Interjú Szabó Szabolccsal

– Elsőként a Drow dolgairól kérdeznélek. Bemutatnád a csapatot? Tagok, megalakulás, történet, stb.

– Először is szeretném megköszönni Neked az interjút…
A zenekar pontosan 5 éve alakult… Illetve a 2004-ben alakult Mortem-ből szerveződött át a banda 2010-re. Igazából a Mortem-et akartuk folytatni, mikor beszállt Vigh Gabi dobos, de az új dalok nem tükrözték a Mortem industrial death metalos világát. Én is valami újat akartam és úgy látszik a mellettem maradt srácok is… Ők hozták a komor, sludge/doom témákat, én pedig a tőlem megszokott hörgést. Tény, hogy valami új zene született, de mi már akkor imádtuk, hiszen a miénk ez a Drow-féle alattomos, mélyről jövő, mocsaras stílus…
Jelenlegi felállás: Szabó Szabolcs – front, Emőd Balázs – basszusgitár, Lehóczky Gábor – gitár és Vigh Gábor – dob.
 

– Nyírbátorból hogyan lehet működtetni, népszerűsíteni a bandát?

– Én ezt csinálom már több mint 20 éve… Ha-ha! Igazából sokkal nehezebb, mint a fővárosban tevékenykedni, hiszen ott számtalanszor több a lehetősége még a sok semmirekellő kis pöcs zenekarnak is, hiszen sokkal könnyebb bekerülni nagyobb nevek elé a klubokban… De igazából barátság ide vagy haverság oda, a magunkfajta bandáknak nem igazán segítenek a fővárosi „kollégák” – tisztelet a kivételnek persze. De elvagyunk. Én nem vágyom annyira a pesti szennyre, de egy-két fellépés mindenképpen jót tenne nekünk ott…
Mindent félretéve vannak ott is nagyon jó arcok, mint Vityáék a Nadir-ból, Gyémánt Krisztián és a Kill With Hate teljes csapata, vagy Jakab Zoli, aki nagyon segítőkész mindenben. Előttük le a kalappal!

– 2013-ban megnyertétek a Kelet Underground tehetségkutatót. Volt ennek valami hozadéka? Mi a véleményed a mai magyar tehetségkutatásról?

– Őszinte leszek! Nem sok értelme volt a tehetségkutatóknak. A felajánlások szinte mind kamuk voltak vagy lehetetlen, mégis jól hangzó dolgok…
Pl. nyertünk fellépéseket fesztiválokon, ami kb. azt jelentette, hogy Nyírbátorból utazzunk 300km-t saját költségen azért, hogy valahol a picsában fellépjünk hajnali háromkor… Ráadásul közölték velem egyeztetéskor, hogy lehet lesz csúszás is, meg lehet, nem sok értelme van annak, hogy menjünk, mert aznap nem sok rock banda lesz… Szóval ilyenek a nyeremények.
Persze erről a szervezők talán semmit nem is sejtenek, de a bandáknak elég szarul jön ki a dolog. Gyakorlatilag örülhetsz a nagy büdös semminek, aztán rájössz, hogy lényegében lóf.szt sem nyertél. 😀
Én már nem 18 vagyok, átlátok a szitán… Szóval nem vagyok jó véleménnyel a tehetségkutatókról, nagyon nem! Az idei Kelet Underground tehetségkutatón fel is ajánlottam különdíjként egy fellépést a saját szervezésű fesztiválunkon, a DeathCrew Fest-en egy fellépést. Nyírbátor legalább nem elérhetetlen Debrecen és vonzáskörzetéből és mi még pénzt is fizetünk a bandának…

– Érdekelne a koncepció! Milyen hatásokból áll össze a Drow zenéje? Ki a fő dalszerző, milyen a dalírási procedúra, stb.?

– Nincs koncepció! Hatalmasakat röhögök az olyan seggfejeken, akik dalok, vagy koncertek után olyan kritikával illetnek, hogy ez Down, Pantera és Superjoint-szerű zene hörgéssel… Idióták!
A srácok nem nagyon hallgatják ezeket a bandákat, hacsak a Pantera-t nem… Én sokat hallgatom a felsoroltakat, viszont én nem írok zenét… XD
Mindannyian más-más zenét hallgatunk, teljesen mások a hatásaink, ebből gyúrjuk össze azt, amink van. Ez a Drow. Nem nagyon szeretem a kritikákat sem, mert azok nagy részét idióták, illetve olyanok írják, akiknek semmi közük az egészhez. Egy ember kritikája miatt hülyeség megítélni egyetlen bandát is. Én is kaphatnék a kezembe olyan metal mesterműveket, amiket egyenesen utálok. Nyilván nem írnék jó kritikát róla…. A Drow az Drow. Négy teljesen különböző ember komor zenei kinyilatkozása…

– Mondhatjuk, hogy egyenletesen haladtok a bandával, hisz a bemutatkozó EP után kijöttetek egy Nadirral közös split-tel, de készül egy új kiadvány is, ha jól tudom. Szigorú terv szerint, tudatosan haladtok! Jól látom?

– Igen, van benne tudatosság. Van mögöttem pár év az undergroundban, próbálom a többieket is a tudatosság felé terelni. Figyelem mik az aktuális dolgok, amivel igazán működhet egy banda… A netes jelenlét most nagyon előtérbe került, a koncertek és a cd vásárlás viszont sajnos nem jeleskedik. Ez van. Ott kell jelen lenni, ahol érdemes. Kellenek a koncertek, de manapság a kevesebb buli több embert vonz…

– Idén már öt éves a banda. Terveztek valami ünneplés félét?

– Nem nagyon… A DeathCrew Fesztiválon megünnepeltük a dolgot, az pedig nagyon jóra sikerült! Intenzív bulit csaptunk és rengetegen voltak a koncertünkön! Méltó volt így lezárni ezt az öt évet! Most pedig már a jövőbe tekintünk.

– A csapat első EP-jén szereplő Dying Flesh falnak az alcíme Zodiac Killer Vol. I. Ez azt sugallja, hogy lesz folytatása. Jól sejtem?

– Tervben van, igen. Ebben a „sztoriban” van pár szöveg azt hiszem… Akárhányszor átolvasom a Zodiákus történetét, mindig felfedezek valami újat ebben a beteg történetben. Nagyon félelmetes volt a figura és rendkívül okosan adta elő a dolgokat. Tuti írok még róla…

– A split lemez jótékony célt is szolgált, ha jól tudom. Mesélnél erről?

– A Nadir-ral közös split nem, hanem az előtte megjelent Állatmentő Ligás válogatás szolgált jótékony célt, ahol számtalan nagyszerű zenekarral szerepelhettünk egy hanghordozón…

– Korábban már jeleztétek, hogy idén újabb Drow anyag várható. Milyen formában jelenik meg? Mit kell tudni róla?

– Igen, év elején elkezdtünk felvenni pár dalt, de annyi tennivaló halmozódott fel mindenkinek, hogy picit félbemaradt a felvétel. Van ilyen. Aztán jött a DeathCrew Feszt, aminek a szervezése szinte hónapokra a gép elé kötött minket… Tárgyalni a zenekarokkal, egyeztetni mindenről, engedélyről tárgyalni a hely tulajdonosával, embereket szervezni, akik segítenek minket stb…stb… Szóval picit háttérbe szorult a Drow.
A helyzet azóta annyit változott, hogy idén, vagy jövő év elején újra egy split lemezzel jelentkezünk, mégpedig a Visioned Frailty zenekarral… A tárgyalás megvolt, megegyeztünk a srácokkal, szóval nekilátunk a melónak és ha mindketten készen vagyunk a két-két dallal, toljuk is kifelé… Szóval újra split. Úgy látszik ez már amolyan téli hagyomány lesz nálunk. 🙂



– Több klipet is készítettetek. Mennyire fontos szerinted a vizualitás a zene mellé? Ezt az élő fellépéseknél mennyire tartjátok fontosnak?

– Igen, a klipek és az internetes jelenlét manapság elkerülhetetlen és bátran kijelenthetem, hogy a koncertek látogatottsága sajnos mindenhol visszaesett. Sok zenésszel tartom a kapcsolatot az ország minden pontján és a legtöbben negatív infókat szolgáltatnak. Nem nagyon éri meg ilyen időszakban túl sok bulit bevállalni. Bízzunk benne, hogy ez pozitív irányba fog majd változni.
Igyekszünk minél több klipet forgatni és megosztani azt a közönséggel. Keresik a videóinkat és így külföldön is képben lehetnek a Drow iránt érdeklődő arcok. Jó dolog ez, de ha a mai gyerekek a seggüket is felvennék és lemennének a kibaszott helyi klubba egy jót tombolni valami fasza underground bandára, na, az lenne az igazi! Sajnos sok zenekar nem éli túl ezt az érdektelenséget… Sokan megunják, felemészti őket ez az egész szar. Csak a fanatikus barmok maradnak itt, mint mi. Mi imádjuk ezt a zenekart és azt is telibe szarjuk, hogy ki mit gondol már rólunk… Ez a mi zenénk, ez jön belőlünk és itt vagyunk. Ha tetszik, add a kezed, ha nem, hát állj tovább! 😉 Mi maradunk!

– Mikor terveztek teljes albumot?

– Elvétve volt róla szó, de én személy szerint nem nagyon erőltetem. Véleményem szerint most jobb EP-ben gondolkodni. Könnyebb is felvenni egyszerre 4-5 dalt és sűrűbben jöhetsz így ki új anyaggal. Jobb a folyamatos jelenlét, ezt nem győzöm hangsúlyozni. Nyilván nem kell ráerőltetni az emberekre semmit, de így megy a folyamatos cikkezés, foglalkozás a bandával… Kell ez a körforgás, benne kell lenni a köztudatban, ott kell lenni mindenhol, ez nagyon fontos. Le kell szarni, ki mit szól hozzá, kinek tetszik, kinek nem… A név ott van, akinek meg tetszik, amit csinálunk, az azonnal le tud csapni rá. EP-k, koncertek, klipek… Lehet lesz valamikor klasszikus értelemben vett albumunk is… lehet… Szerintem viszont most ez teljesen felesleges.

– Morder néven van egy projekted is. Erről is ossz meg minden publikus információt, kérlek!

– Igen… Zsigó Laci barátommal csináljuk a Morder projectet. Lacival egyébként a Mortem-ben is együtt zenéltünk. Fantasztikus figura, nagyon tehetséges és rendkívül kreatív! Igazi fáradhatatlan fanatikus! Ő felel a Morder-ben a zene minden részletéért, én pedig a szövegeket és a hörgést hozom…
Ez a dolog is elakadt picit a Fesztivál és egyéb más kötelezettségeim miatt, de tervben van egy EP, amit ebben az évben be akarok fejezni. Két dal rögzítve van, már csak az ének hiányzik, szóval mihamarabb fel akarom tolni és ezzel a kislemezzel behozni picit a Morder-t is a köztudatba!

– Jónéhány neves underground csapattal léptetek már fel. Mi alapján döntitek el, kivel és hol adtok koncertet, illetve érdekelne az is, hogy milyen tapasztalataitok vannak?

– Igen, vannak a szívünkhöz közel álló bandák, olyanok is, akikkel nagyon jó barátságban lettünk… A „leg-leg-leg” a Kill With Hate és a Nadir, velük zúztunk a legtöbbet talán… Lassan már hazajárnak Nyírbátorba. XD De igazából nem nagyon volt negatív élmény… GhostChant-ék is nagyon jó arcok, vagy az Omega Diatribe, a The SouthernOracle, a Vendetta Inc., a Hortobágy Hardcore Crew… Áhhh! Mindenki nagyon király és nagyon jó ilyen arcokat ismerni! Aki meg fasz volt velünk, azokon hamar túllép az ember! De az ilyen jó arcok miatt érdemes ezt csinálni!!! Nem mindenki tud visszahívni, de nincs harag, hiszen tudjuk milyen a koncertek helyzete underground körökben. Említettem már: Túl kell élni! Ennyi a lényeg! 😉
 

– A Drow nevéhez fűződnek a nyírbátori DeathCrew Fesztek. Augusztusban ráadásul három napos volt a rendezvény. Mesélj erről!

– Igen, idén volt a második DeathCrew Fesztivál, aminek ugyan mi vagyunk a főszervezői, de van pár jó barátunk, akik teljes mértékben, önzetlenül kiveszik a részüket a munkából! A lényeg, hogy mivel mi is a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy hogyan bánnak, hogyan szarják telibe a moslék hazai fesztiválok a magunkfajta underground bandákat, így arra jutottunk, hogy megpróbálkozunk egy 100% underground feszttel, ahol az elnyomottabb zenekarok kaphatnak csak helyet! A fesztivál teljesen önerőből lett létrehozva eddig, mondjuk idén kaptunk némi támogatást is…
A próbatermünk udvarán zajlik a dolog és teljesen ingyenes. Lehet hozni kaját, piát magadnak, szóval ezért is különleges! Kézzel épített, ácsolt színpad és full családias környezet…
2014-ben közel 300 látogató volt, idén viszont már a 600-at is súroltuk! Úgy látszik, működik a dolog, rengeteg a pozitív visszajelzés mind a látogatók, mind pedig a zenekarok részéről. Jó látni, hogy az emberek jól érzik magukat, hogy felszabadultak.
Rengeteg a munka, aki nem lát mögé, az nem tudhatja, mivel jár ez, de mégis kijelenthetem, hogy megéri! Jó örömet okozni! Van filmes részlege is a fesztiválnak és idén már grafikai kiállítással is bővültünk… Bízunk benne, hogy jövőre ismét lépünk egy szintet felfelé.

– A DeathCrew szervezésében jött létre az YPSZYLON nevű program, ami a nyírbátori tehetségeknek nyújt bemutatkozási lehetőséget. Mit kell erről tudni?

– Ez kizárólag a dobosunknak, Vigh Gabinak az agyából pattant ki! Gabi nagyon képben van sok mindenben, ami a saját generációját illeti, de ugyanakkor nyitott szemmel jár és lényegében rengeteg mindenre nyitott is. Legyen az művészet, irodalom, zene, filmek, színház…
Ő találta ki és valósította meg ezt a dolgot. A lényege, hogy helyi fiatal művészek munkáját tekinthették meg az érdeklődők a helyi Kulturális Központban… Jómagam is kiállíthattam pár versemet, Gabi a grafikáit, rajzait, plakátterveit, de számtalan fiatal tehetség mutatkozhatott itt be, amit én nagyon jó kezdeményezésnek tartottam. Olyan tehetségeket ismert meg a város, akikről talán senki nem is sejtette, hogy mi is rejlik az egyszerű ember mögött!
Hatalmas ötlet volt és azt hiszem, Gabi még sok meglepetést tartogat, ami az efféle megmozdulásokat is jelenti… Kifogyhatatlan az ötletekből és remek grafikus! Csak ajánlani tudom a munkáját!
 


– Mit lehet tudni a DeathCrew Records-ról?


– Ennek alapján kapta a nevét a fesztivál és lényegében ugyanarra hivatott is, mint a DeathCrew Feszt! A DeathCrew Records égisze alatt is mellőzött, és igazi underground zenekarokat próbálunk összefogni, segíteni és ide, Nyírbátorba koncertet szervezni nekik, nemcsak a fesztiválra, hanem a helyi klubba is. De volt már megmozdulásunk Mátészalkán és Nyíregyházán is, már ami a saját szervezésű bulikat illeti. A DeathCrew név foglalja össze mindazt, ami hozzánk fűződik: A Drow zenekart, a fesztivált, a youtube-on felbukkanó interjúkat és a koncertek szervezését… Olyan ez, mint valami maffia! XD Mi vagyunk a kibaszott DEATHCREW! 😉

– Ha valami kimaradt, de szeretnéd közzétenni, itt az alkalom!
– Igen, épp ma fixáltam egy budapesti koncertet Jakab Zolival, amit ha lehet, itt be is reklámoznék:
December 19-én lesz egy gyilkos megmozdulás a KVLT-ban, ahová Zoli meghívott minket! Fellépők: Kill With Hate, Krampüs, Omega Diatribe, Gore Thrower, Drow és a The Weeding At The Slaughterhouse
Jönni és bulizni, mert zúzós este lesz! 😉