Angertea – hírlevél

A nagymágocsi Angertea hírlevelének egy részét már a Facebook-os helyzetjelentésük alapján megjelentettük, így szorítkozzunk a friss információkra:

„Örömmel jelentjük, hogy az Angertea zenekar elkezdte negyedik nagylemezének felvételeit a szegedi Black Hole Sound stúdióban Vári Gábor producer irányítása mellett! A lemez szeptemberben fog megjelenni a norvég Smash Fabric Records gondozásában! 10 dalt veszünk fel, amikbe belepréseltünk mindent hatást és érzést, ami bennünket foglalkoztat mostanában. A dalok ezúttal rövidebbek és velősebbek, mint eddig, és úgy érezzük, hogy az eddigi munkásságunkhoz mérten dalszerűbbek is! Ez persze nem feltétlenül slágeresedést jelent… 🙂 A lemezen régi jó szokásunkhoz hűen ezúttal is lesz egy-két vendégzenész. Nem feltétlen sztárok, de nekünk nagyon sokat jelentő emberek, gyermekkorunk hősei!

Egy fontos infó, hogy a zenekar összes eddigi nagylemeze és a legutóbbi EP-nk is felkerült a megújult Facebook oldalunkra, és egy lájkért már el is érhető a cucc, sőt az első két lemezünk ingyenesen le is tölthető. Kérjük osszátok meg az oldalt, és persze lájkoljátok! 🙂 Elsőként mindig innen lehet ezentúl értesülni a velünk kapcsolatos hírekről!

Nem mintha valaha lentebb hagyott volna a zenekar lelkesedése, de most nagyon fel vagyunk pörögve és tele vagyunk tervekkel a jövőt illetően. Lesznek újabb klipjeink( a tervek szerint három is), ősszel sok-sok koncertünk lesz idehaza és lesz egy miniturnénk külföldön is. Szurkoljatok nekünk!

Üdv:
Angertea”