Amikor az olló ugyanúgy metsz...
Preoccupations, Middlemist Red koncert az A38-on
Eredetileg Viet Cong néven startolt a kanadai Preoccupations legénysége, akik egy EP-t követően már első körben egy igen pofás lemezt adtak ki 2015-ben. A szimplán cím nélküli korongon a Bauhaus, Wire és a Joy Division szellemisége ötvöződött a Swans zajosságával. Még azévben ellátogattak Budapestre is és az A38-on adtak fergeteges koncertet. Sikereik ellenére - hogy ne keltsenek nagyon ellenérzést a nevükkel az emberekben - egy huszárvágással nevet váltottak és a második albumukat már Preoccupationsként hozták ki. Szemlátomást nincs ok az új név jelentését képező aggodalmakra, a rajongótábor elfogadta a változást, mivel a stílus nagyjából változatlan maradt (talán egy fokkal hallgatóbarátabb most a megközelítés, mint a debütalbumon, ám a sötétség megmaradt), mint ahogy tagcseréken sem esett át a brigád.

Előzenekaruk két éve a DerTanz volt, idén a Middlemist Rednek jutott a feladat, hogy előmelegítsék a terepet a jelenkor legjobb kanadai post-punk társulatának. A négy fiatal srácból álló MMR-t már indulásakor ott jegyezték a legnagyobb hazai ígéretek között, már ami a gitározós muzsikákat illeti és eddigi két nagylemezükkel (Supersonic Overdrive, Ripple Soul) és egy EP-jükkel rá is szolgáltak a beléjük fektetett bizalomra. Mi több, a Middlemistről immáron mint nemzetközileg is jegyzett csapatról beszélhetünk, hírük az országhatárainkon túlra is sokfelé eljutott. Nóvé Soma és társai habár nem találtak fel újat, s összességében az ő zenéjükben is sorjáznak a déja vú érzések (a paletta náluk a New Ordertől a Ride-on keresztül egészen a Tame Impaláig terjed, sőt az Illuminair c. számban hallható basszusfutam tökre hajaz az Ablak főcímzenéjeként felhasznált Space tételre, a Final Signalra), mégis telibe találták a zeitgeistet pszichedéliában vastagon meghempergetett, alapvetően a késő 60-as években gyökerező, a 80-as évekből is nagyban merítő, de mégis trendi, lebegős-úszós rockzenéjükkel. Valamint engem is a maguk oldalára állítottak, mivel alapjáraton csipázom a pszichedelikus rockot és a post-punkot egyaránt, ők pedig a két zsánert mindenképpen figyelemreméltó módon keverik. Saját bevallásuk szerint ezúttal igyekezték a szintiközpontúbb, kevésbé gitárcentrikus dalokra helyezni a hangsúlyt, bár ennek nem igazán láttam be a logikáját - egy olyan banda előtt, mint a Preoccupations, nyugodtan lehet zúzósabbra venni a figurát. A hamisítatlanul post-punkos-indie-s, kicsit EZ Basic-es Perfectly Blue és a darkos szintihangzással megbolondított Vanishing Point így is ütöttek azért. A zárásban pedig a rockabilly-ízű, klipes Multicoloured Drive-val daráltak le. Noha kétségtelenül akadnak közös pontok, a Middlemist Red muzikálisan nem nyom úgy agyon, mint a főbanda, így azért lényegében ésszerű választásnak bizonyultak. Viszont kár, hogy az egyik személyes kedvencemet, a Temples, Kasabian és Pink Floyd hatásokat egyaránt mutató Aanimalt most kihagyták a repertoárból.

A Preoccupations viszont a kezdeti new wave-esebb indítás után fokozatosan vette egyre durvábbra a műsorát. Bevallom, kicsit több fémkedvelő arcra számítottam, hogy tiszteletét teszi a bulin; nekem így túl hipszter volt a közönség. Csak ajánlani tudom a befogadóbb, szerteágazóbb ízléssel bíró metalosoknak, hogy fedezzék fel maguknak a Preoccupationst! Hasonló gyökerekből táplálkozik ez a muzsika, mint pl. a metal szubkultúrában is igen kedvelt Grave Pleasures, vagy a Publicist UK, ám a kanadaiak ha lehet, még borultabbak, súlyosabbak az említetteknél. Egy kurta "Good Evening" köszöntést követően az Anxiety-vel csaptak a húrok (és dobok) közé Matt Flegelék. A Manchester iparnegyedének világát hamisítatlanul megidéző (ám mégsem ott íródott) Continental Shelf már többek számára csengett ismerősen, ez ugyanis még a Viet Cong időkből való tétel. A Select Your Drone-nal jócskán belassultunk, de a szám második felétől egy olyan gyors kiállás robbantotta szét a hangfalakat, hogy a fülünk kettéállt tőle. Itt már végre volt kedvemre való zajongás, disszonancia bőven!

A Memory-ban már-már a Melvins-t idézte a dob, ámde Matt Flegel komor, füstös (itt-ott Mark Lanegannel rokonságot mutató) baritonja és a Gary Numanes szintiszőnyegek egy más dimenzóba csúsztatták az egészet. A Bunker Buster a legnemesebb Wire hagyományokat örökítette tovább, de még halványan a The Cult is felsejlett. Itt azonban a motoros-stadionos feelinget gyk. el lehetett felejteni. Nem egy vidám muzsika ez, meglehetősen fájdalmas, nem adja meg magát egykönnyen a laikus zenehallgató számára, de ha elkap, nagyon el lehet benne mélyedni.

Elég hosszúra elnyújtottak bizonyos számokat, emiatt alig 9 szerzeményt kaptunk összesen. OK, sosem törekedtek a rádióbarát megközelítésre a fiúk, de ez így élőben elképesztő tömény és lehengerlő volt. Továbbá nekem kicsit hiányzott a Viet Cong lemezről a nyitónóta, a Bauhausosan sejtelmes, ám a Szárnyas fejvadász feelingjét is megidéző Newspaper Spoons.

Még a slágeresebbnek ható tételekbe is tettek zajosságot és koszt jócskán a srácok. Ezzel a karcossággal már-már Jon Spencer Blues Explosion-i magasságokat súroltak. A két gitáros (Scott Munro és Daniel Christiansen) mindegyike helyenként kezelésbe vett egy szintit is, ezzel gazdagítva a hangzást. Ollószerűen metszettek egyébként disszonáns gitártémáik, noha sok helyről ismerősek lehetnek már ezek a noise határát súroló riffek, azért tény, hogy a Calgary-i arcok saját stílusukban nagyon ott vannak a szeren.

A fináléban érkezett a kis Cure rokonságot mutató Stimulation, majd a 20 percet meghaladóra duzzasztott Death-szel olyan halált halhattunk, hogy csak na! Ennek bár köze sincs Chuck Schuldiner munkásságához, mégis kegyetlenül hangzott így élőben. Ahogyan a tipikus post-punktól eljutottak a törzsi és industrial ritmusokat bőszen alkalmazó,már-már VHK-szerűen fortyogó szónikus pusztításig, hát az tanítanivaló! Megjegyzem, kicsit talán túl is lett játszva a Halál.

Egy biztos: ha szereted a Killing Joke-ot, Joy Divisiont, Swans-t, The Fallt, Wire-t, akkor a Preoccupations egyértelműen neked szól.

A koncert hanganyaga teljes egészében felkerült a Youtube-ra, így az alábbi linken vissza is hallgathatják akár, akik ott voltak, akik meg távolmaradtak, azok pedig kíváncsiságból belefülelhetnek, miről is maradtak le.




Amikor_az_ollo_ugyanugy_metsz
Írta:
Mindenholottlevo
2017. június 26., hétfő, 01:57
Facebook:
Koncertek
The Poodles, Degreed, Swissmayd
szeptember 19., 20:00,
Barba Negra Track
Darkness Enthroned Festival
szeptember 21.,
Dürer Kert
Arkona, Dalriada
szeptember 28.,
Barba Negra
Apocalypse Over Europe Tour
szeptember 30.,
Barba Negra
Vindictive Miscreant Tour 2018
október 8.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
Kamelot, Leaves Eyes
október 9.,
Barba Negra
Repulsion For Humanity Tour
október 10.,
Dürer Kert
október 11.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.034 seconds to render