Leprous - a Malina-turné budapesti állomása
2017. november 19. Budapest. A38-as hajó.

Idén már harmadjára láttam a Leproust élőben, ami kimeríti a kényeztetés fogalmát. A Devin Townsend Project előzenekaraként fájdalmasan rövid programmal léptek fel, később aztán elcsíptem őket egy fesztiválon, bár ott meg technikai és egyéb gondokkal kellett megküzdeniük, ezúttal viszont főzenekarként láthattam a csapatot, az őket megillető játékidővel és körülmények között.

Az A38-as hajó sokak egyik kedvenc koncerthelyszíne, ami bizonyára nem véletlen. A látogatók rendszeresen kiemelik a jó hangzást, és ezt az eddigi személyes tapasztalataim is alá tudják támasztani. Nem volt ez másképpen a szóban forgó esemény estéjén sem, amikor is a norvég zenekar lemezbemutató turnéjának budapesti állomását teltházas tömeg fogadta. Három banda kísérte el Einar Solbergéket, bár az izlandi Agent Fresco azért több volt, mint előzenekar.


Az estét a szintén norvég Astrosaur kezdte meg, akik néhány dalnyi rövid programmal megadták a fantasztikus este kezdő hangjait. Külsőre még hasonlítottak is a Leprousra, dalaik azonban kizárólag a hangszerekre hagyatkozhattak, mivel nincs énekese a zenekarnak. Izgalmas riffek és csavaros instrumentális kalandozás jellemezte a rövid játékidőt, ami introvertált jellegének ellenére is energikus és élvezhető volt.

Átszerelés után a görög Alithia következett, akiket én szívesen otthon felejtettem volna. A modern space-post-prog rock/metal zenéjük kommersz dallamokra és giccses szintiparádéra épült. Az erőltetett színházasdit hét emberrel adták elő, két ütőssel (aminek semmi értelme nem volt), energikus, menőnek tűnni akaró énekesnővel, gótikus(nak hatni akaró), hosszú bőrkabátos frontemberrel. Ál-atmoszferikus, mindvégig felszínes produkciójuk egyszerre akart szórakoztatni és pátoszban lubickolni, amire, finoman fogalmazva, nem vagyok vevő.


Szerencsére az Agent Fresco nagyszerű programot állított össze, őket már egészen közelről tekintettem meg, mert sejtettem, hogy élőben remek koncertet adnak majd. A program oroszlánrészét a 2015-ös Destrier című anyag dalai tették ki, de eljátszottak egy vadonatúj szerzeményt is a készülő lemezről. A banda rendkívül szimpatikus és hálás volt, Arnór Dan Arnarson énekes talán túlságosan is aktív figura, legalább 110%-on izzott a színpadon, a koncert végén már a közönség soraiból énekelt. A lágyabb dalrészleteknél hol a gitáros, hol a frontember ült a billentyűk elé, félig-meddig háttal a közönségnek, hogy a zongorabetéteket így adják elő. A kemény metalos elemek a koncert gerincoszlopát alkották, erőteljesen, vaskosan szóltak. Arnarson beleéléssel énekelt, de ha őszinte akarok lenni magamhoz, be kell vallanom, hogy van valami a hangjában, amivel a mai napig nem vagyok teljesen kibékülve. Bár a zenéjük kimondottan megtetszett az utóbbi egy-két évben, és koncerten fantasztikus élményt nyújtottak, továbbra sem tudok maximálisan azonosulni a frontember dallamaival, annak ellenére, hogy nincs rossz hangja. Érzek némi erőltetettséget, némi túlzást benne, mintha többet akarna kiénekelni, mint amire a hangja hívatott. A zenekarra biztosan hatással volt a Leprous, de az egyediség nem ölt náluk éppen akkora mértéket, mint a norvégoknál. Mindenesetre nagyot szóltak élőben.


Az Agent Fresco impozáns estje után következett a Malina című lemez élő bemutatója. Azok közé tartozom, akik az új Leprous művet nemhogy nem fogadták fanyalgással, hanem egyenesen az idei év egyik legjobb anyagának tartják. Temérdek meghallgatás után is fejet hajtok a norvégok előtt, amiért úgy képesek fejlődni, hogy az eredmény egyszerre meghökkentő és káprázatos. Már a From the Flame felejthetetlen dallamai elárulták, hogy az új album merőben más lesz, mint elődje, de még mielőtt elfelejteném, hogy ez az írás nem lemezismertetőnek készült, elmondanám, hogy éppen ez a csodálatos korong fokozta fel a várakozásomat. Nagyon kíváncsi voltam, hogyan szólalnak meg ezek a progresszív (!) és leheletfinom pop/rock dalok élőben.

Raphael Weinroth-Browne istenadta tehetségű csellista műsorával a lúdbőrös élményt már az első pillanatokban sikerült kiváltani. Óriási ötlet volt teret engedni a cselló hátborzongatóan varázslatos dallamainak, és engedni, hogy a művész mágiája fátyolként lepje be a hajót. Ennél alkalomhoz illőbb kezdést el sem lehet képzelni. A koncert közepe táján még egyszer lehetőségünk nyílt a figyelmünket kizárólag neki szentelni, és ez hatalmas pluszt nyújtott a Leprous egyébként is tökéletesre sikerült produkcióján belül.


A Malina című lemezről hét dalt játszottak Leprousék, hármat a The Congregationről, a legjobban viszont annak örültem, hogy a Coalról is előkerült három szerzemény, amely az abszolút kedvenc lemezem tőlük. A The Valley-t most hallottam másodjára élőben, és az átélt érzések alapján kijelenthetem, hogy fényéveket utaztam a kompozíció hallgatása közben. Ez a hipnotikus élmény a boldogság már-már kézzelfogható pillanatai közé tartozik, legalábbis számomra. A bűvös, mondhatni igéző dalok élőben még inkább képesek arra, hogy kirántsák az ember lába alól a talajt, és a szó szoros értelemben megbabonázzák a közönséget. Aki nemcsak testből áll, hanem lélekből is, alighanem hasonlókat élt át aznap este.

Minden alkalommal rácsodálkozom a Leprous zenéjére, akár otthon, akár koncerten hallgatom őket. Valami olyat tudnak, amit szinte senki más. Zenéjük úgy tud rendkívül fülbemászó lenni, hogy a felszínesség, a kommersz jelleg legapróbb molekuláit sem tartalmazzák. Az énekre kihegyezett, már-már popos megközelítésű dalok is a nagyigényű zenekedvelőkhöz szólnak, a daloknak egyéniségük van, és mély érzésekben gyökereznek. Olyan ezt a zenét élőben befogadni, mint egy hegycsúcsra felérve mélyet szippantani a friss levegőből. Az ember érzi, hogy átjárja az egész testét, kívülről-belülről megérinti, és elönti valami körülírhatatlan öröm. Főleg, hogy az ember látja is, milyen beleéléssel, milyen profizmussal és milyen eleganciával játszanak. Elképesztő, amit Baard Kolstad művel a dobok mögött! Lehengerlő lendülettel és pontossággal játssza csavaros, kiszámíthatatlan képleteit, mérföldekre elkerülve a megalomán tudásfitogtatást. A bőgős és gitárosok esetében is csak ugyanezt tudom elmondani. Szemet és fület gyönyörködtetőek a kezeik között életre kelt riffek és harmóniák.


A zenekarból árad a fiatalos lendület és a frissesség, mintha a mai generáció tehetséges és magas színvonalat követelő ifjait képviselnék. Tor Oddmund Suhrke fiatalos fizimiskája, megjelenése mindezt egymaga is alátámasztja. A zenekarban tökéletes az összkép, öltözetük elegáns, ugyanakkor fiatalosan megkapó. Színpadi viseletük sokkal inkább hasonlít egy klasszikus zenét előadó orkeszterre, mint egy metal bandáéra. Rossz nyelvek szerint ez sznobság, de ugyebár tudjuk, hogy időre van szükség, míg az emberek hozzászoknak az újhoz. A rock és metal zenekarok öltözködési stílusában is megfigyelhetők bizonyos trendek. A Leprous tagjai e téren is újat teremtenek, mégis felhajtások nélkül teszik ezt. Kinézetük összhangban áll a zenéjükkel, és a kettő együtt egyszerre tükröz üdeséget és komolyságot. Minden tekintetben mást csinálnak, mint amit elvárnak tőlük, bár akik értik a Leprous lényegét, óvatosan bánnak az elvárásokkal. A koncerten látottak-hallottak alapján talán nem túlzás azt állítani, hogy a Leprous a metal és a klasszikus zene közötti kapocsként is felfogható, hozzáállás szempontjából mindenképpen. Elég Einar Solberg énekes/billentyűsre nézni, ahogy a karjával vezényel. Kézmozdulatai a belőle előtörő fenséges hangokat irányítják, dallamai pedig egy komplett zenekar eszköztárát helyettesítik.



A teltházas buli bizonyítja a ma metalrajongóinak igényességét és kifinomult ízlését. Az ilyen zenekarokkal, mint a Leprous a közönség is változik, formálódik. A Leprous ugyanúgy felkavarja az állóvizet és felpezsdíti a zenei közeget, mint anno egy Death vagy egy Nevermore. A koncert fűtött hangulata mindezt alátámasztja, ahogy az is, hogy volt második ráadás, amelyben a Bilateral lemez Forced Entry című darabjával kedveskedtek a közönségnek. Széles mosollyal, hatalmas jókedvvel, teljes erőbedobással játszottak, és az sem számított, hogy a tinédzserarcú − egyébként 31 éves − Suhrke gitárján egy húrral már kevesebb volt.

Az ilyen koncertélmények tovább szilárdítják bennem azt a meggyőződést, hogy a zene terapeutikus hatására fogékony elme nem ismer ennél hatékonyabb módszert a stressz és feszültség azonnali levezetésére. Az ily módon tapasztalt örömérzet pedig a vállalható függőségek közé tartozik.

Leprous, remélem, jössz te még „az én utcámba”!
Leprous_a_Malina_turne_budapesti_allomasa
Írta:
farrrkas
2017. december 1., péntek, 18:10
Facebook:
Rockstadt Extreme Fest 2017 - Augusztus 10-13, Barcarozsnyó, Erdély
Koncertbeszámoló, farrrkas @ 2017. augusztus 19., szombat, 22:02
Leprous interjú: beszélgetés Einar Solberggel - 2017. Február 13.
Interjú, farrrkas @ 2017. február 16., csütörtök, 20:00
Leprous - The Congregation (2015)
Kritika, oldboy @ 2015. május 31., vasárnap, 10:46
Koncertek
METAL XMASS 2.
december 23., 19:00,
Hemo Klub
december 29.,
Dürer Kert
Christmass Blackmass VIII.
december 29.,
Ti Ti Tá
Gloryhammer, Civil War, Noctis
január 8.,
Barba Negra
Seasons of the Black Tour Part I. Europe
január 14., 18:00,
Collosseum Club
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.189 seconds to render