– Hello Fernando, Sanyi vagyok, a magyar Fémforgács webzine egyik szerkesztője. Hogy vagy mostanában? Továbbra is Lisszabonban élsz? Mennyi szabadidőd marad a zenekar mellett?

– Nos, én pedig Mike Gaspar vagyok, Fernando kért meg, hogy válaszoljam meg ezt az interjút, és ezt mindig örömmel teszem. Fernando még mindig Lisszabonban él én pedig a Cascais/Estoril közeli partvidéken. Olyasmi ez mint Kalifornia, csak a rengeteg tetkó és szilikon baba nélkül, bár kezd itt is népszerűvé válni!! he he
A szabadidő elég ritka mostanában, de szerintem jó, hogy ennyire elfoglaltak vagyunk. Több mint egy éve most van először néhány hét szabadidőnk, és a jövőt tervezgessük. Szerintem azt se tudjuk, mihez kezdenénk a szabadidővel! Én szeretek aludni!! he he

– Még mindig fordítasz? Olvastam valahol, hogy az I am legend-ből a te tollad nyomán született a portugál verzió. Tetszett a film?

– Igen, való igaz, hogy Fernando fordította a könyvet, néha még a stúdióban a felvételek közti szünetben is dolgozott rajta. Mindig van valamilyen elfoglaltsága, imád írni és külföldi anyagokat fordítani, mert néha elég silány munkákkal találkozunk. Én is láttam a filmet és nagyon tetszett. Élünk-halunk az összes vámpíros dologért!

– 1992-től beszélünk Moonspell-ről, de azért voltak előzmények is. Menjünk vissza egész a a sztori elejére!

– Nos, akkoriban még a Morbid God-ként élt a zenekar. Ares a korábbi, 96-ban kivált bőgősünk alapította Fernando-val. Mindketten hatalmas Bathory rajongók, egyszer úgy hozta  sors, hogy találkozhattak is Quorthon-nal, amikor Lisszabonban járt. Olyan hatást gyakorolt rájuk azon a napon, hogy rögtön megalapították a zenekart. A Mester a következő szavakat mondta a portugál underground metalrajongóknak: Stay Conquistadores! (Hódítsatok!)
De egyelőre még csak papíron volt az ötlet, mondjuk úgy. Míg szereztek hangszereket, próbatermet, na és persze megtanultak játszani, hát eltartott egy darabig! 91-ben jött ki az első próbatermes demó kazetta mindössze egy dallal! Serpent Angel. Ez egy split-bakeliten jelent meg, The Birth of a Tragedy címmel. Ekkoriban kerültem én a képbe. A többi már történelem, a Moonspell pont azt teszi, amit Quorthon mondott! Hódít és soha nem néz vissza!!

– Folyamatosan voltak tagcserék, ami azért egy ilyen korú zenekarnál nem meglepő. Volt olyan személyi változás, ami visszavetette a csapatot?

– Nos, az Under the Moonspell-ig tartott, míg megtaláltuk a megfelelő felállást. De összejött, és a Wolfheart már ezekkel az emberekkel készült. Az első és még mindig lenyűgöző lemezünk! ’95-ben vettük fel, abban az évben vesztettük el két gitárosunkat, Ricardo érkezett és ebben az évben volt a legelső Európa turnénk!
Nagyon jóban voltunk kettőjükkel, és igen, egy kicsit személyes is a dolog, mert mindannyian latinok vagyunk és mi mindenből nagy ügyet csinálunk. Forróvérűek vagyunk és gyorsan elvesztjük a fejünket! De szerencsére már ismét jóban vagyunk és remélem nagyon gyakran találkozunk a jövőben is!
Később Ares, az eredeti bőgős kiszállt ez még komplikáltabb volt, és inkább csak annyit mondanék a dologról, hogy szerencsére már túl vagyunk rajta! A jővőre tekintünk!!!! he he he

– Milyen munkamódszer alakult ki a bandánál? Gondolok a dalszerzői munkára, de ide érthetjük az egyéb művészi és promóciós dolgokat is.

– Igen, a Moonspell halálos csatagépezetté vált! Mindannyiunk belefolyik mindenbe! Fernando-ra úgy tekintünk, mint művészi inspirációra és vezetőnkre. Sok parás dolgot ő vezényel le. De megpróbáljuk felosztani a dolgokat amennyire lehetséges és mindenkinek a képességeinek megfelelően. De a legfontosabb, hogy mindig nagyon odafigyelünk arra, hogy mi kerül a publikum elé.
Így kezdtünk turnézni is, mindenki segített, amiben tudott.
Pedro például az elmúlt napokban keményen dolgozott az új projekteken meg a programozásán. Ha merchandise designok közül kell választani, vagy továbbküldendő/nyomtatandó cuccok, akkor azt én csinálom. Ha éppen nem én, akkor valaki más! Mind ugyanazért az ügyért harcolunk!

– Igazi hiánypótló a nemrég megjelent DVD-tek, egészen 2005-ig tartalmaz felvételeket a csapatról. Miért csak most jött el az ideje a megjelenésnek?

– Volt némi komplikáció a korábbi tagokkal, akikről fentebb beszéltem. Először Ares-t volt nehéz meggyőzni, hogy rátehessünk néhány nagyon fontos fényképet a DVD-re az első turnénkról. A Century Media-nak is bonyolult volt a szituáció és nem tudta mit tegyen. Nagy volt a nyomás minden irányból és Fernando-nak jó pár álmatlan éjszakája volt emiatt. Úgy tűnt, örökké fog húzódni és minden oldalról csak azt hallottuk, hogy mikor lesz már kész a DVD?!
De végülis csak összejött a dolog! Basszus, kemény volt!
Másik oldalról meg jó is, hogy így alakult, rákerülhetett egy dokumentumfilm, amit tavaly nyáron forgattunk a lisszaboni temetőben! A múltról beszélünk és az egyéni, zenekarhoz kapcsolódó élményeinkről! Elég állat! Az idő néha jó szerencsét hoz a sötét sztorikhoz! he he

– A Lusitanian Metal anyag jó keresztmetszetét adja a Moonspell-nek. Hogyan válogattátok ki a tartalmát?

– Az előbb említettem, Fernando ásta bele magát mélyen a régi felvételekbe. A professzionális cuccoktól kezdve haverok amatőr felvételein át mindent átnézett, ami rólunk készült. A korai próbatermi videókat egy barátunk vette fel, mert látni akartuk, hogy nézünk ki a színpadon. Fejlődni akartunk, mielőtt ténylegesen kiállunk emberek elé. Az első buli is rajta van, láthatod, hogy készültünk rá. Azt akartuk, hogy színházi legyen, különben nem vállaljuk el. Milyen kár, hogy nem találtunk anyagot a 96-os Lisszaboni Convent (Convento do Beato)-ról, lemezbemutató koncert volt, és kétség kívül az egyik legjobban sikerült koncertünk volt. Fernando mindent bevetett, de nem talált senkit, akinek megvan.

– Volt olyan felvétel, ami számotokra is meglepetéssel szolgált?

– Nos, a Wolfheart nagy meglepetés volt, nem voltunk túl profi zenészek és elég nehezen ment a stúdiózás. Lehet, ezért sikerült olyan jól!
A Sin negatív meglepetés volt. Szerintem remek lemez, de valószínű nem a megfelelő időben készült. Nagyon sok időt öltünk a stúdióba és a média és a rajongók részéről elég rossz kritikákat kapott. De ennek ellenére is sok fogyott belőle. Szerintem tetszett az embereknek, csak nem merték beismerni!

– Ilyen hosszú pályafutás alatt nyilván jó sok anyagotok gyűlt össze. Ezek közül várható még, hogy valami előkerül a következő anyagokon vagy ezek már maradnak a fiók mélyén?

– Az Anno Satanae biztosan az utolsó ilyen anyag, amit valaha kiadtunk! Újra felvettük a Morbid God dalt, vagyis a legelső demónkat és az Under the Moonspell-t. Ez azért lenyűgöző számunkra, mert így végre minden anyagunkat, amit valaha írtunk, profi minőségben hallhatjuk. Ez egy részről nekünk nagyon fontos, a fiatal közönségnek megadja a lehetőséget, hogy megismerkedjen azokkal a dolgokkal, amiket akkoriban alkottunk. Az idősebbek meg össze tudják hasonlítani. Tényleg elképzelésem sincs, hogy tudnánk kiadni más régi anyagot!

– Igazán eltalált a design is. Gratulálok! Kinek köszönhető és mennyire sikerült a banda elképzeléseit belevinni?

– Azt hiszem, sosem voltunk még ennyire elégedettek a designnal az utóbbi időben! Seth Siro az, aki a Septic Flesh-ben bőgőzik, és ezer éve cimboránk. A mi korosztályunk, és ő is dél-európai. Nem is hasonlíthatnánk jobban! Ugyanúgy gondolkodik, mint mi és magasak az elvárásai önmagával szemben. A Night Eternal borítója brilliáns. Sok verzió közül választhattunk, és szinte bármelyik lehetett volna! Ez nagyon sok tehetséget rejt, néha úgy kell összevadászni a megfelelő borítót, itt meg egy rakás közül választhattunk!
A DVD-nél is csak megkértük, aztán leesett az állunk! Nagyon sokkal tartozunk neki!

– 2007-ben kijöttetek egy válogatással valamint a korai anyagokat tartalmazó Under Satanae lemezzel is. Ezek megfeleltek a várakozásaitoknak? Milyen eredményeket hoztak illetve ez utóbbi megjelentetését „belső kényszer” motiválta vagy kívülről jövő igény? Ha jól tudom, az SPV nem az a ráerőszakolós fajta…

– Ezt igazából a Century Media adta ki. Szóval két kiadóval dolgozunk együtt egyidőben. Ez számunkra is zavaró és parás néha. Túl sok kiadványunk van? Úgy tűnik, az emberek mindig többet akarnak. Azt hiszem, amíg normálisan van megcsinálva és sok energia beleölve, addig nincs ezzel gond. Még egy remekül sikerült halloweeni bulit is adtunk 2007 végén az Under Satanae kapcsán, kivetítőkkel, háttértáncosokkal, énekesekkel egy hatalmas színpadon. Megnézhetitek Youtube-on! Ha nem vesszük fel újra ezeket a dalokat, akkor ezzel a remek bulival biztosan szegényebbek lenne sok lisszaboni rajongó! Szóval jó ez így!

– Térjünk át a folytatásra. Hogyan álltok az új dalokkal? Mikorra várható a következő nagylemez?

– Még csak most kezdünk el agyalni rajta. Fernando azt mondja, hogy már a felét megírta. Így szokott ez kezdődni. Mindig sokat témázunk rajta, hogy milyen irányról szóljon az új lemez. Még ha néha ösztönösen alakul ki akkor is. Mintha mentálisan kapcsolatban állnánk és ugyanazt éreznénk. De nem mindig! he he. Meglátjuk.

– Mennyire vagytok termékenyek a dalszerzést tekintve?

– Mindannyiunknak vannak ötletei, de Ricardo és Pedro írja a legtöbbet és kombinálja össze a riffekkel és a billentyűtémákkal. Ricardonak nagyon jó hallása van, mindig őt kérjük meg az ilyesmire. Minden bandába kéne egy Ricardo! Pedro a programozás és hangszerelés területén vadállat, igazi varázsló ezen a területen.
Szeretek minél többet hallani, tudni és érezni a részekből, hogy a legjobb ötleteimet adhassam hozzá. Néhány dal egy dob témából született. Vagy pl. ének részekből vagy dalszövegből. Az inspiráció mindig csak azon múlik, hogy tekintesz rá!

– Nyilván a DVD megjelenés is apropót szolgáltatott a koncertezésre, de felmerül a kérdés, hogy főbandaként vagy kvázi előzenekarként szerettek koncertezni? Netán a fesztivál fellépéseket kedvelitek jobban?

– Mindet szeretem, de mind különböző és mindhez idő kell, hogy hozzászokj!
Amikor főbandaként játszunk, néha unatkozunk, annyit kell várni, hogy játszhassunk. Hacsak nem egy különálló showról beszélünk, ahol mondjuk egy előzenekar van csak. Ezek általában az igazi Moonspell bulik. Hatalmas energia. Érezzük, hogy a közönség csak miattunk van ott!
A fesztivál mindig jó szórakozás de egyúttal tiszta őrület is! Egy rakás zenekar szoros időbeosztással. Elég nehéz így a maximumot nyújtani. De az olyan fesztiválok, mint pl. a Wacken, amely a legjobb feltételeket és közönséget nyújtja az egész világon, nehéz nem mesés koncertet adni!
Előbandaként turnézunk azt hiszem a legtöbbet, és ehhez is vagyunk hozzászokva leginkább. Úgy érezzük, hogy pozíciónktól függetlenül sokat kell nyújtanunk. Olyasmi, mintha bizonyítanunk kéne a rátermettségünket, mint 15 évvel ezelőtt. Tűzbe hozzuk a közönséget! De néhány rajongó nem szereti ezeket, mert csak 40-50 percet játszhatunk. Az Államokban pl. csak 25-30 percet játszhattunk a legutóbbi turnénkon! Őrület!

– Melyik az a földrész, ország, ahol a legerősebb a Moonspell tábor?

– Kezdetnek természetesen ott van Portugália, nagyon ismertek vagyunk itt, sok a TV szereplés is. Ez nem túl megszokott, tekintve, hogy az undergroundból érkeztünk. A Rock ‘n Rio-n 50000 rajongó előtt játszottunk, de persze a Metallica is aznap lépett fel. Nagyon tisztelnek minket arra és szívükbe zárták a Moonspell-t. De nehéz összehasonlítani a többivel.
De azt kell mondjam, az olyan helyek, mint Lengyelország, Németország, Mexico, néhány amerikai állam, mint pl New York, Chicago, L.A. vagy Texas elég erős rajongói bázissal bír. Japán és Ausztrália más tészta, ott még sosem jártunk!

– Van még „szűz” terület a Moonspell számára?

– Igen, Japánban és Ausztráliában már jó volna játszani, de Kína és Afrika is állat lenne!

– Nemrég ismét Magyarországon jártatok. Hányadszorra is? Mi első nekifutásra ötöt simán felsoroltunk. Milyen emlékeitek vannak a magyar koncertekről?

– Hát én majdnem 10-re emlékszem, he he.
A magyar közönség nagyon tudja, mit akar! Szeretem ezt, mert én is ilyen vagyok!
Mindegyik magyar remek buli  volt, a fesztiválok is, mint pl. a Pepsi feszt. minden őrületével együtt. Rengeteg sztori jut eszembe, amikor Budapestre gondolok. Mindig korán fel akartam kelni a buszon, hogy lássam a beérkezést a városba és a történelmét. De egyszer hét Burger Kinget és ki tudja mennyi McDonalds-ot számoltam össze és ez durva! he he

– Kíváncsi lennék, volt-e már időtök körülnézni Budapesten (esetleg az ország más részein) a koncertek előtt vagy után?

– Mint mondtam, elég sokat nézelődtünk már, de mindig lehet ezt tovább vinni, múzeumokat nézni például vagy egyéb műalkotásokat a város környékén. De tudom, hogy többet láttam, mint bármelyik tipikus turista. Mindig a helyiekkel lógunk és nem bánom, ha császkálunk és eltévedünk néha!

– Esetleg turistaként visszatértek-e egy-egy országba vagy városba, amit turnék alkalmával nincs időtök felfedezni?

– Bárcsak megtehetném. Olyan sokat utazom, hogy néha otthon maradni is nagy élmény!
De nagyon sok barátra tettem szert szerte a világon, szerintem Helsinkibe vissza fogok menni, ott nagyon szeretnek és várnak. Londonban már ezerszer voltam és biztosan fogok is még. Szeretem New York-ot mostanában, mivel ott él a barátnőm szóval barát és családnézőbe is oda járok.

– Mi a helyzet a portugál metal élettel? Milyen változásokat látsz az elmúlt 20 évben? Tudsz mondani néhány fiatal, tehetséges bandát?

– Igen! A Firstborn egy 97 körül alakult csapat extreme black metal hatásokkal. A kezdetek óta megváltozott a hangzásuk és a hangulatuk és valami egészen egyénit hoztak össze. Nagyon spirituálisak és Buda egy nagy hatásuk. Nagyon szeretem a legutóbbi lemezüket és úgy emlékszem egészen Skóciáig mentek, hogy felvegyék. Ők egy nagyon jó példa arra, amit kérdeztél. De körül kell nézni, hogy mi felel meg az ízlésednek. Erre Portugália néha sajnos nem a legmegfelelőbb.

– Szereti valamelyikőtök a Depeche Mode-ot? Ha igen, melyik a kedvenc album?

– Mindannyian imádjuk a Depeche Mode-ot! A Sin-en nagyon érződik a hatásuk! Egy feldolgozást is játszottunk már! Sacred
Én az Ultra-t nagyon szeretem meg a Black Celebration-t is. Remélem idén végre megnézhetem őket élőben!

– Ez a kérdés gondolom már eléggé elcsépelt, de én mégis kíváncsi lennék, milyen hatások vezettek a kezdeti black metaltól az Irreligius, majd attól az elektronikával megspékelt Sin/Pecado illetve a The Butterfly Effect lemezekhez?

– Ez egyszerű!
Bathory, Celtic Frost, Morbid Angel, Root, Tiamat, Samael, Depeche Mode, The Cure, Fields Of The Nephilim, Nick Cave, Marilyn Manson, NIN, Ramstein, Laibach etc….

– A következő lemez dalairól már beszéltünk, de beavatnátok a hosszabb távú tervebe is?

– Mit mondhatnék, elég régóta zenélünk, van tapasztalatunk. Remélem, tudjuk folytatni a remek albumok sorát és megerősíthetjük a rajongók táborát. Remélem, összejöhet pár nagyobb költségvetésű élő koncert, hogy intenzívebb legyen az élmény. Mindig alkotunk, kísérletezünk és terjesztjük azoknak, akik leginkább igénylik!
Azt is remélem, hogy a jövő bandái már egy erősebb metal kulturában nőhetnek fel az országomban. Más országokban is megvan egy gond, sokat gondolunk rájuk!