Agregator – júniusi hírlevél


„E hét végétől lesz elérhető másodikként megjelentetett kiadványunk, az idén 15 éves Túlontúl EP újrakevert és remasterizált változata. A dalokkal a tavaly már a Puszta lét lemezzel is csodákat tevő Katona Balázs hangmérnök dolgozott, így az eredetileg 2001-ben rögzített dalok most már fényévekkel jobban szólnak, mit születésükkor. Mivel 2016-ban új sorlemezt is készítünk, ezért az újrakiadás csak elektronikus formában, stream és egyéb zenei szolgáltatókon (Spotify, Deezer, Apple Music, Google Play, BandCamp, stb.) keresztül lesz elérhető. Fizikai megjelenés csak jövőre, a zenekar megalakulásának 20. évfordulójának alkalmából tervezett különleges kiadvány részeként várható.

_ELVALASZTO_

Szomorúbb hír, hogy az év első felében Szabó Dávid gitáros/dalszerző jelezte, hogy megváltozott céljai miatt már nem tudja vállalni a zenekari munkát és felhagy a zenéléssel. Dávid a Szürkület lemez felvételeinek idején csatlakozott az együtteshez és az azóta eltelt tíz évben a rengeteg közös koncert mellett, zenei vezetőként sikeresen fogta össze az időközben megjelent Emberség lemez és ’Az eredendő’ EP munkálatait. Sajnos tavasz óta komoly és elhúzódó betegséggel küzd, ezért búcsúbulija őszre csúszik – akkor már újult erővel és egészégügyi kockázatok nélkül tud majd elköszönni a közönségtől. Helyére Katona Rajmund érkezik, akit a 1KillEmbrace trash/death csapatból lehet ismerős az underground követőinek, így a nyári fesztiválokon (RockPart, Rockmaraton, Fekete Zaj Osztálykirándulás) már vele fogtok találkozni a színpadon.


A Túlontúl EP 15. születésnapi buliját június 11-én, Tatabányán tartjuk a Roxxyban – ahol is vendégünk lesz a hazai death metal színtér vezető fogata, a Kill With Hate – valamint az Empyema, megyénk újra feltámadó extrém metal bandája. Az eseményt igazi időutazássá teszi, hogy mindkét csapat tagsága, ilyen-olyan zenekar nevek alatt, velünk párhuzamosan küzdötte végig az új évezredet – így igyekszünk még történelmibbé tenni a bulit azzal, hogy Tóth Miki személyében a Túlontúlt 2001-ben eredetileg feléneklő Agregator énekes is színpadra lép velünk az este folyamán.”