Echo Of Dalriada Interjú

 

Bő egyéves előző albumotok óta egész nagy ismeretségre tettetek szert és hamarosan meg jelenik az új „Jégbontó” albumotok is. Mit tudsz előzetesként mondani erről az albumról? Hangzásilag már sikerült jobb minőséget készíteni?


Ami a zenei hátteret illeti sikerült jóval folkosabbra venni a témákat. Ezen a lemezen is lesz Arany feldolgozás (hogy melyik az majd az albumról kiderül J). Szerintünk jóval megszerkesztettebbek, öszetettebbek a nóták. Ami a hangzást illeti, nagy előrelépéseket tettünk, ugyanis a soproni MD stúdióban (Smicinél) vettük fel, profi körülmények közt. A nyersanyagot ezután elküldtük a szolnoki Denevér stúdióba Töfihez, aki, mint tudjuk nagyon profi. Egyszóval elég sokat várhat a közönség (és mi is) ettől a lemeztől!

Ritmusgitárosotok nem rég lépett ki a zenekarból, lehet tudni az okát, hogy miért döntött így? Tudjátok pótolni a hiányát?

Több oka is volt, hogy Marci kilépett a zenekarból. Főleg zenei elképzelésekben voltak eltérések. Szerencsére nem kellett sokáig várni méltó utódjára, Németh Szabó Mátyásra, aki február 10.-én (Moby Dick jubileumi buli PeCsa) először fog színpadra lépni a zenekarral.

Echo of Dalriada 2006

Milyen történetet dolgoztatok most fel az új albumon? Milyen előrelépést szeretnétek ezzel az új albummal elérni?

Igazából nem egy koncepciós albumról van szó, de a fő tematikai irányvonalakat megtartottuk, azaz históriás énekek, Arany János, népzene… Mivel a Fergeteghez képest a Jégbontó sokkal komolyabb hangzással bír, komoly esélyeink vannak arra, hogy „nyugaton” is nagyobb közönség előtt bemutatkozzunk. Elsősorban az a célunk, hogy minél többet koncertezzünk itthon és határainkon túl.

 

Nagy vers rajongók vagytok, rendelkezik valamelyikőtök különleges kötettel vagy valamilyen ritka könyvel, amire büszkék vagytok? Tudnál a figyelmembe ajánlani olyat, amit mindenkép szerezzek be és olvassam el?

A zenekaron belül nagyon eltérőek az irodalmi ízlések, vannak közöttünk kimondottan bibliofilek. (Olvasd el Jevgenyij Zamjatyin „Mi” című antiutópiáját.)

Színházba szoktatok-e járni, szeretnétek esetleg valamikor a zenéteket színházban is megvalósítani musicalként?


Billentyűsünknek vannak olyan ambíciói, hogy saját műveit feldolgoztassa egy komplett szimfonikus zenekarral.

Van olyan hely, ami törzshelyetek ahol elég gyakran játszotok és szívesen visszatértek többször is? Tudnátok mondani egy negatív és egy pozitív élményt koncertekről?

Tapasztalataink szerint a budapesti közönség nagyon lelkes, a fővárosba mindig nagyon szívesen megyünk játszani, de még sorolhatnánk. Zalaegerszegen egyszer hajnali háromkor kerültünk színpadra körülbelül 8 embernek játszottunk, legrosszabb ebben az volt, hogy szinte elaludtunk a színpadon annyira fáradtak voltunk. Amikor tavaly felléptünk a Szigeten, nemcsak hogy nagyon sok lelkes rajongó fogadott bennünket, de még hivatalos dedikálást szerveztek nekünk, amin nagyon sokan jelentek meg.

Szívesen élnétek régi középkori időben, amikor még teljesen más volt a világnézet és  nem a pénzért ment a hajsza, és nem volt ekkora rohanás az életben? Egy lovagi tornán esetleg részt vennétek ?

Középkorban nem tudtuk volna kihangosítani a gitárainkat (és valószínűleg máglyára is küldtek volna bennünket a zenénk miatt J). Sajnos csak egy zenekari tag tud lovagolni és a pallos forgatásában sem vagyunk annyira képzettek.

A metál zenei színtért valamennyire szoktátok figyelni? Vannak az új bandák közül kedvenceitek, vagy csak régebbi zenét hallgattok vagy egyáltalán nem is metál zenét hallgattok?

Természetesen figyeljük, hisz ebben élünk, és máshogyan nem is lehet megoldani a koncertezést. A következő zenekarokat különösen megkedveltük: Agregator, Watch My Dying, Casketgarden, Wall Of Sleep és még sokan mások…

 

 

Régi világban keményen megbüntették a bűnös hazug embereket, a mai korban is alkalmaznátok ilyen erős büntetéseket, hogy ne legyen ilyen nagy mértékű az erőszak és gyűlölet a világon?


Violence is not the answer!

Mit üzentek a rajongóknak?


Hallgassatok sok jó zenét és járjatok koncertekre!!!

A kérdésekre Tadeusz válaszolt!

Web: http://www.echoofdalriada.hu/

Hexvessel Hexvessel
április 24.