Handout – a szegedi zenekar bemutatja új klipjét

A szegedi Handout egy modern metalt játszó banda, amely 2013 óta él a köztudatban. Az első kislemezük a Keep Sinking címet kapta, melynek akkori legsikeresebb felvétele a Swamp of Sorrow volt. A második kislemez Curved Mirror címen 2014 októberében vált mindenki számára elérhetővé. Azóta elkészítettek egy vadonatúj single-t is, ennek címe Empty Soul, amelyhez videoklip is készült.



A csapat a következőket fűzte hozzá:

„Az Empty Soul című számunk zeneileg és szövegileg is bonyolultabb, mint az eddigi dalaink, ezért úgy döntöttünk, hogy érdemes hozzá forgatni egy videoklipet. Fontosnak tartottuk, hogy tartalmazzon egy történetet is, mivel így jobban át tudjuk adni a szám mondanivalóját, ami lényegében az, hogy az eldobott lehetőségek helyzetében is képesek vagyunk megragadni a reményt. Mindnyájunk mellett ott van egy angyal, csak rajtunk múlik, hogy jelenlétüket még időben észre tudjuk-e venni és el is tudjuk fogadni egy életen át. Ennek a komoly tartalomnak a megjelenítésére az elismert színészt, Gömöri Krisztiánt, kértük fel. Az ő és az rpfilm segítségével készítettük el a vidoklipet.”

A zenekar jelenleg első nagylemezén dolgozik a következő felállásban:

Handout (2016):

Tari Balázs – ének
Soós Hannó Soma – gitár
Busa Balázs – gitár
Virág Levente – dobok
Bene Balázs – bass



Hexvessel Hexvessel
április 24.