Bízvást állítom, hogy a budapesti Solidity bemutatkozó albuma egyfajta üde színfoltja lesz a magyar metal élet amúgy is élénken vibráló zenei palettájának. Most megjelenő An Abnormal Collection című lemezük kapcsán a csapat frontemberét Kovács Attilát kérdeztem.
Szia Attila, Üdvözöllek!
Szervusz! Üdvözlöm a Fémforgács olvasóit!
2012-óta léteztek, de azt lehet mondani nem igazán kapkodtátok el ennek az albumnak a megjelenését. Mi, vagy inkább mik is voltak ennek a kiváltó okai?
Nos, igen! 2012 augusztusától működünk zenekarként, ami így kimondva tényleg nagyon távolinak tűnik, főleg úgy, hogy manapság már egymást érik a néhány hónapos „home stúdiós” projectek, fiatal bandák, és szinte bárki zenélhet bárkivel az internet adta lehetőségek határtalan kombinációjának őrült tengerében, s jelentethet meg EP-t, albumot rogyásig.
A „Lassú víz partot mos.”, illetve a „Jó munkához idő kell.” örökbecsűek jutnak így hirtelen eszembe, ha nagyon demagóg akarok lenni és elütni a kérdés élét, de az az igazság, hogy a megálmodott zenei stílushoz nem volt egyszerű elhivatott, jó zenészeket találni, akik csapatban is tudnak együtt gondolkodni, alkotni, és még emberileg is összeillőek legyenek velünk. Egyébként szerintem úgy kezdtük, mint bárki más. Ismeretségi körön belül kérdezősködve, de már kialakult irányvonallal, ugyanis Trilax-szal (
Triesz László gitáros, dalszerző – a szerk.) már a megalakulás előtt biztosak voltunk, hogy a technikásabb, komplexebb riffek és a borultabb ritmikájú témák ellenpontozását oldani kellene valamelyest, hogy a hallgatói fül is kapaszkodót találjon és fellélegezhessen egy-egy úthengernyi riff érkezése után. Miután a srácokkal az első próbán hibátlanul eltoltuk az első dalt, úgy éreztük, hogy ebből még lehet valami. A kezdeti időszakban, annak reményében, hogy minél hamarabb jó színpadi körülmények közt is játszhassuk a dalokat tehetségkutatókra jelentkeztünk. Ez nem nagyon jött be valahogy, így inkább alkottunk. 2013 nyarán Oppitz Christian Alexander az akkori szólógitárosunk kilépett. Az új gitárosunk Székely Károly lett (ex-Beatrice, ex-Rückwartz), ám ekkor már 2013 végét írunk. Természetesen a dalok születtek és elhaltak, megtanultunk néhány nagy kedvencünk muzsikáit is, aztán újabbakat, telt-múlt az idő. A 2014-es év második felétől már inkább saját szervezésű bulikon valamint néhány, kisebb-nagyobb fesztiválon léptünk fel.
Közben, ha jól emlékszem volt egy 5 dalos demós anyagotok, amin már érezhetőek voltam az album jellegzetességei, valamint az, hogy bejártatok egy fejlődési folyamatot, aminek itt hallható az eredménye.
Valóban, az új dalok a modern technikának köszönhetően hamarabb testet öltöttek, minthogy el tudtuk volna őket játszani magabiztosan a színpadon. Laci a gitárosunk otthon elkészített alap verziói voltak azok, amelyekre az éneket rá tudtam „hegeszteni”. Ezekhez később a próbatermi újraértelmezések után és otthoni vágások, újra feljátszott részek után készültek rendes énekfelvételek is, majd ezt a verziót végül szabadjára engedtünk, hogy ne legyen akkora csend körülöttünk. Ezt hallhattad te is. Időben hatalmas ugrások voltak a demós dalok között ez hallatszott a felvételek minőségén is. Csináltuk, ahogy időnk engedte. Azonban ahogy írtad sok dal megváltozott még a demókhoz képest is. Ez a koncerteknek és a dalok érési folyamatának köszönhető. 2015 nyarán, amikor ténylegesen elvonultunk gitárfelvételek miatt Simihez a No silence stúdióba Gyulára, már tudtuk például, hogy a demók közt még hallott, magyar szövegű Nem című dal nem is fog szerepelni, mert annyira kilógott a sorból. Lelki szemeinkkel már akkor a fenyő alá vizionáltuk a korongot. Nos, ebből nem lett semmi, sőt annyi dolgot, ötletet, hangzást szerettünk volna, hogy megvalósuljon az anyagon és hallhatóak legyenek nüansznyi dolgok is, hogy még kétszer leutaztunk Simihez később. Mindeközben dobost is váltottunk, aminek hatására a dobok tekintetében is jelentősen megváltoztak a dolgok. Mindezek újabb hónapokat jelentettek csúszásban, úgyhogy egyáltalán nem volt egy könnyű időszak. Rengeteget tanultunk stúdiózás terén Simi kezei alatt és biztosak vagyunk benne, hogy a következő EP-re nem kell 4 évet várni majd.
Zeneileg tekintve több műfajt magába sűrítő csapat vagytok. Értem ez alatt a progresszív thrash, a melodic-death, és a jellegzetesen tömény, riff-centrikus US power metal hatását. Egy ilyen komplexitás közepette mennyire megy könnyen, vagy egyetértően a dalírás, dalszerzés folyamata?
Néha magunk is meglepődünk, hogy mennyire könnyen. Az alap dalgerincek felelőse nagyrészt ezen az albumon még Laci, de Karcsi és Zsolti is szerepel saját ötlettel. Ha az alkotási metódust kéne körvonalaznom, akkor az alap riff-vonulat, illetve szerkezet meghallgatása, értelmezése után és a kezdeti „Hú bakker, ez…meg ez a rész keményen odaver” felhorkanások után a riffek nagy részét megtanulják a srácok, majd próbán elkezdjük dobbal ízlelgetni a tempót. Ha alapvetően a szerkezet stimmel, akkor kamu angollal szoktam fölé vokálozni valamit, ami épp eszembe jut. Ha több próbálkozás után is bent ragad egy dallam, illetve ritmizálás a fejemben, akkor tuti, hogy az marad a dal vezérfonala az ének tekintetében. A szövegekért is javarészt Laci, kisebb részben Ágoston az új dobosunk felel.
Ezek szerint nem te írod a szövegeket?
Nem. Valahogy az én szövegeim túl versszerűek mind megfogalmazás, mind mondanivaló, szóhasználat tekintetében. Nagyon nehezen fordíthatóak. Angolul még nem nagyon próbálkoztam, nem érzem magam elég felkészültnek ehhez. Magyarul a versek világában érzem jól magam, de az egy másik hobbi illetve másik project. Szóval, sokan ilyenkor mondják, hogy kész a nóta, de az a helyzet, hogy ilyenkor nálunk még csak újszülött. Rengetegszer eljátsszuk és van, hogy fél év múlva jön egy ötlet, amit „mindenképp” bele kell tenni.
Ha már az előbb a hatásokat emlegettünk. A ti zeneétekre, milyen csapatokat lehetne hatásként megemlíteni? Csak a jó bevált klisé miatt… ha-ha.
Öten, ötféle hatást hozunk a zenekarba a progresszív rock/metáltól az ipari metál vonalon keresztül a technikás death metál mélységéig. Rengeteg, a saját műfajában meghatározó bandát felsorolhatnék, de az olaj lenne a tűzre és még inkább keresnék a kritikusaink a csomót azon a bizonyos kákán és baromira nem minket ítélnének meg a magunk muzsikája szerint.
No, de mégis!
A Scar Symmetry és a Nevermore mindenképp etalon számunkra, még ha ez leginkább a megszólalás, a töménység, változatosság szintjén kel is életre a muzsikánkban, de ha valaki őket szereti, akkor talán nagyobb eséllyel tetszeni fog a mi zenénk is neki. Azonban, mint minden szűkítés, vagy skatulya ez a két név is súlyos információtorzulást, adatvesztést okoz a mi esetünkben, ezért érdemes saját füllel is meghallgatni, hogy mit művelünk mi a zene égisze alatt.
A Mercy Denied Forever dalotok szövegét József Attila – Tudod, hogy nincs bocsánat című verse adta. Honnan jött az ötlet, hogy ezt a verset megzenésítsétek, vagy ha úgy tetszik, dalszövegként használjátok fel?
Ez volt az első dal öt éve, amit még külföldi munkám során Lacitól, mint zenei anyag megkaptam. Régóta tetszett neki ez a vers és úgy gondolta, hogy majd úgyis megoldom énekügyileg, legyen ez a dalnak a szövege. Nos, ha nem is a teljes 9 versszakos verset, de a jó két harmadát felhasználva végül sikerült felénekelnem, és így is maradt. Ami még fontos ezzel a dallal kapcsolatban, hogy a szövegéül szolgáló József Attila versfordítást, két USA-ban élő műfordító jegyzi, akiknek írásos beleegyezése kellett ahhoz, hogy hivatalosan is feldolgozhassuk ezt a verset.
Az album többi dalának szövegvilága is hasonló témát boncolgatnak?
A szövegek az emberi elme – sokszor legsötétebb – bugyrait boncolgatják különböző aspektusokból. Hol a lázadó, hol a kispolgár, vagy éppen egy haldokló lelki vívódását jelenítik meg. Ami közös bennük az a zaklatottság, a kibékülni nem akarás korunk társadalmi normáival, jelenségeivel, vagy éppen saját magukkal. Ártány, csalódás, vívódás, barátság, gyűlölet, hit… napi szinten szembejövő dolgok, melyek normális érzelmek, de magamutogató, felgyorsult, digitalizálódó világunkban sokszor betegséggé korcsosulnak az egymásra odafigyelés hiánya, az együtt töltött minőségi idő csökkenése és a pénz hajszolása miatt. Érzelmek, melyeket elfojtunk, gyűjtögetünk odabent és aztán vagy kirobbanunk, vagy belehalunk. Persze mindezeket a magunk módján kifordítva jelenítjük meg. Ebből a szempontból nevezhetnénk akár valamiféle koncept albumnak is ezt az abnormális kollekciót, de nincs egyetlen jól végigkövethető szála.
És ezek a témák erősen vissza is köszönnek az album látványos vízióján. Aminek ha jól tudom, szintén hosszabb története van?
Már a zenekari logó tervezésekor megszületett a fejemben valamiféle lerobbant, idősebb fickó képe, Mátrix-os , dark-cyber környezetben, de lerajzolni nem tudtam, hiába próbálkoztam, csak skiccekig jutottam. Csak sokkal később az albumborítóval kapcsolatos beszélgetések során jött újra szóba és mivel nem nagyon volt ellenvetés, így megkerestünk néhány embert a facebook-on keresztül. Volt néhány próbálkozás, de nem átütő erejű. Aztán a múlt évi Prog Heaven Fesztivál után megkaptuk egy kiváló fiatal művész elérhetőségét, ahonnan nagyon jó alapokon nyugvó motívumokat kaptunk, teljesen új megközelítésből. Ezek tetszettek alapvetően, gyúrtuk is őket tovább, de végül Ágoston kollégája, Campa Delafuente kezei közül került elő az adu ász. Elsőre olyan CGI-s képet tett le az asztalra, hogy rögtön magunk alá csináltunk örömünkben és később már csak finomítani kellett néhány apróságot rajta.
Zárásként pedig tervek, koncertek, egyéb infók a csapattal és a lemezzel kapcsolatban?
Itt most valami szép hosszú felsorolás mutatna jól, tele nyári, őszi fesztivál dátumokkal, de sajnos az album utómunkái és a saját életünkre való koncentrálás miatt ezekről lecsúsztunk.
Amit mindenképpen szeretnénk, hogy minél több hazai és külföldi szakmabelihez, illetve netes orgánumhoz eljusson a lemez, vagy annak digitális formátuma, jelenjenek meg kritikák, leírások, bármi, amivel szélesebb körök is tudomást szerezhetnek rólunk.
Szöveges videót mindenképpen fogunk készíteni, és a leghallgatottabb dalra egy klip is dukál majd, de ehhez nagyon sok dolognak kell pozitívan összecsengenie a jövőben. Tervezzük a lemezbemutatót is, ahol a lemezen hallható zenei aláfestésekkel együtt, látványelemekkel tarkítva adjuk elő majd a dalokat. Valamint a lehetőségeinkhez mérten ősztől minél több klub bulit szeretnénk tartani a fővároson kívül is.
Zárásként mindenkit arra bíztatok, hogy hallgassa meg a lemezt, hagyjon időt neki, eméssze meg és bátran írja meg a véleményét nekünk a videók alatt, vagy a facebook oldalunkon. Pozitív érzelmi hullámok esetén azonnal ossza meg, kövessen minket a közösségi oldalainkon és támogassa a zenekart a jelenlétével a koncerteken, ahol a lemez fizikai formátumához is hozzájuthat.
Attila, köszönöm a beszélgetést! Remélem sok jót hallok még felőletek az elkövetkezőkben!
Én köszönöm a lehetőséget a csapat többi tagja nevében is!
Solidity:
Kovács Attila – ének/vokál
Triesz László – gitár/programozás
Székely Károly – gitár
Kemény Zsolt – basszusgitár
Nagy Ágoston – dob
A Solidity – An Abnormal Collection virtuális lemezbemutatója teljes egészében
itt hallgatható meg.
Illetve elérhető a csapat felhő oldalán is.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.