– Meséljetek először is az Insane történetéről!

É: Gyakorlatilag 1998 végén, de inkább 1999-ben alakult a zenekar. A kezdeti időkben szinte csak feldolgozásokat játszottunk, mint pl. Dog Eat Dog, H-blockx, Sepultura, Freshfabrik stb. Szerintem teljesen úgy indultunk, mint bármelyik kezdő zenekar. Kiosztottuk, hogy ki milyen hangszeren fog játszani és indult a csörömpölés!

– Ha jól számolom, idén ünneplitek a zenekar 10. születésnapját. Ünneplitek? Mivel, hogyan készültök?

B: Igazából elég érdekes ez a szituáció, mert ha jól számolom nekem is lassan 4-5 éve közöm van valamilyen formában a zenekarhoz. De így is csak a felét láttam annak a teljes 10 esztendőnek amióta a csapat magja együtt van.
Biztos, hogy az új album hivatalos lemezbemutatójának apropójából lesz erről is megemlékezés. Az tuti, hogy nem hazudtoljuk meg önmagunkat és a torok nem marad szárazon 🙂

É: Igen, ahogy Bálint is mondja mindenképp lesz ünneplés, de lehet, hogy ez átcsúszik majd a jövő évre, hogy jobban rákészülhessünk a dologra!

– Az Insane számomra mindig egy egységes csapatnak tűnt a hírek alapján. Mi vezetett az énekes cseréhez (ha publikus)?

É: Az egységesség abszolút igaz!
A tagcserék sajnos azért történhettek meg, mert rengeteget turnézunk külföldön és sokszor hetekig egybe vagyunk zárva és ilyenkor sokkal jobban kijönnek a problémák, mintha lemennénk péntek szombatonként bárhova koncertezni.
Az énekes csere oka is részben ezért történt meg, illetve egyéb apró dolgok miatt, de ez már a múlt.

– Hogyan került épp Bálint a banda élére? Mások is képbe kerültek a válogatás során?

É: Nem volt válogatás abszolút… Eleinte teljesen másképp indult ez az egész, mivel Bálint és én a Circleshine-ban együtt zenéltünk, és onnan kavarodtunk az Insane-ben is össze.

B: Nagyon régóta terveztük már Érsivel, hogy majd egyszer együtt zenélünk. Aztán úgy jött ki a lépés, hogy a Circleshine-ban végre összejött és emiatt újra napi kapcsolatba kerültünk egymással.
Meg alapvetően az egész zenekarral régi cimborák vagyunk és tudtuk mindig egymásról, hogy éppen merre hány méter 🙂

– Mennyire ment zökkenőmentesen a váltás?

B: Az elején természetesen nagyon furcsa volt Oszi helyén a színpadon állni, de alapvetően az első pár hónapot leszámítva, úgy érzem, hogy a közönség is nagyjából elfogadott. Most már sokkal könnyebb, itt az új lemez és mindenki el tudja dönteni, hogy tetszik avagy nem.

É: Mindenképp nehéz volt, de Bálint elég jól helyt állt.
A fő hiba, ha lehet ezt hibának nevezni, hogy nem mondtuk le a meglévő koncerteket, hanem egyből bedobtuk Bálintot a mélyvízbe. Így utólag egy fél év szünet jobb lett volna, de akkor nem ez tűnt a helyes útnak. Mindenki már koncertezni és fesztiválozni akart és ez így is lett…

– A felvételek során elég sokan vendégeskedtek. Meséljetek erről!

B: Igen, szerettünk volna egy olyan lemez csinálni a korábbiak ellentétben, hogy amit eddig Oszi megoldott samplerrel az milyen is, ha élő hangszerek szólnak.
A Fuerteventura című instrumentális számban egy trombita és egy szaxofon van segítségünkre. A How Dare you?-ban Varga „Pici” Zoli tette még súlyosabbá egy kis zongorával a hangulatot.
A Lelkem iránytű-be pedig Berci édesapja, aki a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarában zenél, 3 barátjával teszik színesebbé a számot egy nagybőgővel, egy brácsával és két hegedűvel.

– Milyen volt a Bakeryben dolgozni? Mennyi időt töltöttetek a lemezkészítéssel?

B: Durván 3 hetet töltöttünk a stúdióban és már kezdtem azt érezni, hogy új otthonra találtam.
Félretéve a viccet nagyon jó volt Bogyó-val (Bodnár Péter) dolgozni és emberileg is nagyon jól kijöttünk.
Természetesen Pici is rengeteg jó tanáccsal látta el a társaságot.
Egy szó mint száz…a kemény meló ellenére tökéletesen ki tudtunk kapcsolni és ez elengedhetetlen ilyenkor.

– Hogyan álltak össze a dalok? Változott valami a dalszerzésben Bálint belépésével?

É: A dalok zenei részét még akkor elkezdtük 4-en összepakolni, amikor még Oszi a zenekar tagja volt. Viszont volt 1-2 szerzemény, ami csak az utolsó pillanatban készült el véglegesen (33, Ready To Kill).

– Egyáltalán, bele tudott folyni a dalszerzésbe?

B: Valamilyen szinten igen, de inkább a hangulati részébe. Kicsit mindenkit megviselt az elmúlt pár év és szerencsére a hasonló gondolkodás mód miatt ezt most a bele tudtuk tenni a lemezbe, ezt értem mind szövegek mind zene tekintetében.
A zenekar a mi kis szigetünk!

– A borítóban található információk szerint a zene és a szöveg is közös munka. Ennyire egységesen kiveszi a részét a munkából a csapat minden tagja vagy nem tartjátok fontosnak ezt kiemelni?

B: Mindenki beletette a saját elképzelésit. Például a szövegek nagy része magyarul született, amit aztán a Berci fordított angolra, de a Something is in the Wind és a Hocus Pocus teljesen az ő munkája. Meg ott van az Inside ami abszolút a Laci érzései nyomán írtam.
Egy egységes produkcióhoz csapatmunka kell és ott van az Érsi, aki melót nem kímélve szépen lassan egy tényleges egységgé formál minket.

– Nem a „Lelkem iránytű” az első magyar nyelvű nótátok, ezek tervezett lépések vagy a „sors” hozza így?

B: Eredetileg magyar szöveg készült erre a számra és én is illetve a srácok is úgy érezték, hogy ennek így kell lennie. Talán amiatt is mert ez egy balladisztikusabb nóta és mégis csak a magyar az anyanyelvem és ezeket az érzéseket így sokkal jobban ki tudtam magamból adni.

É: Talán ezzel a dallal ment a legtöbb munka, mivel ezt 2006-ban már elkezdtük összerakni, amikor Moszkvában játszottunk. Az alapja hasonló volt, de valahogy sehogy sem állt össze a kép, mindaddig, amíg Bálint nem hozott rá egy szöveget.

– Igazán tetszetős a lemez kivitelezése. Gratulálok! Ennek megtervezésében mennyire van benne a kezetek?

B: Volt egy ötletem amit egy gyerekkori barátom Tóth István és az Insane volt gitárosa Bedő (Bende Imre) tökéletesen kivitelezett. A front borító igazából egy festmény amit István festett meg. A belső borító meg teljes egészében Bedőt dicséri.

– Klipet melyik dalra, esetleg dalokra terveztek?

B: Az első klip a Hocus-Pocus-re készül, ha minden a tervek szerint alakul akkor ez már szeptemberben látható lesz. A második az a közös kedvencünkre a 33-ra készül majd, ami egy jóval súlyosabb téma. A 3.-ik meg legyen meglepetés.

– Van már erre valami koncepció?

B: A Hocus Pocus inkább egy image klip lesz. A 33-ra tervezünk egy storyzósabb klipet… igazából sok ötlet van erre is, de mivel sajnos a keretek szűkösek, így ettől is nagyon sok minden függ.

– Pár gondolatot megosztanátok velünk a lemez szövegeiről?

B: A szövegek majdnem teljes egészében olyan szituációkat vázolnak amiket magunk körül megélünk vagy amit látunk, tapasztalunk a világban. Ebbe elég sok minden belefér a szerelemtől a lelki forradalomig, a természettől az elmúlás gondolatáig. Egy dolgot tartok fontosnak, hogy nem akarunk direkt mód belerágni az emberek szájába válaszokat. Hanem mindenki aki már volt hasonló szituációban, mint amiről az adott szám szól az bele tudja képzelni a saját dolgát.

– Mit várhatunk az Insane-től a közeljövőben, azon túl, hogy ismét turnéztok orrvérzésig? 

B: Nagyon régóta terveztem már, hogy szeretnék egy akusztikus projectet és úgy nézz ki, hogy annyira szerencsésen jönnek ki a dolgok, hogy ez a zenekaron belül megvalósul. Mert a többiek is elég régóta tervezik ezt. Szóval turné után a következő lemez előtt, ha minden összejön ez lesz terítéken.

– Lassan itt lesz az ideje DVD-n is megörökíteni a koncertjeiteket! Terveztetek már valami ilyesmit?

É: Igen! Ez is régi álom, és szeretnénk az elmúlt 10 évet valahogy megörökíteni. Ez rengeteg munka lesz, de megpróbáljuk!

– Külföldi lemezmegjelenéssel hogyan álltok?

É: Ősszel Ausztriában és Németországban már megjelenik, Angliában szintén és igyekszünk a többi európai országban is intézni a terjesztést!

– Az Insane talán a legtöbbet turnézó hazai banda. Hogyan bírjátok? Van még olyan európai ország, ahol nem koncerteztetek?

B: Az elmúlt egy évben 11 országban jártam a srácokkal olyan helyekre jutottam el, ahova mint magánember nem biztos, hogy megtehettem volna és a java még csak most jön 🙂
Rengeteg élménnyel és tapasztalattal lett gazdagabb zeneileg és emberileg is. Nekünk szerintem ez az igazi kikapcsolódás, ilyenkor megszűnik minden csak a koncertek és az együtt röhögés van 🙂

É: Ha jól számolom, most tartunk 22 országnál, de lehet, hogy tévedek. Azért persze van kivétel, ahol még nem jártunk, de ami késik nem múlik!

– Merre vannak a legfanatikusabb rajongóitok?

B: Talán a Baltikumot tudom ez alatt az egy év alatt kiemelni. Fanatikusak, nyitottak, örültek, igazi Insane rajongók.

É: még talán Lengyelországot is ide sorolhatjuk…

– Ennyi koncertkörút során biztosan nem egy-két érdekes történet gyűlt össze. Az interjú lezárásaként osszatok meg párat ezek közül az olvasókkal!

Hát tényleg rengeteg dolog történt velünk, még akkor is ha csak az elmúlt 1 évet nézzük.

Nehéz is volt választani, de talán az első igazán durva koncertemet osztanám meg veletek. Van egy fesztivál, a Saldus-i Lettországban, ahova idén is visszatér a zenekar. Maga környezet varázslatos, egy erdő közepén kb. 10 km-re a civilizációtól. Kb. este olyan 6-7 felé értünk oda. Az emberek még csak lézengtek, mi épp az első hűsítő sörünket ittuk. A színpad még illatozott a frissen vágott fenyőtől, gondoltam is magamban, hogy hát ez nem lesz nagy eresztés. A technikus kollégával jelbeszéddel próbáltunk kommunikálni a nyelvi nehézségek miatt 🙂 Olyan 8 felé kezdtünk játszani és azon kaptam magam, hogy emberek mindenhol…percek alatt 3-400-an kezdtek törni zúzni a színpad előtt! Mi is kezdtünk bele melegedni 3.-ik szám után már a színpadon is ment a tánc… tényleg annyira belelkesedtek a srácok, hogy a Bercivel komoly küzdelmeket kellett folytatnunk, hogy elérjük a mikrofonokat.

Zseniális buli kerekedett…Érsi stagedive-olt, Laci mellett egy pár folytatott igen erotikus táncot.
Én meg csak kapkodtam a levegőt, mindenhol sugárzó tekintetek, energia és természetesen folyt a sör patakokban.
Remélem idén is ilyen lesz!