Rusty Pacemaker interjú
- Hello Rusty! Először is arra kérnélek, hogy mutasd be magad, légy szíves!

- Szia, Sanyi! Művésznevem Rusty Pacemaker. Mindig is Rusty volt a becenevem, már jóval azelőtt, hogy zenélni kezdtem volna. Amikor a projekt nevén agyaltam, csak hozzátettem a "Pacemaker” jelzőt. Nem akartam tipikus doom, gothic vagy hasonló nevet. Nem szerettem
volna, ha a nevem miatt bárki is rögtön egy meghatározott stílusra gondolt volna
, és azt hiszem a Rusty Pacemaker meg is felel ennek. Szeretem a ritmusát is, hisz hasonlóan hangzik, mint például a Lemmy Kilmister.
Egyébként Lanzenkirchen-ben élek, ami egy kis falu, nagyjából egyórányira Bécstől. Kora gyerekkorom óta a kemény zenéket kedvelem, és 2003-ban kezdtem a saját zenémet játszani. 2010-ben megalapítottam a saját kiadómat Solanum Records néven és ott adtam ki Blackness and White Light című bemutatkozó lemezemet.

- Énekes/dalszerzőnek tartod magad, ugye? Mesélnél a zenei karrieredről (tanulmányok, korábbi zenekarok, kedvenc hangszerek stb.)?


- Igazad van, énekes/dalszerző vagyok. Sajnos azonban túl sokat nem tudok mesélni a zenei karrieremről. Minden területen autodidakta vagyok! Soha nem tanultam játszani semmilyen hangszeren, soha nem vettem leckéket és soha nem játszottam egyetlen bandában sem. Sőt, soha nem játszottam el a gitáromon egyetlen zenekartól sem egyetlen népszerű dalt sem. Még csak gyakorlásképpen sem. Ezt mindig is unalmasnak tartottam.
Miért kellene olyasmit eljátszanom, amit más írt meg? Mindig is saját magam akartam kitalálni és felfedezni minden egyes hangot és riffet.
Következésképpen csak a saját dalaimat tudom eljátszani. Meglehetősen későn, emlékeim szerint 29 éves koromban kezdtem el gitározni, és csakis azért, mert kaptam ajándékba egy kezdőkészletet (egy Strato utánzatot és egy kis erősítőt). Ennek köszönhetően felfedeztem a kreativitásomat, így ez az ajándék a teljes életemet megváltoztatta. Meg akartam alkotni a saját zenémet, saját dalokat akartam írni. Ezért lassan összegyűjtöttem a hangszereket és a felvételekhez szükséges felszereléseket, és fejleszteni kezdtem a hangszeres tudásomat. Mostanra odáig jutottam, hogy van egy kis stúdióm, egy kiadóm, és már két lemezem is megjelent. A kedvenc hangszerem az Epiphone Les Paul Custom gitárom.


- Mi a véleményed a zenekarosdiról? Volt valaha is bandád? Miért zenélsz egyedül?


- Tinédzserként vagy a húszas éveid elején könnyedén alapítasz zenekart. Több időd van erre a tevékenységre, és minden bizonnyal rendkívül szórakoztató is. Amint azt az előbbiekben már mondtam, 29 évesen kezdtem el gitározni, és mire olyan szintre értem, hogy dalok írjak és játsszak el, már a harmincas éveimben voltam. Dolgozom és családom van, ezért nincs elegendő időm arra, hogy rendszeresen próbáljak más, hasonló életkorú bandatagokkal, akiknek valószínűleg szintén lenne munkahelye, családja és egyéb elfoglaltsága. Ebben a helyzetben bonyolult lenne egy banda életre hívása és működtetése. És hogy őszinte legyek, soha nem gondoltam úgy, hogy egy bandában kellene zenélnem. Minden annyira természetesen alakult számomra mint szólóművész.

Megkaptam a gitáromat, dalokat kezdtem írni, felvételeket készítettem, majd ki is adtam a szerzeményeimet. Valójában ez egy rendkívül egyszerű történet. Nem gondolkozom rajta, és nem tervezek előre. A kreativitásom vezérel. Van egy dobosom, és szerencsésnek mondhatom magam, mert egy rendkívül profi és jó zenészről van szó.
 
- Mi a helyzet a koncertezéssel?

- Soha nem adtam egyetlen koncertet sem, és a jelenlegi állás szerint nincsenek is ilyen jellegű terveim. A fő okok ugyanazok, mint amiket az előzőekben már említettem.
Másrészről soha ne mondd, hogy soha, mindig is nyitott voltam mindenre. Ha a rajongók szeretnének eljönni egy koncertemre, akkor elképzelhető, hogy egy nap egy élő showra is sor kerül. Ehhez mindenképp zenekarra lenne szükségem, ami szintén érdekes helyzet lenne. Azonban semmit nem akarok magamra kényszeríteni, így a turnézást és a koncertezést sem. Mindennek természetes módon kell jönnie, máskülönben rossz érzéseim lennének ezzel kapcsolatban.



- Úgy gondolom, hogy a zenéd leginkább a melankolikus és introvertált jelzőkkel illethető. Sokat vagy egyedül vagy gyakran kerít hatalmába a szomorúság?

- Egyet értek veled abban, hogy a zeném melankolikus, azonban nem hinném, hogy introvertált lenne. Lehet egyáltalán a művészet befelé forduló? Nem hinném. A művészek megpróbálják átadni az érzéseiket és meglátásaikat az egész világnak, ebben pedig nincs semmilyen befelé fordulás. A melankóliára visszatérve elmondhatom, hogy ez számomra nem egy negatív dolog. A depresszió negatív és romboló hatású lenne, a melankólia azonban egy gyönyörű belső érzés, számomra pedig a zenével csodálatos párost alkot. Az otthonomban nem kerít hatalmába a depresszió vagy a szomorúság, nem vagyok egyedül sem, azonban kétségkívül melankolikus típus vagyok. Dalírás közben ez a melankólia van rám hatással, amelyhez borúlátó gondolatok is társulnak. A dalaim a sóvárgásról, a félelemről és az emberi lélek sötét oldaláról szólnak. Azonban ezekkel az eszközökkel valójában egy jobb helyet kívánok varázsolni a világból. Rámutatok a hibákra, a félelemről és az emberekben rejlő negatív érzésekről írom a dalaimat, és remélem, hogy a hallgató elgondolkozik ezeken, saját magára vetíti az üzeneteket, és megpróbál javítani a hibáin.

- Úgy a Ruins albumot, mint az előző lemezt egy bizonyos Franz dobolta fel. Róla mit kell tudni?

- A teljes neve Franz Löchinger, ugyanabban a régióban élünk, és jó barátok vagyunk. Számos projektben vesz részt, különböző zenekarokban játszik, de valójában csak a stúdiódobosom. Soha nem próbáltunk együtt. Megírom a dalokat, és beprogramozok egy egyszerű dobsávot az előmunkálatokhoz, amikor pedig sor kerül a lemez felvételére, ő megírja a tökéletes dobtémákat a dalaimhoz, és bevonul a stúdióba. A „” készítésekor egyetlen napra volt szüksége a része feljátszásához. Lenyűgöző volt nézni őt azon a napon a stúdióban, és látni hogy mennyire a teljesítményére összpontosít.


- Az Ocean Of Life című dalban női ének hallható. Kérlek, mondd el ki az a Lady K!
Tervezed, hogy a jövőben is együttműködsz vele?


- Lady K egy olyan személy, akit azóta ismerek, amióta az eszemet tudom. Szeretem az angyali hangját, és örülnék, ha a következő albumomon is szerepelne. Remélem, hogy ő is így gondolja. Ő egy titokzatos hölgy, és megkért, hogy ne áruljak el többet a személyéről.

- Mi a véleményed a lemezkritikákról? Hogyan reagálsz a pozitív/negatív véleményekre?

- Szeretem, ha kritikák jelennek meg az albumaimról. A zeném az egész világnak szól, ezért szeretem tudni, hogy mit gondolnak róla az emberek, és hogyan reagálnak a művemre.
Mivel nem koncertezek, a kritikák és az interjúk fontosak a zeném népszerűsítésének szempontjából. Amikor jó kritikát kapok, akkor természetesen el vagyok ragadtatva, főképp ha jól megírt írást olvasok, mivel ekkor érzem azt, hogy a kritikus alaposan meghallgatta az
albumot. Megtisztelve érzem magam, amikor ráébredek, hogy a hallgató teljes mértékben megértette a dalaimat, átérzi amit át akarok adni. Mivel elég sok jó kritikát kapok, nem igazán törődök a becsmérlő írásokkal. Amúgy sem akarok mindenkinek megfelelni, csupán azt szeretném, ha a zeném eljutna az emberekhez. A zenei ízlés mindig fontos szerepet játszik. Például ha valaki a technikás thrash metalért rajong, akkor nem fogják elnyerni a tetszését az én melankolikus dallamaim. A rövid, rosszul megírt kritikák zavarnak, amikor nyilvánvaló, hogy az írót nem is érdekli a zeném, és nem is akar írni róla. Mindig felteszem magamnak a kérdést, hogy ezek az emberek miért foglalkoznak ezzel. Azonban soha nem panaszkodom a rossz kritikák miatt, mivel én kérem a zeném értékelését, és nem csodálkozhatok vagy nem zavarhat, ha az albumot negatív kritikával illetik.


- A Ruins meglehetősen fura borítót kapott. Miért választottad egy sólyom tetemét?


- Amikor eldöntöttem, hogy az új album címe „Ruins” lesz, akkor arra gondoltam, hogy a borítón egy régi rom, esetleg egy templom romjai lesznek láthatók. A felvételek befejezését követően, és a borító megtervezésekor azonban ez az elképzelés már unalmasnak tűnt. A rock és metal színtéren számtalan album borítóján szerepel egy rom, ezért meggondoltam magam. Elkezdtem gondolkodni a „Ruins” című dal szövegein, és amikor a „We lie six feet under, still believe we fly, so high. The more we rise the deeper we will fall” (Hat láb mélyen fekszünk, mégis azt képzeljük, hogy magasban szállunk. Minél magasabbra törünk, annál mélyebbre zuhanunk) részhez értem, akkor egy elhullott madár képe jelent meg lelki szemeim előtt. A borítón szereplő fényképet egy amatőr fotós készítette, és engedélyezte számomra a felhasználását. Még most is úgy gondolom, hogy jól döntöttem, mert véleményem szerint a képnek olyan lesújtó hatása van, ami tökéletesen illik a zenémhez.

- boymester kollégám az általa írt kritikában megemlíti, hogy a Made Of Lies című dal a Bloodhood Gang zenéjére emlékezteti. Szereted ezt a zenekart?

- Természetesen ismerem a Bloodhound Gang zenéjét, azonban az igencsak gazdag CD és bakelit gyűjteményemben nem fogod megtalálni egyetlen lemezüket sem. Nem vagyok Bloodhound Gang rajongó, azonban csak gratulálni tudok nekik a zenéjük útján elért sikerükhöz. Szinte soha nem hallgatok rádiót, de ha mégis, és egy Bloodhound Gang dal szól, akkor élvezettel hallgatom.

- Napjainkban a zenekarok és a zenészek a Bandcamp, Soundcloud stb. oldalakon népszerűsítik a zenéjüket. Neked mi a véleményed erről? És mit gondolsz a CD kiadványokról?

- Általánosságban úgy vélem, hogy a zeneipar teljesen halott. Most már nincs benne pénz, főképp nem a fiatal és ismeretlen zenekarok számára. Egyre több zenekar és művész népszerűsíti és forgalmazza saját maga a zenéjét, ahogy arra a kérdésedben is rámutattál.
Jelenleg több millió banda tevékenykedik, és rendkívül nehéz a rajongók érdeklődésének felkeltése. Én még mindig ismerkedem a zeném népszerűsítésének, forgalmazásának és megosztásának mikéntjével, és csak nemrégiben fedeztem fel, hogy milyen nagy segítséget nyújthat ebben a Bandcamp. Tervezem, hogy készítek egy Bandcamp profilt, de tartok tőle, hogy egy kicsit elkéstem ezzel, mivel a „Ruins” már megjelent egy ideje. Azonban mindenképp igénybe fogom venni ezt a platformot a következő kiadványomhoz.
A CD formátumot illetően elmondhatom, hogy én inkább régisulis arc vagyok, és szeretem, ha a CD korongok és a bakelitek a polcomon sorakoznak. Nem hallgatok meg semmit mp3 formátumban, ami nincs meg CD vagy LP lemezen. A problémát az jelenti, hogy napjainkban, főképp a fiatalabb generációk számára a zene ugyanolyan ingyenes dolognak számít mint a levegő. Mindenhol fellelhető a zene, azonban az alkotókkal fennálló kapcsolat egyre gyengülni látszik. Úgy tűnik, hogy a zenehallgatók többsége nem hajlandó elfogadni azt a tényt, hogy a zene valakinek a szellemi tulajdona, amely értékkel bír. Nem is gondolnak arra, hogy fizessenek érte, mivel ingyen elérhető a világhálón, vagy lemásolják a barátaik több ezer dalt tartalmazó merevlemezéről. Biztos vagyok benne, hogy tudod miről beszélek. Nem tudom, hogyan lehetne javítani a helyzeten, de bízom benne, hogy a zenét és a művészetet a jövőben az őket megillető becsben fogják tartani.
Az idő majd eldönti!

- Sanyi, meg szeretném köszönni az interjút és a támogatást! Ti tartjátok életben az undergroundot, ez pedig nagyszerű dolog. Minden jót és sok sikert kívánok a jövőben.

(Köszönöm boymester és Lew kollégáknak az interjú elkészítéséhez nyújtott segítségét!)
Rusty_Pacemaker_interju
Írta:
9000Sanyi
2015. december 14., hétfő, 12:04
Facebook:
Koncertek
METAL XMASS 2.
december 23., 19:00,
Hemo Klub
december 29.,
Dürer Kert
Christmass Blackmass VIII.
december 29.,
Ti Ti Tá
Gloryhammer, Civil War, Noctis
január 8.,
Barba Negra
The Rise of Chaos World Tour 2018
január 21.,
Barba Negra
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.009 seconds to render