Wisdom Interjú

Megjelent a várva várt első nagy lemezetek. Már hamarabb lehetett tudni, hogy igazán nagyot alkottok, nem véletlenül voltatok nagy reménység, most be is váltottátok a hozzátok fűzött ígéreteket. Mit kell tudnunk rólatok? Mi az, amit el szeretnétek mondani az új lemez kapcsán?

Örülök, hogy sokan így mondják, hogy várva várt nagylemez. Mondjuk ezzel rengeteg felelősség is hárult ránk, de remélem sikerült megbirkóznunk az elvárásokkal. A visszajelzések alapján úgy tűnik igen, és mi is meg vagyunk elégedve a végeredménnyel. Amit rólunk kell tudni, az fenn van a honlapunkon (www.wisdom.hu) elég részletesen, amit meg az új lemezről, az annyi, hogy 11 új dal szerepel rajta, egy nagyon pofás multimédia, mely érdekes dolgokat tartalmaz. Többek között 2 dal videóklipje is rajta van, az Unholy Ghost-é, és az EP-n szereplő Strain of Madness-é. A borítót Havancsák Gyula készítette, így Wiseman életének egy újabb fejezetét láthatjuk a fronton. A belső tartalmat is nagyon szépen megcsinálta, a kis fametszetek mindig kapcsolódnak a szöveg mondanivalójához. Elégedettek vagyunk a hangzással is, sokat küszködtünk vele. Ráfeküdtünk a vokálokra, talán először lehet hallani az országban ilyen kidolgozott refréneket, és a stúdiózás utolsó fázisát a legendás Finnvoxban csináltattuk.

Nagyon nehéz volt ezt az új albumot teljes egészében megvalósítani? Nem a dalszerzésre gondolok itt pontosan, hanem minden másra.

Összességében azt mondom, hogy igen, mert nem volt senki, akitől kérdezgethettünk volna dolgokat, technikákat, sajnos a stúdiózás ma még elég gyerekcipőben jár az országban, a nyugati nemzetekhez képest. Egyébként az ötletek megvoltak, csak a kivitelezéshez még nagyon nehéz megtalálni itthon a megfelelő szakembereket, és a megfelelő technikát. Például sokszor olyan problémába is ütköztünk, hogy amilyen erősítővel szerettük volna felvenni a lemezt, az nemhogy nem volt senkinek az országban, de még egyetlen boltban sem volt kapható. Drágább hangszereket is csak rendelésre hoznak be, nem úgy, mint pl. Ausztriában, ahol bemegy az ember a hangszerboltba, és végigpróbálhatja az összes profi hangszert, és erősítőt. Nagyon rossz dolog így vaktában venni félmilliós cuccokat, és ugyanígy a stúdiózás is sokszor hetekig csak a jó hangbeállítás kikísérletezésével telt.

Külföldi terjesztés várható a Words of Wisdom-ból? Mennyire vagytok ismertek kint?

Szeretnénk, ha a Wisdom lenne az a zenekar, amelyik megnyitná az utat a magyar heavy/power zenekaroknak a nemzetközi ismertség felé, de még mindig van egy szinte megbonthatatlan fal Ausztria és Magyarország határán, amit nem tudom, hogy valamikor is le lehet e majd dönteni. A nyugtról érkező zenekaroknak Magyarország még mindig a balkán, és a mai politika sem győz meg senkit arról, hogy ez már nem így van. Nem tudom mennyire vagyunk ismertek kinn, többször rendeltek már tőlünk CD-ket különböző országokból, és van ahol százasával. Egyelőre még nem küldtünk ki a nagylemezünkből, eddig lekötöttek a lemezbemutató koncert szervezésének dolgai.

A cd multimédiás részt is tartalmaz, amin videóklipek találhatóak. Mesélnél erről egy kicsit?

A multimédia szépen aláfesti Wiseman és a Bölcsességek Könyve világát. Gábor csinálta, mint ahogy az EP-n lévő multimédiát is, és szerintem nagyon ötletes dolgot sikerült összehoznia. A gitározós oldal például nagyon eredeti! De a lényeg, hogy tükrözi a lemez hangulatát, és a klipek is csak hozzátesznek ehhez. Az egyik klip a Strain of Madness, ugye ez egy EP-s dalunk volt, a másik pedig, amely a lírai Unholy Ghost-ra készült. Tervben volt egy harmadik is a Reduced to Silence dalra, de kicsúsztunk az időből, úgyhogy az majd a TV-kben lesz látható.

Milyen volt az első lemezbemutató koncertetek? Gondolom nagyon boldogok voltatok, hogy sok lelkes közönség már nagyon várt titeket. Milyen felejthetetlen élményben volt részetek pontosan?

Tényleg felejthetetlen volt. Nem hittük volna, hogy ennyien kíváncsiak ránk. A tavalyi koncert ingyenes volt, és nem tudtuk, hogy a teltház az ingyenességnek szólt e, vagy a zenekarnak, de hogy idén belépővel is bejöttek ugyanannyian, az elég bizonyíték. Sokat készültünk az eseményre, és úgy néz ki megérte. Szeretnénk ebből a november közepei koncertünkből hagyományt csinálni, eddig ez volt a második alkalom, és mind a kettő szinte tökéletesen sikerült, így harmadik is biztosan meg lesz tartva, reméljük ugyanekkora, vagy még nagyobb sikerrel. Asszem az emberek kezdik észrevenni azt, amikor egy zenekar adni is szeretne valamit nekik, nem csak kapni.

Szerepeltek egy nemzetközi válogatás lemezen is az olasz LM Records gondozásában. Hogyan kerültetek velük kapcsolatba?

Nem tudom a háttérben, hogy történhetett, az ő elmondásuk szerint a honlapunkról letöltöttek dalokat, és nagyon tetszett nekik, így megkerestek ezzel kapcsolatban. Ez egy nemzetközi válogatás volt, sok országból mindenféle zenekarokkal. Nem hiszem, hogy ezzel leszünk világhíresek, de mindenképpen segít abban, hogy megismerjenek minket az ország határain túl.

Elég sok hasonló stílusban utazó külföldi zenekar van, de a magyar csapatok közül ilyen minőségi muzsikát nem sokan játszanak. Menjünk vissza teljesen az időben. Elmesélnéd, hogyan is kezdtétek el az egészet, hogy sikerült ilyen szintre eljutni?

Ez külön öröm, hogy így gondolod, bár én abban bízok, hogy egyre több magyar zenekar lesz, akikre azt lehet mondani majd, hogy minőségi. Rengeteget segítene a metál helyzetén. Egyelőre azt kéne elérni, hogy a zenekarok igénye meglegyen az igényességre, és utána lehetne tovább lépni. Remélem néhányan követik majd példánkat, és ha igen, akkor már megérte elkezdeni az egész Wisdomot. A Wisdom sztori fenn van a honlapunkon, javaslom nézze meg mindenki, és ott megvan az is, hogy hogyan jutottunk el idáig.

Lesz valamikor magyar nyelvű dalotok is, vagy nem tartjátok fontosnak?

Ha a Moby Dick Tribute lemezen szereplő Prometheus dalt miénknek vesszük, akkor van magyar nyelvű Wisdom dal, de persze az egy átdolgozás. Saját magyar nyelvű dalunk egyelőre nincs, elég nehezen lehetne érvényesülni úgy külföldön, de egyelőre úgy néz ki nincs is rá szükség. Elfogadnak minket így is, erre jó példa a lemezfogyás, és a lemezbemutató. Nekünk az a lényeg, hogy jó dalokat írjunk, és valahogy az angol még mindig jobban passzol a zenére, mint a sokkal szögletesebb magyar nyelv.

Valamilyen változást szeretnétek a zenétekben megvalósítani, hogy még profibb és még jobb zenét készíthessetek?

Erről nehéz így a lemezmegjelenés után beszélni, mert úgy gondoljuk, kihoztuk a Words of Wisdomból a maximumot, amit tudtunk. 1 év múlva biztosan jobban látjuk majd hibáinkat, de most még nem tudok arról beszélni, hogy mit változtatnánk. Elég baj lenne, ha a friss nagylemezről azt gondolnám, hogy itt meg itt nem jó. Szerintem nincs rajta egy töltelék nóta sem, jól szól, tetszik az embereknek, mi is meg vagyunk elégedve vele, és ez a legfontosabb.

Az énekesetek még ad egy plusz dolgot a zene értékéhez, könnyedén felénekelte a remek dallamokat, vagy sokat kellett gyakorolnia?

Mint minden másra, az énekre is nagyon odafigyeltünk stúdiózáskor, hogy minden hang jó legyen. Emiatt nagyon sokáig elhúzódott a feléneklés. Gyakorlás nélkül nem lehet így felénekelni egy ilyen lemezt, és nagyon kevés az, akinek még könnyedén is megy. Fárasztó és hosszú munka volt, de megvan a gyümölcse.

Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?

Most klipeket forgatunk még az év hátralévő részében, aztán 2007-ben a lehető legtöbb helyre el szeretnénk jutni, hogy bemutassuk a nagylemezt. Egyelőre ezek a tervek, azt nem tudom még megmondani, hogy a következő nagylemezt mikor fogjuk elkészíteni.

Ugye sok koncertet és albumot várhatunk még tőletek?

Amíg megvan bennünk a lelkesedés és az ambíció, addig mindenképpen.

 

 

Honlap: http://www.wisdom.hu

 

Hexvessel Hexvessel
április 24.