Legfőképpen okfejtés, nem borsó Veres Gaobrral


Gaobr 2008-ben csapott le a Hiinaar művésznévre, mindenkit félrekönyökölve, eltaposva égette bele ezt a szóképet a Bandcamp felületbe. Ezzel kinyilvánította, hogy ő a Hiinaar, és senki más. Az az oldal jó sokáig úgy is maradt, de 2013-ban megmozdult valami ott Nógrádban. Azóta kisebb-nagyobb szünetekkel, de zakatol a Hiinaar művek. A Csontzene című groteszk szvit meghallgatása után éreztem úgy, hogy vendégül kell lássam a ‘forgácson az immár sufnituningban is utazó énekes/dalszerzőt.

Pár napja adta közzé Ary azt a hazai metallemezeket rangsoroló (rajongók általi) felmérést, amihez egy évig gyűjtötte az adatokat. Azon a WMD harmadik helyen végzett a Klausztrofóniával. Jelent ez számodra valamit?

Ilyenkor mindenki első reakciója az, ahogy fülig érő szájjal hihetetlenkedik a történteken. Második olvasásra persze látható, hogy a rock/metál szubkultúrának is csak egy szűkebben vett szegmensén belül történt a szavazás, és 200 fő véleménye semmiképp se mondható reprezentatívnak. Ez egy nagyon kedves gesztus, de aki elhiszi azt, hogy ez most ténylegesen az ő kis életének nagynagy eredménye, akkor az illúzióban él.
Ha az utolsó 30 évre visszamenőleg gondolunk csak, egy csomó magyar zenét fel tudnék sorolni, akik nélkül teljesen mást csináltunk volna. Ha azt nézzük, hogy „legnagyobb hatású lemezek”, akkor inkább azokat említenénk, mert generációkon keresztül működik amit csináltak.
Ez tényleg egy érdekes kísérlet volt, de ha mondjuk a Hammer dobta volna fel a tesztet, teljesen más eredmény jön ki

És ha tízezer szavazatból állt volna össze?

Ha tízezer szavazatból áll össze valaminek a vége, akkor holtbiztos, hogy mainstream előadók kerülnek képbe, mert ekkora hallgatóságot csak ők érnek utol.

Tehát azt mondod, hogy a Klausztrofónia, mint nagy hatású lemez sem mentes más korábbi nagy hatású lemezektől?

Természetesen mi szartuk a spanyolviaszt, hahaha…
Szóval a Klausztró nyilván ezer dolog következménye, ami előttünk már megtörtént, meg ki lett találva. A megírásakor persze nem a klasszikus magyar rock volt épp a legnagyobb hatással ránk, de nyilván az életkorunkból adódóan kb. ugyanazok voltak, akiket hallgattunk Magyarországról.
Így ugyanaz a kör volt, akiket élőben láthattunk az első néhány alkalommal, és egy fiatal kölyöknek a hangerő meg a valahová tartozás élménye eleve katartikus.
Úgyhogy 40 évesen nem fogjuk azt mondani, hogy sosem hallgattuk az első két Bikinit, a régi Pokolgép lemezeket, meg olyanokat, mint Fantom, Tormentor, Barbed Wire, Bedlam, Atomic, meg 1000 más.
És egy dolog viszont direktben bevállalható a Klausztrón.
Soha életemben nem álltam volna neki szövegeket írni a Leukémia nélkül.
Náluk volt először az az érzésem, hogy a leírt sorok a zene nélkül is megállják a helyüket.

Akkor most jön a fordulat…
Pár éve elindítottad a Hiinaar névre keresztelt … ööö… szóval elindítottad. Ott eléggé változatos stílusban alkotsz. A WMD szövegei és azok ritmizálása és a bújtatott énekdallamok utólag már ezeket a szösszeneteket igazolják, vagy fordítva. Ezt most túlbonyolítottam, úgyhogy inkább csak egy kérdésbe sűríteném az egészet. Mi a Hiinaar?

Semmiképp sem egy komolyan vett produkció. 🙂 Eszembe jut egy csomó dolog, felveszem, eszembe jut pár ismerős, akiknek tetszene, és igazából lusta vagyok körbeküldözgetni nekik. Sokkal egyszerűbb, ha feldobálom a netre, aztán aki akarja, meghallgatja. Tényleg nem több. A zenakarosdiból mindig az a folyamat a legizgalmasabb – nekem legalábbis – amíg összeállnak a dalok, lehet valami grafikai pofát adni az egésznek, meg ez a kreatív része. A koncertezés már ennek csak a reprodukálása, meg nem vagyok akkora partiarc sem, hogy az legyen a prioritás.
Ez kb. olyan, hogy ha holnap eszembe jut egy country dal, akkor miért ne csináljam meg…

A szövegeid sokszor Müller Péterre és Menyhárt Jenőre emlékeztetnek. Képben vagy velük kapcsolatban?

Persze, sok alternatív zenét hallgattam a szövegek miatt, mert a rockzenéből jövő energia rettentően vonzott, de szövegileg ritkán tudtam azonosulni a 80-as évek végén, 90-es évek elején lévő jellegzetes metálos attitúddel. Nyugis gyerek voltam, rengeteget olvastam, és mindig zavart, hogy technikailag jól kivitelezett és cizellált hangszeres játékon alapuló zenékre miért faékbonyolultságú gondolatok az evidensek. Mindig inkább a bonyolultabb karakterek érdekeltek, nem is feltétlenül a mondanivaló jellege miatt, inkább mert egy hamisan elordított refrén is jobban megfog, ha hiteles és van benne élet meg eredetiség, mint egy totál öncélú gitárhokizás, ami semmi másról nem szól ,mint hogy mennyi ideje volt gyakorolni az előadójának.

Akkor azon a bizonyos Ary által összerakott toplistán gyanítom találsz olyan lemezeket, amiken fájóan direkt szövegek vannak. Próbáltam finoman fogalmazni, mert a színtér követői gonoszabbak, mint én…

Vannak ott bőven kifejezetten jól megírt szövegek és olyan szövegírók, akiknek továbbra is legnagyobb tiszteletem. Nyilván az adott korszellemnek megfelelően készültek ezek, az meg egy másik dolog, hogy az adott korszellemmel én akkor ott perpillanat nem tudtam azonosulni feltétlenül, mert épp jobban vonzott egy másfajta közeg szürrealitása és a megszokottól eltérő nézőpontja. Viszont összességében az volt a zseniális bármelyik 89 előtti renitensebb kiadványban, hogy zseniális allegóriákra kényszerültek ha el akarták kerülni a konkrét betiltást.
Az, hogy fájóan direkt, nem gondolom minőségjelzőnek, mert lehet az ezerszer hatásosabb, ha betalál, mint egy érthetetlen zagyvaság…
Az indokolatlan öndefiniálgatási kényszer volt ebben a korszakban, amivel nem tudtam mit kezdeni inkább, a megmondás, és a „felhívjuk a figyelmet a problémákra”-témakör.”
Magamat sem gondolom egy magasröptűen elmés megfejtőnek, sőt. Viszont tudok rengeteg jó ellenpéldát, jó szövegírókat, jó dalokat cserébe felhozni azokra a rosszakra, amik miatt évtizedeken keresztül bugrisnak lettek általánosítva a rock/metal kedvelői.

Az igaz mondjuk, hogy abban a korszakban (’90 előtt) egyrészt nem lehetett bármit kimondani – akármennyire is egy fellágyult változata volt az a kommunizmusnak mondjuk a Rákosi korszakhoz képest. Viszont voltak olyan bandák, amelyek csakazért is kimondták ezeket metaforikusan. Így tett az Illés, a Fonográf például. Őnáluk hallom a zsenialitást.
A Jolana Blastbeat Idősebbek is elkezdhetik anyagát hallgatva hallok hasonlóságot a veszprémi P.F.A-val. Őket ismered?

Csak nemrég találtam rájuk a neten, de szimpatikus brigád. Az utóbbi években sajnos elég kevés friss produkciót hallgattam, mert elvette a kedvem a rengeteg tökegyforma demó. Mostanában kezdtem el pótolgatni a lemaradást.

Egy személyesebb kérdés. A munkád az a fajta, amiben muszáj keményen dolgozz, hiszen gombamód szaporodnak a tektós és testékszerrel foglalkozó szalonok. Emellett a zenekari és a sufnituning dolgok hogy férnek még be?

Az a megoldás, hogy feladja az ember az alvást :-D. A zenében meg a tetoválásban is rettentő tehetséges ország vagyunk, kiemelkedő fiatal szereplőkkel, úgyhogy fel kell kötni a gatyát. A másik, hogy nincs bejáratott modell arra, hogy többgyerekes faterként hogy marad idő működtetni egy aktív zenekart, mert muszáj többet dolgozni, mint előtte. A nagy többség ilyenkor bekényelmesedik és elhagyja magát, aztán teljesen besértődik, hogy a kihagyott évek után a nulláról kell bemutatkozni megint. Én még csak 39 vagyok és a nagylányom középiskolás haverjainak már sokszor fogalma sincs, hogy van élet a Thy Art meg a Suicide Silence-en túl is, és semmit sem mond nekik hogy a velük egyidős WMD létezik egyáltalán. Úgyhogy muszáj, hacsak nem akarunk retróklubokban haknizni vagy tributozni pár éven belül. A tetoválásban ugyanez a tendencia, vagy próbálsz folyamatosan újulni, vagy mehetsz a levesbe. Bár ebben a közegben elég speciálisnak mondható helyzetben vagyok, mert egy plázában dolgozom, ami eleve brutálisan bekorlátozza a perspektívákat.

A WMD zenéjén érezni azt a fajta odafigyelést, amit fentebb említettél, szóval a csapat folyamatos változás alatt van.
Játsszunk asszociációsat… Mondok egy szót, és te belököd, ami elsőre eszedbe jut róla, okés?

Alvás.

Szükséges rossz

Nyugat.

Nagybótt.

Hó.

Kotrógépek teljes hiánya Nógrádban.

Nógrád.

Az ország egyik legszebb csücske lenne… üresen.

Ember.

Egyesével oké, együtt csürhe.

Vallás.

a hit és a filozófia „gy.k.” verziója.

Isten.

Erre most csak olyanokat tudnék mondani, ami másnak keveset mondana, meg úgyis kit érdekelnek a hülyeségeim…

Gép.

Dragonfly, Micky Sharpz.

Étel.

Ugyanaz a kategória mint az alvás.
Bármeddig ellennék űrhajóstápon.

Évszakok.

Túl sok van belőlük nálunk.

<a href=”http://hiinaar.bandcamp.com/track/csontzene-demo”>Csontzene – demo by hiinaar</a>

Szerinted a zenei stílusok hurrikánja merre tart jelenleg? Értheted ezt rock/metal témában vagy a popzenére is. Nagy sztárok ma már kizárólag popzenében születnek, szóval én hajlok igazat adni azoknak, akik azt mondják, hogy a metal halott.
Szóval.
Merre halad a zenei műfajok transzformációja, vagy hogy a picsába kérdezzem már meg…?

Nem vagyok egy nagy jóstehetség, hogy merrefelé fog haladni a mainstream útja. A rockzene alapvetően egy tradíciótisztelő, vagy hagyományőrző, vagy mittudomén milyen műfaj. Tíz-tizenöt évente felüti a fejét valami újszerű hangzás, vagy megközelítés, őrültek módjára mindenki banálisra ismétli, aztán jön a következő. Sajnos abban egyet kell, hogy értsek, hogy a mai nagy neveknek számító előadók nincsenek abban a súlycsoportban, mint a a több évtizede indult öregek. Biztos vagyok benne, hogy lesz rockzene 30-40 év múlva is, ahogy jazz, swing, meg egyéb modern zenék szintén megérték ezt a kort, de hogy milyen lesz, azt már nem biztos, hogy tudni szeretném.

Szerinted nem fog szépen lassan minden összemosódni?

Nem tudom, a fúzió valameddig jó meg előnyös, ha nem mesterkélt meg kitalált. Nagyon jó dolgok sülnek ki ha bátran hangszerel valaki, vagy mer kísérletezni, az meg hányinger ha célzatosan és udvariasan csinálják. Szerintem még idén lesz pl. stoner djent, vagy ilyesmi.
Alig várom, de csak alig.

Értem, de csak alig? 😀

Hahaha, nem tudom mennyire voltam hulla mikor ilyenek jöttek.

Bizonyára azért jöttek.
Mint ahogy boldog festő nem tud szépet festeni, összerakott és kisimult zenész sem tud izgalmasat alkotni.
Utolsó kérdés jön, de ezt neked kell feltenned magadnak.

Minek ez az egész, ha ilyen?

 
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.