Képzelt Város – egy korszak vége



A budapesti Képzelt Város zenekar idestova 11 éve meghatározó alakja a hazai post-rock színtérnek. Védjegyüknek a csellóra épülő sötét, atmoszférikus gitárszövetek, és hangulati melankóliák.

Azonban a zenekar életében most lezárul egy korszak, mivel két tag is búcsúzik a csapattól. Barta Gyöngyi cselló, és Kocsis Szilveszter basszusgitár játékával sok éve stabil tagja volt Képzelt Város-nak, idén azonban úgy döntöttek, hogy sok évnyi közös zenélés után nem folytatják a közös zenélést. Az együtt töltött közös évekre, zenélésre egy búcsúkoncerttel teszik fel a koronát, szeptember 3-án az A38 gyomrában.
 

A búcsúkoncerten a májusban megjelent Köd album dalai mellett, a régen hallott klasszikusok is előkerülnek majd. És bár egy korszak zárul le a csapat életében, ez egyben egy újnak a nyitánya is. A zenekar természetesen nem áll le, ősztől új tagokkal kiegészülve folytatja a zenélést.
 


Hexvessel Hexvessel
április 24.