The Obsessed – jön a doom legenda új lemeze



22 év után új lemezzel jelentkezik a Scott „Wino” Weinrich vezette amerikai doom legenda, az The Obsessed. A csapatról utoljára három-négy évvel ezelőtt lehetett hallani, akkor is csak egy speciális koncert erejéig, és többről nem is volt szó.


„Világszerte rengetegen kerestek meg azzal, hogy azt akarják: alakítsam újjá a The Obsessedet, így aztán úgy döntöttem, feltámasztom a zenekart. – írja közleményében Wino. Csak a megfelelő képességek, hozzáállás és személyiségek együttes meglétére volt szükség ahhoz, hogy ez végre megtörténjen. E naptól fogva a The Obsessed jómagamat, Dave Sherman basszert és Brian Constantino dobost jelenti, akik bebizonyították, hogy elkötelezetten, bátran és megingathatatlanul szeretik ezt a zenét. Máris szorgalmasan írunk, és készülünk a stúdiózásra, hogy megcsináljunk egy új lemezt, amelyet remélhetőleg olyan hamar kihozunk, amennyire csak lehetséges.”

Az egyelőre még csak Sacred munkacímet viselő albumuk (egy Spirit Caravan dal nyomán) tervek szerint még ebben az évben elkészül, és meg is jelenik a Relapse Records gondozásában, amiről előzetesként itt van a Be The Night című daluk demó verziója. A tervek szerint előkészületek vannak egy világkörüli turné lebonyolításra is. Jelenleg azonban a Karma To Burn és a Sierra társaságában az Államokban koncerteznek.