– Aaaron, olyan keveset tudni rólad! Néhány dolog, amit elő tudtam ásni az az, hogy nincsenek gyerekeid és egy igazi Aston Martin Motors rajongó vagy! Kérlek, ossz meg velünk valamit a magánéletedből! Bármit, amit szeretnél.
– Ehm, hát, én, nos, nem nagyon szeretek túl sok személyes infót megosztani, mert nyilvánvalóan az a tény, hogy zenekarban vagyok, sajátos atmoszférával, hangulattal bír. És ez így jó, szeretném ha így is maradna. Tudod, néha az emberek olyan sokat tudnak a magánéletemről, pl. ezt az Aston Martin dolgot sem értem, honnan tudod… ez az egyik legőrültebb dolog, ami érdekel, de ja, szeretem a művészeteket, szeretem a klasszikus irodalmat, a szobrászatot meg ilyesmit, és szeretem az építészetet is, tudod, ahogy az épületek kinéznek, meg az ilyesmit, néhány szemszögből egészen normális vagyok, Észak-Angliában élek, ezt tudod, nagyon sokat esik itt, és a világ ezen részén is sok inspiráció éri az embert. Azt hiszem, per pillanat többet nem mondanék.
– Csillagjegyedet tekintve, skorpió vagy. Hiszel abban, hogy az emberek jellemvonásaik alapján 12 fő csoportba sorolhatók, és a igazak-e rád a skorpió tulajdonságai?
– Néhány ember valóban hisz benne. Úgy értem, én nem tartozom közéjük, nem nagyon hiszek az ilyesfajta dolgokban, érted. Az egész asztrológia dolog elég fura, úgy értem milliárdnyi ember él a földön, nem tudom elhinni, hogy 12 csoportba oszthatóak lennének. Ez elég fura a számomra. És persze, a naptár is rengeteg alkalommal változott az évek folyamán, szóval azt mondani, hogy skorpió vagy, pedig annyiszor változott már a naptár, én nem az vagyok, akit a világ látni akar bennem, nem hiszem, és ja, lehet, hogy birtoklok néhány skorpió tulajdonságot, de nem tudom, nem igazán hiszek ezekben a dolgokban, hogy őszinte legyek.
– Van más hobbid a zenélésen kívül? Van egyáltalán szabadidőd?
– Uhh, hát nem sok, mert soha nem volt menedzserünk. Én és Andrew intézzük a banda dolgait, ez így volt már a legelejétől kezdve, és ez persze rengeteg időt visz el, mert nem csak zenélünk, hanem egyúttal ez egy üzlet is a brit kormány szerint, szóval én és Andrew üzletemberek is vagyunk. Így aztán tudod, adót fizetünk, kismillió nyomtatványt és egyéb dokumentumot töltünk ki, meg egy rakás hasonló unalmas szarságot. De muszáj csinálni, úgyhogy csináljuk. Ez nagyon sok időmet elviszi, de ha mégis marad valami, akkor szívesen nézek DVD-t vagy olvasok könyveket, meg ilyesmi és persze ott vannak nekem az Aston Martin versenyek is…
– Játszol valamilyen hangszeren?
– Nem, és ezt tényleg nagyon sajnálom. Próbáltam régebben gitáron tanulni, de rájöttem, hogy nagyon-nagyon bonyolult. Fura, nagyon sok ember tud játszani rajta, így aztán gondoltam, biztos könnyű és egyszerűen nem ment, úgyhogy feladtam. Aztán megpróbálkoztam a szintetizátorral is, és az sem ment, szóval sajnos nem, semmilyen hangszeren nem tudok játszani, pedig nagyon szeretnék.
– Milyen gyakran próbáltok? Ahogy nézem, hogy Dan mennyi bandában dobol, gondolom elég nehéz lehet összeegyeztetni.
– Na igen. Elég durva a helyzet és nem is próbálunk rendszeresen. Hát igen, van az úgy, hogy hónapok telnek el minden próba nélkül, sőt, van hogy még a többiekkel is alig tartjuk a kapcsolatot. De ezután már nyilván muszáj próbálnunk, pláne amikor egy fellépés közeleg. Ilyenkor 2-3 alkalom is van egy héten, mert van néha, hogy a basszusgitárosnak vagy valamelyik gitárosnak nem jó valamelyik este, és van amikor nekem nem. Szóval igen, néha nehézkes a dolog, nem próbálunk sokat. Eléggé visszafogott banda vagyunk.
– Volt már valaha mellékprojected? Úgy tudom, nem vagy betokosodott metal rajongó, gondolkoztál már azon, hogy kipróbáld magad másik stílusban?
– Megfordult már a fejemben, igen. Nyilvánvalóan a MDB-nak megvannak a keretei, hogy mit tehetünk, tudod, doom-gothic-death metal banda vagyunk, néha kísérletezgetünk az ötletekkel. De ettől még a gitártémák kemények, a szövegek pedig gyászosak… de van néhány ötletem, ami az MDB-be nem fér bele, szóval csinálnék én mellék projektet, talán egyszerű a jövőben fogok is, de jelenleg a MDB-ra kell koncentrálnom. De vannak ötletek a fejemben, amiket ki szeretnék adni mellék projektként.
– Milyen stílusban gondolkozol?
– Hát, nem tudom pontosan, valami kevert dologban, mert elég fura ötleteim vannak. Szeretnék csak szavalós részeket, tudod, tiszta énekkel. De ugyanakkor szeretnék a klasszikus zene felé is nyitni. És valami olyasmi is jó lenne, mint a 80-as évekbeli Depeche Mode. Tudod, egy kevés billentyű, egy kevés dob ütemnek, ilyesmi. De aztán szeretnék metalt is, szeretek a gitárosokkal zúzni. Szóval ha lesz projekt, akkor abban mindenféle őrült ötlet előfordul majd, így nehéz volna egy stílusba sorolni.
– Erről jut eszembe, tetszik az új Portishead?
– Megvan, de még csak néhány dalt hallottam belőle, mert nagyon sok CD-m van. De igen, elég vad cucc. Tetszik, szeretem az experimentális dalokat. Őrült zene, nem olyasmi, amit buliban a haverokkal hallgattok. Olyan inkább, amit otthon hallgatsz, magadnak. Érdekes, változatos, számos különböző kultúrális elem van benne, de azt mondanám, hogy a többség nem fogja érteni.
– Koncertekkel kapcsolatban… általában megőrülsz a színpadon. Melyik koncertet élvezted eddig legjobban előadóként és melyiket nézőként?
– Húha, rengeteg koncertünk volt az évek folyamán.
– Sejtettem, hogy nem könnyű kérdés.
– Igen, ez egy nehéz kérdés. Néha kis helyeken játszunk, igazán szenvedélyes a közönség és az atmoszféra fantasztikus. És volt már, hogy a Metallica előtt játszottunk egy óriási arénában valahol Görögország hegyei között, és hát ez lenyűgöző volt. Szóval azt hiszem, ez lehetett a legjobb koncertem, a Metallica-val (Athenben talán?), hihetetlenül fantasztikus volt.
Az angliai koncertek érdekesek, mert nem vagyunk túl népszerűek idehaza. Elég furcsák a koncertjeink. De amikor a lakóhelyünk közelében játszunk az egész más, mert nagyon sok barátunk van a közönségben és persze a csaladaink, akik ismernek bennünket. És ez így elég jó… Észak-Angliában egész más az atmoszféra, tudod, ez mindenhol különbözik. Szóval nem könnyű kérdés ez, ugorjunk is tovább a következőre, hátha az könnyebb.
– Melyik borítótokat szereted a leginkább, mely dalok számodra a legszemélyesebbek és miért? Valószínű itt se lesz könnyű választani, de kérlek, próbáld meg!
– A legjobb borítónak még mindig a Dreadful Hours-t tartom, én terveztem, nagyon szenvedélyes munka és egyúttal elég agresszív is, egy kicsit beteg, de ez a kedvencem. Húh, a dalok… ez trükkös, nagyon szeretem a Two Winters Only-t, ezt a dalt soha nem játszottuk koncerten. Nagyon szenvedélyes dal, teli érzelmekkel. Nagyon sokat jelent a számomra, különleges dal, mégis nagyon személyes, és a hátterében levő privát dolgokról jobb nem beszélni. Számomra ez minden idők legnagyobb kedvence.
– Akkor térjünk át a For Lies I Sire-re! Szerintem sokkal változatosabb és erőteljesebb, mint az elődje, az A Line of Deathless Kings volt. Három év telt el, kérlek beszélj a dalszerzési munkák fontosabb különbségeiről!
– Nos, nyilvánvalóan új tagok vannak a csapatban, az ő munkájuk is az új lemez, már emiatt is más, mint az előző lemez. A banda fele eltűnt azóta, így nyilvánvaló, hogy vele változott a zene is. És szerintem ahogy öregszünk, egyre érettebbek leszünk és jobb dalszerzők is. Tudod, jobb dalszerző vagyok, mint voltam fiatalabb koromban. Nos, legalábbis úgy vélem. És szerintem ez a természetes fejlődés albumról albumra. Biztos vagyok benne, hogy ez elég taktikus válasznak tűnik, de ez egyszerűen így van. Szóval, természetes fejlődés, jobb dalszerzés, és persze a MDB klasszikus elemei: a mélység, a gyötrődés a lassú, kemény gitártémák, és az agresszív pillanatok. Mind nagyon sötét, nagyon atmoszférikus és nagyon színházias. És ez a MDB, mindig is a zene sötét oldalát fogjuk játszani színházias előadással, mert ez inspirál minket, ezt szeretjük, így hát ezt játszuk.
– Katie Stone, az új billentyűs egyúttal hegedűn is játszik. Hogy került ő a képbe? Ismertétek korábban?
– Nem, még csak nem is ismertük, azt se tudtam, kiféle-miféle. Új billentyűst kerestünk, mert Sarah kilépett, kisbabája lesz, így aztán kellett az utánpótlás. És Katie billentyűs, valaki ajánlotta, eljött, megnéztük, hogy játszik, fantasztikus volt, aztán közölte, hogy hegedűzik is. Ez volt a hab a tortán, mert már nagyon régóta nem volt hegedű az albumokon. Természetes, hogy ő kapta meg a feladatot.
– Az albumnak lesz egy speciális kiadása is, 12 oldalas extra booklettel, amiben a gitár tabok találhatók. Jó az ötlet, ez az első alkalom, hogy ilyet csináltok? Ki találta ki?
– Fogalmam sincs. Nos, valamit hallottam róla, mivel ugye nem játszom semmilyen hangszeren, így nem igazán érdekelt a dolog a speciális kiadással kapcsolatban, de nyilván Andrew a gitárosunk és Hamish a másik gitáros találta ki, nagyon lelkesek voltak, hogy hozzátehetnek valamit a speciális kiadáshoz. Mert remek dolog, ha valamivel plusszal örömet tudunk szerezni a rajongóknak, tudod, megtanulhatják az anyagot, ha meg akarják, szóval jó tudni, hogy a gitárosok megmutatják mindenkinek, hogy kell játszani a dalokat. Már úgy értem, nem egy nagy titok ez, csak az a jó benne, hogy látod, hogy a csapat nyitottan áll hozzá a kérdéshez és bátorítja őket, hogy tanulják meg, és ez jó hozzáállás.
– Véleményem szerint a My Dying Bride már kultikus csapatnak számít. Érkezett már felkérés arra vonatkozólag, hogy jováhagyj egy MDB tribute/cover albumot? Van néhány aktív banda, akiknek van ilyenje, pl Skepticism, Ulver, Katatonia…
– Hát ez remek lenne, úgy értem, vannak fiatal bandák a MDB weboldalon, akik ilyesmi feldolgozásokon dolgoznak, az ő verziójuk elég érdekes lehet. Vannak kicsi, fiatal, ismeretlen csapatok, remek lenne őket hallani, mit tudnak hozzátenni a MDB dalokhoz, mert biztos érdekes lehet, hogy hogyan értelmezik az emberek az ötleteidet. Tehát igen, nagyon jó lenne valami ilyesmi, csodálatos lenne.
– Forgattok klippet? Tudod már melyik dalhoz?
– Igen, ráadásul nagyon-nagyon hamarosan, egy vagy két héten belül. Egy svéd sráccal dolgozunk, a dal pedig a Bring Me Victory lesz. Az ok, hogy miért ezt választottuk, elég egyszerű: ez az egyetlen dal, amit nem kell megvágni. Pont jó a hossza. Mert ugye nagyon sok hosszú dalunk van. Ha klippet forgatsz, meg kell vágnod, hogy rövidebb legyen, hát ezért választottuk a Bring Me Victory-t, mert az egyben marad.
– Tudsz már valamit a forgatókönyvről?
– Hát, még nem, persze kiküldtük a szövegeket és a zenét az emberünknek Svédországba, és elő is állt néhány érdekes ötlettel. Két héten belül jön Angliába, akkor nekiállunk dolgozni rajta, de nem tudom még.
– A következő egy filozófikusabb kérdés, ki akartam hagyni, de aztán a My Body, a Funeral miatt mégis felteszem: Félsz a haláltól? Hiszel bármilyen halál utáni életben?
– Bolond lennék, ha azt mondanám hogy nem… Félek… Szeretek itt lenni és tudom, hogy véget ér egyszer, de ez olyasvalami, tudod, amire inkább nem gondolok. Persze, ki gondol? Mert ugye semmit nem tehetek ellene, inkább nem aggódom rajta. Nem problémázok miatta, nincs értelme, nem tudod megállítani, eljön érted. De nem hiszek a halál utáni életben sem. Nem hiszek a reinkarnációban, nem tudom mi történik a halálunk után, szerintem egyszerűen eltűnünk, megszűnünk létezni. Nem hiszek a menyországban, így hát a pokolban sem. Nem hiszek a reinkarnációban, bár jó lenne ha létezne ilyesmi, ha vissza tudnánk térni újból. De lehet, hogy ez csupán egy képzelgés, hogy könnyebb legyen elfogadni a halált. Nem tudom, fogalmam sincs.
– És végül, mit üzensz a magyar aráknak?
– (Nevet) Remélhetőleg eljutunk hozzátok, hogy bemutassuk az új albumot. Voltunk már Magyarországon pár alkalommal. Tetszett, nagyon élveztük. Szóval remélem, visszatérünk, és remélem tetszeni fog az embereknek a lemez. Nagyon keményen dolgoztunk rajta, a borító is remek, szívemet-lelkemet beleadtam a szövegekbe, nagyon különleges ez az album számomra. Tudjátok: élvezzétek, és remélhetőleg találkozunk a nyáron!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Nagyon tetszett a interjú! Öröm volt olvasni!