Trollheimen – feltámadás avagy a régi-új zenekar

Mint már ismert év elején megváltunk az akkori énekesünktől, ami után a csapat életében egy kis hallgatás következett. Egyesek azt rebesgették, hogy a norvég hegy nevét viselő Trollheimen zenekar már Oslóban van, de természetesen ez nem volt igaz. Az utóbbi időben kipróbáltunk jónéhány tehetséges és kevésbé tehetséges vokalistát, de sajna ez nem vezetett eredményre. Egészen addig, amíg a zenekar alapítótagja és egyben első énekes Horváth László felvetette, hogy
kedve lenne ismét beszállni a bandába. Próba próbát követett és bejött a produkció, így végülis visszatért sorainkba Lackó, s a csapat újult erővel vetette bele magát a zenei életbe. Bár a felállás új, de a zenekar a már korábbi együttműködés miatt nagyon hamar összerázódott. Az utóbbi fél évben is születtek új számok, amiket a hamarosan
következő koncerteken már játszani fogunk. Szintén ide kapcsolódó hír, hogy a honlapunkat is átalakítjuk, így elnézést az esetleges kellemetlenségért és addig is köszönjük a türelmeteket. Mindezeken kívül várjuk továbbra is a koncert lehetőségeket az alábbi elérhetőségeken: trollheimen@gmail.com vagy a 70/535-78-58.
www.trollheimen.com

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.