True Carpathian Trúskodás
Brutal Assault Open Air 2016, Jaromer, Josefov
Hogy repül az idő, nemde? 21 éve tart már a cseh metal-őrület, minden évben. Idén már nekem is lehetőségem adódott, hogy megnézzem, mi folyik odakint. Sajtó press leadva, meg is kaptuk fotósommal egyetemben. Nem jártam még arrafelé, így nem tudtam, mi vár rám.

Viszont már akkor sejtettem, hogy nem lesz gond nélküli a fesztiválra való kijutás, mikor megnéztem: már lekéstünk a fotósommal a buszokról, amik közvetlenül odavittek volna minket. Mi naivan úgy gondoltuk, elég, ha aznap, egy korai időpontban indulunk neki küldetésünknek. El is indultunk hát a vonatunkhoz, amit sajnos le is késtünk a rengeteg előttünk ácsorgó utazni vágyó miatt, így muszáj volt megvárni a következő menetet. Úgy számoltuk, hogy így legalább a késői fellépőket elérjük, akkor legalább tudok írni arról is.

Túlságosan nagy hitet vetettünk a MÁV, illetve a nemzetközi vasútszolgáltatás ügyébe. Az még a kisebbik baj, hogy idehaza is borzalmasan csigán haladtunk, de minden országhatár-átlépésnél négy-öt rendőr fésülte át az egész vonatot. Kaptunk egy bazinagy esőt is, hogy aztán jó nagy adagot késve megérkeztünk végre Hradec Kralové-ba. Innen már csak egy taxiút választott el minket a megváltástól.

Mire leértünk, éppen szemerkélő eső várt minket, nyirkos hideggel és latyakkal. Szomorúan vettük tudomásul, hogy már minden előadó lenyomta a magáét, így megpróbáltunk egy alkalmas helyet keresni sátrunk felállításához, hogy nyugovóra térjünk a 9,5 óra utazás után. Azért még egy mellettünk elrobogó mentő finoman visszapofozott minket félálomból, de aztán tényleg csend lett. Mint utólag kiderült EMP által, lehet, mi jártunk jobban, ugyanis nagyjából délután négy után folyamatosan esett az eső a fesztivál teljes területén, egészen addig, amíg meg nem érkeztünk. Továbbá, sajnos arról is tudomást szereztünk, hogy a mentő azért sietett annyira, mert aznap meghalt valaki, drogtúladagolásban. Elég sanyarú mutató ez az első napra...

Másnap megérdeklődtem a sajtó-bódénál, mit kell tudjak az interjúkról, amiket kértünk a fesztivál szervezőitől. Sajnos flegma választ kaptam; nem tudnak róla semmit, ezzel pedig le is zárták a témát. Ugyan idő közben kaptunk egy invitációt a Jack The Stripper nevű bandától egy interjúra, ám mivel egyáltalán nem az én műfajom, továbbá nem is ismerem őket, nem tudtam volna igazán izgalmas kérdéseket feltenni számukra. Erőltetett dolgot meg nem szerettem volna kihozni ebből, tehát ezt ki is hagytam a repertoárból. Ám, ha ez nem lett volna elég, ezen felül tájékoztattak minket, hogy ne is álmodjunk arról, hogy a fotós kolléga be tud majd a fotósárokhoz jutni, mivel mi nem ilyen minősítésű sajtóbelépőt kaptunk (Köszi fesztivál, utólag is. Úgyhogy sorry mindenki, ezért van indokolatlanul kevés képünk. A fotós kolléga próbálta a maximumot kihozni a dologból, de mivel egyikünk sem 190, így korlátozottak voltak a lehetőségeink). Az újabb rossz hírekkel felvértezve nekiláttunk végre felfedezni nappali fénynél az egész területet.

Mivel soha nem jártam még BA-n, így számomra újdonság volt a terület, a romos falak, a hangulatos, fákkal övezett utak. Mint minden fesztiválnak, ennek is megvolt a saját baromsága; valószínű az Abbath-koncerten felbuzdulva elterjedt az egész fesztiválozáson az Abbath-ozás, melyet az alább látható videóban meg is hallgathattok az eredeti ötletgazdától.



Szóval ezt nyomta mindenki.
És mindig.
Éjszaka is.
Nappal is.
Még a wc-n is, sőt még zuhany közben is (aminek a rendszere írtó idegesítő volt, az pedig még inkább, hogy nagyjából 0 ember beszélte használható szinten az angolt).
Elszomorodva láttam, mennyire is van közel egymáshoz a Jager, illetve a Metalshop színpad. Ez sokáig zavaró is volt.., de nem olyan zavaró, mint a chip-kártyára feltöltős fizetési lehetőség az egész fesztiválterületen (ez alól a low-budget merchandise-ok kivételek voltak). Sok True arc mindenfelé, stand, ahol corpsepaint-et applikálnak az arcunkra, csuhában járkáló BA reklámemberek... minden itt volt, aminek itt kellett lennie.

Első banda, amivel találkoztunk szemtől szembe az Animals As Leaders brit csapata volt, akik a Jager színpadon próbáltak a kora délutáni órák ellenére is fergeteges hangulatot gerjeszteni. Szerencsére a srácok törekvése gyümölcsözött, irgalmatlan tombolás alakult ki a banda előtt. Pár percig még néztük a performanszt, aztán tovább álltunk. Mivel a számunkra legközelebbi fellépés, ami érdekelt az Ihsahn volt, kényelmesen memorizálhattuk a sokkal távolabb lévő színpadhoz vezető utat. Itt természetesen azért megjegyeztük azt is, hol lehet kávét venni, elfogadható áron...


Este hatkor kezdett Ihsahn úr és szép szál norvég legényei, szintén a Jager színpadnál. Sokáig taszított a gondolat, hogy Ihsahn-t hallgassak, nekem már kissé nyálasnak hatott az a pár nóta, amit hallottam korábban tőle. Nem is számítottam arra, hogy olyan hangulatos show-t fognak csinálni, hogy majdhogynem instant fan leszek. Az előadásmód, a hangosítás mind nagyon helyén volt. Egy-két reménykedő Emperor-fan beordibált néha ősi TRVE számcímeket, mint az I Am the Black Wizards, vagy a The Wanderer-t, ám fontemberünk jót mosolygott rajta, majd hozzá tette: jövőre, srácok, aztán folytatta az előre kitalált programot. A műsor vége felé feltűnt egy tehetséges énekes úr, akinek azóta elfelejtettem a nevét (alulra kommentbe mehet a megfejtés, képen látható), majd egy csinos duo után véget ért az Ihsahn produkciója. Én pozitívan csalódtam benne, úgy láttam, sok ember tetszését nyerte el. Mivel a legközelebbi állomásunk a Ministry volt, elcsámpáztunk valamit enni.


Színpad ugyanaz, Ministry viszonylag pontosan a színpadon. Itt már belefutottunk sajnos egy-két direkte agresszor emberbe, akik - ha jól láttam - borgőzös arccal vágtak bele az industrial metal forradalmasítóinak koncertjébe. Kivetítőn hangulatos, témához illő képsorok; Acid hatás keveredett diktatórikus képsorokkal, háborúval, sötöbö. 
Nem sokáig élvezhettünk azonban a műsort, mivel idő közben a Dark Tranquillity kezdte tépni a húrokat a Metalgate-nél. 8 perces rohanással elértük őket is, itt viszont már elidőztünk, közel állt mindkettőnkhöz a stílus. A kicsiny hely ellenére a Body-surf-től elkezdve a sördobálásig mindent láttunk, a banda pedig munkásságukból vegyesen szemezgetve ontotta ránk a melodik death metal-t.

Révén nem vagyok nagy Gojira, Mithras, stb. fan, ismételt csavargás következett. Azért nyugalom, Parkway Drive-on már ismét ott voltunk; a metalcore egyik zászlóvivője felrántotta az álmos tömeget és brutális pusztításra invitálta circle- és mosh pit, együtt éneklés, stb formájában. Szép csendben megvártuk, amíg lezenélték a magukat, majd az 1349-re már a lehető legelőrébb furakodtunk be. Közben a Jager-en a Perturbator nevet használó dark synth music-kal komponáló uraság zenélt, amit - felettéb viccesen persze - a norvég black-et váró arcok hangos anyázással és "ez egy metal fesztivál, te b**i" sorokat tartalmazó gondolatokkal jutalmazták. Én, habár közvetlenebben mozgok a metal falain belül, szoktam hallgatni hasonló tételeket, így nem tudtam azonosulni a várakozó tömeg érzéseivel. Sőt, tovább megyek: azóta hallgattam is Perturbator-t. Fúj, Xhavael, undorító vagy.

Egy hangulatos hellfire dallal indított Norvégia színe-java, az 1349, aztán még egy szám következett ugyanezen albumról. Aztán, végtelen bánatomra, nagyjából csak új számokat kaptunk, egy Riders of the Apocalypse kivételével, nagyjából középidőben. Az Embrional-on gondolkoztam még egy darabig, ám mivel a nap elég mozgalmas volt (a leírottak ellenére is), inkább nyugovóra tértünk.


Péntek. Jajj, de vártam ezt a napot, hisz Satyricon, Taake, Dark Funeral...oh, yeah.
Jager színpad, öt után nem sokkal feltűnt a SepticFlesh csapata a némileg Behemoth-jellegű szerelésében, aztán meglepően gyorsan el is indították az őrjöngést. Sosem voltam nagy fan, de meg kell jegyezzem: kegyetlen erővel nyomták le a számokat. Két kedvencre is szert tettem (valószínű érdeklődési köreimnek köszönhetően) az Anubis, illetve Prometheus számokban. Ötösre vizsgáztak a srácok a tömeggel való kapcsolattartásból, illetve hangulatkeltésből is, nekem pedig kifejezetten tetszett a frontember enyhén Dracula-jellegű fizimiskája. Megengedtük magunknak a luxust, hogy végre egy koncertet végignézzünk, ráadásul találtunk jó rálátást is. Eztán következett a jól megérdemelt vacsora.


Nem vagyok továbbra sem Obituary, sem Moonspell-fan (amit a programfüzetbe black metalnak írtak be, amit azért kissé túlzásnak érzek...), szóval kihagytuk ezen zenészeket, hogy energiánkat a következő nagyágyú előtt való ácsorgásra tartogassuk. Habár itt ez nem jön át (legfeljebb akkor, ha Te is jártál már itt úgy, hogy fotózz is), de ahhoz, hogy egyáltalán ennyi kép létrejöhessen, nagyjából másfél órával kellett a fotózni kívánt banda elé járulni, majd ott várakozni, és így is csak sejthettük, hogy lesz egy jó hely, ahonnan fotózni tudunk.
Satyricon-on a legkevésbé sem lehetett előre jutni..., pontosabban lehetett, ha 2 méter magas vagy és oldalra dobálod az embereket, haladás közben. Viszonylag közel mégis sikerült találnunk egy jó pontot, amit ugyan csak korlátolt ideig birtokoltunk, ám néhány képhez így is hozzásegített minket.

Mivel a Satyricon most ünnepelte a Nemesis Divina album 20. évfordulóját, logikusan erről szólt a koncert is. Sajnos a Mother North  annyira elrágott nóta, hogy legjobb hozzáállásom ellenére sem tudtam már élvezni... Azért az jó volt, hogy végre hallottam őket élőben is, főleg mivel a többi nóta nagy kedvencem az albumról.

Következett egy laza Taake, melyre nem is akartam igazából előre furakodni, teljesen felesleges lett volna... a tombolás garantált volt. Amint felcsendült az első pár hang, ez be is igazolódott. Kijelenthetem, talán a Taake volt az a banda, ami maradéktalanul hozta azt, amire számítottam. Szép számmal voltak nóták, amit ránk öntöttek, ráadásul ezen csokor okosan lett összeállítva; nagyjából minden érát felkarolt munkásságukból.
Itt azért bevallom férfiasan, kijött belőlem egy tésztaszedő. Egyébként ezzel párhuzamosan az Arch Enemy ment a Jager-en, de sajnos bennük hatalmasat csalódtam Hegyalja Fesztiválon, anno..., a playback-et nem szeretem, abban pedig biztos vagyok, hogy az énekes hölgy nem tudja azt a hangot természetes módon kiadni magából, ami a My Apocalypse-ben van. Nem jött más, csak a Dark Funeral.

Körülmények itt is hasonlóak voltak, csak még több vergődéssel a tömeg közepén. Nem is csoda, a Marduk és a Dark Funeral Svédország azon két fő zászlósa, akik koncertjén bizonyosan menni fog a pusztítás. Már a Rockmaratonon is bebizonyosodott számomra, hogy DF legendásan rossz élőben, ez pedig sajnos most is megfigyelhető volt. Pontatlanságok, elcsúszások, sokszor pedig nem is lehet elkapni, hol is járunk most éppen. Az új énekes úr nekem már most kiégettnek hatott hang ügyében, de a DF az DF...végre hallhattam a Secrets of the Black Arts-ot is, amit előzőleg mennyire hiányoltam. A maga hibáival még mindig az egyik legnagyobb himnusz volt, ami a BA-on elhangozhat a Mother North után, szóval kiélveztem a nótát. Szerintem egyébként a DF az egyik olyan banda, aki nagyon gyorsan akar játszani, de már pontatlanságba kanyarodnak el emiatt élőben. Azért természetesen élvezhető volt az egész show. Itt viszont már ismét a sátor felé orientálódtunk. Jó éjt!

Elég tömény nap volt végül a szombat, jobban vártam, mint az előző napot. D.N.S, Behemoth, Mgła...oh yeah, again.
A korai időpontokon számomra nem jelentős fellépők sorakoztak végig, így a városnézés/ebéd mellett döntöttünk. Azonban Moonsorrow-ra illett visszaérni, ami meglepően energikusnak mutatkozott színpadon. Ők sem tartoztak soha a favorit bandák közé, de egy-két számot még én is ismertem. Innentől gyakorlatilag végig ezen sátornál tartózkodtunk, és - mint kiderült - volt is értelme.
A Moonsorrow kissé melankólikus, sokszor szimfónikus darálását élvezte a tömeg, ám már sok Behemoth-pólós urat és hölgyet hozott össze a szél, így sejteni lehetett, hogy az első 5-10 sor ismét felejtős lesz. Azért próbálkoztunk, de hiába. A koncert mindenesetre ugyanúgy kezdődött, mint mostanában mindig: színpadi kellékek megvannak, intro, majd felvonul a banda és Gabriel Arkangyal máris az arcunkba tipor. Szokásos felhozatal megvolt; inkább az új számok buggyantak fel, néhol 1-2 régi klasszissal karöltve. Most valahogy zseniálisan elkaptam az O Father O Satan O Sun hangulatát. Zseniális volt, az okkultizmus gyakorlatilag leperzselte rólunk a bőrt. Az előadás végig kőkemény TRVE légkörben ment le, ami azért a tömegben is érződött. Kicsit megkönnyebbültem, miután a show után az emberek nagy része távozott.

Sokkal szerencsésebb helyet találtunk a soron következő Mgła előtt. A szemfülesek rájöttek, hogy a beállást is a banda nyomta le teljes egészében, ám itt a betörő-maskara nélkül még, szóval igen... láthattuk, hogy néz ki a Mgła. Nem mutánsok, csak szimpla figurák. Ennyi!
A koncert teljesen időben kezdődött, majd az Exercises in Futility-ről szemezgetve először, elindult a tradicionális Mgła buli. Kb. mozgáskultúrában nincs mit nyilatkozni, az urak legendásan sokat képesek jót állni magukért (ha-ha-ha...). A With Hearts Toward None-ról volt I, VII, ami nálam már nyerő ügy volt, de volt Mdlosci is, szóval megkapta mindenki a neki valót.


Itt már kicsit türelmetlen voltam; egyrészt a több órányi ácsorgás miatt (ami még a rönk-derekú embereket is kikészíti, főleg több nap után), másrészt nagyon látni akartam már a Darkened Nocturn Slaughtercult produkcióját. Régóta kedvelem a bandát, szóval nagy volt az öröm, mikor megjelent a hatalmas fordított kereszt a színpad kellős közepén, koponyák, meg minden, ami szerintük TRVE.
Először a banda jelent meg, az énekes hölgy nélkül, majd szótlanul álltak, míg az intro szólt. Idő közben a színpad mögül irgalmatlan üvöltözést, sikoltozást hallottunk; az énekes hölgy még most is próbált, az utolsó másodpercekben. Aztán felcsoszogott ő is, fehér ruhában, valamilyen fehér szövettel az arcán, amit csíkokba vágott. Ennek hatására úgy lógtak a fejéről, mint Cthulhu csápjai. Alatta látható volt, hogy már corpsepaint-ben van, szóval várható volt a maszktól való megszabadulás. Az Omni Immundus Spiritus olyan erősen kezdett, hogy majdnem levitte a fejünket. Ilyen hangosítással nagyon erősen szólt ez a bivalyerős nóta, szóval elképedve álltuk, amit kaptunk a D.N.S-től. Ügyes válogatást hallhattunk, habár meghallgattam volna a Dead Hate the Living-et is. Hiba, csúszás egyáltalán nem volt (vagy pedig nem észrevehető), tehát abszolút energizált mindenkit az a masszív kinyilatkoztatás, ami a színpadról ömlött. Sajnos a visszataps nem használt náluk, pedig sokáig próbálkoztunk. Azért szép volt, D.N.S.


Még a Valkyrja váratott magára, amit én egy picit erőltetettnek láttam így elsőre. A legelső dolog, ami eszembe jutott róluk az a Watain. Ezzel szerintem elég sokan vannak így rajtam kívül is. A stílus, amit képviselnek, az érzésvilág, a hangulat, minden ennek a másolata az én szememben. Ettől függetlenül ügyesen zenéltek, de az biztos, hogy nem lesz a kedvencem. Elcsúszást itt sem véltem felfedezni, pusztán annyit, hogy mivel majdnem vége volt már a teljes fesztiválnak, mindenki ide özönlött. Ezen tényt figyelembe véve nem vagyok benne biztos, hogy feltétlenül miattuk mentek oda az emberek, inkább csak megnézték az utolsó fellépőt.

Mivel mi ügyesen össze is pakoltunk és a lehető leghamarabb útra is keltünk, számunkra ennyi volt a fesztivál, mely keserédes utóízt hagyott a szánkban, ám nem vagyok meggyőződve róla, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy itt jártam. Sok bosszúsággal járt, sok kellemetlenséggel, de mégiscsak legendás bandákat láthattunk, akár tetszik, akkár nem.
Néhány gondolatot általánosságban azért hozzá fűznék.
A fesztiválterületen belül indokolatlanul drága volt minden, kezdve a pólóktól a többi kiegészítőig. A hivatalos merchandise nagyon átgondolatlan volt, kb. már az első napon elkapkodta mindenki az összes pólót, tehát lerágott csont jutott nekünk. A low-budget merchandise-ban valahogy nem volt kedvem venni gagyi Mgła pólót, vagy félrenyomott Satyricon-osat, szóval arról letettünk. Kétségbeejtően kevesen beszéltek angolul, pénzváltásra még a legjobb jóindulattal bíró emberek sem voltak képesek, viszont a fesztiválozók meglepően becsületesek voltak. Ezt azért írom le főleg, mivel az egész terület gyakorlatilag egy zöldövezettel borított erdős-dimbes-dombos bazinagy kempingként funkcionált. Akárhányszor mentünk a sátrunk környékére, soha senki nem piszkálta, pusztán a sok Abbath-os rohangált körülöttünk.

Vicces volt azért; mielőtt elindultunk volna, szusszantunk egyet csendben. Elment mellettünk egy 10-13 főből álló társaság, közülük kettő félénk Abbath-ot küldött felém. Én nem válaszoltam, majd miközben tovahaladtak, még hozzátették magyarul: ez nem Abbath, ezt hagyjuk. Gyorsan utánuk szóltam: köszi, amúgy is ki van már a t**öm vele. Egy erőltetett nevetés (ami szerintem inkább annak tudható, hogy a legkevésbé sem számítottak rá, hogy magyar vagyok), aztán mindenki ment dolgára.

Végül: Akit elkeserít, hogy kizárólag a régebbi zenéket karoltam fel és nem a metalcore-oldalt, esetleg death metal-t... sorry.
Ha van ilyen oldalú megközelítésed, ne zárkózz el attól, hogy elolvashassuk!

Köszönet a fotókért a kollégának!
True_Carpathian_Truskodas
Írta:
Xhavael
2016. október 6., csütörtök, 14:12
Facebook:
Brutal Assault 2017 - A 22. alkalom
Koncertbeszámoló, emp @ 2017. augusztus 23., szerda, 20:36
Brutal Assault 2017 - A 22. alkalom
Koncertbeszámoló, emp @ 2017. augusztus 21., hétfő, 18:18
Brutal Assault 2017 - a 22. alkalom
Koncertbeszámoló, emp @ 2017. augusztus 20., vasárnap, 10:09
Brutal Assault 2017 - A 22. alkalom
Koncertbeszámoló, emp @ 2017. augusztus 19., szombat, 18:47
Brutal Assault 2015 - 2015.08.05-08.08.
Koncertbeszámoló, emp @ 2015. augusztus 29., szombat, 19:45
Koncertek
Brotherhood of the Snake Tour 2017
november 18.,
Barba Negra
Parthenope European Tour 2017
november 18., 19:00,
Route 66 Baráti Klub
Totalitarian Black Attack
november 24.,
Supersonic - Blue Hell
Hellhammer Festival 2017: Winter Edition
december 5.,
Dürer Kert - Kisterem
Sólstafir, Myrkur, Árstídir
december 7.,
A38 Hajó
december 29.,
Strausz Ti Ti Tá
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.007 seconds to render