Számomra most ért a csúcsra a banda. Melodic death metalt ettől nem lehet jobban játszani. Ez főleg az Amott testvérek érdeme, de a többiek is kifogástalanul teljesítenek. Angela hangja simán veri a faszikat ebben a stílusban, mivel itt nem szokás dalos pacsírtának lenni. Kedvenc a "No Gods, No Masters".
A franciák jól elvannak a saját kis zenei világukban, amivel nincs is baj, nagyon sok kiemelkedő csapat is alkot ott pl. a Deathspell Omega stb. PN-ék sajnos sokkal többet bohóckodnak, mint azt én el tudnám viselni pl. egy komplett baromfiudvar is megjelenik. A 3. szám a legjobb, itt alábbhagy a bolondóra; ha az egész ilyen lenne 7-8 pontot sem sajnálnék tőlük.
Némi káoszra vevő vagyok általában, de ez már túlzás ami itt folyik; és ez a bolondokháza avant-garde idegesít is. Szóval adhatok én ennek 1 évet is, akkor sem fogom soha élvezettel hallgatni Unexpecték eme albumát, ebben teljesen biztos vagyok. A csaj ének miatt még így is többet kaptak, mint anélkül kaptak volna.
Igen kellemes hallgatnivaló. Külön elismerésre méltó, hogy 1 ember hozta össze.
Zeneileg egy nagy nulla az egész. Itt is az van, hogy a női ének miatt viseltem el úgy-ahogy. A 3 pontot simán megérdemelte volna anélkül.
Elég szürke lemez lett ez. Nem rosszak az összetevők, de egyiket sem érzem kiemelkedőnek. Legtöbbször észre sem vettem, hogy szól, aztán egy-egy vad károgásra eszméltem fel.
Semmi olyat nem hallottam itt, amitől jobban kéne szeretnem ezt, mint a többi prog. lemezt.
Hát vannak "érdekes" lemezek ezen a HP-n. Eddig nem tartottam beszűkültnek a metal zenei ízlésemet, de már nem vagyok benne biztos. :D Kap egy ötöst, mert nem tucatzene, de, hogy nem tetszett az biztos.
Végighallgattam vagy háromszor, és az a konklúzióm, hogy nem véletlenül nem hallgattam sosem Neurosist sem. Azért ha a Wretched Valley c. szám minősége lenne végig az album, akkor a pont is magasabb lenne.
Sötét tónusú, hangulatos zene egy nagyon hozzáillő női énekkel, meg néha egy kis férfi hörgéssel. Így leírva akár lerágott csontnak is tűnhet, de nem az, nagyon nem. A gyönyörűséges "Nightfall" c. nóta lett a legnagyobb kedvenc.
Kicsit hosszú volt nekem ez az anyag, de végülis eltelt úgy, hogy közben (többnyire) élveztem a muzsikaszót.
Először megörültem a Peste Noire-nak, hogy na végre egy olyan zene amit ismerek is meg szeretek is, meg néha napján hallgatom is, de sajnos csalódnom kellett... A régi hangulatot csak az utolsó La condi hu szerzemény hozta, a többi nóta számomra egy nagy 0. Viszlát Peste Noire!
Nekem túl sokrétű ez a zene, hogy felhőtlenül élvezzem.
E lemez hallgatása előtt hallottam már a Kroda-ról, de nem éreztem késztetést, hogy tüzetesebben el kezdjem hallgatni ezt a remek zenekart. A lemez meghallgatása után, viszont már érzek késztetést, hogy meghallgassam az előző anyagaikat is. Szinte tökéletes ez a lemez. Ha nagyon kötözködni szeretnék, akkor csak 1-2 témát tudnék felhozni, ami nem illik a képbe, de ezeken kívül ez egy nagyon hangulatos zene. Köszönöm ?-nek az ajánlást! :)
Tojok a stílusra, nekem ez nem jött be!
Az előttem szólók leírtak minden lényegeset a lemezről. Érdekességképpen mondanám, (írnám (gépelném)) hogy az énekes hangja nagyon hasonlít Hoest vokalizálására.
Szerintem az eléggé gáz, ha zenehallgatás közben egy teljesen más zene jár a fejemben... Rendesen örültem a lemez végének.
Gondolkoztam, hogy 9-et vagy 9 és felet adjak rá, de végül is 10 lett belőle. Nekem nagyon bejött ez a hangulatú zene. Egyébként az előző lemezei nem voltak ennyire "rockosak". Egy LIK koncertre meg én is elmennék szívesen, ha koncertezik egyáltalán. :D
Ilyet se fogok többet hallgatni, az biztos. Nekem valahogy nem jött át ez a zene.
Nem a kedvenc stílusom, de elment egynek...
Nagyon rákészültem, hogy leszólom kamaszkorom egyik kedvenc zenekarát, de egyszerűen nincs miért. Ezek még mindig rohadtjó zenészek, és noha Angela vokálja szerintem igen gyenge, akkor is ő az, aki miatt az AE kitűnik a hasonló zenekarok közül (mert nővel, gyerekkel és kiskutyával..). Újítást én sem fedeztem fel a lemezen, de minek is, mikor megvan a bevált recept; fogós refrének, élvezhető szólók ésatöbbi. Azt hiszem, ha ez jelent volna meg a Wages of Sin vagy az Anthems helyett anno, akkor is ugyanúgy oda lettem volna értük.
Tény, hogy a franciák érdekes dolgokat tesznek le zenei téren az asztalra, de nekem inkább pozitív élményeket okoznak ezzel; ez a csúnya betegség nevét választó zenekar is. A kísérletező kedvük, teatralitásuk és humoruk érdekes elegyet képez a blackes alapokkal; az olyan meglepő váltások, mint a harmonikás kiállás az első számban (aminek hadd ne írjam le a címét), vagy a tucctuccos a másodikban, különösen tetszenek, csakúgy, mint a groteszk hangulat. Megszólni talán a vokált tudnám, lehetne az is kicsit kísérletibb, de így legalább nem annyira tűnik fel a nem túl jól csengő francia nyelv.
Nem könnyű darab, az biztos, és megértem, hogy keveseknek akaródzik annyi esélyt adni neki, amennyit kellene; egyszerűen nem ehhez vagyunk szokva, az én agyam is kétségbeesetten igyekezett benne rendszert találni, visszatérő elemeket, versszakot, refrént stb. Hiába a technikai tudás, hiába van az, hogy ebből a rengeteg egymást követő témából hagyományosabb dalszerkezetekben még akár kellemes hallgatnivaló is lehetne, ha a szándék nem ez volt. Viszont a magam részéről mindig is szerettem volna találkozni zenében linearitással, hát most megkaptam zseniális kivitelben; noha nem hazudom azt, hogy mindig élveztem.
Nehéz már ilyen műfajban is nagyot alkotni, annyian próbálkoznak meg vele. Szintén nehéz ilyen hosszúságú számokat olyanra megírni, hogy az ember ne unja el. Mégis sikerült a Krodának. Jó volt hallgatni. Tetszett az a megoldás is, hogy a zárótételben nincsenek metálos elemek, marad az álmodozás.
Jó ideje nem hangoztattam, hogy nem vagyok női ének párti, de itt most kijött: irritált a hölgy hangja és énekstílusa, utóbbi különösen. És kb. ennyi, egyebet nem tudok mondani. Nem az én zeném, még csak hasonlóakat sem szokásom hallgatni, nincs összehasonlítási alapom, hogy megítéljem, kategóriáján belül jó-e, csak annyit tudok: nekem nem tetszik.
Az eddigi kommentek alapján azt hiszem, kicsit markánsabb reneszánsz hatásokra voltam kiéhezve, ezek eléggé hiányoztak.. persze lehet én is rossz helyre írok :P nekem inkább olyan "esős estén elmerengős" hangulatúnak tűnt. A szép gitártémák dobtak rajta kicsit, de amúgy még azt sem tudom mondani, hogy ígéretes debüt, mert ahhoz ennél kicsit több kellene, így még kétesélyes.
Név alapján simán valami vikingmetálra számítottam, úgyhogy meg voltam kicsit lepve. Különösebb élvezeti értékkel nem bírt számomra a Pagan's Mind, végighallgattam becsületesen, az ügyes hangszeres megoldások talán ellensúlyozták, hogy az ének borzalmas, időnként még át is csap vonyításba.. mondjuk ez nem egyedi probléma szerintem progmetálban..
Itt-ott egész fogós a maga egyszerű, rosszul szóló valója ellenére is. Például a címadó nóta első felében az a téma tök jó; talán ha a Stoif nevű pandamaci még gitározgatott volna kicsit magában, mielőtt felveszi ezt a lemezt, lehetett volna tűrhetőbb is az eredmény. (Csak tartok tőle, hogy nem az volt a cél.) El is megyek Svédországba, hogy ezt közöljem vele, sziasztok :D
Megfordult első hallgatásokkor a fejemben, hogy magam ajánlom, mert olyan jó kis lehúzós hangulatú lemez. De valahogy nem az igazi, megunható, nem is hiszem, hogy a jövőben előkerül, maradok inkább a Neurosisnál.
Nem rossz, az tényleg tetszik benne nekem is, hogy nem sablonos gothic metal, hanem kellemes, hangulatos zene, ami egyértelműen a csajra épül, de nem a kinézetére és a szép csipkés ruháira, hanem a megragadó hangjára. Nekem is a Nightfall tetszett a legjobban.
Micsoda dallam és agresszivitás turmix! Jöhet ha esik, ha fúj.
Na, ez az a black, aminek hatására nem öklömnyi fájdalom, hanem némi fakultatív mosoly somfordál fel és keres magának helyet a borosta árnyékában az arcomon. Mondjuk ettől még nem tetszik, csupán nem zavar.
Nekiugrok egy jó kis hétféllel, oszt meglátom, hogy mi lesz belőle. Helyenként zavaros, mint a Balaton vize, máskor meg egy lebilincselő kirándulásra hív itt-ott kitekintgetve a sziklás pusztaságra. De az is elképzelhető, hogy néhol ők maguk sem tudták, hogy mit is akarnak játszani.
He-he, pontosan azt akartam írni, mint amit Viribusunitis fogalmazott meg a LIK-hoz. Viszont lopni nem akarok, így csak annyi megjegyzésem lenne a lemezhez, mint a macskának, amikor belenyomódik az orra a tejbe: pfff!
Érdekes lemez. Nem zavar úgy, mint a darázsfészek a gumicsizmámban, viszont nem is tetszik annyira, mint a felismerés, hogy a fészek már üres, mert tavalyi.
Szerintem megint egyedül maradok a véleményemmel, miszerint a vásott kiabálás és a gyatra hangzás miatt nem lett ez nagyon jó lemez, pusztán csak jó. A dob nagyon ótvarul szól, viszont a basszus kisétálgatását nagyon élveztem. Még elő fog kerülni párszor, az biztos.
Finom ez, csak nekem hiányzik belőle a tökmagolaj. Vagyis a progresszivitás. És a dallamok sem olyan magától elfütyörészedők, mint az elődeinél sokhelyütt. Mégis hallgatom, és fogom is. Rosszat nem tudnak csinálni!
.ehetetlen .enne még egyszer .ehallgatnom. Idegesített, .ehangolt és hallatára elvesztettem azon .ényeges képességemet, hogy használhassak a szavak elején l-betűt.
Nem nekem találták ki. Viszont kevesebbet meg nincs szívem adni rá, mert találtam benne olyan csodás dallamokat, amelyek hatására elgondolkodtam ösztönlénységemen.
A figyelmemet le tudta kötni annyira, mint rafia a túlterhelt toronydarut szélviharban. Egy-két momentum felkorbácsolta ugyan a lankadó érdeklődésemet, de azok is mind ismerősen csengtek a fülemben. (Az In memory of viszont hatalmas!)
Minden percét élveztem. Nem vártam sem többet, sem kevesebbet. Király szólók, remek dalok, ...kell ennél több? :-)
Inkább csak részleteiben tetszett az anyag. Kedvenc dalt sem tudnék kiemelni, mert olyan nincs. :-)
Nem kis munka lehetett ezt összerakni. Megnézném őket élőben. 15 év alatt ez a harmadik lemezük, most már értem miért. Még mindig csak barátkozom a lemezzel, de tetszik. Igazi káosz.:-)
Ha ezt tényleg egy ember hozta össze, akkor én is emelem a kalapom előtte. Hangulatos lemezt kreált, de a lemez hangzása tényleg lehetett volna jobb is. Nagyobb hatást ért volna el.
Én is meghatározom a stílust: alternative groove funk jazz. :-) Én is a két banda hatását érzem, bár én csak a Guano Apes munkásságát követtem figyelemmel anno, de a Fluxious nem tud olyan hatást elérni, mint ők. Zeneileg minden okés, de egy dal sem maradt meg a fejemben.
Gyönyörű ez a borító. A naplemente lehet egyszerre szép és fájdalmas is. Legjobban az akusztikus részek, ...a hegedűjátékkal, zongorával megfűszerezett dalok tetszettek. Ha egy kicsivel jobb hangzása lenne a lemeznek, akkor talán mélyebben megérintett volna, de így sem rossz.
Bizony-bizony, ez egy remek album, remek nótákkal telepakolva. Számomra az idei év egyik legjobb melodikus prog.power lemeze idáig és lehet, hogy az is marad! Az Intermission című dalocska a kedvencem, minden nap meg kell hallgatnom! :-)
Ez nekem most nem jött be. Untatott, a hangzása sem tetszett.
Nem könnyű anyag. Hangulatfüggő.
Hangulatos gótikus zene szép női énekkel. Nekem 8 :-)
Izgalommentes és kiszámítható a mai Arch Enemy.
Ez igen, minden elismerésem. Valahogy így kell egy minden másodpercében izgalmas black alapú zenét játszani.
Parasztvakítás. Kissé félre van itt értelmezve az avant-garde fogalma.
Igényes meg minden, de engem lefárasztott. Az azért igaz hogy inkább a Kroda mint a sok szar Korpikláni kópia.
Lady Gaga mellett igyekszem majd a jövőben elkerülni a Fluxioust is.
Idegesítő az énekként előadott visítozás. Az első két-három dal viszonylag megjegyezhető meg slágeres, de a többi csak töltelék, meg sablonklisé.
A 'beleszarok a sarokba azt otthagyom' típusú zenéknek is megvan ám a csábereje.
Egy gyenge nyolcast megérdemelnek, mert több mint korrekt, csak nekem elég vontatott a zene.
A legutolsó kissé langyos Spiritual Beggars albumot követően,bizalmatlanul közelitettem az újdonsült Arch Enemy korong felé.Aggodalmam azonban gyorsan elillant.Az Amott brothers nem hibázott.Nagybetűs METAL album ez,mely a dallamosság és a súly számomra épp megfelelő arányával rendelkezik.A minimális gyenge pillanat pedig ilyen hosszúságnál elkerülhetetlen.
Felpróbáltam,nem az én méretem és igazából nem is tetszett.
Mintha egy zsúfolt,idegen nagyvárosba kerültem volna térkép nélkül.Láttam rengeteg érdekes dolgot, szépet és csúfat egyaránt.Egy idő után azonban kétségbeesett zavar lett úrrá rajtam.Eltévedtem nem vitás és csak pislogtam mint hal a szatyorban.Ami pl.egy Between The Buried And Me esetében egy kalandos barangolás,az Unexpectnél talajt vesztett,céltalan bolyongásnak tűnik.
Láttam az ukrán nemzet összes fájdalmát,mélabúját,sőt büszkeségét is.Mindezt azonban az aránytalan hangzásnak köszönhetően szemcsés,homályos képen.
Tetszett,bár egy kicsit száraznak,merevnek találtam.Egy csipetnyi őrülettel fűszerezve jobban csúszott volna!
Időről-időre felbukkannak emberek,akik lerombolják kialakuló érdeklődésemet a stilus iránt.Ezúttal Christopher Duis-nak jár nagy köszönet,hogy nem vitt kisértésbe!Danke!
Nagyon profi prog. lemez,kevés egyéniséggel.Nekem hiányzott a markánsabb arculat Pl:az Into The Aftermach bármelyik Ozzy albumra felférne,mig az azt követő Walk Away In Silence mintha a Queensryche féle Rage For Order-ről maradt volna le.Szóval szép is,jó is,de ha valahol meghallom majd a gárda bármelyik számát,én ugyan meg nem fogom mondani,hogy a Pagan's Mind szól.
A hosszú emésztésnek nem szerelem,hanem egy kellemetlen székrekedés lett a vége.
Igazi gyomorrontást okozó massziv,zsiros,nehéz étel ez.Az emésztést elősegitendő vendégségben itt van többek között Kim Thayil egy pár őrült tekerés erejéig,ill a már-már állandó Neurosis kellék Jarboe is vokálozik párszor.Én baromi jól bekajáltam!
Semmi különlegeset nem találtam benne,lehet túl sok minden jött ki az utóbbi időben.
Kiváló hangzás, kiváló gitárszólók, jó szerkezetek, minden csilli-villi, csak éppen nem érdekel a dolog a Burning Bridges óta.
És lám az önirónia mily módon vezeti át a művészkedésből a művészet csarnokába az alkotót, mert a hanyagul és őszintén odavetett humor az igazi tápláléka az egy való szóra vágyónak.
Na így néz ki a ló túloldala.
Nincs ezzel különösebben semmi probléma.
Hát igen, gondoltam, hogy baromi nagy problémák lesznek a HP-s társaságnál a stílusértelmezésben. Ha már felmerült, -bár költői volt a kérdés- kéretlenül is válaszolnék a jazz/prog metal felvetésre. Nem, ez baromira nem akart az lenni! :D Mint ahogy a The Exploited sem akart prog death metal lenni soha a büdös életben. Amit a Fluxious csinál, az egyfajta alternatív funk-rock modern hangzásba ágyazva, valahol a Guano Apes és a Skunk Anansie határmezsgyéjén, kimondottan élvezetes, frankó, lüktető nótákkal. Nagy élvezettel hallgatom már a sokadik alkalommal.
Valami hihetetlen minőségi kavalkád van jelen a lemezen. Az akusztikus - hegedűs hangulatos pillanatok "A+"-osak, nagyrészt "B" kategóriás a dolog és bizony mikor nagyon black metal akar lenni, az az echte germán "ZS" kategóriás kolbászblack. A dobost pedig ide a bökőt, hogy Pinokkiónak hívják. Fa kezű, fa lábú.
Ez a fajta popzene is erősen kikopott valamikor a kora gyerekkor elmúlásával a lelki táplálékaim menüjéből.
Mátyás Attila & Gangszta Zolee playes Darkthrone??? Fincsi!
Leginkább egy foghúzásra hasonlított a hallgatása. Bár lekopogom, még soha életemben egyetlen fogamat sem húzták ki, de valahogy ilyennek képzelem el az eseményt.
Áhhh... Már régóta nem tudnak hatni rám ezek a nyenyere zenék.
Az Arch Enemy sem tartozott soha a kedvenceim közé, de albumonként megajándékozott 1-2 olyan nótával, amit a mai napig bármikor szívesen meghallgatok. Tetszettek az albumon elhelyezett rövid instrumentális (+1 akusztikus) tételek, egy kis színt vittek az amúgy vontatott albumba. A riffek és szólók jól el lettek találva, de összességében számomra a leggyengébb AE album, de még így is erős. A Scorpions coveren pedig elmosolyodtam.
Nem is tudom, hogy hallottam-e már idén, ennyire változatos albumot. Azt vettem észre, hogy az egyik percben átveszem a zene ritmusát, és szimbiózisba kerülünk, a másikban pedig unottan bámultam magam elé. A hangeffektek elég széles palettáját kapjuk, vannak itt nyögések, kukorékolás, meg olyanok is, amiket nem tudtam beazonosítani. A "J'avais revé du Nord" számomra messze a legerősebb része(i) a lemeznek, a női vokál priceless volt Valfunde reszelése mellett. Óh és az a szép akusztikus rész, és az azt követő dara! Mindezek ellenére nem lesz kedvencem a Francia black muzsika, de abszolút hallgatható, és szerethető (számomra csak rövidtávon).
Próbáltam megkedveltetni magammal ezt a lemezt, sajnos nem túl sok sikerrel. Nem arról van szó, hogy rossz, mert igazából nekem bejön, hanem az itt a gáz, hogy ezen az albumon nem számok vannak, hanem 2 perces szakaszok. Ám mindezek ellenére, hatalmas pozitívum, a "rengeteg" hangszer, az egyediség (lehet csak számomra), és a csodálatos női vokál.
Épp most pörgettem végig, és első hallgatásra megfogott. Nem ez a stílus áll legközelebb a szívemhez, de például az "új" Moonsorrow-nál jobban tetszik (nálam a Moonsorrow az alap Folk).
Valahogy azt éreztem, hogy ezt jó zenének szánták, csak nem jött össze. Leginkább az Acute Mind rémlett végig, fogalmam sincs miért... az tetszett, de ez így gyenge. Egyébként ez most Jazz/Prog metal akart lenni? Kár érte, de nem haltam bele. És mint tudjuk: "...whatever doesn't kill you simply makes you... stranger."
A legnagyobb bajom nekem is a német nyelv... érdekes módon a Todtgelichter-nél nem zavart, de ők adtak annyi pluszt, hogy könnyedén el tudjam viselni, sőt! A lassú részek jók meg minden, de ennél több pozitívumot nem találtam. Na jó, talán a "Nebel und Regen" c. aranyos egy az egyben tetszett, és a címadó nóta is erősíti az amúgy számomra nem túl tetszetős felhozatalt. Inkább hallgatom tovább a Novembers Doom-ot.
Ennél volt már jobb albumuk is, szám szerint kettő. Az Intermission jelenleg nekem is a személyes kedvencem az albumról, még sokáig emlékezni fogok a gitártémájára és az album se merül feledésbe egy ideig. Az Omnium Gatherum és az Amon Amarth új lemeze óta nem tetszett ennyire semmi. Na jó talán Testimony 2.
Egy ideig fenntartotta az érdeklődést bennem, de egy idő után azt vettem észre, hogy el-elszunnyadok rajta. Elég erőteljesen kellett koncentrálnom, hogy a zenére tudjak figyelni, és ne minden egyébre. A vokál engem nem zavart, sőt semmi nem zavart, csak nem tudott zeneileg kielégíteni.
Sokadszorra hallgattam végig a lemezt, de még mindig nem nagyon tudom eldönteni, hogy ez nekem jó-e, vagy sem. Az ének, véleményem szerint, annyira illik ide, mint borsólevesbe a ... borsó. Így délelőtt hallgatva, ad egy elég erős alaphangulatot az embernek, vagyis legszívesebben végignéznék minden George A. Romero filmet egymás után. Mire ezt leírtam, már el is döntöttem, tetszik az album, kap egy nyolcast.
Az ágyon fekve hallgatva teljesen ki bírt szakítani a világból, és valahol máshol kolbászoltam, ezt pedig manapság egyre ritkábban tudja zene nálam elérni. Az énekes hölgy hangjával, és a vendég énekesek hangjával is tökéletesen meg voltam elégedve. Erős anyag, még párszor előveszem az biztos.
Újítani akarásnak a legkisebb jelét sem látom náluk az utóbbi 4-5 lemezen, ami nem akkora baj, csak saját magukat szorítják ezzel korlátok közé. Erős középszint!
Ezt a majomkodást!
Hát igen, nehéz megtalálni a határokat, hogy hol nem válik a zene öncélúan széttördelt borzalommá. Az ének is valahogy ide nem illő.
Ha nem is kiemelkedő a Kroda, azért okoz szép pillanatokat. A 10 perces számokért viszont nem rajongok.
Tekerik, facsarodik itt minden, de túl sok épkézláb megoldást nem tudtam kivenni. Szakmai anyag?
Ha csak fele olyan jó lenne a zene mint a borító!
Maximum a Symphony X vetekedhet ezzel az anyaggal az idei évben!
Súlyosan lehúzós zenei élmény. Akinek a Blindead lemezei bejönnek, annak egyenesen kötelező a Storm of Lightal ismerkedni.
Remek atmoszféra jellemzi ezt az albumot, és úgy látom van benne valami a letűnt időkből.
Valami ilyesmit vártam. Kár ezt ragozni tovább.
Nem leszek szőrösszívű és megadom a megérdemelt pontot. Bevallom őszintén, hogy nem sok szükségem volt erre az élményre, két nap ismerkedés még sok is volt belőle.
A zene néhol kimondottan tetszik, pl. rögtön az Eyes Of Fire című darabnál. Viszont az ének egyáltalán nem. Nem rajongok az instrumentális dolgokért, de ez a lemez jobban esett volna olyan formátumban. ( vagy más énekhanggal)
Csak haverok lettünk, barátok nem.
Nem vagyok a banda nagy ismerője, viszont Mike Amott gitározását bármelyik formációban, bármilyen stílusban szívesen hallgatom. Bár ezúttal úgy érzem nem kicsit lett ez a lemez túlszólózva. Persze ezen érzés kialakulásában biztos, hogy a 60 perc körüli játékidő is közrejátszott! Azért rossznak semmi esetre se mondanám, de számomra nem is kiemelkedő...
Ebben a fordulóban mindenki számára világossá válhatott, hogy a "speak english or die" szlogen nem teljesen állja meg a helyét! Hisz kaptunk német károgást, orosz extrémkedést és francia kukorékolást, abszurditást. A 3 nyelv közül nekem a francia a legszimpatikusabb, kár, hogy a Peste zenéjében nem igazán érvényesül a szépsége...Legalábbis a férfi vokálban nem. De még így is sikerült elérniük, hogy hallgatásuk közben néha egy Jean-Pierre Jeunet fimben képzeltem magam!
Nagyon ambivalensek az érzéseim ezzel az albummal kapcsolatban. Egyrészt, mintha a "kevesebb néha több" mondást erre a lemezre találták volna ki, hiszen az egész olyan érzetet kelt, mint mikor egy cirkuszi előadáson egyszerre mutatja be produkcióját a bohóc, az artista, a kötéltáncos, az állatidomár...naná, hogy mindenkire képtelenség odafigyelni. Csakúgy, mint az egyszerre megszólaló hangszerek sokaságára, melyek néha olyan szintű kakofóniába csapnak át, mint Frank Zappa korai lemezein lévő egyes szerzemények. Másrészt viszont hallgatásról-hallgatásra tisztul a kép, és tuti, hogy ez az opusz hosszú időre szól. És ha kevésbé öncélúan jártak volna el dalszerzéskor és a zenei káosz világrekordját se akarták volna megdönteni, akkor nagy eséllyel pályázhatnának nálam az év albuma címre. Ugyanis nem akármilyen zenészekkel állunk ám szemben!
Lényegében a Kroda egy egyszemélyes stúdió projekt. Bár ugye tudhatjuk, hogy az ukránok ezen a téren elég jól állnak. Eisenlav szépen meg is szólaltat minden hangszert és még a szövegeket is jegyzi, talán egy komplett zenekar se tudna ebből sokkal többet kihozni...Tényleg hangulatos a lemez, de annyira nem jó, hogy a stílus hívévé tett volna.
Szerintem még aki nem szereti ezt a stílust, az se mondhatja, hogy zeneileg egy nagy nulla. Ugyanis a banda tagjai zenei képzettség és technikai tudás szempontjából verik a mostani mezőny 90%-át! És igen, alapvetően ez egy nagyon mai, nagyon modern, groove-os, lüktető, slágeres funk-rock, itt-ott megbolondítva jazzes szólókkal, megoldásokkal. A lemez címe pedig nagyon találó, mert a legtöbb rock/metal lemezre jellemző búvalb@szott, negatív hangulat/gondolatok innen szinte egy az egyben száműzve lettek, aminek eredménye egy ritka pozitív kisugárzású, jókedvre derítő dalcsokor, uram bocsáss, slágergyűjtemény. Ha az új RHCP legalább ennyire ütősre, korszerűre sikerülne, tapsikolnék örömömben!
Zeneileg és hangulatilag nagyon tetszetős a lemez, viszont a német nyelv továbbra sem a szívem csücske és a vokalizálással sem vagyok maradéktalanul kibékülve.
Tudva levő, hogy bírom a prog. zenéket, de Paganékat eddig nem ismertem. Ez a lemez meg szinte végig untat. Pedig kapott több esélyt is, de úgy tűnik nem fogok vele megbarátkozni. Szerintem egyébként az ének se gáz, bár erősen Geoff Tate utánzat fílingje van itt-ott, néha meg Halford babérjaira tör a vokalista... De az is simán elképzelhető, hogy csömöröm van progresszív zenékből és ez egy nagyon jó lemez...Fene tudja...
Az első dalban még a Tiamat világa is visszaköszönt egy kicsit és alapjában véve nem is rossz ez a primitív zene, viszont hangulatilag engem teljesen hidegen hagy, az énekes pedig kb. olyan, mint egy nagyon rossz formában lévő Glenn Danzig némi Johnny Cash, Leonard Cohen, Lemmy fűszerezéssel...Mondjuk a zenéhez ez illik is, de az előbb említett urak vokalizálása mélyebb nyomokat hagyott bennem...
Valóban hasonló felfogásban tolják, mint a Blindead legénysége, csak kevésbé mély, súlyos, lélekbe maró a végeredmény. Az énekhang nekem kifejezetten tetszett, bár valóban némi, itt-ott elhelyezett elkínzott üvöltés adta volna magát. Ezzel együtt azt kell mondjam, hogy soha rosszabb lemezt!
Természetességével és egyszerű szépségével kiemelkedik a hasonszőrű bandák táborából. A hangzás sincs túlpolírozva, nekem a bőgő soundja különösen tetszik, de a dob is szépen, telten szól! Engem több helyen is a the Gathering korai lemezeire emlékeztetett a hangulat, a hozzáállás.
A minőség ott van, el is várná az ember. Ettől függetlenül én már nem rajongok értük, bár elismerésre méltók a jó szólok, dallamok. Angela "éneke" egysíkú, igaz női torokból azért továbbra sem semmi egy ilyen hang. Zenei részre visszatérve: érezhető egy kis finomodás, már lassan heavy metalba csapnak át, de azért ez még abszolút melodic death.
DHG hatásokkal teli avantgárd black: elborult, morbid humorú, és kísérletezgetős. Nem olyan jó mint a fent említett banda (igaz vannak bőven eltérések, más hatások is), viszont sokkal befogadhatóbb mint pl az Unexpect zenéje. Tetszik, bár hullámzó a lemez minősége/hangulata.
A diszharmónia nagymesterei! Én rájöttem a lényegre: a zenekar nem szeret stúdióba járkálni, és mi volt a megoldás? Ez járt a fejükben: Vegyünk fel 3 albumnyi anyagot, majd mindezt fésüljük egyetlen lemezbe, még az is lehet hogy a cirkuszba is koncertmeghívást kapunk, nem csak metal fesztiválokra. Fogadni mernék, hogy a zenészek röhögnek a markukban, és otthon maguknak külön-külön megvannak ezek a lemezek, pipázgatva, egymás között ellazultan, kényelmesen sörözgetve hallgatják, mi meg itten vakarjuk a fejünket zavarunkban, anatómia órát tartunk közben lovakról, más a matekháziját ezzel unexpectálja, valaki meg a diszharmónia nagymestereinek titulálja...
Kedvemre való folk/black metal (tehát nem az ihajcsuhaj fajtából), ami van annyira egyedi, minőségi, hogy kiemelkedik a túlzottan nagy "folkőrületből". Még vannak apróbb kiforratlanságok: mintha nem tudnák miből mennyit merjenek használni és mikor, de lehet ezzel csak én vagyok így! Szerintem a következő albumra érnek be igazán!
Érdekesnek találtam, elismerem az értékeit, és nem volt gondom a meghallgatásával, viszont annyira nem az én világom, hogy kötve hiszem, hogy gyakori vendégem lesz. A gitárok lüktetése, helyenként érzelemdús női ének nagyon tetszik, viszont mikor átcsapnak a "populárisabb refrénekbe" azzal SZÁMOMRA sokat rontanak az összképen. De hát ez egy ilyen zene, és nem nekem szánták!
Ígéretes debüt, bár találkoztam ennél jóval erősebb bemutatkozásokkal is. Vannak jó pillanatok (hegedűs témák, elszállós részek, akusztikus megoldások), de van is min erősíteni (ének, dobtémák- dobos, ill. majd egy jobb hangzás). Meglátjuk mi lesz legközelebb, ettől függetlenül szívesen meghallgattam párszor, de gyakori vendég a lejátszómban biztosan nem lesz.
Nyitott vagyok az ilyen prog.rock zenékre, van is zenekar, akinek a munkásságát szeretem, de ez most nagyon nem kötött le, sorry!
Az Armagedda: ...Ond Spiritism albumát bármikor szívesen hallgatom, óriási hangulatú zenét tartalmaz, bármikor egy kövér tízesre értékelném. Ez most hogy jön ide? Csak annyiban, h. a fenti zkarban is Graav szerepel, legalábbis mikrofon, és gitár mögött! (Itt meg mindent ő játszott fel) Ég és föld a 2 minőségben. Ez inkább okkult rock, mint black metal, pőreségében nagyszerű, viszont ritkán élvezhető. Toljanak az arcunkba több jó témát, máson ne változtassanak, aztán megyek Zeba kollegával LIK-koncertre! (Na ezt még számonkéri rajtam :)
Valóban a Neurosis-hoz lehet hasonlítani, ez sem könnyű zene, bár a vokál sokat ront az élvezhetőségen, ezáltal a pontszámomon is.
Nagyon kellemes, szép zene, gothic stílusban rég hallott minőséget képviselnek. Párszor a végefele azért már kezdett lankadni a figyelmem, de mindig jött olyan téma, ami felrázott.
Angela továbbra sem lesz a kedvencem, viszont a zenei rész mindenképpen megérdemli a magas pontszámot.
Ha csak pusztán poénbomba lenne, jóval kevesebbet kapna, csakhogy itt bizony kiváló zenét is kapunk az ökörködés mellett. A humorérzékem pedig megvan, így a poénokon legtöbbször jól szórakoztam.
A 2006-os In a Flesh Aquarium lemezüket sokkal jobban be tudtam fogadni. Szerintem itt már nagyon átestek a ló másik oldalára, téma téma hátán, csavar jobbra-balra, csak épp szerkezete nincs a daloknak, darabjaira hullik szét az egész. Rengeteg hallgatással lehet, hogy összeállna a dolog, csak ahhoz meg nincs kedvem egy ennyire "hallgatóellenes" zene esetében.
Csatlakozva Perszepeta véleményéhez én is az ilyen típusú folk/black metált szeretem jobban, ami nem a mulatozásra épül. A hangzás kicsit nyers, mindazonáltal én nem találtam rossznak, mindent hallani szépen, a dalok meg kiválóak.
Ezt nagyon nem nekem találták ki. Biztos jó ez a maga nemében, de tőlem nagyon távol áll.
Vannak hibái, de alapvetően hangulatos, jó kis anyag. A blackes részek tényleg nem kiemelkedőek.
Nem vagyok nagyon elájulva tőle, a Celestial Entrance vagy az Enigmatic: Calling sokkal jobban tetszett, mondjuk az is igaz, hogy mostanában nem vagyok annyira ráhangolódva az ilyenekre. De ettől függetlenül is jellegtelenebbnek találom az említetteknél. Az időnkénti váratlan felsikoltások meg inkább megmosolyogtatóak mintsem hogy hatásosak lennének.
Aláírom, hogy ez a vokál ilLIK a zenéhez, de ez azért van, mert egyformán rohadt unalmas mindkettő. :-D Nem egy nagy durranás és akkor még finoman fogalmaztam. :-)
Jól indult, de időközben veszített élvezeti értékéből. Hamar megunható. A Neurosis tényleg sokkal jobb tartósan.
Nem tudok túl sokat mondani róla, kitűnően összeállított, szép zene, nagyon tetszik, kb. ennyi.
Össze van itt csomagolva minden,amit szeretek! Az mp3 lejátszóm parazitaként ragadt rám,hogy kiértékeljem a lemez minden dallamát!
Közepes,átlagos gonoszkodós!
Az hogy a helyenkénti zűrzavarban az ember ki is igazodik,mindig van egy hangszer amit ha figyelsz azért nem veszíted el fonalat! Ezt értékeltem az egészben és nem hiszem hogy még egyszer ezt előveszem mert még epilepsziás rohamot kapok ettől a sok aritmikus témától!
A szláv pogány véna feltérképezésére ösztönzött a zene!Az egyszerű ortodox gitártémák és az etno hangszerek összeolvasztása tette érdekessé számomra!
Hát mit mondjak? Az én heves zenei vérmérsékletemmel nehezen lesz közös örömszerzési pontunk!
A lírai romantikázás úgy elvette a black metal erejét,mintha a fröccsöt vízzel csinálnám!
Nem akarok és nem is tudok rosszat írni!Az énekes pazar, gitártémák ott vannak, nincs tele virgázással....eddig az idén ez a legjobb a műfajában!
Rühellem a modernkedős metalt is,de ez pont a másik véglet.A demós hangzással végképp kedvemet szedték!
Az öt pont csak a tetszés index,mert ebben a zenei közegben nem mozgok otthonosan!
Hála istennek itt nem egy operaénekes csajszi van mert akkor a hajamat (azt a keveset)ledobtam volna kínomban!A zene pedig egyszerű témákkal operál ami a fogóssá és befogadóképessé teszi a lemezt!Szépen csordogál a medrében,semmi modernkedés,szép munka!
Úgy vagyok én az Arch Enemyvel, hogy zeneileg egyértelműen jobban élvezem az újabb lemezeiket annak ellenére hogy az első kettővel robbantottak, viszont amit a Wages of Sin óta hallok gitározás tekintetében az valami felülmúlhatatlan. Angela hangja számomra sajnos borzasztóan szürke, így az a fél lépés távolság mindig ott marad. :)
A kezdeti ellenérzéseim egy kicsit csillapodtak, rájöttem hogy túl nagy probléma nincsen, egyszerűen nekem volt sok már ez a kavalkád. A túl nagy változatosság és sokszínűség néha visszaüt.
Ha van zene amelyiknél tök fölösleges majd a végén az átlagpontszámot nézni, hát az a Unexpect-é. Lemezen belül is tök vegyes az összkép. Kicsit lehetett volna kevésbé idegbeteg és kapkodó, akkor talán megítélni se lenne majdhogynem lehetetlen a pontszámot.
Féltem hogy egy átlag black sikáláson nem fog túlmutatni a Kroda lemeze, de tévedtem, szépen fel vannak építve ezek a 10 perc körüli dalok.
A már itt szóbakerült zenei világot nem érzem annyira a magamének, de az biztos hogy a Fluxious nem műveli rosszul, bár azon nem is csodálkozom hogy csak kevés értő fülre talál, kevés embernek is szól..
Erről a vonalról a Pensées Nocturnes egy kicsit jobban tetszik.
Az Enigmatic:Calling óta rajtuk tartom a szemem, meglepni valahogy nem tudnak, de az garantált hogy heteken át legalább egyszer mindig bekerül a lejátszóba az aktuális lemezük. Vigyázat, nem tucatszar!
Keblére ölelhetik egymást a Darkthrone-nal. :) Utoljára ott hallottam ennyire csontig lecsupaszított nyers zenét.
Egy-két dalnál, mikor már azt hiszem hogy egy bejövősebb csapásirányon halad a zenekar, utána valahogy mindig jön 2-3 hervasztó tétel, amit legszvesebben csak átléptetnék. A posztmetál zenéknél ráadásul kurvára nem tudom, hogy ez a depresszívnek tűnő hangulat valós-e, vagy csak felszín, esetleg műfaji kellék.
Nincs mese, ez itt a gothic/doom stílus közel 20 éves fennállásának egyik csúcslemeze! Hadd ne mondjam, hogy az etalon bandák mikor hozták utoljára ezt a minőséget!
Kétségtelenül óriási zenészek. Angelatól sosem dobtam hátast, de rossznak sem nevezném a teljesítményét. A zene meg továbbra is minőségi MDM vérprofin és izgalommentesen.
Nálam a zenei humor kimerül a Manowar lemezek - szökőévenkénti - hallgatásában. Ez inkább egy szánalmas, művészieskedő produkció, ahol sem az őszinteség, sem a humor legkisebb szikráját nem sikerült felfedezni. Csak nagyon elszánt tagoknak.
Sokkal több hallgatást igényelne, mint amit rá tudok szánni. Így csak egy túlzsúfolt, öncélú proggi anyag, amely jobbára csak felidegesített.
Igaz, hogy meglehetősen belterjes az ukrán black szintér, de amíg ilyen tehetségek alkotnak ott, a fene sem bánja. Kiváló lemez, ami egy jobb sounddal magasabb pontszámot is kaphatna.
Lenne olyan időszak, amikor több pontot adnék rá. Most csak ennyit ért.
Atmoszferikus folk/black/doom kis középkori/reneszánsz hangulattal. Van egyfajta különleges szépsége, ami azonnal utat talált hozzám. Talán nyers kissé a hangzás, de illik ehhez a merengő, álmodozó albumhoz. Mi lesz itt legközelebb, ha már elsőre ekkora zenét hoztak össze?
Kiszámítható az album minden perce és a billentyűs hangszínektől a hajam égnek áll. Ezekből a tucatdalokból minek 13? Csak a Never Walk Alone, Into The Aftermath páros tetszett valamennyire.
Kellett a 10 nap, mire többszöri nekifutásra végig tudtam hallgatni....
A gyenge előző lemez ismeretében nem hittem, hogy valaha még meghallgatom őket. Jó kis anyag, amely a szűk lehetőségek között is próbál változatos maradni.
Tényleg saját közegében a jobbak közé tartozik. Talán azért, mert nem az ezerszer használt gothic sablonokat puffogtatják. Érzem az egyéniségre törekvést a háttérben. Szerencsére a sound sincs agyon csiszolva.
Régóta nem követem az Arch Enemy munkásságát. Ami egyből feltűnt, hogy egyre jobban melódiáznak, slágeresednek (?). A lemez úgy elment a fülem mellett, hogy szinte észre sem vettem. Nem sok kapaszkodót találtam benne. Ami volt, az talán a Through The Eyes Of A Raven lezárása, aztán rögtön a következő dal Death-et, Slayer-t idéző nyitása. Talán utóbbi fogott meg legjobban, melynek középrészében a Carcass klasszikus Heartwork-je köszönt vissza. (Jajj, de szép emlék!) Aztán kiemelném még a Thorns In My Flesh című tételt, itt a virgázás kivételével úgy hat a dal, mintha valami ős-klasszikus átdolgozását hallanám. A második korong pedig a Warning indusztriál-szerű tételén kívül semmi érdemlegeset nem tud felmutatni. Hozzák a szintet, hangzás a műfajhoz tökéletes, nekem Angela hörgésével sincs gondom, egyszerűen csak más zenei világ áll hozzám közelebb.
A francia zenei élet - nem csak a metál színtér, hanem nagy általánosságban - számomra mindig azt éreztette, hogy a nyers húst zabálók le vannak maradva néhány lépéssel, és nem is nagyon akarnak felzárkózni. Persze vannak kivételek itt is, mint szinte mindenben, de ez most nem ide tartozik. Már az első tételnél húztam a szám ezen a punkos mentalitású, néhol mulatós, kísérletező black zenén. Felüdülésre csak a J'avais reve du Nord első részének női vokáljában leltem, majd az utolsó tételben. Utóbbi viszont egy egész pofás dal, ami már a lélekre hat. Ha ilyenekkel pakolták volna tele a lemezt, akkor le a kalappal. 11 éves működés után jobb zenét várna az ember, persze nem biztos hogy nekem akar megfelelni a zenekar, sőt! Sokat, nagyon sokat kellene inni ahhoz, hogy felhőtlenül élvezhessem, de ezt most inkább nem kísérlem meg. Maradok józan - tisztes távolságban.
"A műnek nyitva kell állnia, hogy aki be akar lépni, befogadja. A művet meg kell különböztetni a mutatványtól. A mű az emberi élet anyagából készül, mintha egyetlen, sűrű és végleges alakja lenne annak, ami veszendő; a mutatvány bravúr, ami megtanulható és ismételhető. A mutatványból az ember hiányzik. A mutatvány az ember valamely rendkívüli változatát mutatja be; a mű a normálisát ábrázolja. A rendkívüliség jele az erőltetett hang, amely fals. A trükk, a bravúr, a szemfényvesztés eredménye bizonyos svihák virtuozitás, amelynek neve stílus. Az autentikus műnek nincs stílusa."
A folkos részek a metalosokkal nem igazán állnak össze nekem, ami nagyrészt a keverés számlájára írható. Továbbmenve: ha csak egy kicsit jobb lenne a hangzás, élvezhetőbb lehetne az egész. Nem kell agyonpolírozni ezt a fajta zenét, csak egy kicsit fényezni rajta. Kell még egy-két lemeznyi idő a Krodának, amíg megtalálja a tökéletes megvalósításhoz szükséges eszközöket. Mindenesetre nagyon ígéretes lemez, még ha néhol bukdácsolós is, ám nagyobbrészt ötletes.
Nem tartom magam szűklátókörű embernek ha zenéről van szó, de a Fluxious-t hallgatva elgondolkodtam önismeretemen. Elismerem hogy tudnak zenélni, de még nem nőttem fel hozzájuk. (Igyekszem!)
Reneszánsz/(neo)folk ízesítéssel megbolondított black metal? Na, ez is új nekem. Itt már sokkal jobb az összkép, mint a Krodáéknál. Kidolgozottabb, egységesebb témákat, dalszerkezeteket hallok: kiforrottabb az egész. Mégis valahogy Krodáéknál érdekesebb dolgot érzek, csak érjenek be teljesen. (Lehet tévedek, de most így gondolom.) A torzítatlan gitárrészek felemelő élményt nyújtanak. Ha a széteffektezett akusztikus gitártémák mindegyikét klasszikus hangszerekkel játszották volna fel, hangulatosabb lehetne a lemez. Ezt sem, azt sem fogom huzamosabb ideig hallgatni, de mindkét zenekartól átütő folytatást remélek. Várom!
Italozás közben baráti beszélgetés alkalmával egy klubban; halkan a háttérben szólhatna. Amúgy nem... :-/
(Peste Noire után egyből egy 180 fokos fordulat.) Egy ideje kóstolgatom már a Lekamen Illusionen Kallet (Testillúzió Hivatás?) The Second Wind című lemezét. Stílusukat ambient rock-nak állítják be, én inkább dark alcoholic rock-nak nevezném. Nagyon megfogott ez az egyszerű, de nagyszerű muzsika. Egy gitár, basszus, dob és ének. Kész. Semmi fényezés. Egyszerű rockos (néhol black-es) témázgatások, mély tónusú, piaszagú mizantróp ének, ennyi csak. Az egésznek mégis van egy olyan hangulata, ami egyből magával ragadott. Sokan fújolni fognak biztosan, de nekem ez nemes egyszerűségével, egyedi hangulatával úgy tökéletes, ahogy van. Egészségetekre!
Ez az első találkozásom a Neurosis-os Josh Graham vezette zenekarral. Hömpölygő mázsás riffek és elszállós részek váltakozása - röviden így tudnám leírni az A Storm of Light zenéjét. Kellett három-négy dal, mire majdnem megszoktam a málházós sludge/doom/psy zene és a grunge-szerű vokalizálás furcsa elegyét. Hangzás kiváló, basszus soundja külön öröm számomra. Nem egy mainstream lemez, annyi szent, de sokadik hallgatásra sem tudtam megbarátkozni az énekhanggal és ez nálam sokat levett az értékéből. Mérföldekkel jobb idegbaj!
Első dalnál örültem ám, aztán másodiknál még stagnáltam, harmadiknál viszont unottan bámultam magam elé. A Oceans Apartot hallgatva azt gondoltam hogy a Paradise Lost Icon-jánál ez még nagyon hatásos volt. És itt el is laposodott a csajszi dallamvezetése, ezzel együtt maguk a dalok is. Így jutottam a lemez végéig egyre lejjebb és lejjebb. A The Answer tartogatott még némi meglepetést, de jött az In Memory Of...aztán nálam forget. Mindent összevetve olyan lemezt hoztak össze, ami a doom/gothic műfaj nagyjai mellett is mindenképpen megállja a helyét, de kellene még több emlékezetes pillanat.
Tetten érhető némi elliptikus pályán mozgó Tool beütés, ám ez mégsem lengi át az album egészét. Kiismerhetetlen, de magával ragadó atmoszférával köti meg néhány (első hallásra) titokba burkolózó, magával ragadó pillanat erejéig a levegőt a montreali "kalózok klubja". Még kb 50 meghallgatás, és hétköznapi eseményekre hangolt fülekkel is érzékelhető lesz a mondjuk 1-2 csépálás közt eltelt idő muzikális esszenciájának néhány olyan cseppje, amit szavakba önteni nem lehet. Az esztendő eddigi legnagyobbja. YEEARGHHH!:)
Modern kori Johnny Cash, átitatva némi Nephilim, és nem kevésbé hanyag (Zeba fején találta a szöget) piás áthatással. Dönts, és megleled jeligére.:)
Úgy pörgött le az album, hogy észre se vettem szinte. Ez nem jóóóó. Sajnálatos, hogy az évek teltével esik a színvonal is. Amotték ugyanazt a zenét játsszák már réges-rég óta, Angela hangja meg ugyanolyan szar, mint eddig, már rég ki kellett volna hajítani...És hogy műfajszakértsek egy kicsit, ez kurvára NEM dallamos death metál, maximum acsarkodós heavy metál. Pfeeeejj!
Elcsordogált szépen...
nekem nagyon bejön ez a post doom stilus.
mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 182. 183. 184. 185. 186. 187. 188. 189. ... 346. Full screen Vertikális nézet
2011. június 18.
Sheol Baaron baathory bahon bush chipmonkey csokiice emp Grimmjowgod insomnium jpeter oldboy Perszepeta ∑:
1. Sheol
Arch Enemy
Khaos Legions
10 8.5 8 9.5 10 5 9.5 7 8 7 9 7 8 8.2
2. snecy
To Cast a Shadow
In Memory Of
9 6 7.5 6 8 8 6 5 9 9 7.5 8 9 7.8
3. Pistike66
Kroda
Schwarzpfad
8 9.5 8 4 7 6 6 8 8 7 8 6.5 9 7.5
4. csokiice
A Storm Of Light
As The Valley Of Death Becomes...
5 5 6 5.5 7 8.5 9.5 4 8 9 8 8 6 6.8
5. viribusunitis
Dämmerfarben
Im Abendrot
7 9 6.5 7.5 7 3 5 6 5.5 5 7 6.5 7.5 6.8
6. insomnium
Pagan's Mind
Heavenly Ecstasy
5 3 5 8.5 9.5 4 7 5 9.5 10 5.5 6 5 6.5
7. emp
Peste Noire
L'Ordure à l'état Pur
4 3.5 9 6 6 9 4 9.5 7 2 7 7 8.5 6.3
8. baathory
Unexpect
Fables Of The Sleepless Empire
6 4 9.5 7.5 8 5 6 4 7.5 4 5 7 8 6.1
9. Baaron
LIK
The Second Wind
5 10 5.5 3 4 8.5 4 8.5 4 4 6 5 6.5 5.7
10. oldboy
Fluxious
Why So Serious?
5 3.5 4.5 6.5 6 4 8 9.5 3.5 3 4 9 6.5 5.5
∑:
6.4 6.2 7 6.4 7.3 6.1 6.5 6.7 7 6 6.7 7 7.4 6.7
zeba 2011. június 18., szombat, 09:05
zeba
Csatlakozott:
2010. május 9.
Hozzászólások: 1704
Sheol!
Küldd ki az őrszemeket! ;-) (b)
--

Caayn 2011. június 15., szerda, 23:08
Caayn
Csatlakozott:
2004. szeptember 3.
Hozzászólások: 2142
Válasz bahon üzenetére:


Nevezetes és örömteli évfordulódra én is kedveskedek egy kicsit: adok egy jó kis tippet néked. (G)
Nevezetesen a Wolverine - Communication Lost albumát!
Nem fogsz csalódni! ;-)

Isten éltessen!


Kösz; belecsapok ebbe a Wolverine-be. Meglátjuk mit tudnak. :-D
bahon 2011. június 15., szerda, 21:56
bahon
Csatlakozott:
2007. március 29.
Hozzászólások: 2838
Válasz Caayn üzenetére:



Kösz, kösz! |-D
Nagyon klafa ez a torta.
Hallgassátok az új Black Stone Cherry-t, állat.
Hard rock fo'ever! m/

Nevezetes és örömteli évfordulódra én is kedveskedek egy kicsit: adok egy jó kis tippet néked. (G)
Nevezetesen a Wolverine - Communication Lost albumát!
Nem fogsz csalódni! ;-)

Isten éltessen!
Caayn 2011. június 15., szerda, 08:49
Caayn
Csatlakozott:
2004. szeptember 3.
Hozzászólások: 2142
Válasz Linci üzenetére:

Isten éltesse Caayn mestert! m/



|-D


Kösz, kösz! |-D
Nagyon klafa ez a torta.
Hallgassátok az új Black Stone Cherry-t, állat.
Hard rock fo'ever! \m/
Linci 2011. június 15., szerda, 08:08
Linci
Csatlakozott:
2010. április 28.
Hozzászólások: 3122
Isten éltesse Caayn mestert! \m/



|-D
--

9000Sanyi 2011. június 14., kedd, 21:59
9000Sanyi
Csatlakozott:
2005. március 17.
Hozzászólások: 1687
Most jutottam oda, hogy meghallgassam az ellentétes érzelmeket kiváltó Fluxious albumot. Én az oldboy-emp-csokiice tábort erősítem. Ez nekem tetszik.
Basszus emp, ebben tényleg van Skunk Anansie is.
Kösz az ajánlónak!
--
9000Sanyi
oldboy 2011. június 14., kedd, 16:18
oldboy
Csatlakozott:
2008. július 25.
Hozzászólások: 1825
Válasz Enysmon üzenetére:

Újfent csatlakozom az előttem szólókhoz, & kissé megkésve bár, de BOG SZNAPOT kívánok én is a HP legízesebb, és nem uccsó sorban legmélyebb albumait ajánlójának! ;-) Boldog szülinapot Oldie! :-)

Ohhhh, még a végén elpirulok! :-$
Köszönöm szépen!
oldboy 2011. június 14., kedd, 16:17
oldboy
Csatlakozott:
2008. július 25.
Hozzászólások: 1825
Válasz bush üzenetére:

Boldog Szülinapot oldboy (b) (b) (b)

Köszönöm szépen! ;-)
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.099 seconds to render