Neochrome hírek

Tavasszal lebonyolítottunk egy 10 állomásos turnét, mely a 2007-re tervezett intenzív koncertezés első felvonása volt. Sok helyen megfordultunk, határainkon túl is jártunk, és habár a bulik hangulatával semmi gond nem volt, sajnos megfigyelhető egy jelentős visszaesés, már ami a koncertek látogatottságát illeti. Ez sok mindenre vezethető vissza, és sajnos nagyon sok zenekar szenved ettől a helyzettől, ami erősen hasonlít a 90-es évek végéhez. A balkáni mentalitás még mindig mélyen a fejekben van, egy-két koncertszervező hozzáállását elnézve pedig sosem lesz változás, tisztelet a kivételnek.

Reméljük, hogy ez a tendencia visszájára fordul hamarosan, ami talán a júniusban startoló második felvonásban már jelentkezni fog. Ismét lesz jó pár saját szervezésű koncert, illetve pár fesztiválon is játszani fogunk, az új kör egyből egy bécsi bulival indul az osztrák Darkfall zenekar társaságában. További koncertek várhatóak Miskolcon, az EFOTT-Vekeri tó Fesztiválon, Balmazújvároson, többek között.

A nyári túra végén pedig ott lesz a saját szervezésű VI. The Chromized Land Fesztivál, melyen a lehető legolcsóbb jegyárakért 14-15 banda lesz látható a két nap alatt. Tervezett fellépők: Negura Bunget (RO), Sear Bliss, Frost, Sin of Kain, Bornholm, Dim Vision, Mortem, Neochrome és még sokan mások. Az időpont augusztus 24-25., a helyszín pedig Debrecen, az Új Vigadó koncertterme. Próbáljuk az eddigi legszínvonalasabb, legjobb programot összehozni, és idén is sok mindent lehet majd nyerni. Folyamatos információ a honlapunkon!

Időközben folynak az új, Downfall/Collapse munkacímű új lemezünk felvételei is, erről is folyamatosan lehet informálódni a honlapról, mely amúgy legkésőbb ősszel teljesen megújul. A lemezt szeretnénk az augusztusi fesztiválra megjelentetni, egyben tehát az a buli lenne az új lemez bemutatója is.

Végezetül köszönjük jóakaróinknak a támogatást, rosszakaróinknak pedig az ingyenreklámot!

Üdvözlet Mindenkinek: A NEOCHROME

KONTAKT:

neochrome kukac neochrome pont hu
www.neochrome.hu

Neochrome hírek (4 komment)