Kalapács Interjú

 

A Keresztes háború albumon már egy nagyon kiforrott Kalapács hangzás hallható. Milyen sikereket értetek el eddig az albummal? Eddigi lemezeitek közül ti is ezt érzitek legerősebbnek?

Mindig a legfrissebb album a kedvenc lemez. Minél többet zenélünk együtt, annál inkább összeérik ez az öt ember. Most épp az új lemez dalain dolgozunk és most ez tetszik a legjobban. 🙂

Októberben már a következő új nagylemezetek jelenik meg. Viszonylag rövid idő telt el a két lemez között. Mit lehet tudni az új lemezről? Változások várhatók valamilyen téren?

Azért 1,5 év telik el a 2 lemez között. Ennyi idő után újra mondani szeretnénk valamit. Zeneileg nem várható nagy változás. Talán most a dallamosabb oldalunk lesz hallható. Szövegileg semmi nem biztos még, de nagy valószínűséggel Barbaró Attila írja újra a szöveget. Továbbra is a P. Stúdióban vesszük fel a lemezt Küronyi Miki vezetésével.

Hány éve foglalkoztok már zenéléssel? Mi volt az első gitár, amit a kezetekbe fogtatok? Szüleitek mit szóltak hozzá 🙂 ?


Én 24 éve gitározom. Szüleim nagyon örültek neki, mert először dobos akartam lenni. :))) A zenekarban mindenki kb. ennyi ideje zenél.

Tavasszal elég sok helyen koncerteztek vendégzenekarokkal kiegészítve, pl.: a „Why és a Aquincum” bandákkal. Számomra nem túl ismert zenekarok, mit lehet róluk tudni? Ti szerettetek volna együtt zenélni velük, vagy csak így szervezték meg a koncertet? Hasonló zenét játszanak ők is?


Szerettek volna velünk játszani, mi pedig szeretünk teret adni fiatal, tehetséges zenekaroknak. A Why dallamosabb, míg az Aquincum metalosabb vonulat. Nekem tetszik mindkettő.

Koncerteken szoktatok néha esetleg Pokolgép feldolgozást játszani? Vannak úgy nevezett slágerszámaitok, amit követel a közönség, hogy mindenképp játsszátok el többször?


Persze. Minden bulin játszunk Pokolgépet. Ezt mindig követelik rajtunk. Egyébként azt szoktam mondani, h mi vagyunk a leguniverzálisabb utózenekara a Pokolgépnek. Hiszen a mai Pokolgép csak Pokolgépet játszik. Az Omen Pokolgépet és Oment. Mi viszont mindkettőt és Kalapácsot is! :)))

 


 

Van kedvenc helyetek, klubbotok, ahol mindig biztosak lehettek, hogy jó bulit sikerül csinálnotok?


Pesten Wigwam, vidéken Szolnok Tiszaliget Olajcsarnok. De mi mindig megpróbáljuk a maximumot nyújtani. És mindenképp meg kell említenem Székelyudvarhelyet. Ott nagyon szeretnek minket, ott még van Rockkultusz.

Csajokkal, metál ladyk-kel hogy álltok, házasságban, vagy élettárssal él-e valamelyikőtök? Milyenek vagytok a civil életben, milyen területen dolgoztok? Gondolom a zenélésből nem éltek meg?


Jól látod. Mindenkinek van párkapcsolata, házastársa, élettársa. A zene mellett mindenki dolgozik.

Egy furcsa kérdés: Ha valaki elmegy egy Kalapács koncertre, mit ajánlasz, mit hozzon magával? Sok piát, csajokat vagy esetleg nagymama lekvárját 🙂 ?


Sex, pia, stex és a RnR, ez az életem, oh Yeah! :)))

Gondolom a zenéért éltek és mindent megtesztek azért, hogy sokáig éltessen a zene. Megígéritek, ugye, hogy sokáig fogtok még zenélni és hasonló igazi metál albumokat adtok ki, hogy ne csak „mű metál” legyen a szintéren?


Nézd! Ha 24 év nem volt elég, hogy eltántorítson erről az útról, akkor ezen már nem fogok/fogunk változtatni. 🙂 Üdv Mindenkinek! Kicsi

Web: http://www.kalapacs.net/