Aebsence interjú

A gödöllői Aebsence 2002-ben egy olyan albumot tett le az asztalra az Unusual képében, ami akkoriban szinte a reveláció erejével hatott. Aztán enyhén fogalmazva is, nem „velük volt tele a sajtó”, nem voltak túl aktívak koncertek terén sem, az új dalokról/lemezről - pontosabban ezek hiányáról/publikálásának csúszásáról - már nem is beszélve. Majd pár hete, szinte derült égből villámcsapásként érkezett a jó hír, miszerint november végén megjelenik a második stúdióalbum.

oldboy: Péter! Csapjunk a lecsóba, vágjunk a dolgok közepébe: miért telt el 10 év az Unusual és az … is dead között? Mi történt Veletek ebben az ominózus egy évtizedben? Kérlek, mesélj erről az időszakról, és a miértekről!

Ez az időszak nagyon sok magánélettel telt, és egy kevés zenekarosdival. Amikor az ember tízen-, meg huszonéves, eléggé komoly részét képezi az életének a zene. Amikor viszont öregszik - vagy ahogy velünk történt, megérik - sok más fontosabb dolog tolakszik be elé. A mi generációnk egykori zenészei vagy ebből élnek, vagy többnyire rég abbahagyták már. Esetleg hozzánk hasonlóan páran még mindig tolják az ipart.

Azt tudni kell, hogy ez egy hobbibanda volt mindig is. Önmagunknak alapítottuk, magunknak írjuk a számokat, és magunknak játszunk. Hogy ez másnak is tetszik, az nagyon hízelgő, de nem igazán alakítják a banda sorsát mások elvárásai. Egyszerűen ennyi idő kellett négy hétvégi hobbizenésznek, hogy összeállítson egy lemezanyagot. Nem vagyunk valami termékeny csapat.

Ez kicsit úgy hangzott, mint valami megcsömörlött öreg zenész monológja, de belefáradásról szó sincs, hiszen ha nem hinném még mindig, hogy ez a világ legjobb zenekara, akkor már abbahagytam volna. Ez inkább hozzáállás nálunk, vagy nevezheted lustaságnak is. Attól függ honnan nézzük. Az biztos, hogy a csapat egy percre sem állt le a 10 év alatt.

9000Sanyi: Talán az sem mellékes, ha megosztanád a korai időszak, a banda megalakulásának történetét az olvasókkal!

A banda Gödöllőn alakult, még a 90-es években. Néhány haver elhatározta, hogy nagyon egyedi metalt akar csinálni, aztán ebből kialakult a csapat intrumentális magja. Később rájöttek, hogy azért jó lenne egy énekes is. Ez lettem én, aki korábban egy helyi bandában énekeltem, gitároztam. A 90-es évek végétől volt aktív az ős-Aebsence felállás, akkor már ezek a népies hatások is jellemezték a csapatot. Aztán az első nótából összerántottunk egy demót, az Old-ot, amire elég sokan felkapták a fejüket. Pár évre rá követte az Unusual lemez, amire talán még többen. Többre nem emlékszem...


oldboy: Haladjunk tovább a bemutatkozással! Mely előadók, zenekarok muzsikáját hallgatjátok előszeretettel?

Jelenleg elég sokfélét. A régi kedvencek persze maradtak: Anthrax, Alice in Chains, Tool, Soundgarden. Rám az utóbbi években a Mastodon, Dillinger, Mars Volta volt nagyobb hatással. De mondjuk Esperanza Spaldingtól a Lamb of God-ig minden jöhet, ami jó.


oldboy: Elárulnád, hogy civilben ki, mivel foglalkozik? A zenélésen túl mi tartozik az érdeklődési körötökbe?

A gitárosaink közalkalmazottak, állambácsi emlőjén, a dobosunk szakács egy jó étteremben, én pedig az utóbbi 7 évben a webes újságírásnak szenteltem az életem.

Érdeklődési kör? Nos, ez nem hiszem, hogy túl érdekfeszítő, vagy az átlagtól eltérő lenne. Mindannyian heteroszexuális beállítottságúak vagyunk, tehát alapból a nők érdekelnek, aztán emellett (vagy efölött) a jó kaják, borok, filmek, néha a zenék, a kirándulás, utazás, együtt lenni a családdal...vagy engem például a fényképezés. Szóval semmi különös extremitás.


9000Sanyi: Sokan máig az Old c. demótokat tartják a legkiemelkedőbbnek (mindig vannak elégedetlenek, he-he). Mit gondoltok ti erről mai fejjel?

Legalább 12 éve nem hallgattam meg azt az anyagot, úgyhogy nem tudom, hogy mennyire érdemes a figyelemre. Abból a szempontból biztos, hogy ezzel törtünk fel a világ metal élvonalába :) és akkoriban egyfajta ritkaságnak számított ez a folkosabb vonal.


oldboy: Érzésem szerint az új lemez sötétebb, komorabb, elvontabb lett elődjénél, és mintha kevesebb lenne rajta a „najjnananázás”. Jól érzem, vagy Ti máshogy gondoljátok?

Nem volt célunk sötétebb albumot írni, és zenekari tagként, a számok többségét évek óta ismerve nem hallom ilyennek, de külső füllel lehet, hogy sötétebb. Elvontkodni sem akartunk. Annyi biztos, hogy az új lemezen más a dobos, és míg az Unusualon Attila inkább az egyenes, metalos témákat hozta, addig az újra Balázs sokkal rafináltabbakat tett oda. Egyrészt az alapok is meg vannak csavarva egy kicsit, aztán azon sok helyütt picit elcsúsztatva a jobbára tufa gitártémák, és erre jött egy ehhez képest is megcsavart ének. Nem elvont, inkább fura.

Az nem volt határozott cél, hogy valami "hú, de összetett és elvont" legyen. Ebből már kinőttünk. A feljátszásnál arra törekedtünk, hogy belőlünk legyen a legtöbb lemezen és ne abból a szoftverből, amivel felvettük. Zsigeri, egyenes legyen, akár hibákat benne hagyva. Sok helyen benne is maradtak koszos részek, vagy hibák, semmi sincs kipolírozva. Azt már csak utólag tudjuk a visszajelzésekből, hogy kevésbé slágeres, több hallgatást igényel mint az első. Ezek szerint ilyen lett.



9000Sanyi: Most nagyon menő ez a folkos vonal, igaz, titeket nem sorolnálak közéjük, azonban adódik a kérdés: nektek honnan jöttek, jönnek ezek a hatások?

Nem is vagyunk folk-metal zenekar, nálunk a népzene nem cél, hanem eszköz. Ráadásul sosem táplálkoztunk autentikus népzenéből. Gyakran használunk népiesnek ható témákat, de nem mindig eredeti folkot, ha pedig úgy kívánja a nóta, akkor a dallam is tök más mint az eredeti népdalé.

Ezt az egészet a témáink színesítésére találtuk ki annak idején. Persze nem mi voltunk az első ilyen zenekar, de akkoriban ez még nem volt divat. Mára viszont az. Hirtelen mindenki "megtalálta a gyökereit". Ez egyébként zavar is bennünket, de nem azért, mintha unnánk a népzenét, hanem mert mindig is különbözni akartunk a többiektől. Ha pedig mindenki ugyanabban a medencében áztatja a lábát, akkor az nekünk már kényelmetlen.

Azért nem kell megijedni, hogy abbahagyjuk ezt vonalat, mert végül is ezzel azonosítható a zenekar. Most viszont tényleg szándékosan háttérbe szorítottuk egy kicsit. Népi hangszerek például egyáltalán nincsenek a lemezen.


oldboy: Mikor íródtak az … is dead nótái? Mennyire frissek ezek a szerzemények?

Van olyan dal, ami 2005 környéki, például a Diabolical. Ez Balázs belépése után nem sokkal már ugyanebben a formában kész volt, és van olyan, ami nagyon friss, szinte a felvétellel egyidőben született meg rá a végső énektéma. Sőt vannak olyan énektémák, amiket konkrétan az énekfelvétel alatt rögtönöztem oda, de ilyen az első albumnál is volt.

Több dalunk is volt, és még több ötlet, de néhány elvérzett, néhány pedig nem került kidolgozásra. Így maradt tíz. Tíz év után ez nem túl sok, de amiatt, hogy 10 éve nem adtunk ki semmit nem akartunk egy felesleges sallangokkal teleaggatott lemezt. Itt nincsenek felesleges, időhúzó intrók, meg töltelék helykitöltők, csak 10 puritán Aebsence nóta.


oldboy: Talán korai még ilyet kérdezni, de nyugtass meg, hogy a harmadik nagylemezre nem kell 2022-ig várni?!

Az első után is azt mondtuk, hogy maximum 2-3 év és itt a következő. Most őszintén, hiszel még ezek után egy Aebsence-es szavában?
Hát persze, hogy jövőre itt a következő :)


oldboy: November 24-én tartottátok a lemezbemutató koncertet. Hogyan sikerült? Hogy éreztétek magatokat? Milyenek voltak a reakciók?

Jól éreztük magunkat. Kevesen voltak, de ez nem csoda. Nem vagyunk egy aktívan koncertező csapat. Akit érdekelt az ott volt, és azt hiszem tetszett is nekik. Legalábbis az a két haver, akivel utána beszélgettünk egy-egy sörért nagyon dicsérte.


oldboy: Terveztek további fellépéseket, esetleg egy kisebb-nagyobb klubturnét?

Nem tudom. Egy koncert talán kilátásban van jövő év elejére, de többről nem tudok. Klubturné? Szinte kizártnak tartom.


9000Sanyi: Korábban nem voltatok egy magát agyonkoncertező csapat. Miért is? Igény biztos lett volna rá...

Utálunk játszani. Drága és fárasztó mulatság egy messzi vidéki buli 5 fizető nézője után összedobni a benzinpénzre valót vasárnap hajnal 6-kor, miután -15 fokban visszagurigattad az 500 kiló zenekari cuccot a próbaterembe.
Azoknak játszunk, akik rendszeresen lejárnak a bulijainkra és kitartanak mellettünk. Ha rajtunk múlna, szerintem nem koncerteznénk soha. 


9000Sanyi: Amikor megszellőztettétek a hírt, hogy lesz új lemez, arra azért felkapta a fejét a közönség. Milyen érzés "kultikus" (mert kár tagadni, abba tartoztok) státuszúnak lenni?

Kultikus az a zenekar, akit sokan dicsérnek, de vastagon ő fizet minden bulijáért? Kurva jó annak lenni! Ez egyfajta meg nem értett, kiégett, vénzenész státusz. Ez áll is ránk, sőt direkt rá is játszunk ezzel az évi egy koncerttel. Persze ilyenkor lemezmegjelenés környékén mindig megy a fogadkozás, hogy "nyomni kéne"...

Szerintem 20 év zenélés után nagyjából ismerjük a befutás titkos receptjét, de ebben a csapatban senkinek sem fűlik rá a foga, hogy megfőzzük. Sokkal kényelmesebb és biztosabb mi kis polgári életünk. A recepten egyébként csak az egyik összetevő a "jó zene"...valahol az alsó sorban. Nálunk csak ez adott.


9000Sanyi: Készítettetek klipet is a Circle of Confusion dalra. Kivel, mikor, hogyan? Terveztek másikat is?

A csapat "ne játssz soha, maradj kultikus!" alapszabálya mellett a második helyen áll a "mindent te magad csinálj, még ha béna is vagy benne!" szlogen. A klipet mi találtuk ki, mi forgattuk le - azt hiszem 200 forintból - és mi vágtuk össze. Nem volt sok, kitalálni 5 perc, leforgatni 2-3 óra, összevágni egy kicsit több, mert meg kellett tanulni a vágószoftver alapszintű használatát is. Nagyjából így készült a lemez is.

Egyébként a zenekarra jellemző, hogy a klipet több mint négy éve forgattuk. Úttörő jellegünket pedig mi sem tükrözi jobban, mint, hogy ez volt Magyarország (egyik) első, digitális tükörreflexes géppel forgatott videoklipje. Ma már szinte minden hazai zenei videó így készül, de a világ csak most érett meg rá, hogy az Aebsence ezen avantgard törekvését befogadja.

A valódi ok az, hogy a Circle of Confusion akkor már kész volt, és eleve ezt akartuk a klip alá. Mivel a lemez továbbra is csak csúszott, négy évnek kellett eltelnie míg aláfestő zenét kaphatott.

Lesz több is, hasonló felfogásban. Sőt, még szarabbak!


Az utolsó szó jogán még valami?

Van egy cigid ? Vagy legalább egy 20-asod?


Aebsence_interju
Írta:
9000Sanyi
2012. december 10., hétfő, 20:08
Facebook:
Aebsence - 3 (2017)
Kritika, 9000Sanyi @ 2017. november 22., szerda, 10:43
Aebsence - ... is dead (2012)
Kritika, oldboy @ 2012. december 2., vasárnap, 11:24
Virrasztók interjú
Interjú, tündérmetálány @ 2011. április 7., csütörtök, 21:34
Aebsence - Unusual (2002)
Kritika, Amarant @ 2005. október 3., hétfő
Koncertek
Grind Over Europe Tour II
április 24.,
Dürer Kert - Room 041
The Dead Daisies, The New Roses
április 27.,
Barba Negra Track
The Dead Daisies
április 28.,
Hard Rock Cafe Budapest
America's LEAST Wanted 25
április 29., 20:00,
Barba Negra Track
March of Blood and Iron 2018
május 4.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
Path To Glory European Tour 2018
május 8.,
Barba Negra Track
Vienna Metal Meeting 2018
május 12.,
Arena
Vinny Appice - Mob Rules Live
május 15., 20:00,
Backstage Pub
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.02 seconds to render