyan adták volna elő. Itt jegyezném meg, hogy nagyon jó érzékkel válogatta meg a társulat mindig a szebbik nem képviselőit, legyen szó akár a legendás punkdíva Nina Hagenről, a Guano Apeses Sandráról, vagy a Flyleaf dalnokáról.

Apocalyptica

Az új albumról nekem a House Of Chains a mindent vivő, ez egy tök zúzós modern rock tétel. De tetszetős a klipesített Cold Blood is, amit azonban valami rejtélyes oknál fogva kihagytak. Pedig jobb választás lett volna szerintem, mint mondjuk a Till Death Do Us Part, ami a lassúsága miatt eléggé leültette a hangulatot. Több Metallica átirat is előkerült az est folyamán, amelyek közül leginkább talán a One ütött, de kellemes meglepetésnek bizonyult a Seek&Destroy c. korai zsenge "Apokaliptikusra" vett verziója is. SzekelyG hiányolta a Nothing Else Matters-t, neki az a kedvenc 'talicska tétele.

Az őrült Hope-nak csupán a második részét kaptuk meg, majd két friss szám (Riot Lights és Shadowmaker) után a dobost, Mikko Sirent egyedül hagyták egy szólóra. A lehető legszimpibb gesztus pedig az volt, amikor a Grieg féle In The Hall Of The Mountain Kinget összeeresztették egy mash-up erejéig a magyar himnusszal!

Apocalyptica

A külsőleg egy tetovált Jézus klónként leírható Franky Perez (aki dolgozott együtt Slash-sel, Myles Kennedy-vel, valamint tagja volt a Scars On Broadway nevezetű System Of A Down sideprojectnek) jó választásnak tűnt, nem kérdéses, hogy van hangja a srácnak és még biztosan hallunk róla a jövőben. Ha jól számoltam, négy-öt számot ha énekelt a koncert folyamán, vagyis túlzásba nem vitték a szerepeltetését a csellómesterek, mondjuk az alapból instrunak íródott számokhoz nem tudom, mit tehetett volna hozzá.

A ráadásban a már említett One-nal érkeztek vissza a színpadra hőseink, utána az ex-Three Days Grace frontember Adam Gontierrel elkövetett I Don't Care-t tolták az arcunkba. A végső búcsút a Dead Man's Eyes jelentette.

Közel két órát játszottak, vagyis nem mondhatja senki, hogy nem kényeztették el a rajongóikat. Nekem mégis volt némi hiányérzetem, elsősorban az énekesnős számok hiánya, továbbá amiatt, hogy nem volt Cult albumos dal a repertoárban. Egy idő után számomra egybe is folytak a számok, amivel tkp. el is árultam a koncert legnagyobb hibáját. Látványosnak ugyanakkor látványos volt, az vitathatatlan. A négy ördögi csellista pedig valósággal megőrült a színpadon: jó metalos módjára rázták a hajukat és a hangszerüket többször is magasba lóbálták lelkesedésükben.

Apocalyptica

Oda és hazafelé is zuhogott az eső rendesen, de lényeg, hogy túléltük az apokaliptikus napot! :) Ezt egy kis Mekizéssel jól meg is ünnepeltük hazafele úton.


Apokaliptikus_kamarazene_es_os_rock_hengereles_egy_este
Írta:
Mindenholottlevo
2015. október 19., hétfő, 00:24
Facebook:
Voodoocult - Voodoocult (1995)
Kritika, haragSICK @ 2010. augusztus 8., vasárnap, 00:11
Koncertek
Total War Fest 5.
július 28., 17:00,
Rába Szabadidő Centrum
20. Fezen Fesztivál
augusztus 2.,
MÁV Pálya
DBE 2017 - No Fear of Infinity
augusztus 3., 18:30,
Grădina Termală
Wrekmeister Harmonies, Ueum
augusztus 4.,
Robot
Purcy Dance Party 2017
augusztus 7.,
Dürer Kert - Room 041
22. Brutal Assault
augusztus 9., 14:00,
Josefov Erőd
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.009 seconds to render