European Pilgrimage Tour Part I.
2017. január 10., Budapest, Dürer Kert - Room 041
A Cudi Purci Booking, a Tukker Booking, és a Bloody Juice Entertainment közös összefogással egy nagyon erős rendezvénnyel indították a 2017-es évet. Január 10-én Budapestet is érintette a European Pilgrimage Tour Part I. elnevezésű turné, ami két lengyel csapat, a Batushka és az Arkona fellépését takarta. Helyszínnek a Dürer Kert középső terme, azaz a Room 041 lett kibérelve.
Bár a turnéplakáton szerepelt a guests szó is, végül nem volt(ak) további fellépő(k), sem nemzetközi, sem hazai részről.

2016. novemberében, amikor bejelentésre került ez a rendezvény, már akkor lehetett látni, hogy hatalmas az érdeklődés, ill. a jegyek is gyorsan fogytak. - Erről folyamatosan értesítést osztottak meg a szervezők, hogy hány jegy maradt. Végül, 2017. január 9-én, 22:00 óra környékén ki is került a sold out felirat a  Facebook eseménynél.


Az Arkona koncertkezdése 20:00 órára volt meghirdetve, ami pontosan ebben az időpontban el is kezdődött. 2016. november 4-én jelent meg a hatodik nagylemezük Lunaris címmel. Nem meglepő módon főleg erről a legutóbbi albumról játszottak, de azért korábbi tételek is felcsendültek a koncertjükön a régi rajongók örömére. A hangosításra se lehetett panasz, főleg a dobot emelném ki, de a gitárok és a vokál is szépen szólt.
Összesen úgy 45 percet játszottak, de műsoruk annyira magával ragadott, hogy számomra szinte pillanatok alatt elrepült. A teremben a nézőszám is magas volt és a közönség is szépen honorálta az Arkona koncertjét. A műsoruk végén a kijutás is eltartott egy ideig, annyira megtelt a koncertterem. Ezzel az Arkona pótolta a tavaly elmaradt Total War Fest fellépését is. Remélem a közeljövőben ismét ellátogatnak Magyarországra!


A rövid szünetben az italpult felé vettem az irányt, hogy oltsam a szomjamat. Mondanom sem kell, hogy a pult környékén is szép számmal álltak az emberek. Amikor ezzel sikeresen végeztem és visszamentem a koncertterembe az már annyira megtelt, hogy csak a bejárat környékéig jutottam. Így az egész Batushka koncertjét kénytelen voltam onnan kémlelni.


Alig néhány perc elteltével 21:15-kor fel is csendült az intro, s ezzel megkezdődött a Batushka első magyarországi fellépése. Erős illatú füstölő csapta meg az orromat, ami a műsoruk végéig kitartott. A színpadon elhelyezett gyertyákkal, sorban álló kórussal, s néhol elhelyezett koponyákkal fogadták a látogatókat.
A bandaról érdemes tudni, hogy 2015. december 4-én Litourgiya címmel kiadták a bemutatkozó albumukat, amely kifejezetten érdekes hangzással operál. A zenekar a zenéjében a doom és a black metalt ötvözi némi gregorián stílusú kórusénekkel kiegészítve. Számomra ez a megoldás albumon nagyon jól működik és szerencsére élőben hatványozottan igaz ez az állítás, köszönhetően az előbb leírt tényezőknek.
A műsoruk alatt a Finnugor - Fame Et Morte (2008) albuma jutott eszembe. Ott használtak hasonló megoldásokat, igaz ott inkább szimfonikus témákkal operálnak, de hangzás tekintetében hozzájuk tudnám hasonlítani. (Hallgatói füllel).
A Batushka végül 50 perces szeánszra invitálta hallgatóit, amely szerintem nagyon igényesre sikeredett. Elég hamar, 22:05 perckor vége is lett a koncertnek, így sikeresen elértem az utolsó vonatot.


Összességében a rendezők kimagaslóan színvonalas rendezvénnyel színesítették a magyar klubkoncertek felhozatalát! Ezen kívül jó volt látni, hogy van igény Magyarországon ilyen jellegű bulikra. Ezúton is szeretném megköszönni, a három rendezvényszervezőnek, hogy lebonyolították ennek a turnénak a magyarországi állomását!

Aki lemaradt, vagy repetázni szeretne a Batushka koncertjéből, akkor megteheti április 8-án Bécsben a Vienna Metal Meeting keretein belül, vagy augusztus második hétvégéjén a Brutal Assault-on.

(A videókat BK515 készítette).
European_Pilgrimage_Tour_Part_I
Írta:
Krigare
2017. január 13., péntek, 12:03
Facebook:
Isten - Ave Infernum (EP) (2016)
Kritika, nascence @ 2017. július 15., szombat, 18:05
Szerkesztőségi kedvencek - 2016 - Kollégáink ajánlják!
Kultúra, Werewolfrulez @ 2017. január 29., vasárnap, 22:37
Koncertek
Total War Fest 5.
július 28., 17:00,
Rába Szabadidő Centrum
20. Fezen Fesztivál
augusztus 2.,
MÁV Pálya
DBE 2017 - No Fear of Infinity
augusztus 3., 18:30,
Grădina Termală
Wrekmeister Harmonies, Ueum
augusztus 4.,
Robot
Purcy Dance Party 2017
augusztus 7.,
Dürer Kert - Room 041
22. Brutal Assault
augusztus 9., 14:00,
Josefov Erőd
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.009 seconds to render