Fezen 2016

2016-ban 19. alkalommal került megrendezésre a székesfehérvári Fezen Fesztivál. A tavalyi év tapasztalataia való tekintettel, idén kibővítették a fesztivál területét. Több helyszín és színpad várta a látogatókat. Természetesen ez több fellépőt is jelentett a korábbiakhoz képest. Rengeteg zenei irányzat képviseltette magát a fesztiválon, de a legnagyobb hangsúlyt mégis a rock/metal zenei színtér kapta. Olyannyira igaz volt ez, hogy a Fezen Klub nagyterme HammerWorld csarnok néven üzemelt, ott léptek fel a hazai rock/metal zenei színtér képviselői.

1. nap

Rövid sorban állás és csomagvizsgálat után beléphettem a fesztivál területére ahol a sátortábort kerestem fel és elfoglaltam a helyem. A szomszédokkal sörözésbe és beszélgetésbe kezdtünk, ami egészen addig tartott, hogy a Skindred koncertje már zajlott. Így sikeresen lecsúsztam a DevilDriver teljes műsoráról. Ezúton is elnézést kérek a srácoktól! Ha jól tudom Mindenholottlevo végig követte a DevilDriver koncertjét. Lehetséges, hogy az ő tollából olvashattok egy összefoglalót a koncertjükkel kapcsolatban.


Gyors vacsora után a Skindred műsorának második felére értem a Fehérvári Nagyszínpadhoz, ahol épp a Need for Speed Underground 2-ben is hallható Nobody dalukat játszották. A reggae-t és metal zenét kombináló zenekarra meglehetősen sokan voltak kíváncsiak, olyan hatalmas tömeg állt a nagyszínpad előtt, hogy alig lehetett a színpad közelébe jutni. Jómagam is csak a kivetítőről követtem az eseményeket. Összességében remek koncertet adtak, annak ellenére is élveztem a műsorukat, hogy ez a stílus távol áll tőlem. Valószínűleg ez még annak is köszönhető, hogy a körülöttem álló emberek is nagyon jól érezték magukat.


A Skindred után eredetileg az Anthrax következett volna, ha nem mondták volna le a fellépésüket. Helyettük a Children of Bodom ugrott be, aminek személy szerint örültem is. Tudom, stílusban teljesen eltérő a két zenekar, így aki valamilyen más thrash metal bulira vágyott volna csalódnia kellett. Mint azt már korábban is mondtam számomra kedvező csere volt ez, mivel a melodic death metal sokkal közelebb áll hozzám, mint a thrash metal. Aki ismer tudja mi a bajom a legtöbb thrash metal zenekarral…
Miután szépen eloszlott a tömeg közelebb is jutottam a színpadhoz, ahol nem is sokára egy COBHC felirat olvashattunk. Némi átszerelés, beállás után 22:30-kor kezdetét vette Alexi-ék előadása A Children of Bodom erre az estére egy igazi best of műsorral készült. Minden klasszikus COB dal érkezett szép sorjában, In Your Face, Everytime I Die, Needled 24 7, I Worship Chaos, Downfall stb. Számomra az egész fesztiválon ők adták legjobb koncertet! Ami jellemző volt az egész bulira: dinamikus, pörgős, egy percig nem volt megállás. Nézzétek meg a mellékelt videót. Tökéletesen mutatja milyen is volt a hangulat az egész műsoruk alatt.



Egyetlen furcsa dolgot tudnék felhozni csupán a koncerttel kapcsolatban. Ha követitek a Fezen Fesztivál Facebook oldalát, és megnézitek az adott napon készült fotókat nem fogtok találni Children of Bodom koncerten készült képeket. Ennek állítólag az volt az oka, hogy Alexi nem engedte meg senkinek, hogy fotót készítsen a kordon előtt kialakított fotósárokból. Még a fesztivál hivatalos fotósai sem készíthettek fotókat!



A Bodom fellépése után még ott maradtam a nagyszínpad és a Hartmann színpad közötti területen, ahol különböző helyeken after party zajlott. Főleg ’90-es évek rock/metal zenéit játszották, de más dalok is előkerültek. Olyan helyszín is volt, ahol karaokezni is lehetett, természetesen rock/metal kategoriában. Hajnal volt már mire visszatértem a sátramba.

2. nap

Reggel 07:00-kor arra keltem, hogy kidob a sátor, ugyanis olyan hőség volt bent, hogy nem lehetett tovább bent maradni. Az első dolog, ami kicsit nehézséget okozott és tovább is tartott a kelleténél, a zuhanyzás. Az egész sátortáborban összesen 3-3 (férfi-női) zuhanyzó állt rendelkezésre. 

Délelőtt besétáltam Székesfehérvár központjába, hogy jobban megismerkedjek a várossal. S csak a délutáni órákban tértem vissza a fesztivál területére. Az első koncert, amelybe egy kicsit belenéztem az a veterán szombathelyi hard rockban utazó Lord fellépése volt. A közönség nagyobb részét inkább idősebb korosztály adta, de fiatalabb réteg is megtalálható volt a koncerten. Könnyed, dallamos, hard rock dalok voltak jellemzőek. A rutinos zenekar buliját látva a stílus kedvelői megtalálhatták a számításukat és csalódás nélkül távozhattak a koncertről.


A következő fellépő a The Subways volt. Akik könnyed punk-rock műsorral szolgáltak. Velük kapcsolatban annyit jegyeznék meg, hogy jó volt látni, hogy ennyire vidáman, láthaóan nagyon lelkesen, élvezetesen adták elő a koncertjüket. Szinte a műsoruk felét betanult magyar szövegekkel konferálták fel. Minden daluk végén legalább egy magyar szó elhagyta az énekes vagy a gitáros hölgy száját. Egyszóval nagyon élvezték, hogy felléphettek a Fezen fesztivál nagyszínpadán.


Utánuk a DIO Disciples következett, amely valójában Ronnie James Dio munkásságát mutatta be egy emlékzenekar formájában. Aki imádja Dio munkásságát, annak hatalmas élményben lehetett része, hogy élőben hallhatta az olyan klasszikusokat, mint pl. a Holy Driver. Az elkötelezett rajongók úgy érezhették magukat, amikor 2014-ben élőben láthattam Bécsben a Windir-t.
Ezen az estén Tim „Ripper” Owens is tiszteletét tette. Ezzel is növelve az este hangulatát.


Végül 23:00 órai kezdéssel Yngwie J. Malmsteen gitárjátékát hallgathatta a nagyérdemű. Amikor először hallottam, hogy ő lesz az este fő attrakciója nem tudtam elképzelni egy ilyen kaliberű fellépőt egy fesztiválon. Ha önálló koncerttel jön Magyarországra egy kisebb klubban, kávézóban stb., az teljesen más tészta, de egy fesztiválon főműsor időben…
Végül kellemeset csalódtam! Működött a dolog, annak ellenére, hogy véleményem szerint Yngwie J. Malmsteen nem éppen egy fesztiválra való fellépő. A gitárjátékára is rengetegen voltak kíváncsiak és nyugodtan hallgatták a műsorát.


Az este hátralévő részét ugyanazzal töltöttem, mint az előzőt. Ezen kívül hajnali 04:00 környékén belefutottam Tibi Atya részlegébe, ahol épp részegség verseny zajlott. Ilyet se lát mindennap az ember! 🙂

3. nap

Ez a nap is ugyanúgy kezdődött mint az előző, ugyanazt a tortúrát végigcsináltam csak azzal a különbséggel, hogy délelőtt Fehérvár helyett  Gárdonyba mentem strandolni. Gárdonyból szintén a délutáni órákban tértem vissza a fesztivál területére. Amikor visszatértem, akkor Halász Feri és a Depresszió koncertje fogadott. Azt aláírom, hogy a zenekar rendesen megmozgatja a közönség sorait. Még Wall of Death is kialakult a koncertjük alatt. Gondoskodtak arról, hogy aki feszült volt levezethesse.


A Depressziót a Powerwolf követte, akik már a nevükben is megmutatják a stílusukat. A farkasok kifestett arccal léptek színpadra és az első perctől az utolsóig fellépésük aktív részesévé tették a közönséget. Ezt úgy érték el, hogy különböző dallamokat dúdolgattak a nézőkkel, amelyeket részekre szedtek. Végül egy egészet alkottak vele. Olyan „feladatok” elé is állították a nagyérdeműt, hogy egyszer csak az egyik oldal tegye, majd a másik. Utána csak a lányok, majd a fiúk stb.
Aki lemaradt a koncertjükről, és szeretné pótolni, megteheti 2017. január 22-én a Barba Negrában.


A Powerwolf után viharossá fokozódott a szél, és elkezdték bontani a nagyszínpadot. A vetítők lekerültek, az árnyékolókat leszedték, és mindenkit arra kértek, hogy vonuljon biztonságos helyre! Ekkor úgy nézett ki, hogy a Within Temptation és a Tankcsapda koncertje elmarad! Ha jól tudom, akik ezen időpontban váltottak napijegyet és szerettek volna bejönni a fesztivál területére, a vihar miatt nem engedték be őket. Majd némi csend után a szervezők bejelentették, hogy a Within Temptation és a Tankcsapda is vállalja a fellépést! Arra kértek mindenkit legyenek türelemmel, hogy biztonságossá tegyék a színpadot.

Másfél órás csúszással megkezdődött Within Temptation a rövidített (kb. 30 perces) koncertje. De ez alatt a 30 perc alatt a zenekar maximálisan megmutatta, hogy mit is tud! Ennek ellenére a WT rajongóinak nyilván keserű szájízt hagyott a rövidített program.


Az időjárás nem kímélte a Tankcsapda fellépését sem, Lukácsék is kénytelenek voltak rövid koncertet adni. Aki az eget kémlelte (többek között én is) láthatta, hogy nemsokára az eső is megérkezik a viharos szélhez, ill. a távolban már a villámok is megjelentek az égen. Ekkor úgy döntöttem visszavonulót fújok a sátramba. És jól is tettem! Ugyanis 15-20 perc után elkezdett szakadni az eső, ami reggel 07:30-ig meg sem állt.


4. nap

Miután elállt az eső sokan úgy döntöttek a sátortáborban, hogy elhagyják a helyszínt az időjárásra hivatkozva. Jelentősen lehűlt a levegő az előző napokhoz képest, és a viharos szél is megmaradt (csak késő este csillapodott). Eredeti tervem az volt, hogy délelőtt elutazom a Balaton partjára egy szabadstrandra, de az időjárás közbeszólt, így végül a fesztivál területén maradtam.

10:00 órától egészen a délutáni órákig a Fezen Klub kerthelyiségében élőben jelentkezett a Fezen Rádió, ahol különböző programokkal, vetélkedőkkel várták az érdeklődőket. Természetesen ajándékokért cserébe. Többek között karaoke verseny, limbó, és a számomra legkreatívabb: a sörevő verseny. Ez annyit jelentett, hogy egy levesestálba ki kellett önteni fél liter sört és azt kanállal kellett elfogyasztani. Végül a befejezezést azzal kellett jelezni, hogy az üres leveses tálat fejjel lefelé a fejre kellett tenni.

Délutáni órákban visszamentem a fesztivál központjába, ahol a kivetítőn olvastam, hogy programváltozás lesz és a The 69 Eyes koncertje elmarad. Emiatt később kezdődik a Road koncertje is. Így 18:30-kor kezdődött az első koncert a nagyszínpadon. Felfelé áramló füstfelhők, kivetítőn a Road zenekar logója némi animációval kiegészítve… Ez volt jellemző az idei Fezen-es fellépésükre. Emellett a szokásos Road recept, amit más koncerten is megszokhattak a rajongók.


Utánuk a finn trollok, azaz a Finntroll volt látható a Fehérvár színpadon. Sokszor láttam már őket élőben. Ezek között voltak, amikor jó hangulatú koncerttel szolgáltak, s olyannal is szembesültem már, amikor kifejezetten rosszul szóltak, ami a koncert rovására is ment. Nos, idén szerencsére az előbbi érvényesült! Ezzel egy kellemes csalódást okoztak nekem.
A műsorukban játszottak újabb tételeket, de a régebbiekből is hallható volt néhány. Számomra egy teljesen kerek, egész műsort adtak. Nem voltak hullámvölgyek, ingadozó koncertmenet. Ellentétben az utánuk következő Guano Apes-szel.


A Guano Apes-t most láttam először élőben és részemről hatalmas csalódás volt! Arra számítottam, hogy klasszikus GA dalokat fognak játszani, de sajnos nem ez lett a vége. Persze egy-egy ilyen dalt is eljátszottak, mint pl. az Open Your Eyes-t, vagy a Big in Japan-t. De a buli többi része unalmas volt a számomra. Sandra inkább erotikus mozdulatokkal próbálta feldobni a hangulatot több-kevesebb sikerrel. Kúszott, mászott, össze-vissza fetrengett a színpadon.
A basszusgitárosuk időnként felállt a dobfelszerelés mellé, és ütemre rugdosta a cintányért. Ha már szóba hoztam a dobfelszerelést. Csak nekem tűnt fel a kivetítőről, hogy a lábdobon egy lyuk látható?
Számomra a Guano Apes koncertje hatalmas csalódás volt!


Egyetlen zavaró dolog volt a fesztivállal kapcsolatban. A Fehérvár színpad és a HammerWorld csarnok nagyon messze volt egymástól, ahelyett, hogy a rock-metal színpadokat közel tették volna egymáshoz és ezzel kialakult volna a fesztiválon egy metal blokk, mint régen a Sziget fesztiválon. Csak annyit kelltett volna tenni, hogy a HammerWorld csarnokot és a Rézangyal sátrat megcserélik. Remélem a következőkben ez változni fog!

Összességében nagyon jól éreztem magam a fesztiválon! A hangulat zseniális volt! Nekem borítékolva van a 2017-es Fezen Fesztivál, amely a 20. lesz! Aki olvasta a programfüzetben leírtakat, pontosabban Kovács Tóni szavait a fesztivállal kapcsolatban, olvashatta, hogy jövőre egy nagy durranással fognak készülni a szervezők.
Jövőre találkozunk!

A képekért köszönet a Fezen Fesztivál hivatalos fotósának, Rácskay Zoltánnak! (A képek a Fezen Fesztivál Facebook oldaláról származnak.) A videókért pedig Ferencz Zoltánnak!
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.