Ék – Cseh Tamás Program Színpad


Nem szoktam arra számítani, hogy a Veszprémi Utcazene Fesztiválon olyan koncerteket látok, amik ámulatba ejtenek. Ha mégis, azok a produkciók inkább a kicsi színpadokon jelennek meg. Utoljára nagyszínpadon az Európa Kiadó varázsolt el. Feleségemmel az utolsó előtti napon este 11 körül kezdtük körbejárni a rendezvényt. A Szigony Pankterasznál kezdtünk, ahol brutál jó hangulat fogadott minket. A szigonyosok jó érzékkel mentek rá az épület adta lehetőségekre, ugyanis nem csak a fesztivál ideje alatt, de a nyár nagy részében is szabad téri kocsmát üzemeltetnek a Petőfi Színház és a Hungária Étterem közötti betonplaccon. No meg a fellépők is fasza tökös punkzenéket nyomnak – egy kicsit másképp, progresszív módon…
Később összefutottunk Gregorich Domi barátommal, akinek unszolására végülis elindultunk a várba.


Na és akkor elkezdődött…
Shoegaze zene foszlányai szivárogtak ki a közgáz suli udvarából. Mivan? 
Sajnos nem az elejétől volt szerencsénk bekapcsolódni, de egy fél órát azért elkaptam az Ék zenekar műsorából… Annyit tudni kell, hogy ha 70-es évek pszichedelikus hangulata, atmoszféra és shoegaze tempó jelenik meg, a zenei alap pedig a basszusgitár által dominált álló harmóniás felépítményen pihen, én meg vagyok véve.
Sok kérdés fogalmazódott meg bennem, amikor ezt a fantasztikus előadást füleltem – néztem… Hol vannak a hazai, úgynevezett… hogy is fogalmazzak na… „tehetségkutatók”, vagy „tehetségfelfedezők”? És most nem arra gondolok, amikor pár majdnem sztárrá érett, de lefaragódott, botfűlű, önmarketingből egy kicsit tehetségesebb megmondóember szervez gagyibbnál gagyibb összejöveteleket, hogy ott naiv és közepesen tehetséges együttesek örüljenek, vagy búsuljanak. Hanem olyanokra, akiknek összejött, és valóban meghallják, ha őstehetség tűnik fel a színen… Megmondom. Vastag Gábornak és Pásztor Sámuelnek hívják őket. Az Ék February című lemezén – amit a koncerten megvettem – ők szerepelnek a banda mellett producerként. A karrierjüket az Anna & The Barbies mellett továbbá a Quimby segítette korábban élő fellépések biztosításával társként. Kiemelném, hogy az Ék zenéje egyáltalán nem hasonlít az említett két csapatéhoz. Hiába… Mindenki másképpen egyforma…

Természetesen nem volt tömeg a koncerten, de akik hallgatták (40-50 ember), azokon látszott, hogy hallják is, ami szól. Képzeljenek el Önök egy szuggesztív gitáros – énekest, akit mondjuk Utahból is exportálhattak volna indián külsejét alapul véve. Ez a srác a hangjával, a gitárjával is hanyatt lökte a post rockra vevő hallgatóságot. A belassulós részek alatt, a durvulásoknál és a szólóknál is zsigeri magabiztossággal dolgozott. Hamis hang nem rémlik az énekben. Hangja tiszta Steven Wilson (meg egy kicsit Pásztor Sámuel). A basszusgitár helyes kezelése a shoegaze – post rock vonalon élet – halál kérdése, itt tudni kell, mi a dörgés. Aki ide betesz egy virgamasinát, az meg is ölte a hatást. A kevesebb több elvet követve kell dolgozni itt technikát tekintve, viszont nagyon jó harmóniaérzék és hosszú távú zenei memória igényeltetik, hiszen ez a műfaj az összhangzattanról szó. Kipipálva. Kell még dinamikus dobolás (ugye nem kell századszor is kiemelnem, hogy az nem azt jelenti, hogy jó hangosan szól, hanem a hangerővel játszik – halkul, erősödik). Megvolt ez is. A szintetizátor meg választhat, hogy atmoszférára megy rá, vagy a pszichedeliára. A kettőre együtt nehéz, mivel előbbihez modern padok (hangszínek), utóbbihoz pedig analóg szimulátor dukál. Váltogatni lehet, de azzal könnyen túl sok lesz a jóból. Megoldás: szövetség a gitárral, és az atmoszférát rábízni… Itt ez képződött meg, bár a billentyűk nem szólaltak meg kellő hangerőn élőben. 

Hatásként a Porcupine Tree-t  vagy az Isist említeném meg, előbbi számomra a világ egyik legjobb bandája. Igen, az Ék egy hazai Porcupine Tree, akár csak az Octobersun is kicsit.


Fogalmam sincs, hogy ez hogy jött, és hogy miért van ekkora szerencsém, hogy nagyon sok év utcazenézés, tehát a Veszprémi Utcazene Fesztiválon kínlódás, fintorgás, időnként fellelkesülés után egyszer csak belefutok életem koncertjébe… Talán azért, mert minden banda „bulit” akar csinálni, az emberek 95%-a meg bulizni akar. A buli fogalma viszont relatív… Aki táncolni akar, annak az Ék totális csőd. Aki viszont ámulni, repülni, zenei esszenciát élvezni, az a tegnapi este folyamán ott volt… Ilyen szintű sokk utoljára még 2005 – 2006. környékén ért, vagy még előbb, amikor régi Octobersun koncerteken lebegtem – egészen addig, amíg valami részeg haverom nem kapott az elcsendesülős részek közben szófosás – rohamot. Itt szerencsére nem voltak haverjaim, csak életem párja, aki szintén extázisba esett. Fáradt voltam az egész napi meló után, és úgy voltam vele, hogy inkább menjünk haza, majd holnap utánanézek a csapatnak, de végülis meg lettem győzve, hogy plusz egy sörrel feltöltve végighallgassam az előadásból, ami még hátravan…
Megérte.



Ék – Cseh Tamás Program Színpad (2 komment)

  • 9000sanyi 9000sanyi szerint:

    Köszi [i:44580cfc]Naga[/i:44580cfc]!
    Bár általában ritkán találkozik az ízlésünk ez nekem is bejön. A Deezeren fent a lemez, meg is hallgattam.

  • nascence nascence szerint:

    Basszus, mit találtál! A beszámolód nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Mikor ahhoz a részhez értem a szövegben, ahol az Isist és a Porcupation Treet említetted, akkor azért felhúztam a szemöldökömet egy ilyen összehonlítás láttán…(nekem az Isis a nagy kedvencem). Belehallgattam a youtubon található pár számba és megértettem miről írtál…

    Ők az Quimby és Anna & The Barbies előzenekra? Ezek a srácok fényévekre vannak ettől a két zenekartól, messzemenőkig tehetségesebbek (megjegyzem, hogy semmi bajom a Quimby-vel és Anna & The Barbies-szal, kifejzetten tisztelem a munkásságukat…).

    Amit művelnek, az a pszichedelia tömény megtestesülése…

    A zenekar honlapja viszont kurvára bosszantó.

Depeche Mode Depeche Mode
március 25.