Tankcsapda – premier a YouTube-on is

Három évvel az előzőt követően, november 8-án jelenik meg a Tankcsapda új stúdió albuma a ’ROCKMAFIA DEBRECEN’. A lemezmegjelenéssel együtt debütál a ’Számolj vissza’ című dalhoz készült új Tankcsapda klip is, melyet rendhagyó helyszínen láthat először egy játék keretén belül kisorsolt, száz rajongó. A lemez és klip-premierre ezúttal egy MOL- kúton kerül sor, számos meglepetést tartogatva nem csak a helyszínen tartózkodóknak, de az otthon, a számítógép előtt ülő nézőknek is, akik az eseményről élő közvetítést láthatnak a www.youtube.com/tankcsapdalive csatornán.
_ELVALASZTO_

Mindez azért is egyedülálló, mert Magyarországon az idei Sziget Fesztiválon kívül, még nem volt olyan zenekarhoz kötődő esemény, amelyet a YouTube élőben közvetített volna, így a Tankcsapda elsőként kapta meg a lehetőséget, hogy a holnapi premiert a világ bármely pontján, akár mobiltelefonról is követhessék a rajongók.

Az új albumon tizenkét dal szerepel, melyek közül eddig kettőhöz – ’Mi a fxsz van?’, ’Hatalom nélküli rend’- az elmúlt hónapokban már készült klip, holnap pedig jön az új, a ’Számolj vissza’ is.

Az új kisfilmben – a zenekar tagjai mellett – nagyon sok szereplő felbukkan. A szereposztás hazai viszonylatban valóban egyedülálló, és a történet is tartogat néhány meglepő fordulatot. A ’film’ kifejezés pedig nem véletlen, hiszen a klipet – az egyébként szintén debreceni származású – Hajdu Szabolcs rendezte, aki több nagyjátékfilmet forgatott már itthon és a tengerentúlon (többek között az Oscar díjra is jelölt Fehér tenyér című mozit) is.

A klip szereplői egytől-egyig ismert és a munkájukban elismert emberek, jó néhányuknak újdonság és egyben kihívás is volt, hogy egy zenés videoklipben szerepeljenek.

A szereplők névsora:

Besenyei Péter – kétszeres műrepülő világbajnok
Bochkor Gábor – televíziós, rádiós műsorvezető
Bodrogi Gyula – a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező
Cserhalmi György – Kossuth- és Balázs Béla-díjas színművész
Dobó Kata – színművésznő
Dombi Tibor – a Debreceni VSC játékosa, válogatott labdarúgó
Győrfi Pál – az Országos Mentőszolgálat szóvivője
Hollósi Frigyes – Érdemes művész, Jászai Mari-díjas színművész
Michelisz Norbert – autóversenyző
Radnai Péter – újságíró, producer
Stohl András – Jászai Mari-díjas színművész, televíziós műsorvezető
Várkonyi Andrea – műsorvezető

A lemez és klip megjelenése meglepetésekkel, holnap, azaz november 8-án este 19.30-tól élőben látható a www.youtube.com/tankcsapdalive csatornán.