Sear Bliss Interjú

NorthWar kollega készített interjút a legismertebb magyar black metal együttessel.

1993-ban alakultatok és azóta elég sok mindent elértettek a hazai metal élethez viszonyítva. Az új DVD-vel újabb sikereket érhettek el. Pontosan mit is tartalmaz ez a DVD, a borítót ki tervezte? Magyarországon már hozzá lehet jutni a DVD-hez, ha nem akkor hol és mikor jelenik meg?

„A DVD a 2004-es 10 éves jubileumi koncertünket tartalmazza, 5.1 és 2.0-ás hanggal. Továbbá látható egy 45 perces film a zenekarról, interjúkkal, a zenekarhoz kapcsolódó emberekkel, stúdió és backstage jelenetekkel. Szinte minden ami velünk történt 10 év alatt. Végül egy fotógaléria is része még az anyagnak. Tehát egy kerek kiadvány ez, ami felöleli a zenekar eddigi teljes munkásságát. A borítót Havancsák Gyula tervezte és készítette. A DVD még decemberben megjelent és Magyarországon is boltokba került egy kevés belőle, de sajnos az első széria képhibával jelent meg, úgyhogy aki esetleg a hibás verziót vette meg, az írjon nekünk, a DVD ki lesz cserélve. Februártól már kapható lesz a zenekartól a jó változat, tehát azt javaslom rendeljétek a csapattól, tőlünk biztos a tökéletes minőségűt kapjátok. A www.searbliss.hu oldalon lesz erről bővebb info.”

Sok rajongót szereztetek már külföldön is, hol koncerteztek legszívesebben?

„Mindenhol szívesen koncertezünk, ahova hívnak minket. A legjobb koncertjeink Németországban, Hollandiában és Magyarországon voltak, ha így ki kéne ragadnom.”

Legemlékezetesebb koncertélményetek?

„Hát ebből van bőven. Nehéz is így hirtelen kiragadni egyet. A 97-es Marduk turnénk és a 2005-ös Skyforger turnénk az mind nagyon emlékezetes volt. Az emberrel sok minden történik, ha 2 héten át egy turnébuszban utazik, és megtesz 8000 km-t. De mint legemlékezetesebb koncertélmény, az mindenképp a tavaly nyári Party San fesztiválon való fellépésünk volt. 8000 ember előtt játszhattunk, ráadásul főműsoridőben, olyan zenekarokkal együtt mint például Amon Amarth, Suffocation és még sorolhatnám…. Az addigi legprofibb ellátás, legnagyobb és egyben talán leglelkesebb közönség valamint a legprofibb technika tette azt a fellépést a legemlékezetesebbé számunkra. Egyszerűen hihetetlen volt. És a sikeren is nagyon ledöbbentünk. A fesztiválról készült dvd egyébként ebben a hónapban jelenik meg, ahol egy dallal és interjúval is szerepelünk. Ami pedig az emlékezetes utazásokat vagy bulizásokat illeti, abból lehet látni jópárat a dvd-n :)”

Jövőre tekintve milyen nagy fellépést terveztek?

„Már van több koncertmeghívásunk is jövőre, fesztiválokra is. Ezen kívül szeretnénk egy komolyabb turnét is megcsípni. Ezen ügyködünk most. Természetesen lesz majd budapesti fellépés is.”

Mikorra várható az új stúdió album, miben fog eltérni a következő lemez?

„Már szerettünk volna nekiállni korábban is az új album megírásának, de a dvd-vel rengeteg munka volt és az nagyon lekötötte az időnket. Ezen kívül az első 3 Sear Bliss anyag újrakiadásán dolgozunk. Ez is rengeteg idő, mivel remaszterizálva, bonusz dalokkal, új külalakkal jelennek meg ezek a CD-k, sőt a The Haunting album teljesen újra lesz keverve és néhány rész át is lesz benne hangszerelve és újra lesz játszva. Ez szintén sok időt emészt fel, úgyhogy terveink szerint csak az év második felében tudunk stúdióba vonulni, hogy felvegyük az új lemezt, amit még idén ki akarunk hozni. Mint minden albumunk, ez is más lesz, de még korai bármit is mondani róla. Az ötletek szépen íródnak és az biztos, hogy az eddigi legkomolyabb lemezünk lesz.”

Szeretitek a természetet? Szoktatok esetleg erdőkben járkálni, kirándulni?

„Én szerencsés vagyok mert egy erdő mellett lakom és nagyon szeretek kijárni oda. Csak járkálni és gondolkodni. Utána pedig meríteni ebből. Mostanában így születnek az ötleteim.”

Mostanában milyen zenét hallgattok?

„Mindenki mást. Én továbbra is egész sokfélét. Black metalt meg mindent amihez kedvem van.”

Mit szóltok a magyar „Black metal” szintérhez? Vannak kedvenc szívesen hallgatott magyar zenéitek?

„A Forest Silence-t nagyon szeretem. Nem csak azért mert én gitározom ott, hanem mert nagyon különleges zene. Aztán a Sin Of Kain is tetszik még, de igazából nem szoktuk figyelni a színtereket.”

Rengeteg fájdalom éri mostanában az emberiséget. Hisztek abban hogy a zene tovább éltet és a black metal erőt adhat a kínok elfeledtetéséhez.?

„Nekem a zene ad erőt mindenhez. Én elvagyok a saját kis világomban, ennek nagyon fontos mozgatórugója a zene. Amit hallgatok és amit csinálok. Nagyon sok inspiráció ér és ezeket zenébe önteni az egyik legizgalmasabb dolog számomra. A black metal mindenképp a legerőteljesebb zenei műfaj, sok mindenhez adhat erőt.”

Honlapotokon lehet rendelni Sear Bliss logoval ellátott flaskát, jelent számotokra valamit? Ti ötletetek volt?

„Igen, a mi ötletünk volt. Jól mutat. Azon kívül lehet belőle inni. Tehát hasznos is.”

Sear Bliss tagok közül él valaki házasságban vagy tervbe van véve? Ha igen hogy tudjátok a családi életet összeegyeztetni az együttessel?

„A gitárosunk Necó tavaly nősült. Másról nem tudok a csapatban, hogy esküvőt tervezne. Nem mindig egyszerű a magánéletet összeegyeztetni a zenéléssel, de nem szoktak gondok lenni. Igazából miért is lenne? Nekünk a zene fontosabb annál hogy csak úgy feladjuk. Nem is bírnám ki ha nem zenélhetnék.”

Volt már olyan rajongótok aki túl messzire ment a rajongásában, és valami rendkívülit csinált?

„Öööö…igen, asszem volt ilyen.”

Tűz fújást próbált már valamelyikőtök?

„Igen, én többször is. Aztán egyszer megégettem magam és azóta nem csináltam.”

Elégedettek vagytok a kiadótokkal?

„Senki sem lehet maximálisan elégedett, de azért szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy mindenben mögöttünk állnak és támogatnak minket. Lemezeket vehetünk fel és kiadják. A mai világban ez is nagy dolog már. Sokat köszönhetünk nekik.”

Mit csináltok legszívesebben szabadidőtökben?

„Mindegyikünknek megvannak a maga hobbijai, de azt hiszem a szabadidőnk legnagyobb részét is a zene köti le.”

Mit üzentek rajongóitoknak?

„Köszönjük mindenkinek a kitartást és nézzétek meg a DVD-t. Találkozunk a koncerteken. A 2006-os év minden tekintetben nagyon tartalmas lesz!”