Cnoc An Tursa – érkezik a skót folk-black banda második albuma


A Falkirk városából származó skót folk-black banda, a Cnoc An Tursa jövő év elején, The Forty Five címmel adja ki második albumát.

A lemezborító formájában szeretnénk bemutatni következő, második nagylemezünk. Az albumot sikeresen lekevertük, és a maszterizálás is lezajlott. A lemez 2017. február 17-én jelenik meg, az Apocalyptic Witchcraft kiadó jóvoltából.” – adta hírül a zenekar.
 

A The Forty Five című album koncepciója az 1745-ös Jakobit felkelés köré épül. A háború célja a Hannover-ház nagy-britanniai hatalmának megdöntése és a franciabarát Stuart-ház trónra segítése volt. Az örökösödésből kizárt és száműzött Stuart-ház egyenes férfiági leszármazottja, közismert nevén „Bonnie Prince Charlie” (II. Károly Edward) 1745-ben érkezett Skóciába azzal a nem titkolt szándékkal, hogy átvegye a koronát II. Györgytől. Annak ellenére, hogy Károly kezdetben gyors és látványos sikereket mutatott fel, elfoglalta pl. Edinburgh-öt, később szembe kellett néznie a zord valósággal. Nem kapott megfelelő támogatást sem az angol Jakobitáktól, sem az elégedetlenkedő, ámde ugyanakkor óvatos angol nemességtől, sőt, még francia barátaitól sem, továbbá az uniót és a Hannover-dinasztiát támogató skótok ellenséges hozzáállásával is számolnia kellett, így a végső összecsapást – amire Culloden mezején került sor – végül elvesztette. A király hadereje tulajdonképp mészárlást hajtott végre a Jakobiták csapatán. Ezt a történetet meséli el részletesen az album nyolc dala, melynek első előzetese a lentebb látható The Yellow Locks of Charlie című daluk szöveges videója.


A 2006-ban alakult Cnoc An Tursa (jelentése skót gael nyelven: Kőoszlopok hegyvidéke) első albumát The Giants of Auld címmel 2013-ban jelentette meg, ami az alábbiakban teljes egészében meghallgatható.