Solus interjú


Üdvözlet Chuckie! Mutasd be kérlek a Solust!

― Sziasztok. A Solus egy nagyatádi underground zenekar, amely egyedül az én alkotásom.

2006-ban alakítottad meg a zenekart, milyen céljaid voltak vele?

― Elsősorban önmagam kifejezése és a hazugságok felfedése a cél. Olyan gondolatok és érzésvilágok tolmácsolása, melyeket már rég elfeledtek.

Hogy tudnád összefoglalni a 2-3 éves aktivitásod alatti időszak történéseit?

― 2006-ban született meg az Örök Átok című dal. Ekkor elhatároztam, hogy egy demót fogok rögzíteni Odium néven, csak kiderült, hogy már létezik egy ilyen nevű zenekar és nem akartam, hogy ebből problémák adódjanak. 2007-ben lett kész a demó, és szerzői kiadásban terjesztettem.
Közben zajlott a kiadókkal való kommunikáció és végül 2008 decemberében a NitroAtmosfericum Recordsnál kötöttem ki.
 

A Screams from the Silent Forest EP idén januárban jelent meg egy orosz kiadó jóvoltából. Honnan ez a nem mindennapi kapcsolat?

― Egyik amerikai ismerősöm segített kiadót keresni, és rá volt bízva a promóció is. Aztán egyik nap megkeresett a NitroAtmosfericum Records, hogy érdeklődnek a lemez iránt. Én persze belementem a dologba.

Gyanítom, hogy házi körülmények között vagy valamiféle amatőr stúdióban rögzíthetted a felvételeket, hol történt ez pontosan? Kissé old-school a hangzás, ami szerintem alapvetés lehet nálad, igaz?

― Ez egészen pontosan nálunk történt Nagyatádon egy három és fél szobás panelben, teljesen házi körülmények között. Az az igazság, hogy nem vagyok oda a main-stream hangzásért, ezért döntöttem úgy, hogy a felvételekre nem dobok ki pénzt.

Mit szimbolizál pontosan a True Pannonian Black Metal megnevezés? Szerinted fontos, hogy szegmensekre legyenek bontva az egyes metal blokkok?

― Azért használom ezt a műfaji meghatározást, hogy elkülönítsem magam a többi irányzattól. Rengeteg olyan banda van, akik használják a Black Metal jelzőt, de tulajdonképpen semmi közük hozzá. Én nem akarom ezekkel egy kalap alá venni a Solus-t. Ez egyfajta irányadó, megmutatja, hogy honnan érkeztem és azt, hogy milyen zenét játszom.

Egyszemélyes alakulat lévén kikerülhetetlen az a kérdés, hogy miért egyedül alkotod a Solust?

― Sok zenekarban megfordultam már, különböző posztokon. Sajnos Somogy megyében kevesen hallgatják ezt a fajta zenét, és még kevesebben csinálnak Black Metal zenekart. Nekem van egy koncepcióm, és nem szeretném ezt másra erőltetni, illetve nem fogom más személyek miatt megváltoztatni azt. A Solus csak és kizárólag rólam szól.

Szembeötlő negatívum véleményem szerint a dobgép használata… Nem tudtad volna áthidalni ezt?

― Sajnos nem, mivel nem tudok dobolni. A másik ok az, hogy még nem találtam megfelelő session dobost.

A neved nem egy tradicionális magyar elnevezés, ez valódi, avagy inkognitó?

― A nevem egy régi becenevem módosulata. Nem rejtőzködöm senki elől.

A Solus elnevezés valamiféle föníciai település tudtommal. Miért erre esett a választás? A Rogusról foglalmam sincs, mi lehet…

― A Solus egy latin szóból ered, azt jelenti hogy egyedüli, magányos. Még nem hallottam erről a városról. A Rogus egyébként halotti máglyát jelent.

Jó ízlésre vall a Bathory feldolgozás! Tiszteled Quorthon munkásságát? Melyik a kedvenc lemezed?

― A Bathory az egyik legjobb zenekar, amit valaha is hallottam (a Burzum mellett).
A The Return..-nel ismertem meg ezt a csodálatos zenét, és ez a lemez a mai napig is az egyik kedvencem.

Az EP hármas dala tetszik a legjobban, kevés banda tud hasonló hangulatot gerjeszteni, mint pl. a Burzum vagy a Judas Iscariot, de itt érezni lehet hasonló aurát. Melyik a Solus igazi arca, az elnyújtott funeral black metal, vagy a Bathory-féle egyszerű alapokra helyezett ösztön BM?

― Mindegyik szerves és alapvető része a Solus-nak.

A dobgép mellett egyetlen kivetnivalót találtam, ez pedig az ének. Nem gondolod, hogy felesleges ennyi torzítás rá?

― Ki kell, hogy javítsalak. Az éneken nincs torzítás. Ez az igazi hangom. Nem szándékozom „profi” cuccokkal felvenni a dolgokat, és ez alól a mikrofon sem kivétel. Valószínűleg nem bírta a terhelést.

Mi minden idők legjobb 3 lemeze a te olvasatodban?

― Ez egy nehéz kérdés…
1.: Burzum Hvis Lyset Tar Oss
2.: Mayhem De Mysteriis dom Sathanas
3.: Bathory The Return… / Celtic Frost Morbid Tales

Mik a távlati terveid a Solussal?

― Nyáron lesz lemezfelvétel, valamint elkezdek session tagokat keresni Pécs környékéről az élő megszólaláshoz.

Legjobbakat, az utolsó szó joga a tiéd!

― Köszönöm a lehetőséget. További infókért nézzétek meg a Solus weboldalát. „Ha sokáig nézel a mélységbe, a mélység is beléd néz.”

Solus interjú (10 komment)

  • ratface ratface szerint:

    azért ez jól lezárta a faszkodást 😉

  • alcapone alcapone szerint:

    [quote=kalap:43r5syke]

    jó, akkor minek a fórum?
    [/quote:43r5syke]
    A fórum azért van, hogy azok akik nem élnek rendszeresen nemi életet le tudják vezetni a feszültségüket.:D
    ezt nekem is úgy mondták.

  • infam infam szerint:

    Ez meg ugye költői kérdés jó esetben

  • infam infam szerint:

    Látom befutott az interjú, csak kár, hogy ebben a formában. Öljétek csak egymást és jöjjenek a ,,kurva nagy” inszignifikáns elméletek! (gun)

    Én, ha elolvasok egy interjút, vagy bólintok rá, vagy kitörlöm a memó kártyámról, de lehet ezzel a hozzáállással egyedül vagyok itt.

  • haragsick haragsick szerint:

    Úgy érzem a vitátok túlságosan is személyes síkokra tévedt, s ennek így értelme nincs. De amúgy kalap kommentjei némileg elgondolkodtattak, ugyanis lényegében igaza van. Ám! Nem, tudom ki hogyan van vele, de megfáradt éjszakáimon, ha olyan kedvem van, nézelődök és rá-rá linkelgetek metál-archíves vagy myspace alapján erre a bizonyos játszótérrel, ami lényegében valóban az, hiszen vannak emberkék a világ minden terén, akik zenei nem tudásuk, vagy éppen mélységet és személyes önkifejezést megjelenítően a black metált, vagy annak közegét célozza meg. Ott van pl. Mortiis, aki (vagy anno még ami) egyértelműen a black metál scenéből érkezett az Emperor jóvoltából, mégis a Crypt of the wizard-ot előszeretettel minősítjük kultikusnak, mélynek, és hatalmasnak, holott lényegében egy 3 vagy 4 sávos (de néhol csak egy vagy kettő) ambient muzsika, ha egy kicsit is jobb zongorán játszani tudó emberkének mutatjuk, pár perchallgatás után simán visszaadja… mégis, sokan szeretik az említett lemezt primitívsége ellenére is (többek között én is – s a legjobb Mortiis anyagnak tartom – mivel még nem Arcana lopás, mint a The Stargate és nincs is benne a gothic-EBM mesterkéltség, mint mostanság).
    Na szóval, hogy érthető legyek; ez az organikus játszótér rengeteg lehetőséget nyújt a zenésznek (vagy olyasmi jelöltnek) és a befogadónak, tehát a hallgatónak is. Lényegében a külsőségek és fagy, halál, vér, militarizmus, szexualitás, bálvány imádat, okkultizmus, ideológia és pogányságnak köszönhetően az egyszerű zenék is könnyen fel illetve csak szimplán misztifikálódnak, hiszen honnan tudhatod, hogy mondjuk egy téli tájat ábrázoló fordított keresztekkel megbombázott borítójú lengyel, német, vagy éppen brazil black metál (vagy annak közegébe tartozó) korong mit is takar zeneileg valójában. A kindertojás meglepetése játszadozik az emberrel, ha kíváncsi, s néha nagy meglepetésekre hatalmas (vagy csak az adott hangulathoz illő) zenékre lelhet az ember. Tehát az ilyesfajta organikus tér és játék nagyon is jó dolog, az más kérdés hogy gyakrabban találunk rossz vagy gyenge képződményeket, mint kiemelkedőket.
    A kis kiadókkal és disztrokkal a helyzet ugyanez, de mindez amúgy nem csak a black metálban, hanem az ipari és noise, crust és punk zenék esetében is így van, nem is beszélve a RAC és NS dolgokról.

    Az, pedig hogy Chuckie Bolgh művészúr maga kérte-e fel Infam kollégát az interjúra, lényegében a jelenlegi politikai, erkölcsi és gazdasági válság mellett teljesen mindegy. Nagyatád nem egy nagy hely, nem is egy metál központ (bár akadnak azért ott egész jó csapatok is a kisvárosi feling és valóság ellenére is), így tehát lényegében ez egy minimál reklám volt, ami nem a hammerben, és nem a Blikkben vagy a Népszabadságban látott napvilágot, ennek ellenére talán több értelme volt, mint ha egy kis fan’zine-ben jelenik meg (bár ezeknek a fénymásolt vagy nyomott újságoknak is meg van a maga varázsuk s éppen az imént említett organikus játszótér határait feszegetik – a szerkesztők megítélése alapján).

    Amúgy végig hallgattam a Solus myspacen fellelhető dalait, s nem állítom, hogy Chuckie Bolgh a világot váltaná meg, de vagy 50 ennél gyengébb próbálkozást tudnék felsorolni, melyek egy részét hivatalosan is kiadták. A mikrofon és a vokál valóban hagy maga utáni némi kivetni valót, ám ezt le lehet rendezni annyival, hogy így puritán, s ez a szó olyan, mint a szép fogalma, mindenki számára más és más, bár ezzel a témával anno nem foglalkozott sem Kant, sem pedig Gadamer, haha.

  • ratface ratface szerint:

    minden darab feldobott szar a saját nyakadba hullik vissza, elgondolkoztál már ezen? magadat jellemzed.
    [quote=kalap:2hby35da]
    hahaha…
    [/quote:2hby35da]

  • Avatar phl szerint:

    „egy morajló szintivel előadott károgós méhkaptár gitárral megtámogatott egy vagy két fős formáció is annak tekinthető”

    Annak tekinthető ha van valami tartalma, de jelen esetben ez csak egy gyerekes próbálkozás.

    Másrészt ha valaki olckúl blekkbe akar kibontakozni elég ellentmondásos hogy interjút kér.

  • haragsick haragsick szerint:

    [quote=deadcount:89815b85]
    Kedves ****Kalap!

    Te maradj az Ossiannál!
    Honnan tudod h mennyi idő alatt készült el ez a lemez?
    Tudsz te bármit is erről a kiadóról???
    Én megértem h ez vélemény, de kifejezhetnéd magad kicsit kulturáltabban.
    Mert ezt így illik.
    Szóval, ha nem értesz hozzá, akkor csak menj haza szépen és könyörögd ki anyutól h vegye meg neked a Metal Hammer-t és maradj meg a main-stream-es borotváltlábú hip-hop metal-hőseidnél.
    Meg ha ennyire nem tetszik, akkor nem kell meghallgatni, meg lehet csinálni jobbat!!!
    Tessék!
    [/quote:89815b85]

    Kedves halottat-számláló úr!

    Egy ideje már figyelem ezt az érdekfeszítő vitát az emberek között, s azt gondolom sokan tévednek; először is a black metál annyira organikus műfaj, hogy egy morajló szintivel előadott károgós méhkaptár gitárral megtámogatott egy vagy két fős formáció is annak tekinthető. Ezzel nincs is semmi gond, bár az hogy valami underground, attól még nem biztos hogy a minősége is ott kell hogy legyen, hiszen a COF vagy a Dimmu is demókkal kezdett, s igencsak földalattiak voltak, ma pedig eladták magukat és elkurvult maistreamek.

    Abban viszont nagyot tévedsz, hogy …”meg lehet csinálni jobbat!!!” – már ne haragudj, de hogy valaki ítéletet mondjon egy zenéről, ahhoz nem kell neki jobbat csinálni, sőt még hangszeren játszani se kell tudnia, egyszerűen meghallgatja és meg-elítéli; a megoldás evidensen kézenfekvő; ne hallgassa meg, de ha már megtette, igen is joga van véleményt formálni, az más kérdés, hogy ezt ha egymód van rá, akkor kulturáltan tegye. A zenésznek pedig állnia kell a sarat, s mondhatja azt; önkifejezés, önmagának készíti, önmagának tetszik, másoknak pedig ha igen, akkor szívesen veszi, ha meg nem akkor nem…

    Amúgy a szóban forgó képződményt meghallgattam, és kalap, ennél sokkalta rosszabbakat is hallhatsz mindennapi, s akkor még azok nem is hazaiak, s esélyes hogy egy gazdaságilag más berkekben mozgó országban még az illető-illetők picsája alá raknak mindent, amivel véghez vihetik az önkifejezést.

    Konklúzió; Infam kollégám azért készítette el az interjút, hogy ne Ossiánról kelljen olvasni, no meg azért mert a forgács a súlyosabb és mélyebb zenékről próbál szólni, igaz a mélység és súlyosság kérdése és megítélése számtalan perspektíva alapján történhet, pl. a Solus is egy a sok közül. Nem kell egymásnak ugrani, hallgatja akinek tetszik és nem hallgatja akinek nem tetszik, de ettől még a véleményét elmondhatja hogy miért nem tetszik neki.

  • infam infam szerint:

    Érkezett egy kérés hozzánk és illik teljesíteni.

  • Avatar phl szerint:

    Ez a primitív guitarprodobos szar miért van ennyire felkapva?D

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.