Zúzda Tehetségkutató 2014 – jönnek a középdöntők

Zúzda Tehetségkutató 2014 – Egyre szűkebb és szorosabb a mezőny: A középdöntők következnek!

Négy hét leforgása alatt sikeresen lezajlottak az elődöntők, lezárult az ide tartozó közönségszavazás is, így kialakult a középdöntőben résztvevők listája. Tehetséges zenekarok versengenek az egyre kisebb – viszont annál erősebb mezőnyben, többen fordulóról fordulóra egyre jobb műsorral állnak elő. Sőt, időnként komoly meglepetést okozva, a merész akusztikus kiállástól kezdve a magával ragadó, lendületes rock/metal produkcióig.
A zsűri helyzete ettől cseppet sem könnyebb, viszont amit nagyon pozitívan említettek ők is: a zenekarok saját útján is előnyükre válhat eme hozzáállás és folyamatos fejlődés! A résztvevők közül összesen nyolc zenekar jutott további a zsűri döntése által, valamint a négy elődöntő során a két legtöbb szavazatot gyűjtött csapat is versenyben maradt!
Gratulálunk az eddigi eredményekhez, és további sok sikert kívánunk! A következő két fordulóra augusztus 28-án és szeptember 4-én kerül sor.

A továbbjutók névsorrendben:

Coffee City 
Crash & Ride
Crazy Karma
Ex-Creations
Me Ill
Nevermind
Pair o’ Dice
The Marchin’ Guards 
The Qbs
Time Won’t Stop

Események:

I. középdöntő (augusztus 28.)
II. középdöntő (szeptember 4.)
Már a selejtezők kezdetekor nyilvánossá vált a nyeremények és támogatók listája, nem üres ígéretekért szálltak ringbe az ország minden pontjáról, s Felvidékről is érkezett bandák. Mégis miről van szó? Íme:

Az első helyezett nyeri:
_ELVALASZTO_

– TELJES, PROFI EP LEMEZFELVÉTEL – A Nortyx Audio Hangstúdió jóvoltából!
– PROFI KLIPFORGATÁS ÉS KIVITELEZÉS – A Pirates Pictures jóvoltából!
– 100.000 Ft KÉSZPÉNZ – A Cinema Rock Cafe jóvoltából
– PROFI ZENEKARI HONLAP – A Work Out Kft. jóvoltából
– ÉLŐ LEMEZFELVÉTEL – Az Emotiv Arts jóvoltából
– MENEDZSELÉS ÉS KONCERTLEHETŐSÉGEK – Az Emotiv Arts Stúdió jóvoltából
– 200.000 FT ÉRTÉKŰ REKLÁMCSOMAG – A Rockerek.hu – A magyar rockerek portálja jóvoltából
– ZEMPLÉNI HÉTVÉGE – A Zempléni Vendégházak jóvoltából

A dobogós helyen végző zenekarok szám(ok) felvételét, kedvezményes stúdióidőt és klipkészítési lehetőséget kapnak a Nortyx Audio Hangstúdió és a Pirates Pictures jóvoltából. Emellé 30-50.000 Ft értékű reklámcsomagot a A Rockerek.hu – A magyar rockerek portálja jóvoltából. Valamint az Emotiv Arts Stúdiót kapnak kedvező koncertlehetőségeket!

Az elődöntőkben a zsűriasztalnál helyet foglaltak:

Bessenyei Balázs (Hardrock.hu, ex-Gyöngyvér, ex-Alhana), Burai Anna (Emotiv Arts Stúdió), Gerő András (Emotiv Arts Stúdió), May Gábor (Rádió Q), Mulicz Ferenc (Vale of Tears), Pförtner Saci (Rockerek.hu), Szappanos Zoltán (Cinema Rock Cafe, Rockerek.hu)

Hexvessel Hexvessel
április 24.