Warrel Dane – exkluzív interjú

Warrel Dane Dead Heart in a Dead World turnéja szerencsére Magyarországra is eljutott a Concerto-nak köszönhetően, így Kosinszky Gábor közreműködésével lehetőség nyílt arra is, hogy a koncert előtt elbeszélgessünk az 55 éves legendás frontemberrel a Dürer Kert teraszán.

Mindenekelőtt az egészséged felől érdeklődnék, de nem csak udvariasságból, hanem tényleg érdekel. Tudom, hogy rád járt a rúd egy időben.
Igen, ez így van, de jelenleg minden rendben van, jól vagyok. Nem tervezek meghalni a közeljövőben, szóval ne aggódj emiatt. (nevet)
Akkor jó, mert egyes pletykák szerint volt olyan pont, amikor annyira rosszul voltál, hogy akár meg is halhattál volna.
Ez egyszerűen nem igaz.
Beszéljünk akkor az új dalról, amelyet a turnén is játszotok. As Fast As the Others a címe, ha nem tévedek.
Így van, ez a következő szólólemezem egyik dala. Valamilyen okból kifolyólag mindenki azt hiszi, hogy új Sanctuary dalról van szó, de én most nem a Sanctuary-vel vagyok itt, hanem a szólóbandámmal.

 

És mikor tervezed megjelentetni a lemezt? 
Jövőre. Shadow Work lesz a címe, és kib…tt jó dalok születtek. Míg az első album a rock oldaláról közelített a metalhoz, addig az új anyag rettentően súlyos lesz. Nem is gondolnád, mennyire. Nem sokan hallották az új dalokat eddig, mert még korai lenne megszellőztetni, viszont egy közeli barátomnak megmutattam az egyik dalt, és teljesen le volt döbbenve. Rám nézett, és azt mondta: „Tudod, hogy szól ez? Mintha a Dimmu Borgirt összeeresztetted volna Queennel.” Arról nem vagyok meggyőződve, hogy ez így is van, azonban el kell ismernem, hogy megértem, miért mondta ezt. Vokál terén sok furcsaságra lehet számítani a lemezen, és néhol a zene is eléggé black metalos lett, amiben én semmi kivetnivalót nem látok, hiszen én magam is szeretem a stílust.
Na, most leesett az állam…
Hát, igen. Fura, tudom.
És az új Sanctuary lemezzel mi a helyzet?
Dolgozunk rajta, úgyhogy eléggé elfoglalt vagyok mostanában.
Elárulsz egyebet is róla?
A címe Dead Again lesz.
Nocsak! Utalás a Mercyful Fate-re?
Nem! Egyáltalán nincs köze hozzá. B…a meg! Most, hogy mondod, meg kell változtatnom a címét. A fenébe! Igazság szerint egy film adta az ötletet. Kenneth Branagh szereplésével készült egy ilyen című film. Ha nem láttad, menj haza és nézd meg! Hatalmas!
Úgy lesz. Jeff Loomis-szal milyen kapcsolatban vagy?
Időnként beszélünk. Úgy értem, nem vagyunk ellenségek, vagy ilyesmi.
Minek kellene történnie ahhoz, hogy a Nevermore újra…?
Oké, ezt most hagyd abba. Kár folytatnod, mert soha a k…a életben nem fog megtörténni, én pedig nem mondhatom el, hogy miért. Bárcsak megtehetném, de nem lehet. Előbb-utóbb úgyis rájössz magadtól is.
Rendben, akkor nem firtatom. Van viszont egy érdekes dolog, amit mindig is meg szerettem volna kérdezni. Az igaz, hogy Chuck Schuldiner felhívott annak idején, hogy legyél a Control Denied énekese?
Igen, ez igaz.
Csak azért kérdem, mert egy Tim Aymarral készült interjúban azt olvastam, hogy szerinte Rob Halford igen, de te nem lettél megkérdezve.
Pedig Chuck maga hívott fel, beszéltünk telefonon, és megkért, hogy vállaljam el.
És miért nem tetted?
Ha van valami, amit igazán megbántam életem során, az az, hogy Chuck-nak akkor nemet mondtam. Ez még akkor történt, amikor mi a Nevermore-t igyekeztünk beindítani. Még az első lemezünk megjelenése előtt. Nagyon keményen dolgoztunk akkoriban, és el kellett gondolkodnom azon, hogy mik a prioritásaim, így vissza kellett utasítanom. Lehet, hogy Tim erről nem is tudott. Talán Chuck el sem mondta neki. Tudod, az énekeseknek nagy az egójuk (nevet).
Az érdekesség kedvéért megkérdezem, hogy hallhatunk-e valaha Serpent’s Knight dalt élőben tőled? (Warrel Dane első bandája, amelynek 1983-ban jelent meg a Released from the Crypt című egyetlen nagylemeze – szerk.)
Nem. Soha a büdös életben. Azt a szart ugyanis egyenesen szégyellem. Még szinte gyerek voltam akkoriban.
Nekem tetszik, ahogy ott énekelsz.
Miről beszélsz? Olyan hangon visítoztam, hogy az a sztratoszférán kívüli magasságokat súrolta. Olyasmire különben sem lennék ma képes, öreg vagyok én már (nevet).
Pedig a No Sanctuary című dal ironikus lenne.
Hát, igen. De látod, azért minden zenekaromból átvittem valamennyit a következőbe. Szövegek terén is van, hogy összefonódnak a szálak a bandáim között.
Roppant intelligens módon fejezed ki magad szövegek terén, ezért érdekel, mit gondolsz a világról mostanában.
Elba…tt időket élünk jelenleg. Túl sok a gyűlölet, túl sok a harag, amit egyszerűen nem is értek. Nekem nincs időm a gyűlöletre. Az én szememben valóban mindenki egyforma. A Praises to the War Machine lemezen van egy dal, amelyben azt éneklem, hogy „a felvágott ereinkből a homokba ugyanolyan vér csorog.” („When we slit our wrists, the same blood falls into the sand” Obey) Szóval, ahogy mondtam, nincs időm gyűlölködni. Ha téged a gyűlölet hajt… nem is tudom, hogy mit mondjak. Köss magadra bombát, fejezz le valakit, tegyél a világnak egy szívességet… Istenem! Tényleg ide jutottunk?
Donald Trumpról van kedved szót ejteni?
Ember, ha én most ebbe belemegyek… Az egy kib…tt idióta! Úgy néz ki, mint aki megölt egy mókust, befestette vörösre és a fejére húzta (nevet). A fickó nemcsak bigott, hanem rasszista és hímsoviniszta is. Ezenkívül hatalmas üzleti összeköttetésekkel rendelkező milliárdos. Ha megválasztják, elhagyom azt a kib…tt országot. Megígérem! „Építsünk falat…” Persze! Volt már ilyenre példa a történelem során. Hát, mit mondjak, jó vége lett, a fickót ugyanis Hitlernek hívták.
Kanyarodjunk vissza a zenéhez. Milyen a jelenlegi metal szintér Seattle-ben?
Szar.
Azért csak tudsz ajánlani néhány helyi bandát…
Ott van a Drawn and Quartered. Nagyszerű death metal banda. Vagy a Disciples of Dissent. Szintén nagyon jó Seattle-i csapat. Ezt a kettőt gondolkodás nélkül ajánlhatom. Ja, és a Ghost Ship Octavius (prog metal banda – szerk.), mert Dagna játszik benne (nevet). (Dagna Silesia – női basszusgitáros, ex-Nevermore és ex-Warrel Dane session-zenész – szerk.)
Mennyire vagy elégedett azzal, amit elértél?
Annyit mondhatok, hogy boldogan fogok meghalni. Nem soknak adatik meg, hogy azt csinálják, amit én, így még ha nem is beszélhetünk eget rengető sikerekről, nekem ez elég. Nem kell ennél több.
Az éttermi vállalkozást még folytatod Jim Sheppard-del?
Nem. Döntenünk kellett, hogy turnézó zenészek legyünk-e, vagy étterem-tulajdonosok. Ahhoz, hogy rendesen működtess egy éttermet, a hét minden napján, 24 órában kell vele foglalkoznod. Nem léphetsz le, mert visszaüt a dolog. Egyik alkalommal másfél hónapig voltunk távol egy Nevermore turné miatt, és mire visszajöttünk, már semmi sem úgy működött, ahogy kellett volna. Megtudtuk, hogy az alkalmazottak lopnak. A leltárnál hét hordó sör hiányzott. Persze senki nem tudta, hová tűntek. Később rájöttem, hogy egy szakács a ludas a dologban, akit korábban én vettem fel, ő lopta el a sört. Nagyon jó szakács, de talán azt gondolta, ha a főnöke metal zenész, akkor biztosan hülye is, és soha nem jön rá a dologra. Aztán rendezett egy hatalmas bulit, ahová engem nem hívott meg. Persze, hogy nem, hiszen a lopott sört itatta a vendégekkel. Hogy lehet valaki ekkora balf…? Azt hitte, nem fogják nekem elárulni? Én viszont nem mondtam el neki, hogy tudom. Másnap együtt dolgoztunk a konyhán, ő épp főzött valamit, amikor rávettem, hogy hallgassunk egy kis Panterát. Imádom a Vulgar Display of Power lemezt. Aztán a Walk végén hallható „Walk on home, boy” sort Phil Anselmóval egy időben a szakács képébe vágtam, majd ráordítottam, hogy „Ki vagy rúgva! Mindenről tudok! Takarodj kifelé! Húzd el a beled a konyhámból!”

Kifundáltad már jó előre, igaz?
Naná! Tudok én gonosz lenni. Ki volt ez tervelve.
A megélhetés miatt vágtál bele az üzletbe, vagy szeretted csinálni?
Hát, a megélhetésnek nagy szerepe volt, az biztos, mert zenészként szart se keres az ember. Nekem ez volt a mellékállásom. Egyébként imádok főzni, nagy szenvedélyem.
Mit kell tudni arról a 2012-es anyagról, amelyiken elszavaltad Poe-nak A holló című versét?
Ted Kirkpatrick megkért, hogy vállaljam el, én pedig azonnal igent mondtam, mert nagyon szeretem Edgar Allan Poe-t.

<a href=”http://tourniquet.bandcamp.com/album/edgar-allan-poe-spoken-tales-of-a-tortured-genius”>EDGAR ALLAN POE: Spoken Tales of a Tortured Genius by Tourniquet</a>

A Nevermore név is onnan származik, igaz?
Nem. Mindenki ezt gondolja, pedig nem így van. A Trouble egyik dalának szövegéből származik. Ez hetekkel a Sanctuary feloszlása után lehetett. Akkoriban Jeff Loomis, Jim Sheppard és én együtt laktunk egy házban, és egy új banda létrehozásán agyaltunk. Valami buli volt éppen, és a Trouble szólt, a Black Shapes of Doom című dal, amelyben Eric Wagner egy adott ponton azt énekli, hogy „nevermore”, mire én: „Megvan! Ez lesz a bandánk neve.” Jim erre azt mondja: „Ugye, tudod, hogy mindenki azt fogja gondolni, hogy Poe-tól származik?” De mit számít az? Jól hangzik és kész.
Visszatérve a Poe tribute anyagra…

Tudod, mi az érdekes? Én a zenekaromat a Trouble egyik dalának soráról neveztem el, miközben az emberek azt hiszik, hogy a Nevermore név ötletét A Holló adta, és aztán egymástól függetlenül Eric Wagner is és én is elszavaljuk az ominózus verset ezen a Poe tribute lemezen… Mennyire ironikus ez már!
Mit szoktál olvasni, egyébként? Nyilván szereted Poe-t.
Még szép! Mindenfélét olvasok. Igazi könyvmoly vagyok. Jelenleg egy Clive Barker könyvet olvasok újra, amelynek Weaveworld a címe (magyarul Korbács címen adta ki a Maecenas Könyvkiadó 1990-ben – szerk.). Ez az abszolút kedvenc könyvem. Négyszer-ötször biztos elolvastam már. Szerintem ez minden idők legjobb könyve. Annyira furcsa, hogy még filmre se lehetne vinni. Egyszerűen nem lehetséges. A könyv képi világa annyira erőteljes, hogy a film képtelen lenne felvenni vele a versenyt. A horrort és a sci-fit különösen csípem, de magát az olvasást szeretem nagyon.

És mi a helyzet a filmekkel? Például, szereted David Lynch filmjeit?
Persze! Meg David Cronenberget is. A Dead Ringers (Két test, egy lélek) hatalmas. Vagy a kib…tt eXistenZ. Az a film egyszerűen zseniális, ugyanakkor nagyon beteg is. Aztán, Riddley Scott filmjeit is imádom. A Blade Runner (Szárnyas Fejvadász) az egyik kedvencem tőle.
Stanley Kubrick?
Egyértelmű. Viszont az utolsó filmje (Tágra zárt szemek – szerk.) nagyon fura volt. Tom Cruise tönkreteszi az egészet, ahogy az Interjú a vámpírral filmet is tönkretette. Én szeretem Anne Rice-t, elolvastam minden egyes könyvét, és az Interjú a vámpírral könyv is lenyűgöző, de Tom Cruise mint Lestat… na ne! Borzalmas színész, szerintem. Annyi, hogy jól néz ki, és igazából ebben van a pénz. Biztosan sok nő és meleg fickó rajong érte (nevet).
Visszakanyarodnék a Nevermore-hoz. Mi az oka annak, hogy az első lemez dalait hanyagoltátok a koncerteken? Legalábbis a banda utolsó néhány évében. Sajnos, egy dalt sem sikerült élőben hallanom a debütről, holott az a kedvenc Nevermore albumom.
Az a kedvenced? Tényleg? A DVD-re feltettük a Garden of Grey-t. Ahhoz én ragaszkodtam, hogy játsszuk el. Az a helyzet, hogy a többiek a bandában sosem szerették azt a lemezt, ahogy különösebben én sem. Szerintem az a zenekar pályafutásának leggyengébb láncszeme.
Ezt nem mondod komolyan!
Lehet, hogy most őrültnek tartasz, de ez a helyzet. Persze, mindenki máshonnan nézi a dolgokat, mindenkinek van saját véleménye. Tudod, mi annak a lemezborítónak az érdekessége?
Fogalmam sincs.
Tényleg nem tudod? Az egy 3D-s kép, egy sztereogram. Ha közel emeled a szemedhez és nézed egy darabig, majd lassan távolítod a képet, látni fogod, hogy a nők előtérbe kerülnek, a szoba pedig hátul marad.


Én ezt miért nem tudtam eddig…?

Most kaptál tőlem egy megbízást (nevet). Próbáld ki, látnod kell!
Szerinted melyik a legjobb Nevermore lemez?
A Dreaming Neon Black. Látod? Egy másodpercig sem hezitáltam, innen tudhatod, hogy tényleg az az abszolút kedvencem.
Utolsó kérdés. Mit szeretnél még elérni a következő 10-15 évben?
Te jó ég! Ha egyáltalán élek még annyit. De ha Trump lesz az elnök, annak háború lesz a vége, és mind meghalunk. Ha ő nyomkodja majd a gombokat, akkor tényleg elkezdhetünk félni. Én a következő szólóalbumra és az új Sanctuary lemezre összpontosítok, de annál messzebb egyelőre nem látok. Gőzöm sincs, mi lesz azután. A zenélést biztosan nem hagyom abba soha, mert ez az életem. Ezt sosem vehetik el tőlem, mert a véremben van.
képek: 9000Sanyi

Warrel Dane – exkluzív interjú (6 komment)

  • maszvidal maszvidal szerint:

    Hála a jó égnek láthattam még élőben, és koncert után beszélgettem is vele. Remélem pár dalt sikerült felénekelni arra a szólólemezre. Képzelem mennyire lehetnek összetörve a zenésztársai.

  • farrrkas farrrkas szerint:

    A válasza az utolsó kérdésemre… Úristen, én nem gondoltam volna. Én végig bizakodó voltam. Az egyik hősöm Chuck volt, a másik Warrel. Mindketten december 13-án távoztak… Nyugodjatok békében istenadta tehetségek!

  • freyja freyja szerint:

    Örülök, hogy érdeklődtél a hogyléte felől… Ránézésre már-már kezdtem aggódni szegény jó öreg kaméleonért. 🙁 (bag)

  • farrrkas farrrkas szerint:

    [quote=ganajtúró:s9988a6j]
    Mégis hogyan kéne nekünk magunktól rájönni, hogy miért nem lesz többé Nevermore?Nem látni bele kivülről a zenekar belső ügyeibe.
    [/quote:s9988a6j]
    Hát, igen. Főleg, hogy 2014-ben még sok helyen úgy nyilatkozott, hogy ő biztos benne, hogy lesz új Nevermore korong, csak nem tudja, mikor és kivel. Azóta is biztosan változtak a dolgok… De korábbi nyilatkozatok is azt erősítik meg, hogy már 2005 óta gyűlnek a bajok és állandóan meg kell őket oldani. A súlyos egészségügyi problémák a bandában és az alkoholizmus biztos rátett egy lapáttal, na meg az is, hogy Jeff és Van mindig Warrel-en keresztül kapták meg a gázsijukat, ami nem tetszett nekik. Jeff egyszer azt nyilatkozta, amit lehetett, a Nevermore kihozott magából, neki pedig már másra van szüksége. Nagyobb bandában is zenél, ami biztosan jobban is megéri neki, de én azt gondolom, ez mind olyan dolog, ami idővel elrendeződik, illetve megváltozik, ha az a tűz újra fellángol, és elkezd nekik hiányozni a banda. Ha pedig történt valami más is, amiről sem Jeff, sem Warrel nem akar nyilatkozni, az csakis valami személyes dolog lehet. Lehet találgatni…

  • ganajturo ganajturo szerint:

    Mégis hogyan kéne nekünk magunktól rájönni, hogy miért nem lesz többé Nevermore?Nem látni bele kivülről a zenekar belső ügyeibe.

  • dina-ivory dina-ivory szerint:

    [quote=Nagaarum:tw35j5wt]
    Nagyon jó kis beszélgetés.
    A filmekről érdekes dolgokat mond.
    A Blade Runner szerintem is hatalmas, viszont nekem a Tágra zárt szemek is nagyon tetszett.
    „Borzalmas színész, szerintem. Annyi, hogy jól néz ki”
    Szerintem kiváló színész, és szarul néz ki 😀
    [/quote:tw35j5wt]

    Én is most értem végére az interjú elolvasásának.Lekötött.”Borzalmas színész, szerintem. Annyi, hogy jól néz ki”
    Szerintem kiváló színész ÉS JÓL NÉZ KI 😛

Hexvessel Hexvessel
április 24.