Keep Floyding az A38-on

Ha a tribute bandák kerülnek szóba, akkor azokról szinte mindenkinek van véleménye pro vagy kontra.
Szinte mindig felmerül a kérdés, hogy mi szükség rájuk, főleg, ha épp aktív csapatok iránt tisztelgő zenekarokról van szó. Persze, ha már nem működő, ám nagy hatású, klasszikusok műveinek színpadra állításáról van szó, úgy gondolom engedményt tehetnek azok is, akik amúgy elvakultan ellenzik és elítélik az ilyet, mert csak a saját művek prezentálásában hisznek. Én nem vagyok ellene a tribute csapatoknak, vannak gyengébbek, vannak a korrekt előadók és vannak olyanok is, melyek világszínvonalú produkciót tesznek le arra a képzeletbeli asztalra. Egyszóval akinek ez kell, hallgassa, szórakozzon a koncertjeiken.


A Pink Floyd örökségét ápoló Keep Floyding mindenképpen az utóbbi kategóriába tartozik, az 1999-ben Echoes of Pink Floydként alakult, jelenleg Goldschmidt Gábor – gitárok, ének, Segesdy Márton – billentyűk, ének, Tóth András – gitárok, Balázs Bálint – basszusgitár, ének, Heinfarth György – dobok, Haáz Imre – szaxofon, Garda Zsuzsa – ének, Simon Edina – ének felállásban működő csapat. A Keep Floyding nevet 2009-től viselik, céljuk a PF valamennyi korszakának hiteles megszólaltatása, ahogy azt a Facebookon olvashatjuk.
Sokat elmond szerintem a hozzáállásukról, az ott olvasható mottójuk:
“We play Pink Floyd and boy… we still enjoy it!”

Néhány alkalommal már volt szerencsém a csapathoz, a kvázi otthonuknak tekinthető Muzikum mellett a december végi Showbarlangos koncertjük is jól sikerült, de már akkor jelezték, hogy februárban az A38-on fognak fellépni, történetük során először. Bár játszottak már a MüPa-ban is, ami nyilván rangos esemény volt, mégis láthatóan nagyon készültek erre is. Volt vetítés, meg nagyon átfogó program, olyan, hogy az is bőven élvezhette, aki a Floyd slágeresebb dolgait szereti, de véleményem szerint a die-hard fanok is elégedetten távoztak. Vagyis ebben biztos vagyok, mert mind közvetlenül a koncert utáni beszélgetésekből, mind pedig a Facebookos lelkendező és hálás bejegyzésekből csak erre lehet következtetni.
Nos, elárulom, mi is elégedetten távoztunk.


De hogy miért is érdemes elcsípni legalább egyszer a csapatot?
Az egy dolog, hogy mindenki felső ligás a hangszerén – nyilván Gilmour, vagy Waters zsenijét, hogy ne soroljam fel a teljes PF tagságot – nem lehet kezdőként prezentálni, DE a Keep Floyding nem szimplán eljátszotta a halhatatlan dalokat, hanem előadta. Profi módon és érzéssel és szerintem ez itt a lényeg. Ez az, ami miatt érdemes őket megnézni amellett, hogy nyilván nem nagy a valószínűsége annak, hogy túl gyakran eljuthassunk a banda egykori tagjainak fellépésére.



S, hogy milyen dalokat is hallhattunk?
A nyilvánvaló Time, Money, Another Brick In The Wall mellett olyan dalok is terítékre kerültek, mint a Shine On Your Crazy Diamonds második fele (parts VI-IX.), a Sorrow, az Anathema által is gyakran elővett High Hopes, netán a koncert végén utolsó előttiként felhangzó Comfortably Numb, amit szintén sokan előadtak, feldolgoztak már (legutóbb a Pearl Jam változatát kaptam el a YouTube-on).



Nyilván nem maradhatott ki a Wish You Were Here sem, de nekem talán a Learning To Fly volt az a dal, ami ezen az estén a legjobban bejött.



Azért ne gondolja senki, hogy csak az átlag zenehallgatók által is ismert dolgokat játszották. A bandának mára szilárd rajongótábora van, akik tudják, hogy olyan dalok is terítékre kerülnek, mint a The Dogs Of War az A Momentary Lapse of Reason lemezről vagy az Atom Heart Mother-ös Summer ‘68. A közönség ezeket is nagyon jól és örömmel fogadta.

Amit még mindenképp ki szeretnék emelni, az az énekesi teljesítmény. Ebben a csapatban a két vokalista hölgyet (Garda Zsuzsa és Simon Edina) is beleszámítva öten hallatják hangjukat.
Le a kalappal a teljesítmény előtt, mert Goldschmidt Gábor, Segesdy Márton és Balázs Bálint a hangszeres előadás mellett még így is kiválóan állnak helyt.
Bár a lányok alapvetően nincsenek előtérben, azért meg tudták mutatni a tudásukat.



Nem vagyok a Floyd akkora ismerője, hogy megállapítsam, ha valahol eltérnek az eredetileg megírtaktól, de ha ezt megteszik – mert egyes szólisztikus részeknél ezt is el tudom képzelni -, kiválóan csinálják. Haáz Imre szaxofon szólói is rendben voltak, nagyon is, de méltathatnám az egész csapatot. Nagyon együtt van a csapat, mert láthatóan pillantásokból megértették egymást, a biztos alapot Heinfarth Gyuri dobolása adta ehhez. Ráadásul a jókedv és a közönség tisztelete is sütött a csapatról. Na és ahogy szóltak!
Ráadásul a koncertet több kamerával is rögzítették, így remélhetőleg hamarosan láthatjuk az A38 YuouTube csatornán.

Zárásként mit is írhatnék? A Keep Floyding-ot látni kell, mert alázatosan, profin, mégis lazán mutatják be a klasszikus dalokat!
Depeche Mode Depeche Mode
március 25.