Interjú a Dead Congregation frontemberével
2017. február 19. Budapest.
A görög Dead Congregation elképesztő koncertet adott a Dürerben február 19-én, és ha már nálunk jártak, megragadtam az alkalmat, hogy beszélgessek a frontemberrel, a 43 éves Anastasis Valtsanisszal a bandáról, a hozzáállásukról, a death metalról és egyéb dolgokról.


A Dead Congregation dolgait szeretitek a saját kezetekben tartani, mivel saját kiadótok van (Martyrdoom). Mennyire megterhelő, hogy mindent egymagatoknak kell elvégezni?
Valóban több befektetett időt igényel, de a mai kiadók nem tudnak olyan ajánlatot letenni elénk, ami megfelelne a feltételeinknek, és sokkal többet sem tudnak értünk tenni, mint amennyire mi magunk is képesek vagyunk. Szerintünk jobb függetlennek lenni.
Mi a helyzet a Profound Lore Records kiadóval? Ők igazán adnak a minőségre. Sőt, a Promulgation of the Fall lemezeteket ők is kiadták.
Ez így is van. A Profound Lore kiadót mindig is nagyra tartottuk. Ők sosem a mennyiséget, hanem a minőséget tartották szem előtt. A velük való kollaborációra az amerikai terjesztés miatt volt szükség. Egyértelmű volt, hogy őket választjuk, főleg, hogy érdeklődtek irántunk. Azt nem tudnám megmondani, hogy a jövőben szükség lesz-e még hasonló együttműködésre velük, de mivel minden a közös megegyezésünk szerint működött, ezért elképzelhető.
A Promulgation of the Fall-t egy tökéletes death metal lemeznek tartom, mind dalírói, mind hangulati szempontból. Szerinted a magasra tett léc mennyire befolyásol majd titeket a következő lemez elkészítésekor?
Én úgy gondolom, hogy semennyire. Dalíráskor nem foglalkozunk elvárásokkal, nem akarunk megfelelni magunkon kívül senkinek. Pontosan úgy hangzanak a dalok, ahogyan mi elképzeltük őket. Csak az számít, hogy mi elégedettek legyünk a végeredménnyel.


Mikor várható a következő Dead Congregation lemez?

Nem a közeljövőben, arra mérget vehetsz! Mindenki azt hiszi, hogy a Sombre Doom a következő stúdióalbum előtti ízelítő, de ez tévedés. A kislemez dalait a Promulgation of the Fall felvételeivel együtt rögzítettük, sőt, az EP két dala született hamarabb. Szóval, inkább az előző lemez kiegészítéseként kell felfogni.
Tán az is elképzelhető, hogy ezentúl inkább EP-ket fogtok kiadni?
Nem hiszem. Nekünk sokkal nagyobb kihívást jelent nagylemezt készíteni. Egy-két dallal előhozakodni nem túl izgalmas hosszú távon. Igazán bizonyítani nagylemezen lehet, a minőséget végig fenn kell tartani, és ez ösztönzően hat.
Ezt nagy örömmel hallom. A zenétekben rejlő fenyegető, baljós hangulatot egy hurrikán erejével sikerült ötvöznötök. Az egyértelmű tehetség és kemény munka mellett milyen mentalitásbeli vagy elvi tényezők járultak ehhez a végeredményhez?
Szerintem nem beszélhetünk elvi megfontolásokról, mert az egész a tudatalattiban jön létre. Pontosan érezzük, hogyan kell szólnia a zenénknek, de nincs tudatos agyalás vagy tervezés mögötte. Nem vagyunk képzett zenészek, a dalok zenélés közben jönnek létre, improvizációkból tevődnek össze. Ösztönösen érezzük, mit kell eldobni, és mit kell megtartani. A szívünkre hallgatunk, és a megérzéseinkre hagyatkozunk. Kedvünkre alkotunk, és mondhatom, szerencsések vagyunk, hogy az emberek értékelik.
Olvastam valahol, hogy amikor Vagelis feldobolta a Promulgation lemezt, mind ott voltatok bent a stúdióban, és vadul headbangeltetek, hogy hasson a játékára az így közvetített energia.
Ez így van. Nem szeretünk sokat babrálni a felvételekkel, nem korrigálunk minden hibát. Sokkal fontosabb, hogy a próbákon tapasztalható energia ne vesszen el a rögzítés során, ezért ugyanazt a környezetet kell a stúdióban is megteremtenünk. Mindkét gitáros ott volt a dobok felvételekor, ami lehetővé tette Vagelisnek, hogy a próbákhoz hasonlóan felszabadultan játsszon, és hogy ne foglalkozzon a hibákkal. Egyébként is rettentően intenzív, amit csinál, de így még elvetemültebb és elevenebb lett a végeredmény. Nem foglalkozunk azzal, hogy ez a módszer helyes-e vagy sem, mi ragaszkodunk ahhoz, hogy ezt így csináljuk.


Vannak kitűzött céljaitok a Dead Congregationnel?
Nem gondolkodunk ilyesmin. Nem szövünk terveket. Minket csak a zene érdekel, fel akarjuk venni a lemezt, és játszani akarjuk a dalainkat. Minket ez tesz boldoggá. Sokan kedvelnek minket, de az egy magától alakuló természetes folyamatnak köszönhető, mi semmilyen promóciós erőfeszítéseket nem tettünk egyik albumunkkal sem. Hagytuk, hogy a zene magáért beszéljen. Nem egyik napról a másikra lettünk elismertek, de az biztos, hogy hálásak lehetünk azért, amit elértünk.
Olyasmire gondoltam, hogy a zenétek akár a megélhetéseteket is biztosíthatná, ahogy a Nile-nak, például.
Mi már most megélünk a zenekarból.
Tényleg? Ezt nem is gondoltam volna.
Nem is szeretek erről beszélni, mert az emberek félreértik, és azt hiszik, hogy a pénz motivál bennünket. Soha nem volt ilyen célunk a bandával, egyszerűen csak megtörtént. Semmilyen hatással nincs a zenénkre, és soha nem is lesz.
Az élő teljesítményetek egészen rendkívüli. Estéről estére 110%-ot nyújtotok, hogy koncerten is visszaadjátok az albumon hallottakat. Mi motivál titeket éppen ilyen mértékben?
Mi másért csinálnánk, ha nem azért, hogy élőben is előadhassuk a zenénket? Ez a műfaj éppen erről az energiáról szól, nem igaz? Ha valakiben nincs meg az a 110%, akkor semmi értelme az egésznek. A színpad az, ahol ezt az energiát átélhetjük újra és újra, és nekünk csak ez számít. Rengeteg bandát láttam már élőben, és sokan inkább azzal vannak elfoglalva, hogy minden hang tökéletesen a helyén legyen, miközben az energia sehol sincs. Néhányan kimondottan unják a saját koncertjeiket. Ha valaha eljutunk arra a pontra, hogy megunjuk a turnézást, azonnal leállunk vele. Mi értelme van valamit szenvedély nélkül csinálni?
Mintha a színjátszásból ismert Sztanyiszlavszkij-módszert (method acting) alkalmaznátok a színpadon, amikor a színész eggyé válik a karakterével. Ti viszont a zenével váltok eggyé.
Igen, csakhogy ehhez semmilyen felkészülés nem szükséges, semmilyen kényszerű erőfeszítést nem kell tennünk. Ez csak a bennünk lévő energia szabad áramlása. A legkomolyabban mondom, hogy amikor fellépünk a színpadra, képtelenek lennénk visszafogni magunkat. Ez jön belőlünk természetesen.
Elégedett vagy a koncertek látogatottságával?
Persze. Nagyon hálásak is vagyunk azoknak, akik eljönnek megnézni minket, de a puszta számok nem jelentenek semmit. Száz emberrel is lehet jó hangulatot teremteni, és hatszáz emberrel is volt már szar bulink. Néha akad egy-egy csalódás, de nem számottevő. Nézd, death metalt játszunk, szóval nincsenek illúzióink.
Több ember jár koncertre Nyugat-Európában, mint keleten?
Kelet-Európában még túl sokat nem játszottunk, de nagyjából egyenlők az arányok. Keleten az emberek lelkesebbek, de ez sem egy kőbe vésett dolog. Franciaországban és Németországban is voltak heves koncertjeink.
Van a death metal műfaj természetével kapcsolatos meggyőződésed/véleményed? Milyennek kellene, vagy nem kellene lennie?
A death metalnak mindig extrémnek kell lennie. Az nem fontos, mennyire gyors vagy lassú, de a magas fokú extrémitás alap kell, hogy legyen. Ugyanakkor szerintem élőnek, elevennek kell hatnia, lélekkel kell rendelkeznie. Sok death metalt hallgatok, és vannak bandák, akik túl sterilek ahhoz, hogy bármilyen atmoszféra kialakulhasson. Egyébként nem szeretem használni ezt a szót, mert rengetegen helytelenül aggatják magukra az „atmoszférikus” jelzőt, és visszaélnek annak jelentésével. Sokszor éppen az az esszencia hiányzik, amitől atmoszférikussá válhatna a zene. A death metalnak sötétnek, ijesztőnek és fojtogatónak kell lennie, hogy azt az érzést keltse, mintha egy légmentes szobában lennél.
Szerinted a változás elengedhetetlen, hogy az ember ne fusson zsákutcába a zenéjével egy idő után?
Nem tudom, hogy elengedhetetlen-e, de ha úgy érezzük, hogy változtatnunk kell, akkor nem fogunk sokat töprengeni rajta, lépni fogunk. A zenénken azonban hallatszania kell, hogy a Dead Congregation szól, különben más néven kell kiadni a lemezt. Művészetről beszélünk, és egy művésznek hűnek kell lennie önmagához, ez mindennél fontosabb. A belső kreatív szomjat nem befolyásolhatja semmi.
És ha ez olyan radikális váltást jelent, mint amilyen a Morbid Angel Illud Divinum Insanus lemeze?
Ha jó dalokkal áll elő egy banda, nem számít mennyire radikális a váltás. De a helyzet az, hogy még a death metal dalok is gyengék azon az albumon. Az ipari hangzású vagy elektronikus dalok persze kilógnak a sorból, de nem az a legnagyobb probléma a lemezzel. A Tribulationt tudnám felhozni pozitív példaként. Ők albumról albumra rengeteget fejlődtek, és bár az első lemezük mindig is a kedvencem lesz, elismerem, hogy amit a későbbiekben csináltak, az szintén nagy tehetségre vall, változás ide vagy oda.
Ezek szerint a zenekar neve nem feltétlenül kötelezi a tagokat bizonyos sztenderdek, stílusjegyek betartására?
Ha a zenekar neve valamilyen hagyatékot hordoz, akkor az is lehet helyes döntés, ha egy banda nem akar attól eltérni. Vannak, akik mindenképpen meg akarják őrizni a zenekar identitását. Például a Cannibal Corpse-tól, vagy a Bolt Throwertől elvárható, hogy bizonyos keretek között maradjon (az utóbbitól sajnos már nem, hiszen feloszlottak ‒ szerk.), de nem is az a fontos, hogy mi várható el tőlük. A lényeg az, hogy ők maguk is ezt akarják csinálni. Ritka jelenség, hogy a kezdeti szikra hosszú távon is érezhető marad, de vannak, akik évek múltán is magasra teszik a mércét, és minőséget adnak ki a kezükből. Nem ők vannak többségben, de lényeges kivételekről van szó.
Az ember anyagi és kényelmi helyzete, gondolkodásmódja, érzései idővel változnak, ami teljesen normális, viszont ezt a zenét nem a komfortérzet és az elégedettség érzése inspirálja. Vegyük például a Slayert. Ha a kezdeti düh elmúlik, képes egy banda azt hitelesen színlelni?
Az elmúlt 20-25 év tapasztalatából, amióta Slayer koncertekre járok, nyugodtan elmondhatom, hogy ezt nem lehet megjátszani. Persze a mostani fiatalok szemében, akik nem láthatták a bandát fénykorában, még mindig intenzívnek tűnhetnek, de aki látta őket a múltban, azok biztosan másképp vélekednek. Szóval, szerintem nem lehet hitelesen tettetni azt az érzést, ami már elmúlt. Nem csak a Slayer, senki más nem képes erre.
Szerinted a hitelesség megőrzése érdekében az underground zenekaroknak meg kell őrizniük underground mivoltukat?
Nem hinném. Lehet egy banda nagyon népszerű, mégis autentikus. Mi az underground rétegben érezzük jól magunkat, ez a mi döntésünk, de ez nem jelenti azt, hogy bármi bajunk lenne a mainstream zenekarokkal. A hitelesség nem ilyen tényezőkön múlik.


Te magad milyen értékeket tartasz fontosnak?

Az őszinteséget és azt, ha valaki szenvedéllyel, lelkesen csinálja, amit csinál. Bármi is legyen az, amivel foglalkozol, a szíved benne kell, hogy legyen. Egy felületes és anyagias világban ezek a legfontosabb értékek.

Az élő képek Kolozsváron készültek, köszönet Marmonak értük!
(MarmotA Photography)
Interju_a_Dead_Congregation_frontemberevel
Írta:
farrrkas
2017. február 23., csütörtök, 20:37
Facebook:
Koncertek
Atonement Europe Tour 2017
szeptember 20.,
Dürer Kert - Room 041
Tales of the Morbid Butchers Festival
szeptember 22.,
Supersonic - Blue Hell
Forest Tour 2017
szeptember 22., 18:00,
Barba Negra
Serious Black - Magic World Tour
szeptember 24.,
Dürer Kert - Kisterem
Hurricanes And Halos Tour 2017
szeptember 30.,
Dürer Kert
No Grave But The Sea Tour 2017
október 1.,
Barba Negra
Post Society Tour Europe 2017
október 4.,
Dürer Kert - Room 041
Folk Metal Marathon 2017
október 7.,
Dürer Kert - Kisterem
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.01 seconds to render