Tormentor / Perihelion / Cult of Fire koncert
2018. április 21., A38-as hajó, Budapest

Exkluzív jellegű időutazásnak és rendkívüli black metal eseménynek volt szem- és fültanúja a teltházas A38-as hajó közönsége 2018. április 21-én. A „kultikus” jelző semmi, ahhoz képest, amit a Tormentor név jelent a világ (!) black metal történetében. Több mint tucatnyi underground extrém metal zenekar birtokolja jogtalanul a Tormentor nevet, ám van egy, amelynek logója vérrel, tűzzel és vassal vésetett fel végérvényesen a feketénél is sötétebb zenék krónikájába. A 80-as évek végén egy másolt kazettával, lemezmegjelenés és kiadó nélkül, többet fektetett le Csihar Attila zenekara, mint száz másik banda teljes diszkográfiája együttvéve. A kézről kézre adott kincs futótüze felperzselte az underground zegét-zugát, és ma már egyike a valaha készült legjelentősebb black metal lemezeknek. Az anyag immár 30 éves, és nagyon keveseknek adatott meg, hogy élőben is hallhassák. A szóban forgó koncert híre egészen biztosan megbénította a black metal alvilágot. A halottat feltámadni látni vagy az Anno Domini lemezt élőben hallani ugyanabba a ligába tartozik. Főleg, hogy közel 20 éve nem volt Tormentor koncert, és főleg, hogy ezúttal is alig néhány állomásról van szó, amelyek közül a budapesti volt az első.

Mondanom sem kell, a jegyeket hamar elkapkodták, ráadásul a világ minden tájáról érkeztek megszállottak, köztük neves zenészek is. Információim szerint még Mexikóból is érkezett közönség, ami csak az esemény nagyságát bizonyítja. A megjelentek egy részét a kiéhezett farkasokhoz tudnám hasonlítani, fanatikus arcok tömege vonult a fedélzetre, ami plusz tűzzel hevítette az amúgy is izzó hangulatot. A merch-pulthoz alig lehetett hozzáférni, az emberek szó szerint megrohamozták a két eladót, hogy beszerezzék azt, amire eddig nem volt lehetőségük. Az árak nagyon kedvezőek voltak, így nem is csoda, hogy úgy fogyott minden, mintha ingyen adnák.




Ennek tetejében két szenzációs banda nyitotta az estet, akiket külön-külön is megnéztem volna. A cseh Cult of Fire 2013-as lemezét annak idején sokat hallgattam, kiemelkedően jó anyag, de az azóta készült EP-ket nem sikerült eléggé megismernem, csupán futólag hallgattam meg őket (egyébként, ideje lenne nagylemezzel előrukkolniuk). Ezen az estén ők indították útjára a fekete fémet, méghozzá nem kevés körítéssel. Koncertjük felért egy hindu rituáléval, egy távol keleti sötét szeánsszal. A gitárosok előtti oltárokon gyertyák égtek, macska múmia, hindu istenek szobrai, színes terítők és egyéb díszes tárgyak kápráztatták a szemet, miközben a tömjén illata lepte be a termet és indiai füstölők bódítottak. A mikrofon előtt két kaszát állítottak fenyegetően keresztbe, a zenészek díszes, fekete szerzetesi csuhákban, maszkokban léptek fel. Az egésznek volt egy átfogó koncepciója, felépített hangulata, hipnotikus ereje, amelyet a komoly hangvételű, nívós black metal zenéjük töltött fel tartalommal. Minőségi, hangulatos dalok birtokában, egyetlen szó konferálás nélkül (nem is illett volna az eltakart arcokhoz) csak a zenére összpontosítottak. Semmi teátrális nem volt az egészben, a díszlet csak a hangulatot hivatott megalapozni, itt a zenéé volt a főszerep, ami sűrű volt, ám tisztán, kivehetően szólt, a dallamok, az apró, finom megoldások mind kihallatszottak.



 

A több mint nagyszerű kezdés után rögtön a debreceni Perihelion következett, akik a Zeng című nagylemez óta egyre közelebb állnak hozzám. Az Örvény címet kapott csodás albumukkal több tucatnyi hallgatás után sem tudok betelni (a koncerten végre eredeti CD-n is beszereztem), így nagyon vártam már, hogy halljam, hogyan szólalnak meg élőben a dalok. Sajnos nagyon keveset játszottak, vagy csak nekem tűnt kevésnek. Felőlem a teljes új anyagot programra tűzhették volna. Bár a Tormentor érkezését tűkön ülve várta a közönség, a Perihelion szettje utáni „vissza-vissza” kiáltások sokat elmondanak Vasvári Gyula és társai teljesítményéről. A Zeng zseniális dalai közül is a legmarkánsabbakat válogatták össze (Vég se hozza el, Égrengető, Végtelen Kék), és ha jól emlékszem, még a Nap fele néz is belefért a programba, azonban most a Bolyongó és Bardó című daloknak örültem a legjobban. Az egytől egyig gyöngyszemeket rejtő Örvény két legfényesebb darabjáról van szó – ha tízszer lejátszották volna őket, az se lett volna elég. A Perihelion saját hanggal, saját koncepcióval, rendkívül jól működő minőségi mutatóval felszerelt zenekar. A figyelmem középpontjában foglaltak maguknak helyet, és remélem, elcsípem őket valahol egy hosszabb programmal a közeljövőben.


Az átszerelés után kedélyeket felkorbácsoló, végtelennek tűnő időhúzás következett, ami kiprovokálta a közönség hangerejét. Egy ideig csupán a színpadra feltűzött Báthory Erzsébetet és Karóbahúzó Vladot (Vlad Țepeșt) ábrázoló háttérvásznat leshettük. A roppant türelmetlen tömeg kieresztett tüdővel üvöltötte a Tormentor nevet, míg a sokadik alkalom után végre színpadra lépett az élő legenda. Az 1976-os The Omen című film félelmetes intrója után színpadra lépett Machát Zsolt dobos, Farkas György bőgős, Buday Tamás és Szigeti Attila gitárosok, majd utolsóként, fehér folyadékot csorgatva a szájából, hatalmas fordított kereszttel a nyakában, Csihar Attila énekes, hogy a Tormentor című nyitó dal hóhérbárd-riffjeivel magára nyissa a forrongó katlan fekete fémajtaját. Meg sem próbálkozom azzal, hogy leírjam az érzéseket, amelyek az első percekben a nyakamba zúdultak. Sosem láttam élőben a Tormentort, és pár hónappal ezelőtt még biztos voltam benne, hogy soha nem is fogom. Viszont abban a pillanatban, hogy az örök kárhozat kapui megnyíltak, és színpadra lépett a „kínvallató”, az egész hirtelen extatikus valósággá vált.


 
A második sor környékén érezni lehetett, ahogy a vérszemet kapott közönség erőszakos hullámlökésekkel változik át kaotikus masszává, akik egyként üvöltik a szövegeket és adják át lelküket az örök gyötrelemnek. Amikor bizonyos lemezek mérföldkövekké érnek és örök referenciaként szolgálnak az utókor számára, ott nem csupán néhány szerzeményről beszélünk, hanem földöntúli hangok materializálódásáról, vagy jelen esetben az istenek dühének kíméletlen sorscsapásairól. Évtizedek óta szívja be testünk-lelkünk ezeket a dalokat, és amikor élőben megszólalnak, mintha minden sejtünkből egyszerre törnének elő. Ezeket az érzéseket csakis az Anno Domini és a The Seventh Day of Doom dalaival lehet elérni. A mai időkben iszonyú nehéz, sőt, szinte lehetetlen elérni azt, hogy a közönség kiéhezve, mannaként tekintsen az élőben előadott dalokra. A Tormentornak azonban sikerült valóságos révületbe hoznia a közönséget, ami nyilván nem meglepő, a körülményeket tekintve. Ha a Slayer húsz éve nem lépett volna színpadra, és egyszer csak néhány koncert erejéig összeállnának eljátszani a Reign in Blood lemezt, az maga lenne a metal forradalom. Azonban éppen ez a rendhagyó jelleg tesz rendkívülivé egy ilyen eseményt, és emeli az egekbe az értékét. Jó volt látni, hogy maga a zenekar sem rutinból játszott, nem csípőből szórták ugyanazokat a dalokat ezredjére egy turné hetvenötödik állomásán, hanem sok év után először álltak együtt színpadra, alighanem egy egészséges adag drukkal a gyomrukban, ugyanannyira lelkesen, mint maga a közönség.


A zenekar a teljes Anno Domini lemezt megszólaltatta, ami maga volt a kénköves pokol. Szigeti Attilához álltam közelebb, aki, a zenekar többi tagjához hasonlóan, corpsepaintben állt színpadra. Őt alaposan szemügyre vettem, az ujjai úgy jártak a gitárhúrokon, hogy sokszor percekig rajta felejtettem a tekintetem. Noha Csihar Attila extrém megnyilvánulásai nem tekinthetőek idegen jelenségnek, félelmet keltő kisugárzása, beteg fejmozdulatai az elvetemültség megnevezhetetlen fokozatait testesítették meg. Néha két mikrofonba is énekelt egyszerre, rémisztő kontaktlencséjén keresztül pedig időnként a közönséget pásztázta. Olykor a Marlon Brando által megszemélyesített Kurtz ezredes jutott róla eszembe, akit az Apokalipszis Most! című filmből ismerhetünk (vagy Joseph Conrad A sötétség mélyén című kisregényéből).


Az Anno Domini dalait senkinek nem kell bemutatni, viszont az állam a padlót súrolta, hogy micsoda erővel, intenzitással, pusztító energiával voltak képesek megszólaltatni ezeket a pokoli főzeteket. Csonttörő dobütések, szikrákat hányó, hasítóan gyilkos riffek zúzták porrá a halandókat, akik alatt Csihar hangorkánja repesztette meg a föld burkát, hogy aláhulljanak az örök megsemmisülésbe. A The Seventh Day of Doom dalaival ért véget a bűnös rítus, ami után nem is tehettem mást, minthogy gondolataimba révedve hazakullogtam, és elgondolkodtam a black metal fogalmának jelentésén.

Ez a műfaj, ahogy a Tormentor játssza, maga az ősi, zsigeri erő. Ezt nem lehet kimagyarázni vagy szépíteni rajta, ezt minden jóérzésű átlagember messziről elkerüli, fél tőle és megbotránkozik. Ezt csak felvállalni lehet, minden gonoszságával, diverzáns megjelenésével, lélekfacsaró, ádáz és könyörtelen zenéjével együtt. Olyan belső lángok ezek, amelyeket csak érezni lehet, megmagyarázni aligha.

Én egy hajónyi ember tekintetében láttam ezt a sírig tartó tűzet lobogni.
Tormentor_Perihelion_Cult_of_Fire_koncert
Írta:
farrrkas
2018. április 23., hétfő, 21:58
Facebook:
Necron 2018. április 24., kedd, 08:41
Necron
Csatlakozott:
2011. november 4.
Hozzászólások: 338
Csípem a védikus cuccokat, ezért érdekelt a Cult Of Fire. Noha sokat nem hallgattam őket előtte. Az előadásuk meggyőző volt. Jól telipakolták színpadot.
A lassabb, dallamos, kántálós témák tetszettek, de a balst beat részek nekem úgy hangzottak, mint ha egy maréknyi anyacsavart dobtam volna egy járó turmixgépbe.
Persze, ez nem feltétlenül a zenekar hibája…Van a zenekarban potenciál, de én a helyükben, inkább elmennék a rituális, kántálós, védikus irányba. A Perihelion-t én nem tartottam oda valónak. Elismerem, hogy igényes és jó zenét csinálnak, de engem teljesen hidegen hagy ez az irányvonal. Tormi nagyon erős koncertet adott. Még sosem láttam őket élőben és én sem gondoltam ,hogy valaha lesz lehetőségem rá. Csihar elemében volt. Látszott rajta, hogy élvezi a műsort. Bár mondjuk a fehér köntöst hiányoltam, de így is jó volt a retro megjelenés . Meglepődtem , hogy úgy előtudják adni a dalokat, mint ahogy a lemezen hallhatóak. Szólók, riffek a helyükön voltak, nem hiányoztak. A gyors témák itt sem szóltak túl jól. Remélem, bár nem hiszem ,hogy esetleg a közel jövőben egy új Tormi album is napvilágot lát.

Spanyol, vagy mexikói koncert látogatók voltak, mert velük álltam egy sorban. Bőven volt angol és német rajongó is! Viszont, amit nem igazán értek, hogy miért mindenki a telefonjával volt elfoglalva és hogy azzal egy használhatatlan felvételt, vagy videót készítsen, mintsem ,hogy megéljék a pillanatot. (Hála az égének a Tormentoron ez kevésbé volt jelen). De ez már csak az én öreges rigolyáim…. :-#
Koncertek
SzegeDEATH fest. 5.
május 26.,
Gin Tonic Klub
The Lord of the Underworld Tour 2018
május 30.,
Dürer Kert
Metalfest Open Air 2018
június 1., 10:00,
Amfiteátr Lochotín
Rise Aganist, Poison Alley, Satelles
június 6.,
Budapest Park
Nova Rock Festival 2018
június 14.,
Pannonia Fields
Killswitch Engage
június 16.,
Akvárium Klub
Body Count, Powerflo
június 17.,
Budapest Park
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.079 seconds to render