Malevolent Creation – feloszlottak?



A Malevolent Creation néven széles körben ismert veterán death metal gépezet feje fölött összecsaptak a hullámok. A Dead Man’s Path című lemezük tavalyi megjelenésekor még semmi jelét nem adták annak, hogy hamarosan befejezik a pályafutásukat. Illetve, hivatalosan sehol sem erősítette meg a csapat ezt az információt, azonban a teljes dél-amerikai turné hirtelen lemondása után több helyen is azt lehetett olvasni, hogy a csapat feloszlott.

A közösségi oldaluk (ahol a bandának több mint 260 ezer követője van) csalódott és dühös rajongók hozzászólásaitól izzik, viszont senkinek nem válaszolnak semmit. Annyit lehet csak tudni, hogy ezt megelőzően lejáratta, illetve rasszizmussal vádolta őket egy bizonyos metal webzine, amiért aztán magyarázkodásra szorultak. Azt azonban csak találgatni lehet, hogy a meglehetősen szánalmas ügynek esetleg köze lehet-e a mostani eseményeknek. Az Archives-on (még) aktív bandaként szerepelnek, így annyit tehetünk, hogy megvárjuk a banda álláspontját a rémhírrel kapcsolatban.